1-500 | 501-767
Part
1 1 | a hervadó Luciliának, s az édesen enyelgő Korálinak
2 2 | azelőtt régen kitettem a célt, az Adolf levelei akadtak kezembe.
3 2 | akarván, a copiát, és nem az originált copíroztam. Az
4 2 | az originált copíroztam. Az öcsém, kit a vérségen felül,
5 2 | csaknem ugyanazonegykor, s az együtt nevekedés szoros
6 2 | Vizsgálóba vettem a költeményt, az Elrendelést, a Szín-adást, (
7 2 | különösnek lássék is ez az előre való remegés; mégis
8 2 | remegés; mégis tudom, hogy az itt oly gyakran előforduló
9 2 | Poésis fentebb neme, azaz az Epopea és a Melpomene sarus
10 2 | Melpomene sarus játéka, az egészen el nem készült díszt
11 2 | ellenkezőképpen van a dolog az alacsonyabb rendű írásokkal,
12 2 | írásokkal, s nevezetesen az én románommal. Ebben nem
13 2 | románomnak, s szinté elhiteti az olvasót, hogy levelei nem
14 2 | szégyenlik segedelmül vonni az idegen szókat: ha azoknak
15 2 | idegen szókat: ha azoknak még az ódákban, epicumokban s tragédiákban
16 2 | egy-két fordítást, mely az idegen nyelvet csak félig
17 2 | előtt érthetőbb ne légyen az eredetiben, mint a magyarban,
18 2 | a kedvetlenséget, melyet az idegen szók megtartása által
19 2 | külföldiekre, mint valaha a görög, az emberiség legfőbb remekje,
20 2 | én Szegvárinak neveztem) az unalomig vitt pityergéseitől
21 2 | Theréznek neveztetett; s az episodák hazai történetekből
22 2 | hanem azért, mert minekutána az egyszer Landerernek sajtói
23 2 | sajtói alól kiszállott, és az országot ellepte, az újabb
24 2 | és az országot ellepte, az újabb kiadásnak elkeléséhez
25 2 | bocsátanám én azt ki, mert az szint olyan tökélletes a
26 3 | együtt veszitek által azt az erőt is, mely a lelket tartja
27 3 | hajtottam fel akkor azt az öröm-poharat, melyet nékem
28 3 | nap kellemetességét, hogy az az üresség, melyet a te
29 3 | kellemetességét, hogy az az üresség, melyet a te emlékezeted
30 3 | hidegen töltök, míg végre az alkonyodás a szerelmes álmodozót
31 3 | álmodozót a városba kergeti, s az ablakomról lenézek, s látom
32 4 | hasonlítani - a Világosság felhője az Izráel fiai előtt. Tegnap
33 4 | kifordít, s elviszen. - Minden az emberek sorsát mutatja,
34 4 | írj hamar, minél hamarább! Az Isten óltalmazó szeme legyen
35 5 | eddig. Magad tudod, mint jár az ember, ha olyan helyre megyen,
36 5 | compliment miatt alig tudja az ember, mit csináljon. -
37 5 | lyánykájától, s mindég a' van az eszében, s szája többnyire
38 5 | sírva, s úgy teszek, mint az a gyermek, akinek új ruháját
39 5 | akinek új ruháját elzárta az anyja, s aki a vasárnapot
40 5 | vasárnapot úgy nézi, mint az utolsó ítélet napját.~ ~
41 6 | nálad nélkül boldog? lehet-é az lélek nélkül a test? Nézd,
42 6 | egy kis anecdotumocskát az én Boriskám felől, hogy
43 6 | édes Mancim!~Ez a gyermek az én szánkámban ült. Amint
44 6 | is vólt nyugta. Mit tesz az? felele: inkább szenyvedem
45 6 | utálni akarnám, édes Mancim, az embereket, azokat a kifajúltakat
46 6 | már én emiatt folyni s - az India kintséért se vállalnám
47 6 | kintséért se vállalnám fel az ilyen könnyek terhét magamra.~ ~
48 7 | 2dikán~Mint tagadhatja meg az ember annyira magát, s mint
49 7 | meg. Mint vetkezhetik le az emberek emberiségeket! Ímhol
50 7 | reménységeket táplálnak az emberek, melyet bételjesíteni
51 7 | úrnak. S mi lesz belőle? Az okos s gyermekek bóldogságán
52 7 | lyánynak is vólna szóllója, az nem jutott eszekbe; mert
53 7 | akarni. Előhívják Marist, s az atyja atyai hatalmat éreztető
54 7 | ábrázattal jelenteni, hogy ő az egyes életet el akarja hagyni.
55 7 | bóldog, - de haszontalan. Az atyja, aki a lyány engedetlensége
56 7 | elibe; - de mikor a pap már az esketést elkezdte, s ez
57 7 | kérdés alatt: Szereted-é? az ajtó megnyílt, s a szegény
58 7 | Marosy! micsoda hang vólt az! - még most is hallom! irtóztató! -
59 7 | haldokló természet hergése vólt az egészen! - Ez a hangja szerencsétlenségre
60 7 | napjaidra, - tekintesz azokra az órákra, melyek készen fognak
61 7 | fájdalmát; de vége lévén az esketésnek, elszökött, s
62 7 | nézitek. Milyen sok jót tehet az egész emberi társaságra
63 8 | Ismét egy áldozatot láttam az óltár előtt. Arról másszor; -
64 8 | szóval beszélem el. Manci az Istenért! ha bé találna
65 8 | teheti, amit én? - hogy néked az enyímnek kell lenned, ha
66 8 | nékem csak egy szívem van, s az a tiéd; csak egy életem,
67 8 | tiéd; csak egy életem, s az néked van szentelve. Néked
68 8 | szentelve. Néked áldoztam azon az estvén minden indulatjait
69 8 | s mindazzal éltem; amit az ártatlanság nem tilalmaz.
70 8 | nem tilalmaz. Teli vólt az örömöm mértéke; - hadd teljen
71 8 | ragad-é ez ki bennünket az emberi társaság közül, melyet
72 8 | amely szerelemmel akarná az egész világot általfogni?
73 8 | gondolatot. Meghűl ezalatt az érzékenység, s minden elhal
74 9 | megszegni Manci? Lehet-é az oly szívnek megszegni, mint
75 9 | jelent meg előttem. Ha azokat az édes tekinteteket elnézem,
76 9 | keresztül lövődtek fel, ha azt az édes hangot hallom, mellyel
77 9 | bóldogságokra emlékezem, - az a rettenetes gondolat, hogy
78 9 | szerelem! - Nem állottam el az ablaktól mindaddig, míg
79 9 | egyik sem a tiéd. - Így áll az, akinek orra elibe csap
80 9 | törtem magam, ha lehetséges-é az, hogy te nékem nem írtál;
81 9 | mindazt, ami tőled jön. Te az én leveleimet vetted. Endrédy
82 9 | meg azt a kötést, melyet az úr színe előtt kötöttünk.
83 9 | adhat olyan szívet, mint az enyím, mely csak érted ver;
84 9 | reám, de - mit tesz nékem az egész világ becsülése nálad
85 9 | fel ezt a cseppet! drágább az, mintha teli zsák aranyat
86 10| felel, s éppen most veszem az Endrédy levelét, melyben
87 11| Felbontom azt, s a többek közt az Endrédyjére akadok. Szentpétery
88 11| Endrédyjére akadok. Szentpétery az én közben járásom által
89 12| kedvetlen újság hallásához; az Mancidat illeti. - Tegnap
90 12| monda, ezeket a leveleket az úr barátjától, Bácsmegyeytől
91 12| visszaadnom. Jelentse néki az úr tiszteletemet! - - Én
92 12| arra okot? Hát nem tudja az úr, felele, hogy jegyben
93 12| kivel? - Szentpéteryvel. - Az istenért! mondám, mit csinált
94 12| mit csinált Nagysád? - Az atyja bélépett a szobába,
95 12| tekintsünk mindkettőtöket, az elsőség mindenképpen a tiéd.
96 12| successióját a bátyja után; az pedig, egy vén és talám
97 12| csudálatos ember; s még az ő öröksége nem egészen bizonyos.
98 12| aprólékos szolgálatot, s az még nehezíteni fogja hívatalbajövését.
99 12| successióját illeti, mondhatom az úrnak, hogy az ugyan kérdést
100 12| mondhatom az úrnak, hogy az ugyan kérdést sem szenyved:
101 12| van, felelék; s illő, hogy az úr szavát állja, bár rövidségére
102 12| elejéntén ellenkezett; de az édes szüléi, aranyhegyek
103 12| megnyugtatni elmémet, mint esett az meg, hogy Szentpétery a
104 13| szemtelenségemért; - pedig az útálat nehéz; mint a szegénység.~ ~
105 14| jelennének meg mások előtt. - Az emberek mindnyájan a magok
106 14| mérséklik a más tántorodásait.~Az én tiszteletre méltó bátyám
107 14| levelet, Marosy! amilyet az atyám testvérének illik
108 14| gyakran jajgatva kesergem az emberek nyomorúságát. Puszta
109 14| nékem, amit elvesztettem, - az egész világot - Mancit! -
110 14| szomjúhozom a vígasztatást, mint az elfáradt vándorló a hideg
111 14| jutalom van annak ígérve, aki az epedőnek egy pohár vizet
112 15| veszem a Szentpétery levelét. Az szerelem szól belőle. Édessége
113 15| megrészegítette s nékem Marosy, - az ő leveléből kell olvasnom,
114 15| boldogtalan Szentpétery! az, aki most téged szerelmes
115 15| mosolygásival, édes kék szemeivel az elysiumba igéz, - az ezelőtt
116 15| szemeivel az elysiumba igéz, - az ezelőtt egynehány hónappal
117 15| kívül van még egy barátom; az segíthetne rajtam; az bóldoggá
118 15| barátom; az segíthetne rajtam; az bóldoggá tehetne! - az orvosa,
119 15| az bóldoggá tehetne! - az orvosa, a szabadítója, a
120 15| barátja a szerencsétleneknek! az, mindazoktól a kínoktól,
121 16| utat veszek, hogy legalább az esméretlen, még nem látott
122 17| engedek tanácsodnak. Azok az okok, melyeket a Szentpétery
123 17| magamat a szolgálatra. Azt az időmet, melyet a Judex Curiae
124 17| okát vizsgálom, látom, hogy az nem félénkség; bízvást léphetek
125 17| néki szeme elibe; mert nem az én ügyem é az igaz ügy? -
126 17| mert nem az én ügyem é az igaz ügy? - hanem Delicatesse;
127 18| Egyáltaljában parancsolja azt. Az a commája levelemnek, hogy
128 18| Milyen forrón szeret engem az az ember! mint érzi azt
129 18| Milyen forrón szeret engem az az ember! mint érzi azt mind
130 18| vólna! - Be derék portéka az emberi szív, Marosy, ha
131 18| akarod, úgy jársz vele, mint az érlelt gyümölccsel. A Teremtő
132 19| meg szívemet. Elmerültem az örökkévalóság képzelésében,
133 19| közül, s szorítsam erre az erősen dobogó szívre! -
134 19| száraz harasztra, s kértem az Istent - tudom, látta kínomat -
135 19| kértem, hogy öljön meg. Az a szellő, amely körül lebegte
136 19| amely körül lebegte őtet, az az édes levegő, amelyet
137 19| amely körül lebegte őtet, az az édes levegő, amelyet bészítt
138 19| bészítt és ismét kieresztett, az mind elhatott szívemre,
139 20| őtet, s beszélnem véle. Az öregebbik Surányi bálba
140 20| szeretett, míg még azzal az édes gondolattal hízelkedhettem,
141 20| mert azt gondoltam, hogy az a szempillantás, amelyben
142 20| hittem, hogy Manci enyím, és az is marad, minden vérét véremnek
143 20| szeretett, mint én Mancit, az mindent hidegen fog nézni,
144 20| tökéletes birtokában, majd ha az én Klárim tökéletesen a
145 21| szenyvedhetem azt, mikor az ember teli szobába lép,
146 21| szobába lép, s a sok szem az ajtó felé repül, s a belépőt
147 21| Kérdé; Manci állott vólna el az úrtól? Az a lyány... Elijedtem,
148 21| állott vólna el az úrtól? Az a lyány... Elijedtem, mert
149 21| Szentpétery megelőzött, az történet; hogy pedig a Manci
150 21| szülei őtet néki odaadták, az nem a Manci vétke; ő azt
151 21| afelől, hogy két bátyáink, - az enyím, és az övé, - mint
152 21| bátyáink, - az enyím, és az övé, - mint fognak boldogságunkon
153 21| keserves gondolatot, ezeket az üldöző képeket verhetném
154 21| palotában. Tódulva tolta magát az egész társaság hozzá, s
155 21| gondolhatod, elibe mentem. Az úr igen barátságtalan -
156 21| gyönyörűségének áldozza fel. Az öreg Surányi míg az én mentegető
157 21| fel. Az öreg Surányi míg az én mentegető predikációmnak
158 21| öregségemnek minden kívánsága! Az úr téged szeretett, - talám
159 21| ezt én Manci előtt akartam az úrnak tudtára adni; - én
160 21| levonta szememről a köteléket. Az az angyal, akit még ennek
161 21| szememről a köteléket. Az az angyal, akit még ennek előtte
162 21| elképzelése, mint szerettem ezt az állhatatlant, mint áldoztam
163 21| míg magamat észrevettem, az annyira szeretett s egykor
164 21| változott által; s azok az utálatos színek, melyekkel
165 21| sugárú nap emelkedik. Elaludt az a mécs, mellyel nékem az
166 21| az a mécs, mellyel nékem az ész egy-két percentésig
167 21| annyi víg ábrázat látása, s az a sok szerelemmel megtölt
168 21| tekintettem, s minden tükörben az én képemet - az elhagyott,
169 21| tükörben az én képemet - az elhagyott, megutált kedves
170 21| elrepültem; s ezek képeinket, - az egymást szerető két kedves
171 21| szerelmünknek - ó Marosy, az emlékezete ennek a boldogságnak,
172 21| míg nevemen nem szólított. Az a kedves hang, mellyel azt
173 21| felel szokott édes szavával, az azokon való részvétel, ami
174 21| azokon való részvétel, ami az úron történik, az adja nékem
175 21| részvétel, ami az úron történik, az adja nékem ezt a hatalmat.
176 21| adja nékem ezt a hatalmat. Az úr rosszul van? mi baja? -
177 21| szálljak? - vagy miért másért? Az elkeseredés utoljára megnyitotta
178 21| mondanám, egy tekintet az elmúltakra megfelelne erre
179 21| elfutották; felugrottam, s az oldalszobába szaladtam által.
180 21| oldalszobába szaladtam által. Az elkeseredést nyomban követte
181 21| kiszaladtam, s úgy táncoltam, mint az eszeveszett. Egészen megkönnyebbedtem,
182 21| megkönnyebbedtem, hogy ebben az örvénytáncban fel s alá
183 21| karjaim közé vetette magát. Az Isten nevében, Bácsmegyey!
184 21| szív hiteszegett? Ez vólt az, amit mondhattam. Könnyeim
185 21| béugrottam egy kocsiba. Most az én kedves kis szobámban
186 22| a csendes estvéken, ahol az elmúlt idők emlékezete szívemet
187 22| körűltem, egyedül állok e' közt az ezer meg ezer közt, s haszontalan
188 22| szerettelek, s te azután azon az estvén, egy olyan tekintettel,
189 23| mindenütt ott találom Mancit; az ő jelenléte úgy üldöz engem,
190 23| Mikor így álmodozom, s az az idő jut eszembe, ahol
191 23| Mikor így álmodozom, s az az idő jut eszembe, ahol véle
192 23| s kedves tekintete - ó! az a kedves tekintet, amellyel
193 23| kedves tekintet, amellyel az emberre tudott nézni! -
194 23| enyhítésekkel gyötrelmemet. Az ángyom spanyol Donna figurát
195 23| fájdalmat. Én kikötöttem az ángyomnál, hogy szabad légyen
196 23| léptünk bé a palotába, s már az egész bálra engagírozva
197 23| megelevenedett bennem. Nem vólt az egész palotában olyan hely,
198 23| kicsinység valóságos okává az örömnek! a legindulatosabb
199 23| hidegvérű öreg megnevet; pedig az ilyen öröm bennünket bizony
200 23| kedvel tekintsünk azokra az órákra vissza, amelyeken
201 23| küszködés munkájának, s az okoskodás szüleményjének
202 23| s kevesebb alacsonyság az anyja; úgy én is részetekre
203 23| édes Marosym! minthogy az ilyen öröm már nem illik
204 23| ilyen öröm már nem illik az őszhajú bölcsekhez, mert
205 23| időnek, tehát mindazok, akik az öregek seregébe lépnek által,
206 23| öregek seregébe lépnek által, az ifjak szerelmes ártatlan
207 23| tette olyan édessé ezeket az esztendőket? - majd meglátod,
208 24| 11dikén~Nagy indiscretio az énbennem, látom én azt magam
209 24| kedves estvét ígért, s az esthajnal horizonomra csendes
210 24| Még valamit a bál felől. - Az a palota engem sok ezer
211 24| Mindjárt amint béléptem az ajtón, annyi sok holmi rohant
212 24| ruhájáról ráesmértem, hogy az álorca alatt Manci van elrejtve.
213 24| alatt Manci van elrejtve. Az a török öltözet vólt rajta,
214 24| érzettem akkor! Ezt érzi az a szerelmes ifjú, aki kedvesét
215 24| egészen resignált kívánság az ő birtoka után! egy csak
216 24| igazságtalan nem vólna, mondám az elkeseredés legkeservesebb
217 24| Ellágyult szívembe csakhamar az elkeseredés szállott. -
218 24| nézése alatt szívembe magát az a kívánság - bár minden
219 26| mengyek, s megpróbálom, ha az új életet vevő természet
220 26| elcsendesedéssel vezetem Mancit az oltárhoz, amelyen magad
221 27| néhol. - Most Petrarcha az én kedves poétám; ő mindég
222 27| poétám; ő mindég velem van. Az ő panaszai elolvasztják
223 27| levelet kaptam; teli van az szerelemmel. Írj néki minél
224 28| Úgy van édes Marosym! te, az én Seumikóm! s te, Manci
225 28| Azt írod, hogy megvan az a jegyváltás, az a felbonthatatlan
226 28| megvan az a jegyváltás, az a felbonthatatlan kötés,
227 29| Torna, Júniusnak 13dikán~Az ifjú gróf K... testvére,
228 29| legnemesebb érzésnek: de az ő könnyei szánakozásnak
229 29| fakasztja, édesnek kell lenni az olyan léleknél, mint a Theréz
230 29| mint a Theréz lelke. - Az ő társasága valóságos ír
231 29| ilyenkor elkeseredem, s az asztaltól az ablakba vonom
232 29| elkeseredem, s az asztaltól az ablakba vonom magam, Theréz
233 29| sétáló utain fel s alá, míg az éjjeli őr borzasztó ordításával
234 30| resignátióval nézhetek le erre az életre, azalatt míg másrészről,
235 30| biztatnak. De ó be tündér ez az ilyen nyúgodalmas szempillantás!
236 30| szempillantás! elmúlik előlem mint az árnyék, mikor tartóztatni
237 30| egyszer már esne le szememről az a fátyol, mely szemeink
238 31| akit a szerelem, mint az árboc s vitorla nélkül való
239 31| nem találhatok. Azonban az ő ajándéka nékem igen édes
240 31| ami nékem erőt adhat, úgy az, bizony azok a szempillantások,
241 31| szempillantások, melyekben az én jó Therézemmel nyomorgó
242 32| Örülök rajta, hogy ezt az újságot én vihetem meg a
243 32| igen jókor béértem. Klári az ablakon állott, s már karjaim
244 32| forró szíves expressió, s az a hang, amellyel ezt ejtette,
245 32| vagy felőled szóllok. - Az, édes húgom, szerencsés!
246 32| mindég csak a pecsétet és az addresst forgatta, s nem
247 32| emelte fel nedves szemeit az égre. - Ámen! mondám; -
248 32| Ámen! mondám; - s ez vólt az, amit mondhata nyelvünk,
249 32| törölgettük egymás könnyeit, s én az ő bóldogságán, s ő az én
250 32| én az ő bóldogságán, s ő az én bóldogtalanságomon milyen
251 32| sirathatunk meg eléggé, ó be igaz az, amit előttünk annyiszor
252 32| hogy sok bóldogságot foglal az magában, ha a testvérek
253 32| vólnál Marosy, nem vólnál az én Barátom, nem vólnál a
254 32| elolvasta már leveledet, s az a titkos érzés, melyet csak
255 32| csókolja. Ami engem illet, az az öröm, hogy őtet nemsokára
256 32| csókolja. Ami engem illet, az az öröm, hogy őtet nemsokára
257 33| bátyámét ide zárom; éppen olyan az, amilyet tőle várhattam;
258 33| meg osztán a borostyánnal az én kedves Klárim karjai
259 34| is oda kezd lenni! Elfogy az, mint a leszálló nap utolsó
260 34| fájdalmim is visszatérnek. Az a szerelem, amely engemet
261 35| ebben a szempillantásban az egész világot általfogom, -
262 35| megmagyarázhatatlan belső érzést az ő kebelébe sírhatnám ki, -
263 35| viaskodom magammal; mikor osztán az a gondolat, hogy őtet elvesztettem, -
264 36| midőn elbeszéllettem, hogy az ölyv egy nősténygalambnak
265 36| szerencsétlen vagyok; Manci elvette az életemet; pedig én minden
266 37| Torna, Júliusnak 8dikán~Az a szomorú éjtszaka, amely
267 37| hányszor; s Theréz, míg az illendőség engedte, nem
268 37| nem távozott el ágyamtól. Az én nyomorúságom, mondám
269 37| világon köszönöm azt meg, az emberek nyelve nem mondhatja
270 37| hogy szíve igen érzékeny, s az a kifordíthatatlan belső
271 37| tartani.~Ne törődj rajtam, az én egészségem tökélletesen
272 38| vólt a szobámban; a bátyja, az ifjú gróf, egynehány nap
273 38| egynehány nap ólta nincs itthon; az öreg pedig Nádaskára ment
274 38| kertbe? Ez a gondoskodás, ez az utánam való járás ellágyított.
275 38| bámulásunkat. Bácsmegyey! nincs-é az valahol megírva, hogy a
276 38| virágzás csak olyan, mint az álomkép? kérdé tőllem. Igen,
277 38| tőllem. Igen, mondám; s az Isten tudja, hogy az! -
278 38| s az Isten tudja, hogy az! - Egy sohajtás szaladt
279 38| s ha látja, nem sír-é? - Az Istenért, mit mond Nagysád!
280 38| mond Nagysád! felelék; ez az a gondolat, amely olyan
281 38| állott, s merően nézett az egymást toló habokra. Gyermekségem
282 38| tompaságban ültem ott, mint az a férj, kinek felesége véletlenül
283 38| néha félébren álmodtam, ezt az éjtszakámat a Legfélelmesebb
284 38| reggel! Vége a fergetegnek, s az eget a legszebb kék szín
285 39| szerelemmel, mely leginkább az érzékeny jó szíveket hatja
286 40| kell indulnom. Elbúcsúztam az öreg gróftól, s a kertbe
287 40| s egyszerre hallám, hogy az udvaron az eránt tudakozódik,
288 40| hallám, hogy az udvaron az eránt tudakozódik, kié,
289 40| tudakozódik, kié, s mit akar az a kocsi? Szaladva jött fel
290 40| Budára érkezett, indulni. - Az Istenért Bácsmegyey! monda
291 40| legszívesebb barátságot, s az elszakadás rettegését láttam, -
292 40| erőm, hogy rá feleljek. Az a gondolat, hogy talám szeret,
293 40| phantasiájának szárnyain az érzés mélységeibe hatott.
294 40| s alá jártam a szobában. Az ő hajlandósága, sőt maga
295 40| ő hajlandósága, sőt maga az ő szerelme, akármilyen kicsínynek
296 40| feléje; de ő elimbe jött, s az ablakhoz vitt. Minden vonogatózás
297 40| estve kezdte elborítani az eget. Minekutána sokáig
298 40| szorítottam kezét, - ha az estve nem ilyen tiszta,
299 40| a következő reggel lesz az; s egy lehellete annak az
300 40| az; s egy lehellete annak az életnek s egy súgára annak
301 40| életnek s egy súgára annak az ott éltető napnak el fogja
302 40| verjen, s egyszerre esett le az epedés szívet olvasztó mennyei
303 40| hízelkedő édes hanggal. Az utolsó stróphában: Mélyen
304 40| látszatott elhalni. Elvégezvén az éneket, megfogta kezem.
305 40| semmire sincs szükségem, hogy az úrra emlékeztessen; de mégis - -
306 40| Elijedtem, mert tudom, hogy az ilyen emlékeztető mennyit
307 40| csókolja a jámbor szarándok az elibe tartott ereklyéjét
308 40| valamely martyrnak, mint Theréz az én portraitemet; de ezt
309 40| felvetni. Bácsmegyey! monda az elcsüggedő szerelem lassú
310 40| gondolkozom; s óh be sokszor lesz az! - Azokat a könnyeket, amelyeket
311 40| hallottuk a gróf kopogását. Az elszakadás rettentése elfoglalt
312 40| a kanapéra dűlt vissza. Az öszvetódult fájdalmak legindulatosabb
313 40| kastély felé nézhettem. Theréz az Altánán könyöklött, én fejér
314 40| szemem előtt ő, a kastély, s az egész város eltűnt, s a
315 41| írok néked semmit arról az örömről, mellyel a bátyámat
316 41| amellyel egymást öszveöleltük. Az öröm előttem most olyan
317 41| magával; tudod pedig, hogy az sohasem vólt kedves dolog
318 41| Hányjátok ki assembleétokból az elsőségen kapdosást, azokat
319 41| elsőségen kapdosást, azokat az alacsony indulatokat, amelyek
320 41| vakon szülöttnek, aki előtt az emberi test alkotványának
321 41| csillogó aranyszemekkel, azzal az erőltetett nevetéssel nem
322 41| természet szemlélése alatt az új erőt adó öröm-poharat, -
323 42| megint fagyos hidegségéből, az érzékenység szokott lágyságára,
324 42| csíphessenek el ártatlan színnel az idegen keresményből? - Tartalék
325 42| Felejtsd el egy kevéssé, hogy az atyád testvére vagyok; gondold
326 42| hogy eddig eltitkoltam, az onnan esett, mert nem akartam
327 42| szerettettem. - Azalatt, míg én az elmúlt télben Sopronyban
328 43| s úgy néztem őtet, mint az engemet szerető kedves leányt; -
329 43| elkeseredésem alatt nyíla meg az ajtó, s Manci bélépett.
330 43| Vice-Praesesnek; s ezzel együtt az egész sereg rám tódult,
331 43| Flügelnél, hányszor énekelt ő az én Flautraverem mellett.
332 43| Víg könny cseppent gyakran az előttem kinyílt nótára,
333 43| elment, kétszer ejtettem ki az egész csomót kezemből, úgy
334 43| componálta, s ugyan azért az accompagnementot hozzám
335 43| declamatiója gyönyörű vólt, s az ariát olyan kedvességgel,
336 43| bosszankodásból megyen a muzsika az ariára által, amelyből az
337 43| az ariára által, amelyből az olvadó szerelem láttatik
338 43| láttatik szóllani. Z... ezt az általmenetelt a Flautravernek,
339 43| általmenetelt a Flautravernek, s az én phantasiámnak hagyta;
340 43| jószívű leánynak egész mérge az elhagyott szerelem epedő
341 43| epedő leánykáját; s mikor az ariára az egyéb instrumentumok
342 43| leánykáját; s mikor az ariára az egyéb instrumentumok is
343 43| dícséretét nyertem el, de ez az egész dícséret semmi sem
344 43| sem vólt egyhez képest; az az egy pár könny, amelyet
345 43| sem vólt egyhez képest; az az egy pár könny, amelyet a
346 43| jutalom vólt nékem, mint az a sok tapsoló kéz, az a
347 43| mint az a sok tapsoló kéz, az a sok brávó-kiáltás. A bátyám
348 43| észre ellágyúlását, - s az óldalszobába mentem által.
349 43| egy complimentet tenni. Én az óldalszobába egy kevéssé
350 43| tartanám én magamat, ha azt az embert valaha általölelhetném!
351 44| Sokkal szebb cselekedet az, hogysem elhallgathassam. -
352 44| valaki más tudta vólna, az ifjú Báró...nak. - Én ezt
353 44| meg ne tudja Marosy; mert az tilalmazott portéka. - Nem
354 44| szívével nem szabad, és hogy az, amit most égetett, a levélnek
355 45| lepi meg, ha jószágodat az ellenség rabolja el, még
356 45| szegény vagy! szegényebb az éhhel-haló kóldúsnál.~ ~
357 46| elmerülve, mintsem hogy az eszembe juthatott vólna,
358 46| nyitott, s kinézett. Abban az elijedésemben nem tudtam,
359 46| elsüllyedek, mikor láttam, hogy az ablakból visszaugrott. -
360 46| éntőlem? Igazán ijesztő-é az én látásom? - jaj néki! -
361 46| minden percentés; s ha eljött az idő, s mennem kellett, s
362 46| hogy Manci már felkölt, s az ablakon utánam várakozik; -
363 46| mehetett! s mikor osztán arra az utcára értem, ahol Manci
364 46| kevély paripám, hogy minden az ablakra szaladt; s mint
365 46| magam előtt! sem a ló, sem az ura nem tudta sokszor, hogy
366 47| fogoly. Maga előtt látja az élet utolsó percentését,
367 47| kirántott pallost. Reszket benne az élet szeretete, s küszködik
368 47| ami szent kénszeríteni, az Isten nevében kérni fogom,
369 47| rettenetes lépést. Mikor így az a kín előkap, s az ő birtoka
370 47| Mikor így az a kín előkap, s az ő birtoka után való vágyás
371 47| lélekzetet; s úgy vagyok, mintha az Aetna kénköves füstibe kellene
372 47| hogy bár itt vólna már az a szerencsétlen percentés:
373 47| megint megkönnyebbedem, s az oltár terjed el szemem előtt,
374 47| szokásairól. Végtére itt van az a régen óhajtott estvéli
375 47| szállott még rám belőle. - Az estve szép meleg; be tisztán
376 47| nincsen. - Muzsikát hallok az utcán! Csak ennek vóltam
377 47| Manci ablaka alatt vólt, Ő az ablakon nézett ki, félig
378 47| könnyeim cseppenését, melyek az utca köveire hullottak.
379 47| testvérem vagy! vagy talám az én Geniusom sugdosta füledbe
380 47| Geniusom sugdosta füledbe az elhagyott, kesergő, sohajtozó
381 47| muzsikusok oszlottak, s Manci az ablakról egy: Köszönöm édes
382 47| Szentpéterym!-et kiáltott le, s ez az éj csendességében úgy hangzott,
383 47| lettem vólna szegezve. Ő még az ablakon állott, felnézett
384 47| ablakon állott, felnézett az égre, s nékem úgy tetszett,
385 47| estvénként egymás mellett az ablakban állottunk. Istenem!
386 47| Istenem! mint csalja meg az embert a képzelés. Úgy tetszett,
387 47| Bácsmegyey! - még ugyanaz! - az övé - egészen elváltozott! -
388 47| visszatekintettem, s már nem vólt az ablaknál.~Most Marosy! azzal
389 47| elragadják karjaim közül! ki az, aki azt cselekedheti? s
390 47| Jobban-jobban világosodik. Az én pacsirtám már egynehányszor
391 47| mintha érzették vólna, hogy az övéi, azért hogy enyímek.
392 48| már asszony! nézz körül az egész Teremtésben és ha
393 48| mondhatsz, mondjad, kérlek az Istenért! hogy oda ne legyek!
394 48| vesztettem-é el mindent? az élet szeretetét? vigaszságomat?
395 48| bár sohase ébrednék fel! Az halál általszorítását olyan
396 48| olyan óhajtott lett vólna az nékem, mint az állhatatos
397 48| lett vólna az nékem, mint az állhatatos hív szerelmesnek
398 48| Milyen csendesség lepte meg az egész Természetet! mint
399 48| kerítéseken, s a sok fecske, az alattam való kősziklák repedési
400 48| azoknak szemek előtt, akik az ilyen szánakozást érdemlő
401 48| pedig elfakadt sírva. Ki az apád? kérdem a gyerektől;
402 48| szegény napimunkás, aki az ácsok mellől leesvén, úgy
403 48| egyszer tegyenek szájokba. - Az apád odavan, édes lyányom!
404 48| jóltévőid élnek! Vezess az anyádhoz. - Megfogtam az
405 48| az anyádhoz. - Megfogtam az egyik kezét, ő a másikkal
406 48| bátran ment velem oda, ahol az anyja vólt. A bátyám utánam
407 48| keservesen visított. Ez az érdeklő képe a legszomorúbb
408 48| legszomorúbb nyomorúságnak, és az a gőz, amely a megrepedezett
409 48| vóltak, akik előjöttek: de az emberiség gyalázatjára kell
410 48| szíve teli vólt, s kiszöktem az ajtón. A bátyám megígérte,
411 48| tulajdon nyomorúságom, hanem az a nyomorúság, amely mindenikünkre
412 48| mindenikünkre ki van öntve, az a sors, az a végezés, amely
413 48| ki van öntve, az a sors, az a végezés, amely mindenikünkkel
414 48| mindenikünk küszködik, izzad; - az, hogy egy szempillantás
415 48| előttünk kedves, elrabolja; - az, hogy egy percentés a világot,
416 48| percentés a világot, amely az elébbi percentésben előttünk
417 48| menny vólt, pokollá tészi; s az életet benne pokolkínlódássá
418 48| elmentem vólna, mint ezek az érzéketlenek, a meghólt
419 48| történt rajtunk, s jutalmul az ő és a barátnéja könnyeit
420 48| külömben elmúlattuk volna az esketést. Klári megint a
421 48| szívem gyönyörűségét találta az aranytól ragyogó öltözetben,
422 48| Klárit nem láttam addig, míg az esketésre mentem, s örültem
423 48| forma hangot dadogtam, s az ő karján mentem a palota
424 48| gyöngy-kötelékekben, s háta megett az eskető oltárt felbodrozva,
425 48| nézhettem szemébe ennek az angyal-lyánynak. Az én idvezlésem
426 48| ennek az angyal-lyánynak. Az én idvezlésem együgyű vólt;
427 48| hajtani magamat előttök, mikor az anyjának az a szerencsétlen
428 48| előttök, mikor az anyjának az a szerencsétlen gondolat
429 48| hogy ruhámat dícsérje. Az ura nagyon örült ennek,
430 48| állítottam. Nem álom vólt-é az? kérdém magamtól, s mentől
431 48| tettem magamat afelől, hogy az valóság vólt, nem álom,
432 48| vőfély, aki a menyasszonyt az óltárhoz vezesse. Mindenütt
433 48| felé, megfogtam kezét, s az óltár elibe állítottam.
434 48| orgonán accompagnírozott annak az éneknek, amelyet éneklettek.
435 48| Néki köszönöm egyedül, hogy az egész esketés ceremoniáját
436 48| csendesen állottam ki. Manci az utolsó strópha alatt sírni
437 48| ízben kaptam vissza magamat az eldűléstől, midőn az eskető
438 48| magamat az eldűléstől, midőn az eskető pap ezt a szót mondotta
439 48| a szót mondotta ki: amit az Isten öszvekötött, az ember
440 48| amit az Isten öszvekötött, az ember azt el ne szakassza.
441 48| Amint ez megvólt, s minden az új pár felé tolta magát,
442 48| Bár ezek lennének azok az utolsó könnyek, mondám nem
443 48| meg nem mondhatom. Elég az, hogy abban a szempillantásban
444 48| nézhettem, s általadtam magamat az eltaposott szerelem, s megcsalt
445 48| tagom, s nem láttam semmit. Az Istenért! mondám, még erre
446 48| felébredvén ájulásomból, magamat az Endrédy karjai közt leltem,
447 48| körültem állani láttam. Az a szánakozás, amelyet nevezetesen
448 48| szánakozás, amelyet nevezetesen az Endrédy és Szentpétery szemében
449 48| vár. Mint szélesedik ezzel az odavágyással szívem! mint
450 48| el van véve előlem, azzá az egy szíves nyughatatlan
451 49| ó Marosy, nékem próbáúl az Isten; s megbuktam. Elragadtatva
452 49| buzdúlásom hevében elvesztettem az őhozzá való bizodalmat,
453 49| magam elhivésével, ezzel az erőmhöz való kevély bízakodással
454 49| egy bálra. Elmentem, s ez az elmenetel gyilkosommá leve.
455 49| Azt a kisugárzást azoknak az heves érzéseknek, mely minden
456 49| átallott - nem tartóztatta az esztelen ifjat. Endrédy
457 49| fekszem, gyenge vagyok, s ez az oka, hogy levelem idegen
458 49| ha a határon túl csapnak. Az orvosok nagy eruditióval
459 49| Vígasztald hát véle magadat s az Isten erősítsen! mert tudom,
460 49| erősítsen! mert tudom, hogy az én állapotom néked szíveden
461 51| ölelés által mondhassa ki azt az érzést, amelyet emberi nyelv
462 51| késérhetem hozzád, mert az ő és a bátyám rimánykodásit
463 51| fogom elkésérni. Így hal ki az Isten veteményes kertében
464 52| gondol, meddig nem? - Ha az egészséged miatt útra nem
465 52| olyankor félek gyakorta, hogy az az előérzés, hogy mostani
466 52| félek gyakorta, hogy az az előérzés, hogy mostani elszakadásunk
467 52| mennyei élet lett vólna az, ha mi a feleségeinkkel
468 52| a detailba belévezet, s az atyafiságos egyességnek
469 52| el ne árúljam, s sírását az enyim által jóvá ne hagyjam.~ ~
470 53| Marosym, s látná, hogy én az ő állhatatlanságának maradékát
471 54| magamra nézve. Ma éjjel, midőn az álom az elmúltak emlékezetébe
472 54| Ma éjjel, midőn az álom az elmúltak emlékezetébe szenderített,
473 54| elfonnyadjon - akkor enyím lesz az a szép virág a boldogabb
474 54| nyújtja.~Klári, szeresd az uradat, légy hív eránta
475 54| kibeszélhetetlen boldogsággal telik meg az a tekintet, amelyet oda-fel,
476 54| ártatlansággal nincs megfertéztetve! Az a nemes elhevűlés, amellyel
477 55| ó nem mondhatom ki azt az ürességet, azt az utánok
478 55| ki azt az ürességet, azt az utánok való sóhajtozást!
479 56| 11dikén~A Manci bátyja, az idősbb Surányi nálam volt
480 56| emlékezet, melyet bennem az ő meglátása támasztott vala
481 56| Már nincs messze. - Nyílik az én sírom. Az anyaföld megnyitja
482 56| messze. - Nyílik az én sírom. Az anyaföld megnyitja kebelét,
483 56| ha látnád, mint viaskodom az ilyen képzelődésekkel! A
484 56| Felgyógyúlok? kérdém; - az igaz nemsokára - nemsokára
485 56| fel ezt a gondolatot, mint az élet italát, s mint mosolygok
486 56| Mancit magános szobájában az elhervadt, meghólt Bácsmegyey
487 57| képzeld el, micsoda kín vólna az nékem. Itt hagyom Budát!
488 57| Itt hagyom Budát! Talám az idő és az eltávozás enyhíteni
489 57| hagyom Budát! Talám az idő és az eltávozás enyhíteni fogják
490 57| öszvefonva látom a nyomorúságot az örömmel. Ez a sorsa a szegény
491 57| Elgondolom ilyenkor, honnan jő az, hogy a gyermekek esztendeit
492 57| tartják; s úgy látom, hogy az semmivel sem boldogabb a
493 57| ha gyermekiek is, mint az érettebb korok nagyobb s
494 57| nevezem annak, hogy még az nem töri magát a jövendőkön.~ ~
495 58| egészségem eránt tudakozni. Az etiquette és az a sok haszontalanság,
496 58| tudakozni. Az etiquette és az a sok haszontalanság, ami
497 58| sok haszontalanság, ami az embereket Marionetté csinálja,
498 58| legyek, s nálok búcsúzzam. Az Isten tudja csak, milyen
499 58| a tűzzel lobog, amellyel az enyím eránta, s ő ehelyett
500 58| francia lábvonással felel, az ajtót keresem - s megyek,
1-500 | 501-767 |