NINCSIHEZ BÁCSMEGYEI

Soprony, jan. 27.

Bálból jövök, lelkemnek kedves barátnéja, melyet tegnap egy szánozás előze meg. Mely napom vala, ha azt együtt tölthettem volna veled! De lehetek e én tenélküled boldog? Lehet-e az lélek nélkül a test? Nézd mint olvaszt fel bennem a te emlékezeted minden érzést, mint melegíti fel szívemet, mely egész nap zárva volt minden örömnek. - Egyedül a bátyám tizenhárom esztendős leánykája tudott édes enyelgései s ártatlan lelkének kilövellései által egyszer-kétszer felderíteni. Szívemet még most is zárva tartja az a homályos aggás, melyet neked minden levelem panaszol, s nem örömest engednék neki itt újabb kiömlést; és így csak egy rövid történetét az én kis Tónim felől, mely téged a gyermeknek szép lelkével megismértessen, s azzal jó éjszakát, imádott leány!

Tóni az én szánomban ült. A mint a faluba kiérénk, figyelmessé tevém, hogy nézze mennyi nép tolakodik látásunkra, s szántam őtet, hogy a sok köszöngetés kifárasztja. Mit tészen az, felelé szívének mindenkori nyájasságával; ki ne tűrne inkább bármely alkalmatlanságot, mint hogy azt a gyanút vonja magára, hogy elhívén magát azon, hogy ő a szán királynéja, szégyelli isméretségeket; a kevély lélek mindég romlott lélek. - E szívből eredő felelet a maga melegségében, könyűket gyűjtött szemeimbe. Emlékezzél azon nyomorultakra, kik születések, pénzek, titulusok, s óh hányszor nem! azon gunya miatt, mely hátukon fityeg, nem akarnak ismerni némely érdemes emberre, ki ezerszerte többet ér mint ők, minden gunyájokkal. - A nevetséges bohók!