BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ

Pozsony, máj. 16.

Jaj nekem, hogy az a boldogság, hogy az az öröm, melyet nekem ő csinált, úgy futa el mint a sebes Duna vize, mely elfut és soha vissza nem tér! Csak egy, csak egy csöppet a te enyhületéidből, Mindenható! csak egy kézszorítást tőle! - - De mire kell ez a véget soha nem található kivánság? - S ha előjőne is, ha tőle megnyernéd is azt a kézszorítást, melyet ennyire óhajtasz, ha ezt mondaná is: Látom, mely nyomorulttá tevélek, s ezzel visszatérne Szentpéterijének karjai közzé. - Igen is; az enyhítő balzsamcsepp volna, de tüzes aczélra. - Marosi! mely boldogtalan az ember ez érzéssel, mely nélkül nem volna jobb mint a marha! - Vaktában tolongunk a lehető és a való között, s ön magunkban hordjuk a veszélyes ellenséget, mely minden örömeinket elöli!