1-500 | 501-578
Part
1 1 | soraimat; mert azt hirdetik, hogy engem Bárótzy esmért; -
2 1 | Tizenhárom esztendeje már, hogy Mármontel magyarul szóll; -
3 1 | nem állítja megbántásnak, hogy őtet, egynél több tekintetben
4 1 | Barátomnak nevezem.~Meglehet, hogy én Mármontelnek elhevítése
5 1 | nem nyúltam vólna tollhoz. Hogy írtam és írok tehát - ha
6 1 | tehát - ha mit ér írásom -, hogy nevemet nem látott Hazafiak
7 2 | rajta tett munkámat, hanem hogy azoknak egy része, akiknek
8 2 | fog akadni, ne vádoljon, hogy festeni akarván, a copiát,
9 2 | Valóban úgy látszik, hogy ettől nem tarthatok ok nélkül;
10 2 | való remegés; mégis tudom, hogy az itt oly gyakran előforduló
11 2 | szinté elhiteti az olvasót, hogy levelei nem valamely belletristának,
12 2 | tollából folytak. - Igaz, hogy még most kevés olvasóim
13 2 | különbséggel?~De reménylem, hogy azt a kedvetlenséget, melyet
14 2 | okozok, helyrehozom azzal, hogy a történetet hazánk vidékeire
15 2 | de nem tagadhatom mégis, hogy bóldogságomat lelem abban
16 2 | lelem abban a gondolatban, hogy nevem hangzása kétségbevehetetlen
17 2 | mivel tarthatok tőlle, hogy fordításom örökösen írásban
18 3 | csak álmodnám, édes Mancim, hogy eljöttem tőled. El nem tudom
19 3 | tudom hitetni magammal, hogy elváltunk egymástól; pedig
20 3 | minden pillantásban érzem, hogy nem vagy itt, - hogy én
21 3 | érzem, hogy nem vagy itt, - hogy én nem vagyok melletted.
22 3 | tekinteted mint ragadott úgy el, hogy róllad, magamról, a világról
23 3 | Manci, s azt vetem hozzá, hogy nemsokára majd megint oly
24 3 | téli nap kellemetességét, hogy az az üresség, melyet a
25 3 | mint a tavaszi nap melege, hogy nem gondolnak a hideg csípősségével;
26 3 | de mégsem emlékszem rá, hogy ilyen nyughatatlan lett
27 4 | Napról napra jobban érzem, hogy el nem lehetek nálad nélkül.
28 5 | rossz néven, édes Marosym! hogy levelemet még eddig se vetted,
29 5 | noha már egynehány napja, hogy itt múlatok. Annyi felé
30 5 | Annyi felé kellett kapnom, hogy rá nem értem eddig. Magad
31 5 | Már magam is szégyenlem, hogy íly rövid elválás miatt
32 6 | anecdotumocskát az én Boriskám felől, hogy szívét közelebbről esmérhesd, -
33 6 | kezdtem beszélleni véle, hogy sok nép tódult ki nézésünkre
34 6 | nézésünkre sat. Sokára mondám, hogy a sok köszönés miatt nem
35 6 | alkalmatlanságait, mintsem hogy azt gondoltassam magam felől,
36 6 | gondoltassam magam felől, hogy most szégyeniem esmérettségeket,
37 7 | magát, s mint mehet arra, hogy szíve érzékenységeit, a
38 7 | gyönyörködéssel néztük tavaly, hogy Halasy és Veszprémy Maris
39 7 | harmadrésze a városnak, hogy öszve fognak kelni? nem
40 7 | emberiségeket! Ímhol most sül ki, hogy Veszprémy meg Veszprémyné
41 7 | a mindent lenyomó okért, hogy Halasy nem gazdag. Hogy
42 7 | hogy Halasy nem gazdag. Hogy egymást szerették, azt elnézték;
43 7 | ejteni, mint mikor látom, hogy olyan reménységeket táplálnak
44 7 | szerencse nagyobb vólt, mintsem hogy csak egy szempillantásig
45 7 | nyereségeknek állítják, hogy ilyen érdemes vejek akadt,
46 7 | s odaígérik a lyányokat. Hogy egy ilyen dologhoz, mely
47 7 | asszonyanyjoktól megtanulták, hogy a gyermekeknek nem szabad
48 7 | béfutott ábrázattal jelenteni, hogy ő az egyes életet el akarja
49 7 | azt a vétket követteti el, hogy szüléivel ellenkezzen. Sír,
50 7 | jajgat, kéri őket, megvallja; hogy ő a consiliáriushoz nem
51 7 | önként ajánlottam néki, hogy eránta beszélek Veszprémyvel.
52 7 | Keservesen adta tudtomra, hogy öszvekelések hólnaputánra
53 7 | magát egy barátja által, hogy a viceispánytól siető parancsolati
54 7 | minden tekintete mutatta, hogy szörnyen boldogtalan. Miért
55 7 | hát ördögöknek öltözni, hogy minden lépésünket pokolbéli
56 8 | s emlékezz meg rólam, hogy téged olyan híven, olyan
57 8 | látod-é elmúlt óráinkból, hogy mi egymásért vagyunk teremtve?
58 8 | teremtve? nem érzed-é magadban, hogy érted azt senki sem teheti,
59 8 | senki sem teheti, amit én? - hogy néked az enyímnek kell lenned,
60 8 | add tudtomra. Ne hidd, hogy azért megváltozzon erántad
61 9 | mégsem vólt annyi bátorságom, hogy megvalljam, hogy szeretlek;
62 9 | bátorságom, hogy megvalljam, hogy szeretlek; ha mindazokra
63 9 | az a rettenetes gondolat, hogy elhagysz, mely mint egy
64 9 | Öszvecsikorgattam fogamat, hogy hamarább nem küldtem érettek;
65 9 | hamarább nem küldtem érettek; s hogy már most addig kell várakoznom,
66 9 | nem láttam. Kevésbe múlt, hogy mikor belépett hozzám, által
67 9 | magam, ha lehetséges-é az, hogy te nékem nem írtál; nem
68 9 | kellett. Előkaptam a tollat, hogy mindazt, amit szívem mond,
69 9 | fogadtad búcsúzásomkor, hogy nemsokára írni fogsz. Beteg
70 9 | csaknem meghasad bánatjában, hogy mégsem vagyok nálad, sületlen
71 10| levelét, melyben tudósít, hogy Mancival valaminek kell
72 11| s a szüléi declárálták, hogy nem ellenzik, s - még egy
73 12| történt újságúl jelenthetem, hogy secretárius Szentpétery
74 12| nem tudja az úr, felele, hogy jegyben vagyok? - Jegyben?
75 12| világosan kimondtam néki, hogy nem győzök rajta eléggé
76 12| győzök rajta eléggé bámúlni, hogy ő Mancit Szentpéteryhez
77 12| s hidegen azt felelte, hogy azt ugyan szerencséjének
78 12| hallgattam ki; de forrott vérem, hogy egy okos ember ilyen gyermekséget
79 12| illeti, mondhatom az úrnak, hogy az ugyan kérdést sem szenyved:
80 12| valamely famíliába, azt tartom, hogy azt mindenik szerencsének
81 12| Jól van, felelék; s illő, hogy az úr szavát állja, bár
82 12| tőle.~Annak végére jártam, hogy Manci elejéntén ellenkezett;
83 12| annyira vitték a dolgot, hogy Szentpéteryt már szenyvedheti. -
84 12| s bosszankodom magamra, hogy ezt ilyen hidegen jelentem
85 12| elmémet, mint esett az meg, hogy Szentpétery a te szerelmed
86 12| semmit sem tud.~Hidd el, hogy rám bízandó parancsolatidban
87 13| Mancit. Elhihetted vólna-é, hogy erre vetemedhessem? Nem
88 13| szánnám falba verni fejem, hogy azt feltettem Szentpétery
89 13| Szentpétery felől. Tudom azt, hogy ha csak két szót szóllottam
90 13| koporsóba. Hála Istennek, hogy míg tovább léptem, megfontolhattam
91 13| mérgesítette volna meg, hogy megöltem őtet. - E' hát
92 14| Mart. 16dikán~Köszönöm, hogy gondolatlan cselekedetemet
93 14| cselekedetemet vétkül nem vészed; hogy annak okát valóságos forrásában,
94 14| keresed. Édesem, te szánsz, hogy hevességem kínoz. Mégegyszer
95 14| kínoz. Mégegyszer köszönöm, hogy azt temperamentumom következéseinek
96 14| reménylettem és óhajtottam, hogy tökéletesen szeretsz, és
97 14| tündöklött, lehetetlen, hogy helytelenül adja ki azt;
98 14| válaszomban megvallottam, hogy szeretetére s kegyes ítéletére
99 14| ifjúságom tüze, kevésben múlt, hogy vélem azt a summát, melyet
100 14| őtet, mégpedig szívesen, - hogy azért engem ne vessen meg,
101 14| ábrázatot látok meg, azt hiszem, hogy azt a szerencsétlen szerelem
102 15| semmi! Szentpétery azon kér, hogy minthogy Budán semmi esmerősei
103 15| ezt a kérését olvastam. Hogy a román jól süljön el, rá
104 16| Curiae azt parancsolja, hogy siessek hazafelé; hólnap
105 16| indulok, de más utat veszek, hogy legalább az esméretlen,
106 16| sohase lépnék belé! Szólj, hogy állom ki a Manci tekintetét?
107 17| barátságos leveledet; s fogadom, hogy engedek tanácsodnak. Azok
108 17| szaladtam a szőlők alá, hogy a legelső tavaszi estvét
109 17| Azt látni, elgondolni, hogy maga is majd itt lesz, felugrani,
110 17| lélegzetet. Szégyeniem magam is, hogy nem bírok magammal. Nincs
111 17| bátortalanságom okát vizsgálom, látom, hogy az nem félénkség; bízvást
112 18| Az a commája levelemnek, hogy úgy is eléggé szerencsétlen
113 19| látni! - nem vólt elég erőm, hogy magamat ettől a rövid boldogságtól
114 19| noha lehetett tartanom, hogy rám akad. Közelébb jött
115 19| Szentpéterynek. - Képzeld el, hogy néztem azt; mint taszított
116 19| mint taszított valami, hogy keljek fel, szaladjak hozzá,
117 19| látta kínomat - kértem, hogy öljön meg. Az a szellő,
118 19| szánj meg, adj könnyet, hogy sírhassak, - s erőt, elviselhessem! ~ ~
119 20| idegen kedvéért tart: s kért, hogy jókor jelenjek meg. Elmengyek
120 20| gondolattal hízelkedhettem, hogy enyím lesz, - minden atyjafiait
121 20| véreimet; mert azt gondoltam, hogy az a szempillantás, amelyben
122 20| most - mikor azt hittem, hogy Manci enyím, és az is marad,
123 20| gondolni, mit akar velem, hogy olyan igen kért, hogy el
124 20| velem, hogy olyan igen kért, hogy el ne maradjak. Jó! - aki
125 20| leveleidet, mint hozza hozzám, hogy annál hamarább tudhassa
126 20| megcsókolom, s azt mondom, hogy azt te küldöd, s hogy ezerszer
127 20| mondom, hogy azt te küldöd, s hogy ezerszer csókolod - micsoda
128 21| jött felém, s megköszönte, hogy kérésének engedtem, ha sógora
129 21| hirtelen, annyiban mondottam, hogy nem vagyok oka, hogy nem
130 21| mondottam, hogy nem vagyok oka, hogy nem vagyok hivatalban, s
131 21| megházasodni, s azt gondoltam, hogy nem lesz késő magamat akkor
132 21| szüleinél, ha hivatalban leszek. Hogy idehaza nem létemben Szentpétery
133 21| megelőzött, az történet; hogy pedig a Manci szülei őtet
134 21| beszéltem Mancival afelől, hogy két bátyáink, - az enyím,
135 21| bátyjára nézett, s így esett, hogy egyúttal engem is meglátott.
136 21| egyúttal engem is meglátott. De hogy is láthatott vólna meg másképpen?
137 21| mindenfelé szíveket hódoltat, hogy egy olyant vegyen tekintetbe,
138 21| tud adni? - kevésbe múlt, hogy lábaihoz nem borúltam. Merően
139 21| Mancihoz: Lyány! azt gondoltam, hogy valaha Bácsmegyeyné leszel;
140 21| elég büntetés a' néked, hogy felesége nem leszel. - Bácsmegyey!
141 21| benne, s most se egyezem, hogy máshoz menjen. Hírem nélkül
142 21| adtak másnak, tudni való, hogy bölcs okokra nézve. Mármost
143 21| szüléinek megtiltottam, hogy házamba ne lépjenek. - - - -
144 21| s Surányinak jelentette, hogy a vendégek már mind jelen
145 21| kezdeni. Egyszersmind kért, hogy Mancival kezdjem el, mert
146 21| Talám szeret még? meglehet, hogy lehetetlen volt egyebet
147 21| kellett több álnok szívemnek, hogy a kevéssel azelőtt kárhoztatott
148 21| egyszerre annak emlékezete, hogy még ezelőtt kevés héttel,
149 21| ült. Én észre nem vettem, hogy mellettem ül, s kezemet
150 21| Először azt gondoltam, hogy valamely angyal szava, aki
151 21| Nem azért kérdezte-é ezt, hogy a detailba szálljak? - vagy
152 21| Egészen megkönnyebbedtem, hogy ebben az örvénytáncban fel
153 21| tudtam, mit mondjak. - Manci! hogy lehet ez a jó szív hiteszegett?
154 22| tegnap pennához nyúltam, hogy néked írjak, ugyanannyiszor
155 22| annyira megegyez egymással, hogy csak egy lélekké, s egy
156 22| másikétól - olyan messze, hogy többé alig találkoznak öszve,
157 22| embert látok magam körül, hogy ők munkás botorkázással
158 22| láttalak, mikor úgy tetszett, hogy feltaláltuk egymást, te
159 22| tüzes csókját adtad, úgy hogy nékem eszem és mindenem
160 22| jó lélek megsúgta vólna, hogy te ezzel a csókkal szívembe
161 23| mentünk. Én azt gondoltam, hogy senki sem fog rám esmerni;
162 23| kikötöttem az ángyomnál, hogy szabad légyen ne táncolnom.
163 23| azután vettem én azt észre, hogy annak kicsinált dolognak
164 23| kellett lenni. - Én örültem, hogy megmenekedhettem tőle, s
165 23| maga tette felét számba, hogy néha forró könnyeim számtól
166 23| rám vetette keszkenőjét, hogy nem tudtam, mi lel, s ezt
167 23| elébb ért, kézen kapta, hogy el nem érhettem, s mikor
168 23| érhettem, s mikor látta, hogy én táncának vége után várakozom,
169 23| várakozom, addig táncolt, hogy utóljára elúnván a várakozást,
170 23| bóldogokká teszen, s megengedi, hogy még pályánk végén is, kiderült
171 23| esztendőket? - majd meglátod, hogy ezek a gyönyörködések, amelyeket
172 24| magam is, édes Marosym, hogy én néked, bóldog szeretőnek,
173 24| karjaidat, s megengedted, hogy én öledbe hullassam boldogságom
174 24| miattad engemet vádol. Érzem, hogy kevés idő múlva kisírom,
175 24| sok holmi rohant lelkemre, hogy nehezen tudtam egy kanapéig
176 24| mikor ruhájáról ráesmértem, hogy az álorca alatt Manci van
177 24| magamat törtetve menteni, hogy nem táncolhatok. Ő szinte
178 24| mondtam vólna meg néki, hogy őtet véghetetlenül szeretem.
179 24| szórhatna el úgy a szél; hogy semmi maradványa ne maradna
180 26| kért, addig rimánykodott, hogy lehetetlen kérésének nem
181 27| mertem vólna tenni, mindent! hogy ő mást nem szerethet csak
182 28| emlékezet fakaszt. - Azt írod, hogy megvan az a jegyváltás,
183 29| barátság kiterjesztett karjai, hogy abban fájdalmamat kisírjam; -
184 29| messziről ránk nem kiáltja, hogy már a tizenkettőt elütötte.~ ~
185 30| szempillantásokat csinál nékem, hogy egészen megnyugtatott resignátióval
186 30| végig fekszem, s elnézem, hogy a hold és a csillagok mint
187 30| mint óhajtom olyankor, hogy egyszer már esne le szememről
188 31| költségemre. Azt parancsolja, hogy nemsokára látogassam meg;
189 31| Elbeszéltem a minap Theréznek, hogy egynehány szegény háznépet,
190 31| Azt nézni, édes Marosym, hogy Theréz milyen szeretetre
191 31| kevésből álló ajándékinkat, s hogy ejti azt úgy, hogy a lakosok
192 31| ajándékinkat, s hogy ejti azt úgy, hogy a lakosok azt megköszönni
193 32| Fő-Notáriussághoz! Örülök rajta, hogy ezt az újságot én vihetem
194 32| a húgomnak, s köszönöm, hogy ezt nékem engedted. Egyenesen
195 32| szaladtam a grófhoz, s kértem, hogy küldjön Miskolcra. Csak
196 32| Miskolcra. Csak azt kötötte ki, hogy harmadnapnál tovább ne múlassak,
197 32| semmi sincs egyéb hátra, hogy tégedet, és általatok engemet,
198 32| magán kívül vólt örömében, hogy mindég csak a pecsétet és
199 32| ránk, s láthatták vólna, hogy állottunk, mint valamely
200 32| előttünk annyiszor mondtatok, hogy sok bóldogságot foglal az
201 32| esmérnek, annyira elfoglalta, hogy minden gondolatja csak te
202 32| olyan édesen, olyan édesen, hogy minden kitalálhatná, hogy
203 32| hogy minden kitalálhatná, hogy örömében sír; s nékem jő,
204 32| öszvecsókol. - Nem hiszem, hogy ilyenkor bennem nem Marosyt
205 32| engem illet, az az öröm, hogy őtet nemsokára boldognak
206 32| nemsokára boldognak láthatom, hogy téged nemsokára a leghívebb
207 32| ágyamba, s eszerint reménylem, hogy valahára megint nyugodalmasan
208 33| tiédet is, amelyben írod, hogy a főispány a vármegye részéről
209 33| mert bizonyos vagyok benne, hogy te tökéletesen megfelelsz
210 33| várja, ha meg fogja hallani, hogy még sok ideig nem jöhetsz. -
211 34| tartok tőle édes Marosym! hogy egészen lever.~ ~
212 35| reszketni kezd, s elvakul, hogy végtére megdobbanok a Mindenható,
213 35| valaki után kiterjesztem, hogy azt a vég nélkül való, kimondhatatlan,
214 35| haszontalan futok ellenébe, látom, hogy haszontalan viaskodom magammal;
215 35| mikor osztán az a gondolat, hogy őtet elvesztettem, - elvesztettem
216 36| sírt midőn elbeszéllettem, hogy az ölyv egy nősténygalambnak
217 37| kínzottak. Azt mondják, hogy tegnap magamon kívül vóltam! -
218 37| nem akarják azt mondani, hogy nem vóltam eszemen. - Ez
219 37| nyomott. Ő sírt. Tartok tőle, hogy szíve igen érzékeny, s az
220 37| is valósággal írígységet, hogy ennyit találtam, akik előtt
221 38| vólt minden ellenzésem, hogy néki abban a nagy szélben
222 38| nincs-é az valahol megírva, hogy a legtöbb virágzás csak
223 38| mondám; s az Isten tudja, hogy az! - Egy sohajtás szaladt
224 38| szóllott semmit, hanem intett, hogy menjünk tovább. Egyhelyt
225 38| megállapodtunk, sokáig néztük, hogy a nagy szél dühösködő zajjal
226 38| virágzásomat, - láttam; hogy érő gyümölcseimnek minden
227 39| a legiszonyúbb aggódás, hogy szívem leroskadt nagy kínjai
228 40| hazajön, s egyszerre hallám, hogy az udvaron az eránt tudakozódik,
229 40| grádicson, midőn megtudta, hogy késedelem nélkül akarok,
230 40| nem vólt annyi erőm, hogy rá feleljek. Az a gondolat,
231 40| feleljek. Az a gondolat, hogy talám szeret, úgy lobbant
232 40| tovább, s azon szín alatt, hogy még holmimet kell elrakatnom,
233 40| felelék. S hát azt hiszi-é, hogy még elnyeri a Manci kezét?
234 40| enyelgésben vesztette el magát, hogy fortepiánója énekével együtt
235 40| semmire sincs szükségem, hogy az úrra emlékeztessen; de
236 40| Elijedtem, mert tudom, hogy az ilyen emlékeztető mennyit
237 40| cseléd a szobába, jelenteni, hogy minden készen van. Theréz
238 40| s jusson eszedbe néha, hogy Tornán egy lyányt hagytál
239 40| egyszerre nyitotta meg szívemet, hogy sírhattam. Ő elővette keszkenőjét,
240 40| annyira tértem magamhoz, hogy a kastély felé nézhettem.
241 41| azt nem szeretem benne, hogy mindenféleképpen akarja
242 41| megrontott, azt gondolván, hogy úgy ér végéhez. Mindjárt,
243 41| úgy ér végéhez. Mindjárt, hogy ide érkeztem, visitekre
244 41| hordott magával; tudod pedig, hogy az sohasem vólt kedves dolog
245 41| elől, ő pedig azt akarja, hogy keressem azt; mert különben,
246 42| is, úgy el van foglalva, hogy alig marad huszonnégy órából
247 42| panaszolkodás nélkül; s innen van, hogy téged még akkor is, mikor
248 42| hallgattatásával kínozlak, hogy szívem legkisebb szenyvedéseit
249 42| érzékeny szíved bíztat, hogy kész szánakozással bontod
250 42| magad írtad-é azt nékem, hogy leveleim olvasztják fel
251 42| bosszankodva nézed azt, hogy igyekezetidnek egész épületit
252 42| fel másoknak áskálódása, s hogy most újonnan kell azt a
253 42| színed, fonnyadásod mutatja, hogy nem vólt ok nélkül gyanakodásom.
254 42| Felejtsd el egy kevéssé, hogy az atyád testvére vagyok;
255 42| testvére vagyok; gondold azt, hogy legbelsőbb barátoddal szóllasz,
256 42| szívedet egészen előttem. - Hogy felelhettem vólna ennek
257 42| Bátyám előtt nincs titkom, s hogy eddig eltitkoltam, az onnan
258 42| nagyon elijedt. Azt akarta, hogy mindjárt hagyjam el Budát.
259 42| Én elibe terjesztettem, hogy azt oly hirtelen nem cselekedhetem;
260 42| de megígértette velem, hogy a lakadalom után mindjárt
261 43| tudhatom, csak arra emlékezem, hogy mind a két kezemmel eltakartam
262 43| tökéletesen azt hittem, hogy engemet, ha kezemmel fedem
263 43| eszébe jutott a bátyámnak, hogy én Flautravert fúhatnék;
264 43| kért, addig rimánykodott, hogy lehetetlen vólt tőlök megmenekednem.
265 43| vólt tőlök megmenekednem. Hogy annál hamarább toljam el
266 43| noha meg kell vallanom, hogy sohase vettem azt kelletlenebbül
267 43| szerettem; és aki felől tudtam, hogy holnapután másnak nyújtja
268 43| egész csomót kezemből, úgy hogy minden rám bámult. - Én
269 43| valamiképpen kívánni fogják, hogy valamit fújjak, készen találjam.
270 43| energiával, olyan teli! hogy sírva köszönnéd meg azt
271 43| szerencsésen copírozott, hogy úgy tetszik magamnak is,
272 43| kesergő szívemből. Ő tudja, hogy én a Flautravert csak szerelemre
273 43| énekelte, mégpedig olyan jól, hogy rajta minden csudálkozott.
274 43| ártatlansággal énekelte, hogy minden szív meg vólt igézve
275 43| Örülhettem vólna ugyan rajta, hogy ennyi dilettantok dícséretét
276 43| féltek, amint beszélik, hogy nékünk szalad, s félbeszakasztja.
277 43| általölelte, s úgy öszvecsókolta, hogy képe egészen égett. Nékem
278 43| szemekkel köszönhetném meg néki, hogy szomorú kedvetlen óráimat,
279 44| gyermek! Noha nagyon kért, hogy a mai esetéről néked egy
280 44| írjak, mégsem állhatom meg, hogy el ne áruljam. Sokkal szebb
281 44| adott kosarat, anélkül, hogy azt te, én, vagy valaki
282 44| bélépek a szobájába, s látom, hogy asztalkája mellett egy levelet
283 44| Elijedt, amint meglátta, hogy jövök. Tám bizony mondám,
284 44| correspondentziáid is vannak? vígyázz, hogy azt meg ne tudja Marosy;
285 44| Bácsim, felele dadogva, de hogy gyanúságod ne légyen, mindent
286 44| elbeszéllek; s ekkor megvallotta, hogy Báró ... néki írt, s ő azt
287 44| írt, s ő azt válaszolta, hogy ő már szívével nem szabad,
288 44| szívével nem szabad, és hogy az, amit most égetett, a
289 44| kedvességgel kezdte előbeszélleni, hogy egyenesen szájából akartam
290 44| ezeket nem érzené anélkül, hogy én elidbe adjam.~ ~
291 46| vóltam elmerülve, mintsem hogy az eszembe juthatott vólna,
292 46| elijedtem, kivált azt látván, hogy Manci lovaink kopogására
293 46| feltekintettem, s azt gondoltam, hogy elsüllyedek, mikor láttam,
294 46| elsüllyedek, mikor láttam, hogy az ablakból visszaugrott. -
295 46| vádolja, - s jaj nékem, hogy azt a szeretett lyánykát
296 46| olyankor, mikor tudtuk, hogy soká nem lehetünk együtt,
297 46| könnyebb szívvel mentem el, hogy valamit vihettem amihez
298 46| nyólcat elütötte, s tudtam, hogy Manci már felkölt, s az
299 46| alattam! s mint bosszankodtam, hogy a Várdombon lovam nyargalva
300 46| lakik, s ő meghallotta, hogy jövök, ablakot nyitott,
301 46| megsarkantyúzott kevély paripám, hogy minden az ablakra szaladt;
302 46| az ura nem tudta sokszor, hogy menjen el előle.~ ~
303 47| ellen felzúdúlt kívánsággal, hogy nyomorúságának valaha már
304 47| Gyakorta feltészem magamban, hogy hozzá szaladok, lábához
305 47| Isten nevében kérni fogom, hogy ne tegye meg azt a rettenetes
306 47| minden eremben annyira forr, hogy majd megpattanok; majd meg
307 47| megpattanok; majd meg öszveszorít, hogy alig vehetek lélekzetet;
308 47| megszáll ez a kívánság, hogy bár itt vólna már az a szerencsétlen
309 47| elcsüggedten ülök megint, úgy, hogy öszve-öszverogyok, ha a
310 47| assambleéba vitt, mert feltette, hogy nem hágy magamban, s eszerint
311 47| szökőkút, mintha tudná, hogy szükségem van a nyúgodalomra. -
312 47| érzékenységet - úgy nem mondhatom, hogy ma nyúgodalmam nem vólt,
313 47| sohajtozó szerelem expressiójit, hogy még egyszer ébressze fel
314 47| lármás tutti. Azt gondoltam, hogy elnyel a föld; s mikor mindennek
315 47| csillagot nézi, s láttam, hogy éppen azt, amelyet velem
316 47| kéntelen vagyok elnézni, hogy elragadják karjaim közül!
317 47| sebet vagdalnék magamon, hogy a fájdalom nagy vólta alatt
318 47| nyomorúságom meghagyott, hogy eldűljek s kivérzem szívem
319 47| Most már énekel, mert érzi, hogy a természetre világosság
320 47| mintha érzették vólna, hogy az övéi, azért hogy enyímek.
321 47| vólna, hogy az övéi, azért hogy enyímek. Manci értette nyögdécseléseket,
322 47| Már olyan világos van, hogy kiláthatom azt a helyet,
323 48| mondjad, kérlek az Istenért! hogy oda ne legyek! De haszontalan
324 48| legszívesebb kívánságom, hogy bár sohase ébrednék fel!
325 48| előttem elsuhant, érzettem, hogy még nem tőlt, s - Isten,
326 48| a Szent Gellért hegyét, hogy onnan a felkelő napot láthassam.
327 48| s mint borította Pestet, hogy csak a tornyok látszottak
328 48| bátyámnak megígértem vólt, hogy a reggeli kávét nála iszom
329 48| Nehezen esett azt látnom, hogy miattam annyit törődik;
330 48| hozott, mikor megtudtam, hogy reggeli kimenetelemből azt
331 48| kimenetelemből azt kezdte gyanítani, hogy szenyvedésimnek erőszakos
332 48| csontaimban meglesz annyi erő, hogy a rám rakott teher alatt
333 48| módját; de azt is tudod, hogy én azt a bóldogtalant, aki
334 48| tekinteni, mert félt attól, hogy kilátván szemeimből, mit
335 48| barátnéjával, s jól esett, hogy együtt nem vólt velünk,
336 48| menekedett meg. Elképzelheted, hogy abban a situatióban, amelyben
337 48| a kertészné azt felelte, hogy egy szegény napimunkás,
338 48| leesvén, úgy öszvetörte magát, hogy egynehány óra alatt meghólt.
339 48| gyalázatjára kell megvallanom, hogy segítség nélkül mentek vólna
340 48| köszönje azt; de láttam én, hogy szíve teli vólt, s kiszöktem
341 48| ajtón. A bátyám megígérte, hogy el nem felejtkezik róla,
342 48| küszködik, izzad; - az, hogy egy szempillantás gyakorta
343 48| kedves, elrabolja; - az, hogy egy percentés a világot,
344 48| gondoltam vólna, egyebet, hanem hogy meghólt. Isten! mondám,
345 48| olyan mély álom lepett meg, hogy a bátyámnak kellett felkölteni
346 48| találtam a ház előtt, úgy hogy miattam egynehány lett vólna
347 48| leszállottunk a szekérből, hogy örökösöm, egyetlen vígasztalásom,
348 48| mentem, s örültem rajta, hogy elimbe nem akadtak. Szentpétery
349 48| Isten! hála légyen tenéked, hogy azt hamisság nélkül mondottam;
350 48| hamisság nélkül mondottam; hogy annyi szenyvedés mellett
351 48| alkalmatosságom észrevenni, hogy ők erőltetett mosolygásokkal,
352 48| pirította. Így örvendeztek azon, hogy egészséges, eleven színben
353 48| gondolat jutott eszébe, hogy ruhámat dícsérje. Az ura
354 48| jelenlétem olyan kicsinnyé tette, hogy alig tudta, mit mondjon.
355 48| bizonyosabbá tettem magamat afelől, hogy az valóság vólt, nem álom,
356 48| monda olyan esdekelve, hogy megborzadtam belé; jer!
357 48| palotába értem, s láttam, hogy ott nem-létem miatt minden
358 48| száját, úgy megijedtem, hogy meg nem tudtam mozdulni
359 48| helyemből, valamíg Endrédy, hogy győzzem meg magam, meg nem
360 48| barátja. Tudtam ugyan én azt, hogy rajtam Endrédy nem segíthet;
361 48| annyira megbátorított mégis, hogy egyszerre magamhoz térvén,
362 48| oly igaz expressióval, hogy én magam is egészen nékikeményedtem.
363 48| Néki köszönöm egyedül, hogy az egész esketés ceremoniáját
364 48| felé mentem, örülvén azon, hogy végre keresztül estem ezen
365 48| vizsgálni; - csak azt tudom, hogy rám egy tekintet szállott
366 48| nem mondhatom. Elég az, hogy abban a szempillantásban
367 48| szenyvedtem édes Marosym, annyit, hogy magam is csudálkozom rajta,
368 48| magam is csudálkozom rajta, hogy tudtam azt mind kiállani: -~~
369 48| messzeségre. Feltettem magamban, hogy részegségig iszom, de Endrédy
370 48| Szentpétery felkeresett, s kért, hogy a menuettet kezdjem Mancival;
371 48| annyira öszvekeveredtem, hogy egy tactust sem tudtam tenni,
372 48| nékem azt kelle hazudnom, hogy rosszul vagyok, s íly színlelés
373 48| vóltam; akkor Endrédy rávett, hogy egy-két pohár puncsot igyam,
374 48| Marosy! azt tartottam, hogy lerogyok. Egykor, midőn
375 48| szorosan tartottam kezét, hogy el nem mehetett. Mikor ismét
376 48| megtette a rendeléseket, hogy szekere álljon elő. Minden
377 48| még erre emlékezem; - de hogy Manci is sikóltott, hogy
378 48| hogy Manci is sikóltott, hogy én lábaihoz rogytam, s engemet
379 48| nékem csak ma beszélte; s jó hogy tegnap nem tudtam. Elrémültem,
380 48| meg barátságokat. Kértem, hogy légyenek nyugott elmével,
381 48| elmével, s elhitettem őket, hogy egészen helyreállottam,
382 48| helyreállottam, s örültem rajta, hogy elhitetésem által meg engedték
383 48| rám; - s adta vólna Isten, hogy végképpen szállott vólna
384 49| bizodalmat, s azt gondoltam, hogy minekutána egyszer-kétszer
385 49| gyenge vagyok, s ez az oka, hogy levelem idegen kéz írása.
386 49| eruditióval demonstrálgatják, hogy ez nem éppen halálos; hogy
387 49| hogy ez nem éppen halálos; hogy még felgyógyulhatok. Vígasztald
388 49| Isten erősítsen! mert tudom, hogy az én állapotom néked szíveden
389 51| teli szívvel repül feléd, hogy mellyére szoríthasson, s
390 51| kesergésbe süllyedtem el; hogy mindent könnyező szemmel
391 51| helyette tíz nevekedik fel, hogy virágra fakadjon s gyümölcsöt
392 52| mondja, mert megtörténhetik, hogy soká nem látjuk egymást.
393 52| mégy, könnyen megeshetik, hogy esztendeig sem, sőt talám
394 52| mellettem ül, s szánakozva nézi, hogy a betegség mint fonnyasztott,
395 52| olyankor félek gyakorta, hogy az az előérzés, hogy mostani
396 52| gyakorta, hogy az az előérzés, hogy mostani elszakadásunk után
397 52| magamnak; mert ha elgondolom, hogy ezzel a boldogsággal én
398 52| küszködnöm kell magammal, hogy Klári előtt gondolatimat
399 53| de oly rettegések közt, hogy ezt le nem írhatom. Ha látna,
400 53| édes Marosym, s látná, hogy én az ő állhatatlanságának
401 53| mégis sokért nem akarnám, hogy csak miattam csak egy szomorú
402 54| nyújtotta kezét, s azt fogadta, hogy örökké enyím lesz, s édesem! -
403 54| kevés napokat ide alant, hogy a földi virág leszakasztasson,
404 54| lenni annak, ha látjuk, hogy meghaladott utunk semmi
405 54| elborították, biztatóim nékem, hogy te csendes lelkiesmérettel
406 56| öntözzed meg, s ápolgasd, hogy felnevekedjen, s virágra
407 56| anyaföld megnyitja kebelét, hogy elfogadjon. Ezer Atomus
408 56| várja már szomjan véremet, hogy belőle életet, s bimbókra-fakadást
409 56| meleg vér van még ereiben, hogy szemében, sírásában ne láthassam
410 56| mennyei lelkek, érzitek talám, hogy én meg vagyok érlelve, hogy
411 56| hogy én meg vagyok érlelve, hogy majd oda visznek ki közületek,
412 56| oda visznek ki közületek, hogy elrothadjak - érzitek talám?
413 57| de olyan ígéret alatt, hogy se el ne adhassátok, se
414 57| Nem lehetne azt elnéznem, hogy annyi boldog óráim helyét
415 57| ilyenkor, honnan jő az, hogy a gyermekek esztendeit a
416 57| legboldogabbnak tartják; s úgy látom, hogy az semmivel sem boldogabb
417 57| úgy azt nevezem annak, hogy még az nem töri magát a
418 58| csinálja, arra kötelez, hogy ezeknek a tudakozó uraknak
419 58| megszorítom, s azt hiszem, hogy ettől a szíves kézszorítástól
420 59| unszolásainak s általláttam, hogy Szentpéterytől el kell búcsúznom.
421 59| könnyen elmúlhatna. Ó Marosy, hogy fogom én ott viselni magamat!
422 59| magamat! Reszketek. Jó, hogy azt betegségem maradványának
423 60| nálam vólt, s igen kért, hogy véle együtt menjek házához.
424 60| előtt velem szóllani. - Jó, hogy el nem jöttél, mondám magamban;
425 60| vólna fel. Én nekikészűltem, hogy valahogy el ne áruljam magamat,
426 60| csakugyan megmondtam néki, hogy kívánságát nem teljesíthetem,
427 61| édes Marosym az én sorsom, hogy ott, ahol az élet legtökélletesebb
428 61| seprőstül hajtsam fel; - hogy onnan, ahol valaha a szeretetre
429 61| csináltál egyebet annál, hogy letörted a kifakadt virágot,
430 61| virágot, nem várván bé, hogy mégegy bimbó fakadjon ki,
431 61| akart virítani. Adja Isten, hogy olyan idő ne jöjjön, amelyben
432 62| néked gondod rá Marosy, hogy nála nélkül el ne temessenek. - - -
433 62| el ne temessenek. - - - Hogy ez a kép nékem, minden gyógyuló
434 62| elvetnéd-é képét azért, hogy valaki megszólítna s ezt
435 63| nagy vígasztalásomra van, hogy ilyen közönségesen látom
436 63| nyúlt, - ha ez nem bíztatna, hogy majd én is véghez érek,
437 64| pedig erősen hitted, hogy kedves Mancid karjai közt
438 64| elbeszélte néked tudom, hogy Endrédyvel együtt az olaszországi
439 65| Komárom, Májusn. 5dikén~Hogy hiheted te azt, hogy az
440 65| 5dikén~Hogy hiheted te azt, hogy az én utamnak óhajtott vége
441 65| nem tudok venni magamon, hogy még a legvígabb társaságban
442 65| célnak. - Azt akarjátok, hogy keressek mulatságot, utazzak,
443 65| parancsolhatod-é a pataknak, hogy ne zuhogjon, ha zuhog.~ ~
444 66| áldj meg engemet, és őket, hogy megáldva közelíthessünk
445 67| Elijedtem látásától, úgy hogy valósággal reszketett minden
446 67| tagom; mert azt tartottam, hogy magamban vagyok, s könnyeimet
447 67| mosolygással előzött meg, hogy minden rettegésem elenyészett.
448 67| tartottam, azt óhajtottam, hogy azt az a szép lyány vesztette
449 68| Miként lehet azt kívánni, hogy nyugodalmat leljen az ember?
450 68| nyugodalmat leljen az ember? hogy megbékéljen - magával és
451 68| te azt megindúlás nélkül, hogy a legnemesebb, legérdemesebb
452 68| olyan érzékenyen énekelt, hogy azt, a nagy sírás miatt
453 68| azt felelte a ház gazdája, hogy egy senator leánya, akinek
454 68| szeret. S mi az oka, kérdém, hogy öszve nem kelnek? - A legény,
455 68| mondhatom, kértem őtet, hogy véle esmertessen meg; -
456 68| keringetnek. Meg nem foghatom, hogy lehet egy olyan szeretetre
457 68| alacsonyan? Azt tartod talám, hogy ez a fiatalember szegény,
458 68| de sokszor tapasztaltam, hogy a legjobb leányok csaknem
459 68| belső érzés, ha azt mondom, hogy én őtet boldoggá tettem
460 69| mindég igazabbnak találom, hogy azok közülünk a legszerencsésebbek,
461 69| qualificátiót kaptak. Mi az oka, hogy a földmívelők állapotját
462 69| vannak, akik azt tudják, hogy a poéták olyan szép álmokat
463 69| álmokat írtak felőle, s hogy kunyhójokba ártatlanságot
464 69| a földmívelőnek, s azt, hogy néki sok ezer dologról,
465 69| amelyben kereng, kiragadja, hogy magához tér, mint valamely
466 69| el, mikor azt gondoltam, hogy leroskadok. Én a határig
467 69| akarom megnyugtatni elmémet, hogy nem tehetek egy olyan betegség
468 69| nem kell-é róla számolnod, hogy intervallumidban vélek nem
469 70| mikor ilyenkor azt álmodom, hogy egészséges vagyok, s Manci
470 70| felébredek, s akkor látom, hogy az csak csalódás vólt, s
471 71| Majusn. 16dikán~Jaj nékem, hogy az a boldogság, az az öröm,
472 72| a kocsit, s kértem őtet, hogy pihenjen meg. Letette válláról
473 72| izzadt képét, elbeszélte, hogy ő minden héten kétszer megyen
474 72| inasomnak parancsoltam, hogy segítsen hátára tenni csomóját.
475 74| sugallotta. De engedj meg, hogy el nem fogadhatom. Megkönnyebbedésem
476 74| igazságtalanná tész.~Azt mondod, hogy engem Theréz szeret, - ő
477 74| tenni. Az igaz, édesem, hogy néki van erántam hajlandósága,
478 74| ugyan ez a két ok cselekszi, hogy birtokát nem keresem. Egy
479 74| a bizonytalan reménynél, hogy talám idővel eránta való
480 74| magokban is elegendők, azt, hogy nékem alig van egy s két
481 74| haragra ragad. Az igaz, hogy mihelyt az első fellobbanás
482 74| Ha ezekre azt mondod, hogy Theréz esmér, tudja milyen
483 74| tudakozni, hogyha látod, hogy egy gyermek késhez nyúl,
484 74| öszvemetélheti, megelégszel-é véle, hogy megszólítod? Elkapod előle
485 75| szereti őtet; tudja, hogy Theréz erántam hajlandóságot
486 75| legforróbb kívánságom az, hogy Therézt elnyerhesse. Egészen
487 75| közöttünk a pert. Ő azt tartja, hogy az, aki szívesen szeretett
488 75| ellenkezőképpen azt tartom, hogy ennek gyakorta meg nem gondolt
489 75| De elég-é még ez arra, hogy magokat házassági életekben
490 75| gyalázatjára kell megvallanunk, hogy még eretnekségnek tartjuk
491 75| Igazságtalanság valakit azért vádolni, hogy a tudva nem lévő törvényt
492 75| hagyom azt kiverni fejemből, hogy annak nem tudása miatt,
493 75| Meg kellene őket tanítani, hogy csak az indúlatok hasonlatossága
494 75| belső érzés támad is fel, hogy nem kellene azt elhagyni,
495 75| akarjuk vetni, szükség, hogy fekvéseket, s minden környülállásokat
496 75| sem vádolom. Tudtam azt, hogy nem lehetek állandóúl boldog,
497 75| talám hányt tőrjeik is, hogy én övé még soká lehetek,
498 75| sorsomat. Nem tudta ő azt, hogy ő engemet ezzel az egy lépésével
499 75| azzá tenni, s nem hitte, hogy azzá teszen. Így leve Manci
500 75| lehet menteni. Tedd fel, hogy felnő, s szépségének a kedves
1-500 | 501-578 |