Part
1 1 | Bárótzyt úgy tisztelik mint én tisztelem, érzeni fogják
2 1 | nevezem.~Meglehet, hogy én Mármontelnek elhevítése
3 2 | Elrendelést, a Szín-adást, (mert én valamint minden egyéb fordításimban,
4 2 | írásokkal, s nevezetesen az én románommal. Ebben nem a
5 2 | magyar hangzású neveket adok. Én ugyan szánakozva tekintek
6 2 | kezemnél Siegwart is (kit én Szegvárinak neveztem) az
7 2 | történetekből vannak véve. Ezt én itt annál bátrabban jelenthetem,
8 2 | gyönyörködve bocsátanám én azt ki, mert az szint olyan
9 3 | hogy nem vagy itt, - hogy én nem vagyok melletted. Lyánykák!
10 3 | reszkető karjaim elesnek, s - én magamat ölelem által. Egy
11 3 | olyan kimondhatatlanul, mint én téged!~ ~
12 4 | Soprony, 21. jan.~Manci, én csak róllad gondolkozhatom.
13 6 | napjaim közül; de - lehetek-é én nálad nélkül boldog? lehet-é
14 6 | egy kis anecdotumocskát az én Boriskám felől, hogy szívét
15 6 | Mancim!~Ez a gyermek az én szánkámban ült. Amint a
16 6 | Egynehány könnyet láttam már én emiatt folyni s - az India
17 7 | ha Maris máshoz megyen. - Én öszvecsikorgattam fogamat,
18 7 | atyja átkát elkerülhesse. Én semmit se tudtam a dologban,
19 7 | egyenesen hozzám szaladt. Én önként ajánlottam néki,
20 8 | édesen mosolyogtál reá, én egy hosszú fejér ruhában
21 8 | ragadni karjai közül; de, ah! én csak árnyék vóltam, mely
22 8 | azt senki sem teheti, amit én? - hogy néked az enyímnek
23 8 | megváltozzon erántad indulatom. Én eddig boldog vóltam szerelmed
24 9 | mindazt, ami tőled jön. Te az én leveleimet vetted. Endrédy
25 9 | szeretik úgy kedveseket, mint én téged, s - azért is szeretsz
26 9 | akaratod. Miért nem mehetek én magam hozzád? Még egynehány
27 10| Marosy! mi lesz ebből? - én őtet senkinek sem engedem.
28 11| Endrédyjére akadok. Szentpétery az én közben járásom által secretáriussá
29 11| románnak? Marosy nem nevetsz? - Én nevetek! - A posta megyen. -
30 12| Tegnap magához hívatott. Én, monda, ezeket a leveleket
31 12| az úr tiszteletemet! - - Én meg nem foghattam, mit akart
32 12| magam körülnéztem, eltűnt. Én minden tartalék nélkül hoztam
33 12| fogja hívatalbajövését. Én békével hallgattam ki; de
34 13| MAROSYHOZ~Soprony, Mart. 9dikén~Én mégis itt vagyok kedves
35 14| a más tántorodásait.~Az én tiszteletre méltó bátyám
36 14| megütközött vólna, csak én nem. Én azt igen kedvesen
37 14| megütközött vólna, csak én nem. Én azt igen kedvesen vettem;
38 14| halaszd sokára leveledet. Én úgy vagyok, mintha térdig
39 15| semmi esmerősei nincsenek, én legyek vőféje. Mintha a
40 15| tereád is száll miatta. - Én már fekvő beteg vóltam.
41 17| megegyeznek önnön végezésemmel.~Én ide ezelőtt harmad nappal
42 17| félénkség; bízvást léphetek én néki szeme elibe; mert nem
43 17| szeme elibe; mert nem az én ügyem é az igaz ügy? - hanem
44 20| olyan igazán szeretett, mint én Mancit, az mindent hidegen
45 20| tökéletes birtokában, majd ha az én Klárim tökéletesen a tiéd
46 20| néki; s ha nem írtál, s én a te nevedben őtet megcsókolom,
47 21| ha sógora nem leszek is. Én oka nem vagyok, felelék
48 21| fattyúknak a capriolain. Én egy ablakban vontam meg
49 21| Az öreg Surányi míg az én mentegető predikációmnak
50 21| nemesen mentett ki maga, én hallgatok; elég büntetés
51 21| Ekkor felém fordult, - ezt én Manci előtt akartam az úrnak
52 21| az úrnak tudtára adni; - én sohase egyeztem meg benne,
53 21| óráknak emlékezete, melyeket én ebben a palotában töltöttem,
54 21| meghevesedett érzékenységemet. Én a palota közepén állottam,
55 21| tekintettem, s minden tükörben az én képemet - az elhagyott,
56 21| megállottunk, ő engem csókolt meg, én meg őtet, s mi a tükörbe
57 21| tükörbe egymást tekintettük s én akkor, a kibeszélhetetlen
58 21| szaladott, s mellém ült. Én észre nem vettem, hogy mellettem
59 21| Éppen keringeni kezdettek. Én letörlöttem könnyeimet,
60 21| karjai közül. Nem, kiálta ő; én nem eresztem el, nem engedem
61 21| béugrottam egy kocsiba. Most az én kedves kis szobámban ülök,
62 22| szívemet öszveszorítja, s én rettegő tekintettel, s jövendölő
63 22| tudod, azt, mit szenyvedek én. Ezer meg ezer embert látok
64 22| egymást, te elpirúltál, én pedig mindjárt akkor kibeszélhetetlen
65 22| tesz nyomorulttá, akit én boldoggá akartam tenni. ~ ~
66 23| Donna figurát vett magára; én pedig matróz ruhába öltöztem;
67 23| mi ketten együtt mentünk. Én azt gondoltam, hogy senki
68 23| elárulja a belső fájdalmat. Én kikötöttem az ángyomnál,
69 23| vólt. Csak azután vettem én azt észre, hogy annak kicsinált
70 23| dolognak kellett lenni. - Én örültem, hogy megmenekedhettem
71 23| a piskótát, melyet néki én adtam, s maga tette felét
72 23| egykor, a te könnyeid! - én felé fordultam, s szép karjain
73 23| érhettem, s mikor látta, hogy én táncának vége után várakozom,
74 23| alacsonyság az anyja; úgy én is részetekre állok, s szánni
75 24| indiscretio az énbennem, látom én azt magam is, édes Marosym,
76 24| magam is, édes Marosym, hogy én néked, bóldog szeretőnek,
77 24| karjaidat, s megengedted, hogy én öledbe hullassam boldogságom
78 24| öltözet vólt rajta, melyet én küldöttem néki, mikor legelőször
79 24| mentünk együtt bálba, s én mint rabja utána rózsaláncokkal
80 24| szerelem; így igyekeztem én holmi kicsinységek által
81 24| Bácsmegyeyt követem; felele. - Én magamon kívül vóltam, ő
82 24| legkeservesebb hangjával, - most én nem vólnék nyomorult, s
83 25| helyrehozhatná, úgy jól vólna, s én többé nem nyögnék - de a
84 26| MAROSYHOZ~Buda, Májusnak 27dikén~Én, mintegy tizennégy napra,
85 26| kérésének nem engednem. Én véle Tornára mengyek; vagy
86 26| Tornára viszen engemet, mert én már nem akarhatok, egész
87 27| néhol. - Most Petrarcha az én kedves poétám; ő mindég
88 28| van édes Marosym! te, az én Seumikóm! s te, Manci lelke!
89 30| tisztán fénylik a hold. Én egészen ura vagyok magamnak,
90 31| nemsokára látogassam meg; én pedig - akit a szerelem,
91 31| szempillantások, melyekben az én jó Therézemmel nyomorgó
92 32| rajta, hogy ezt az újságot én vihetem meg a húgomnak,
93 32| Klárim, mondám, nem vagyok én olyan szerencsétlen, legalább
94 32| szerencsétlen, mint gondolod; - én általad, és a te Marosyd
95 32| tudta, mint szakassza fel. Én azt láttam, felbontottam
96 32| törölgettük egymás könnyeit, s én az ő bóldogságán, s ő az
97 32| az ő bóldogságán, s ő az én bóldogtalanságomon milyen
98 32| édes Anyám, s te Igaz! akit én kevélykedve nevezek Atyámnak!
99 32| vólnál Marosy, nem vólnál az én Barátom, nem vólnál a húgom
100 33| osztán a borostyánnal az én kedves Klárim karjai közé,
101 35| szív, hóhérom nékem. Ha én ebben a nagy Mindenben,
102 35| Manci képe előttem lebeg, s én haszontalan futok ellenébe,
103 36| tartsa továbbra könnyeit! én is szerencsétlen vagyok;
104 36| elvette az életemet; pedig én minden gyanú, minden fegyver
105 36| bóldogtalan - be nyomorult vagyok én.~ ~
106 37| távozott el ágyamtól. Az én nyomorúságom, mondám néki,
107 37| tészi. De nem érdemlek-é én minden nyomorúságom mellett
108 37| tartani.~Ne törődj rajtam, az én egészségem tökélletesen
109 38| fortepiánón játszott s éneklett; én pedig Flautraveren accompagníroztam.
110 38| való járás ellágyított. Én Nagyságoddal maradok, felelék,
111 38| Igen, monda, de hiszen én is megyek. Haszontalan vólt
112 38| felébredése rettenetes. - Én egy levágott fa törzsökére
113 38| Sokára magamban hagyott, s én csaknem minden érzéstől
114 40| elhalványodott képpel, melyen én szánakozást, a legszívesebb
115 40| visszajöttem. Helyben maradt; én pedig fel s alá jártam a
116 40| nyomorúságot. - Elhallgattunk, s én láttam, mint küszködött
117 40| éneket, megfogta kezem. Én még nem tértem vissza abból
118 40| martyrnak, mint Theréz az én portraitemet; de ezt csak
119 40| Theréz, mondám, - Nagysád, én utánam? - Isten! s ezen
120 40| Theréz az Altánán könyöklött, én fejér keszkenőmmel jelt
121 41| vólt kedves dolog előttem. Én szaladni akarnék a világ
122 41| világgal, sem a világ velem. Én esmérem jó szándékát, s
123 42| melyet velem tölthessen. Én nem lehetek el panaszolkodás
124 42| Mancit, édes Uram Bátyám, én négy esztendő ólta esmérem,
125 42| szerettettem. - Azalatt, míg én az elmúlt télben Sopronyban
126 42| mindjárt hagyjam el Budát. Én elibe terjesztettem, hogy
127 42| Hová? sem ő nem tudja, sem én! -~ ~
128 43| szakadó patak. Így jártam én ma a Vice-Praeses Gróf...
129 43| jutott a bátyámnak, hogy én Flautravert fúhatnék; s
130 43| hányszor accompagníroztam én néki a Flügelnél, hányszor
131 43| Flügelnél, hányszor énekelt ő az én Flautraverem mellett. Víg
132 43| hogy minden rám bámult. - Én a mesterséges darabokat
133 43| szívemből. Ő tudja, hogy én a Flautravert csak szerelemre
134 43| általa. Ami engem illet, én közönséges helybenhagyást
135 43| általmenetelt a Flautravernek, s az én phantasiámnak hagyta; s
136 43| recitativ alatt, kivált mikor én a cadenzben vóltam. Figyelmező
137 43| szemekkel hajtotta meg magát. Én vettem észre ellágyúlását, -
138 43| egy complimentet tenni. Én az óldalszobába egy kevéssé
139 43| Marosy, be bóldognak tartanám én magamat, ha azt az embert
140 43| érte, ha egy-két passageát én csinálhattam vólna.~A concertnek
141 44| kosarat, anélkül, hogy azt te, én, vagy valaki más tudta vólna,
142 44| vólna, az ifjú Báró...nak. - Én ezt ma véletlenül tudtam
143 44| égetett, a levélnek töredéke. Én kitaláltam okát, miért tartotta
144 44| nem érzené anélkül, hogy én elidbe adjam.~ ~
145 46| melyik utcán ki lakik? én pedig mélyebben vóltam elmerülve,
146 46| lakása előtt termettünk. Én ezen elijedtem, kivált azt
147 46| éntőlem? Igazán ijesztő-é az én látásom? - jaj néki! - de
148 47| vége. Isten! miként álljam én ezt ki! Gyakorta feltészem
149 47| testvérem vagy! vagy talám az én Geniusom sugdosta füledbe
150 47| olyan hidegen, mint mikor én magamban tekingettem. -
151 47| esmérő szerelmét. -~Virrad, s én könnyebben érzem magam.
152 47| Jobban-jobban világosodik. Az én pacsirtám már egynehányszor
153 48| módját; de azt is tudod, hogy én azt a bóldogtalant, aki
154 48| fogja megfojthatni könnyeit. Én néki készülve léptem a szobába,
155 48| édesdeden beszélgetett, én pedig könnyel megtőlt szemekkel
156 48| odavan Apám Uramat kiált! Én felpattantam ülőhelyemből;
157 48| köszönje azt; de láttam én, hogy szíve teli vólt, s
158 48| panaszra fakadtam! Óh, ha én kevesebbé érzeném barátim
159 48| szívet nem adtad vólna, én is elmentem vólna, mint
160 48| könnyeit láttuk csorgani. Én végigfeküdtem egy ágyon,
161 48| megint a barátnéjával ment, én pedig a bátyámmal. Sietnünk
162 48| mert soká múlattunk, s én elijedtem, midőn a Manci
163 48| nyúlt vólna. Így bántam én is; beteg szívem gyönyörűségét
164 48| ellepte, által hatott rám. Én elborzadtam, megöleltem
165 48| s még beszéllettek véle. Én eszerint időt nyertem magamhoz
166 48| ennek az angyal-lyánynak. Az én idvezlésem együgyű vólt;
167 48| engemet meg-megcsókolt; én pedig ölelései alatt a világot
168 48| néki barátja. Tudtam ugyan én azt, hogy rajtam Endrédy
169 48| igaz expressióval, hogy én magam is egészen nékikeményedtem.
170 48| új pár felé tolta magát, én is Manci felé mentem, örülvén
171 48| Manci is sikóltott, hogy én lábaihoz rogytam, s engemet
172 48| ültette, s véle repülve ment. Én is hazajöttem; de mint értem
173 48| tudja, meg Endrédy, nem én. Mély, nehéz álom szállt
174 49| vért, ez annak következése.~Én fekszem, gyenge vagyok,
175 49| erősítsen! mert tudom, hogy az én állapotom néked szíveden
176 49| fekszik. - Ami engem illet, én készen vagyok mindenre.~ ~
177 50| MAROSYHOZ~Buda, Septemb. 7dikén~Én magamhoz kezdek térni, de
178 51| nyelv kimondani nem tud. Én, édesem, leveled vétele
179 51| érzés támad fel tebenned.~Én Klárit nem késérhetem hozzád,
180 51| bátyám maga viszi hozzád; én pedig hív könnyeimmel s
181 52| tovább is. - Jobban tudom én meddig, de kegyetlen lettem
182 52| öszve, fellobban lelkében. Én néki kedvet igyekezem csinálni,
183 52| hogy ezzel a boldogsággal én is élhettem vólna, s micsoda
184 53| forrásából boldogságot iszol: én pedig bézárkozva ülök azon
185 53| édes Marosym, s látná, hogy én az ő állhatatlanságának
186 55| utánok való sóhajtozást! Én is megyek akármint tartoztatnak
187 56| virágra fakadjon akkor, mikor én kihalok. Már nincs messze. -
188 56| nincs messze. - Nyílik az én sírom. Az anyaföld megnyitja
189 56| lelkek, érzitek talám, hogy én meg vagyok érlelve, hogy
190 58| milyen nehezen csinálom én azt. Édesem! ha valakihez
191 59| elmúlhatna. Ó Marosy, hogy fogom én ott viselni magamat! Reszketek.
192 60| pirításodra támadtak vólna fel. Én nekikészűltem, hogy valahogy
193 60| senkivel sem akarok lenni. - Én Mancit többé nem látom.
194 61| vala tehát édes Marosym az én sorsom, hogy ott, ahol az
195 62| MAROSYHOZ~Buda, Apr. 17dikén~Én a Manci képét kicsínyre
196 62| mit csináljon; s sokára én is elpirúltam. Milyen igazán
197 63| Egyről-másról beszélgettünk sokáig. Én féltem a búcsúzástól, s
198 63| megszorította kezemet, - én tőled nehezen maradok el.
199 63| nem bíztatna, hogy majd én is véghez érek, nem nyugtathatnám
200 64| s a szekér elindúlt, s én még feltekintettem, s az
201 64| múlatni.~Ezer csókot az én kedves Klárimnak; most nem
202 65| hiheted te azt, hogy az én utamnak óhajtott vége lesz? -
203 65| utamnak óhajtott vége lesz? - Én nem hiszem, de engedek.
204 66| szólított vólna meg: Nézd az én és a te gyermekeidet! én
205 66| én és a te gyermekeidet! én őket anyai kedvezéssel apolgattam;
206 67| míg a leszálló nap, melyet én elragadtatás nélkül sohasem
207 68| Számosan gyülekeztek fel rá, de én kevés részt vettem a társaságban,
208 68| tudják becsülni! Ah érzettem én, mit nyerhettem vólna Manciban,
209 68| szerelmem eránta - s ő az én szerelmemet meg nem becsülte;
210 68| érzés, ha azt mondom, hogy én őtet boldoggá tettem vólna. -
211 69| jószágában sokszor akadtam én olyan parasztokkal öszve,
212 69| gondoltam, hogy leroskadok. Én a határig jutottam: - de
213 72| Bicegve ment hazafelé, s én egy darabig néztem utána. -
214 72| magamat és a szekeremet, s én elpirúltam előtte. Hidd
215 74| kellemetességeit adná - hát én? - nem semmit egyebet annál
216 74| ne únszolj, kérlek - én fonnyadok. Az, aki élni
217 75| nem lehet jó szívű leány. Én ellenkezőképpen azt tartom,
218 75| lévő törvényt általhágta. Én nem hagyom azt kiverni fejemből,
219 75| nem mondhatná Uram Atyám: Én édes lyányom, nem akarlak
220 75| Az ő hibája vólt-é ez? - Én igaz bíró vagyok, édes Marosym,
221 75| talám hányt tőrjeik is, hogy én övé még soká lehetek, mintegy
222 75| vétettem. Nem őtet vádolom én, hanem sorsomat. Nem tudta
223 78| hallani könnyeinek hullását, s én is sírnék. Csak egy kívánságom
224 78| állapotra jut, amelyben én vagyok. Majd ha általszunnyadok
225 78| kedves altatódalom lesz. Én öntöttem mérget a Nagysád
226 78| halálával. Nagysád jóltévő: - én is a' vóltam. Nézzen engemet
227 78| örömével élhet az életnek; - az én útam a temetőre vezet; az
228 78| enyím. Nem vagyok-é hát én azzal szabad, hogy a tulajdonomat
229 78| epedéssel? elhalással? Én szebb jutalmat érdemlek,
230 78| futamodásokban is sokat küszködtem én ezekkel az okokkal; s most,
231 78| valónak declárálja, - s én Nagyságodra nézve halva
232 78| Az Atyád nyugodalma, az én nyugodalmam, s a szegény
233 80| szaladt. Ő az utcán le, én felfelé indúltam. Az ő szívében
234 81| Straubingen, August. 13dikán~Az én könnyeim kiszáradtak, de
235 81| előttem s tartóztatott. Én elmerűlve andalodtam el
236 81| ellankadva ájult el. Kivitték. Én felköltem, mintha az Isten
237 81| meghal! - kiálta egy szózat! Én lerogytam, de megint felváncorogtam,
238 81| amelybe Mancit vitték. Az én hálószobám vólt az. Isten!
239 83| szintúgy ijedt el rajtam, mint én az ő elfogyott sápadt képén.
240 83| szó vólt: Szegény Öcsém! Én elfakadtam sírva, s látván,
241 83| megint rosszabbúl van, s én attól tartok, hogy hirtelen
242 83| kívánni lehet, azt mind én, mind a doctor elkövetjük,
243 84| alá járt szobájában, - s én nem tartván semmitől, a
244 84| szempillantásban oda lett. - Én már halva találtam, minden
245 84| hogy jobb kezéből, melyet én tartottam, miképpen hűlt
246 84| szobámba vittek.~Csókold az én kedves Klárimat. Maradj
247 84| Klárimat. Maradj mellette, én mindent jó rendbe szedek.
248 85| földben van, édesem! - s én egészen meg vagyok könnyebbedve!
249 85| pap után a halotti szekér, én és Endrédy, s úgy osztán
250 85| le a hold a tiszta égről. Én mély bánatban vóltam mindaddig,
251 85| jajgatássá fakadt, s az én szívem is ellágyúlt, s könnyeim
252 86| vólna velem a fájdalmat, s én csak félig érzettem vólna
253 87| s jusson eszedbe, hogy én elkeseredésedet előre érzettem,
254 89| édes Jászaim, ott várlak én majd tégedet, koszorút fűzök
255 90| előttem. Béfogták lovaimat; én Jászait a kávéházba küldöttem,
256 90| múlatok, ott várjon bé, én pedig az Erzsus szüléihez
257 90| váratlan megjelenésünkről, de én azalatt, míg a klastromhoz
258 90| atyja új kérőt hoz hozzá. Én azt vettem észre, s megszólítottam.
259 90| akarja szerencsétlenségét. Én kinyertem Atyja Urától,
260 90| illendőképpen kikészítsék. Én tudtára adtam, hogy az atyja
261 90| rendelések meg vannak téve, s az én áldásom késérje az Urat! -
262 90| is közelgetett Erzsi, de én elejét vettem köszöngetésének,
263 90| Erzsi egy szegletben sírt. Én egy asztalkára támaszkodtam.
264 90| ezt is megnyerni tőle, s én vóltam az, aki őket a pap
265 90| csendesen Klárid karjai közt, - én egy szép cselekedet érzésében
266 90| örült, olyan víg vólt, hogy én tökéletes helyreállást reménylettem,
267 90| lovas kocsi állott meg: Én az ablakhoz szaladtam, s -
268 90| köszönd Bácsmegyeynek az én boldogságomat, - én nem
269 90| Bácsmegyeynek az én boldogságomat, - én nem köszönhetem. Köszönd
270 90| Manci, véremmel érdemlettem én azt! Köszönöm, hogy sírsz!
271 90| milyen nyomorúlt vagyok én! s új özön szakadt szemeiből.
272 90| akarta azt venni kezéből, de én rátekintettem, s abbanhagyta.
273 90| megint felé akart menni, de én erősen tartottam, s kértem,
274 90| mondani, de nem szólhatott. Én intettem néki, hogy menjünk.
275 90| s kijött a szobából. - Én kibeszélhetetlen félelemben
276 90| mert ha meglát, oda lesz. - Én minden nap tudósítlak, mint
277 90| köszöntsd ezerszer Mancit, az én Kedves Húgomat, - az urát, -
|