BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Buda, Júliusnak 19dikén

Nem írok néked semmit arról az örömről, mellyel a bátyámat megláttam, s amellyel egymást öszveöleltük. Az öröm előttem most olyan búborék, amely abban a szempillantásban múlik el, amelyben támadott.

A bátyám jó ember, csak azt nem szeretem benne, hogy mindenféleképpen akarja enyhíteni fájdalmimat, s ezzel már ilyen rövid idő ólta is, felette sokszor megrontott, azt gondolván, hogy úgy ér végéhez. Mindjárt, hogy ide érkeztem, visitekre hordott magával; tudod pedig, hogy az sohasem vólt kedves dolog előttem. Én szaladni akarnék a világ elől, ő pedig azt akarja, hogy keressem azt; mert különben, azt mondja, nem békélhetek meg e világgal, sem a világ velem. Én esmérem jó szándékát, s alája vetem magamat akaratjának. De, ah! ti öszvegyűléstek, a ti együttlételtek látása nem csendesítheti le annak a megcsalt ifjúnak hánykódásait, aki egy olyan ember meglátásától, aki barátságos szeretet helyett, néki minden kínt, minden gyötrelmet töltött, a barátság kedves színe alatt, szívébe, elretten. Hányjátok ki assembleétokból az elsőségen kapdosást, azokat az alacsony indulatokat, amelyek nem engedik eltitkolhatni magokat, ha selyembe, aranyba öltöztetik is; - ha nem, - úgy haszontalan igyekezetetek, s annyit nyertek véle, mintha egy vakon szülöttnek, aki előtt az emberi test alkotványának szépsége felől sokáig prédikálgattatok, egy-két szempillantásig megnyithatnátok szemét, s oda vezetnétek, hol a sok sánták, bénák, ormós hátúak, együvé-gyülekezve egy csoporton ülnének. Azzal a sok gyönggyel, gyémánttal, azokkal a sok csillogó aranyszemekkel, azzal az erőltetett nevetéssel nem csaljátok ti meg soha annak szemét, akit már vígyázóvá tett álnokságtok; hagyjatok inkább békét szegénynek, hadd igya ő a jóltévő egyenes természet szemlélése alatt az új erőt adó öröm-poharat, - ha ez nem adja őtet vissza a világnak, ha ez nem nyitja meg szívét, ó! úgy zárva marad örökösen! - haszontalan lesz a ti gyönyörködtetéstek; csömör és ásítás lesz ezeknek a gyümölcse.