Part
1 2 | sarus játéka, az egészen el nem készült díszt meg nem
2 3 | Mancim, hogy eljöttem tőled. El nem tudom hitetni magammal,
3 3 | tekinteted mint ragadott úgy el, hogy róllad, magamról,
4 3 | már egynehány ízben jöttem el tőled, de mégsem emlékszem
5 3 | reszket ebben a gondolatban. El kell végeznem levelemet, -
6 4 | napra jobban érzem, hogy el nem lehetek nálad nélkül.
7 4 | életedet aszerint töltöd el nála nélkül, mint ezeket
8 6 | felele: inkább szenyvedem el a köszöngetés alkalmatlanságait,
9 7 | Consiliárius úr maga se múlatja el alázatos hajtogatásai alatt,
10 7 | hogy ő az egyes életet el akarja hagyni. A szegény
11 7 | szerelem azt a vétket követteti el, hogy szüléivel ellenkezzen.
12 7 | szörnyű szitkokkal kezdette el atyai intését; s utoljára
13 7 | dologban, míg azt maga Halasy el nem beszélte, aki, mihelyt
14 8 | másszor; - szóval beszélem el. Manci az Istenért! ha bé
15 8 | akarsz lenni? Ne szakaszd el, ah! ne szakaszd el csábulásodban
16 8 | szakaszd el, ah! ne szakaszd el csábulásodban azt a kötelet,
17 8 | elhal szemem előtt.~Fogadd el ezt a levelet, Manci! Ezer
18 8 | nélkül való érzés. Olvasd el ezt, olvasd el kétszer-háromszor,
19 8 | érzés. Olvasd el ezt, olvasd el kétszer-háromszor, s választ, -
20 9 | flautraveremen öntöttem ki, s el akartam menni, mert szerelem
21 9 | előtt, egy semmivé tűnik el, s élő szerelmed elképzelése
22 9 | szerelem! - Nem állottam el az ablaktól mindaddig, míg
23 9 | akartam elhinni, de végre el kellett. Előkaptam a tollat,
24 9 | kezedbe. Nem olvastad-e el? Nem láttad hát azokat a
25 10| kölykeit; s jaj annak, aki el nem áll tőle, ha kívánságom
26 11| Febr. 19dikén~Alig küldtem el tegnapi levelemet, midőn
27 12| búcsúztam, s bosszankodva jöttem el tőle.~Annak végére jártam,
28 12| is semmit sem tud.~Hidd el, hogy rám bízandó parancsolatidban
29 13| Isten tudja, mikor mengyek el. Egyszer már egészen útnak
30 13| első tüzemben mentem vólna el, most talám gyilkosa vólnék
31 14| szeretetlen ítélés maradna el, s cselekedeteink valóságos
32 14| a legalább való móddal el nem költette. Kértem őtet,
33 14| ne vessen meg, s ne vonja el tőlem szeretetét, minthogy
34 15| Hogy a román jól süljön el, rá kellene állanom. Nem
35 16| látott vidékek foglaljanak el. Ó Marosy, milyen nehézzé
36 18| tűnt, s hozzá kell mennem, el kell beszélnem, szerencsétlenségem
37 18| ha a sok egyengetéssel el nem rontják. De ha erőltetni
38 18| amelybe ülteted; s hidd el, annál jobb ízű, annál tökéletesebb
39 18| kevesebbet erőlteted. Nézz el egy falusi lyánykát, aki
40 19| Szentpéterynek. - Képzeld el, hogy néztem azt; mint taszított
41 20| enyím lett vólna Manci. El nem tudom gondolni, mit
42 20| hogy olyan igen kért, hogy el ne maradjak. Jó! - aki kedvesét
43 20| aki kedvesét vesztette el, kit olyan tüzesen, olyan
44 20| levélhordót, mint veszi el maga tőle leveleidet, mint
45 21| Kérdé; Manci állott vólna el az úrtól? Az a lyány...
46 21| előtte, - egynehányszor már el akartam szaladni. Manci
47 21| jelen vannak, s a táncot el lehetne kezdeni. Egyszersmind
48 21| kért, hogy Mancival kezdjem el, mert néki dolga van. Ki
49 21| hiteszegettet festette, úgy tűntek el lelkem előtt, mint a szivárvány
50 21| Istenem! mint nem ijedtem el! Tovább tekintettem, s minden
51 21| megrészegedve, mint dűltem el Mancinak karjai közt, mint
52 21| előttem magaviseletét; de el akartam tőle titkolni azokat
53 21| kedvesebb! nem vesztettem-é el mindenemet? Nem akartam
54 21| kiálta ő; én nem eresztem el, nem engedem tovább táncolni!
55 22| ugyanannyiszor vetettem azt el. Isten tudja, mint járok
56 22| kegyetlenül szakasztja el őket a történet - eltészi,
57 22| már - olyan messze megy el a másikétól - olyan messze,
58 22| ösztöne vólt vezetőnk: de most el vagyunk szakasztva egymástól -
59 23| MAROSYHOZ~Buda, Májusnak 8dikán~El akarom verni bánatomat,
60 23| Haszontalan vonogattam magamat; el kelle Megyeryhez mennem,
61 23| Szalaynál nem hagytak nyugtot, el kellett mennem. Ezek a jó
62 23| midőn gondolatokba merültem el, rám vetette keszkenőjét,
63 23| elébb ért, kézen kapta, hogy el nem érhettem, s mikor látta,
64 24| váncorgani. Ó, mint ijedtem el, mikor engemet andalgásomból
65 24| véghetetlenül szeretem. S hidd el édes Marosym, ha kimondhattam
66 24| tulajdon magadat szórhatna el úgy a szél; hogy semmi maradványa
67 25| melyet csak a halál téphet el. Nem látok semmi menekedést -
68 25| még most nem távozhatok el - nem lehet eltávoznom.~ ~
69 26| kedves bánatba szunnyaszt el; mert ezek a hánykódásai,
70 28| megszámlálhatatlan könnyeket, amelyek el nem tudnak fogyni, amelyeket
71 31| valóságos örömmel osztogatjuk el csekély adományinkat. Azt
72 36| előtt; de nem eresztenek el; s aligha őrt nem állítottak
73 37| körülveve, odavan, s véle tűntek el azok a káprázatok is, amelyek
74 37| illendőség engedte, nem távozott el ágyamtól. Az én nyomorúságom,
75 38| észre bajomat, noha azt el akartam titkolni, s tudakozta,
76 38| nem látja-é, mint fújja el a tóba? mint nyílnak itt
77 38| meg a habok? mint nyelik el, s nem hagyják semmi jeleket
78 38| Gyermekségem víg reggele terjedt el előttem, láttam virágzásomat, -
79 38| felesége véletlenül dűlt el óldala mellől! - aki mindenét
80 38| érzéstől megfosztatva dűltem el ágyamon. A sok nyughatatlan
81 38| Csak virradta felé alhattam el, mikor a fergeteg után nagy
82 38| legszebb kék szín borítja el. Ablakomon úgy hat fel a
83 40| írhatok néked, s azt beszéllem el, mint vettem búcsút Theréztől.
84 40| megilletett, s ekkor képzeltem el, milyen nehezen fogom őtet
85 40| annak az ott éltető napnak el fogja törleni azt a nyomorúságot. -
86 40| Bácsmegyeym, mi mind a ketten el vagyunk keseredve; hadd
87 40| kedves enyelgésben vesztette el magát, hogy fortepiánója
88 40| Tornán egy lyányt hagytál el, aki magánosságában kevély
89 41| a szempillantásban múlik el, amelyben támadott.~A bátyám
90 42| s ha idehaza van is, úgy el van foglalva, hogy alig
91 42| tölthessen. Én nem lehetek el panaszolkodás nélkül; s
92 42| mindég, mit csíphessenek el ártatlan színnel az idegen
93 42| nélkül gyanakodásom. Felejtsd el egy kevéssé, hogy az atyád
94 42| akarta, hogy mindjárt hagyjam el Budát. Én elibe terjesztettem,
95 43| egyszerre - egyszerre lágyúltam el megint a muzsikával; ellágyúltam,
96 43| engemet, ha kezemmel fedem el orcámat, meg nem lát. Egy
97 43| Hogy annál hamarább toljam el nyakamról, mindjárt elővettem
98 43| Éjféli csendesség terjedt el a palotában a recitativ
99 43| dilettantok dícséretét nyertem el, de ez az egész dícséret
100 44| mégsem állhatom meg, hogy el ne áruljam. Sokkal szebb
101 45| jószágodat az ellenség rabolja el, még gazdag lehetsz, mert
102 46| avagy nem? Szívem intézte el kétségemet, feltekintettem,
103 46| tartóztatott körülte, ha csakugyan el kelle mennem, elvittem tőle
104 46| könnyebb szívvel mentem el, hogy valamit vihettem amihez
105 46| megszentelt. - Be minden el van most változva, édes
106 46| ablakra szaladt; s mint lepte el homlokomat a férfiúi kevélység!
107 46| édes mosolygással fogadta el - óh mint felejtettem el
108 46| el - óh mint felejtettem el akkor mindent! milyen nagy
109 46| tudta sokszor, hogy menjen el előle.~ ~
110 47| melyben őtet elvesztem, - el kell vesztenem. Így számlál
111 47| megkönnyebbedem, s az oltár terjed el szemem előtt, s a szerelem
112 47| nagy vólta alatt veszítsem el azt a kevés érzést, amit
113 48| érzek. Nem vesztettem-é el mindent? az élet szeretetét?
114 48| egészségemet? - Nem vesztettem-é el Mancit?~Itt, Marosy, itt
115 48| miattam annyit törődik; s hidd el, csaknem haragra hozott,
116 48| mondám, nem fojthatván el könnyeimet, de jóltévőid
117 48| segítség nélkül mentek vólna el ismét, ha áldomás, s egyéb
118 48| mind a kétszer újra dűlt el férje meghidegedett tetemére.
119 48| látta, csaknem újra dűlt el megint. A kertészné megmagyarázott
120 48| A bátyám megígérte, hogy el nem felejtkezik róla, s
121 48| elmélkedésekbe merültem el, amelytől most visszaugrom.
122 48| Marosy! Miért nem nyelt el engem a föld, mikor bélépvén,
123 48| annál mélyebben süllyedtem el elmúlt boldogságom szemlélésében.
124 48| öszvekötött, az ember azt el ne szakassza. Amint ez megvólt,
125 48| szenyvedésimnek, de Endrédy el nem hagyott; és amilyen
126 48| nem borúlt kedv - terjedt el szép orcáján! Milyen könnyűséggel,
127 48| szorosan tartottam kezét, hogy el nem mehetett. Mikor ismét
128 48| lenni, s szerencsémre megint el kelle térnünk egymástól.
129 48| Manci vólt, most, minekutána el van véve előlem, azzá az
130 49| kevély bízakodással fogadtam el a Manci szüléinek hívatásokat
131 51| édes kesergésbe süllyedtem el; hogy mindent könnyező szemmel
132 52| Klári most ritkán távozik el ágyamtól; együtt akar velem
133 52| jószágában együtt töltöttük vólna el életünknek napjait; ha ilyenkor
134 52| Klári előtt gondolatimat el ne árúljam, s sírását az
135 56| most elijedve fordúlnak el tőlem. Ti meg nem romlott
136 56| lyány koporsóját vitték el ablakom alatt. A halotti
137 56| előtt. Ideje előtt hullottak el levelei ennek a még csak
138 56| rózsának, nem tépte azt el a hiteszegett keze. Te boldog -
139 57| MAROSYHOZ~Buda, Februar. 6dikán~El van végezve, elhagyom Budát! -
140 57| angyalok közt látni, - képzeld el, micsoda kín vólna az nékem.
141 57| olyan ígéret alatt, hogy se el ne adhassátok, se lakót
142 58| korbácsolva kergetnének el.~ ~
143 59| általláttam, hogy Szentpéterytől el kell búcsúznom. Már fogják
144 60| velem szóllani. - Jó, hogy el nem jöttél, mondám magamban;
145 60| nekikészűltem, hogy valahogy el ne áruljam magamat, mert
146 61| hamvaimat idegen föld nyelje el. Ezekben a napokban, nevezetesen
147 62| Marosy, hogy nála nélkül el ne temessenek. - - - Hogy
148 62| megszólítna s ezt mondaná: Vesd el ezt! az ilyen portéka csak
149 63| én tőled nehezen maradok el. Ha ez nem bíztatna, - ekkor
150 63| szavaimat. Karjai közé dőltem el, ott sírtam ki sűrű könnyeimet,
151 63| csak magamhoz. Mégegyszer el akartam tőle búcsúzni, de
152 65| csudálás alatt felejtsem el régi bajaimat. Érzem, -
153 66| nyúgodalomban töltötted vólna el, - micsoda bóldogság lenne
154 67| sokaság. Annyi lyány ment el mellettem, mindenik virágzó
155 67| ártatlanságban. Azt képzeltem el, miként járt valaha ebben
156 67| ment le. Mélyebben merültem el képzelődésemben, s elfakadtam
157 67| véle: de szívem teli vólt; el vólt fojtva. Ő megértette
158 67| szép lyány vesztette légyen el; s a szép teli karimájú
159 68| legigazabb expressió terjedett el ábrázatján minden szép passage
160 68| esmertessen meg; - képzeld el, mint ütköztem meg, midőn
161 68| olyan könnyen felejtette azt el, mint a gyermekek báblovokat,
162 69| egyességet vittek. Hidd el, mindenütt elterjedt a gonoszság,
163 69| városokban neveltettünk, el vagyunk a kényeztető kezek
164 69| rontva egészen. Csak nézd el ifjainkat, nem a legkínzóbb
165 69| kívánságok alatt múlik-é el szép idejek? s ha egyben
166 69| nélkül való küszködésben, s el nem csendesített szomjúságban
167 69| a halál karjai közé dűl el, s ideje előtt porrá sorvad?
168 69| bizony olyankor cseppent el, mikor azt gondoltam, hogy
169 69| mennyire tévedtem légyen el ösvényemről, látom azt a
170 69| felelni. Úgy mellőzöm azt el, mint egy megdobbant istentelen
171 72| elpirúltam előtte. Hidd el, nem nézhettem sokáig rá,
172 74| sugallotta. De engedj meg, hogy el nem fogadhatom. Megkönnyebbedésem
173 74| unalmas kedvetlenség nyom el. Nem vagyok az, aki mások
174 75| jó szívű lágyságot árúl el. Egyenes, megelőző, ment
175 75| virít, s mennyit vesztene el a világ, ha ő elhervadna.~
176 75| tudunk egyezni: te ítéld el közöttünk a pert. Ő azt
177 75| Kárhoztathatod-é ezt? Nézd el a lyányok közönséges neveléseket
178 75| valamely gyülekezetbe, s nézd el, nem úgy hízelkednek-é,
179 76| minthogy ez a szív egészen el szokott elmélkedni, arra
180 77| MAROSYHOZ~Bécs, Júniusn. 17dikén~El kell innen mennem. Egészségem
181 78| hogy búcsúzás nélkűl jöttem el. Életünk, nyugodalmunk kívánta
182 78| Tornára nem mentem. - Higgye el Nagyságod, egyedül ez vólt.
183 78| legbecsesebb kincsét rablottam el; nyugodalmát reménységgel
184 78| Egy virágos mező terjed el Nagyságod előtt. Szedje
185 78| okokon kívánhatja. Higgye el nékem Nagysád, hogy indúlatimnak
186 78| igazságot egészen, borzadjon el az elől a veszedelmes mélység
187 78| leszek.~A Nagysád egészsége el van roncsolva, de még nem
188 81| Én elmerűlve andalodtam el kedvemre töltött boldog
189 81| Jer Theréz! mondám, vedd el ezt a kezet, s bocsásson
190 81| Manci ellankadva ájult el. Kivitték. Én felköltem,
191 81| fennszóval sírt. Végezze el az Úr, mondám a magán kívűl
192 83| Ő szegény szintúgy ijedt el rajtam, mint én az ő elfogyott
193 84| élet melege. Ájúlva dűltem el, s magamon kívűl vóltam,
194 87| életnek egy erejét veszteném el, - s nem mondhatom ki, milyen
195 87| tavaszi szellőcske fújja el könnycseppedet, hogy azt
196 87| kényes bővségben tölthessék el; s akkor látják, mikor a
197 89| Engemet semmi sem keserít el inkább, mint a pápista temetés.
198 89| Mikor az Osculaminit kezdik el, s a koporsó körűl a tömjén
199 89| felhő, egyszerre fogódik el a szív, s egészen érzi azt
200 89| Megindúltam látásán. Nem mentem el, s alkalmatosságot kerestem
201 89| tisztán szerettük, s mégis ímé el van tépve az a kötél, amellyel
202 89| tégedet, koszorút fűzök néked el nem hervadható virágokból,
203 89| elfelejtheted Erzsusodat, felejtsd el. Az Istennek szentelt lyányka
204 90| tekintetéből, s egy székre dűlt el gyengesége miatt. Azalatt,
205 90| gondolatlan ígéreteket nem vette el, hanem csak azt kívánta,
206 90| ez a tisztelt Úr, hozza el Erzsit, a rendelések meg
207 90| cselekedet érzésében alszom el.~ ~ENDRÉDY MAROSYHOZ~Buda,
208 90| elgondolhatod-é, mint ijedtem el, midőn a kocsiból Szentpéteryt
209 90| felesége elsápadva dűlt el a Bácsmegyey karjai közt,
210 90| Tehát már ebben az életben el vagy tőlem rabolva; de Manci,
211 90| aki egyszerre vesztette el minden kedvét, felállott
|