BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ
Buda, Júliusnak 22dikén
Endrédy most sokat utaz, s
ha idehaza van is, úgy el van foglalva, hogy alig marad huszonnégy órából egy
fertálya, melyet velem tölthessen. Én nem lehetek el panaszolkodás nélkül; s
innen van, hogy téged még akkor is, mikor fejed Bécsben, Isten tudja, micsoda
nagy dolgokban fő, panaszim hallgattatásával kínozlak, hogy szívem
legkisebb szenyvedéseit is elidbe terjesztem. A te szíved Marosy, a te engemet
szerető érzékeny szíved bíztat, hogy kész szánakozással bontod fel leveleimet.
Nem magad írtad-é azt nékem, hogy leveleim olvasztják fel szívedet megint
fagyos hidegségéből, az érzékenység szokott lágyságára, mikor izzadva
töltött napjaidnak estvéjén bosszankodva nézed azt, hogy igyekezetidnek egész
épületit mint düjtögeti fel másoknak áskálódása, s hogy most újonnan kell azt a
régi utat kezdened, amelynek már régen lettél vólna végén, ha némely mások
romlásával bóldogulni akarók gonoszsága nem kőlt volna fel ellened, akik
azon leskelődnek mindég, mit csíphessenek el ártatlan színnel az idegen
keresményből? - Tartalék nélkül írok tehát néked, s bezzeg ezekben a
napokban lesz mit olvasnod, s lesz min sírj. Elfelejtettem néked valamit
megírni, mely rajtam nagy sebet ejtett. Még alig pihentem ki magamat,
midőn a bátyám félrevont. Édes öcsém, te beteg vagy, monda. A te
betegséged valami titkos betegség lehet; már leveleidből kezdettem azt
gyanítani, s ímé most színed, fonnyadásod mutatja, hogy nem vólt ok nélkül
gyanakodásom. Felejtsd el egy kevéssé, hogy az atyád testvére vagyok; gondold
azt, hogy legbelsőbb barátoddal szóllasz, s öntsd ki szívedet egészen
előttem. - Hogy felelhettem vólna ennek a jó embernek egyébként, ha nem
síró szemmel, s indulatos által-szorításommal. - Édes Uram Bátyám!
felelék néki síró hanggal; nékem Uram Bátyám előtt nincs titkom, s hogy
eddig eltitkoltam, az onnan esett, mert nem akartam csendes napjait
megmérgesíteni. - Esméri Uram Bátyám Surányi Mancit? - Tegnap mutatta valaki a
Theátrumon, felele megütközve. - Ezt a Mancit, édes Uram Bátyám, én négy esztendő
ólta esmérem, belészerettem legelső látásommal, s ha szája vallásának,
tekintetinek, s annyi biztatásának hitelt lehet adnom, tőle vissza is
szerettettem. - Azalatt, míg én az elmúlt télben Sopronyban mulattam,
Szentpétery secretáriussá lesz a Consiliumnál, vele megesmerkedik, s nem tudván
semmit szerelmem felől, szüléitől megkéri, s Manci egy kevés
vonogatózás után hozzá megyen; ezekben a napokban feleségévé lész, s engemet
ekként a legiszonyatosabb ínségbe taszít. Már most mindent tud Uram Bátyám! -
Ezt nékem desperatus hanggal kellett mondanom, mert a bátyám nagyon elijedt.
Azt akarta, hogy mindjárt hagyjam el Budát. Én elibe terjesztettem, hogy azt
oly hirtelen nem cselekedhetem; s ő reá állott, de megígértette velem,
hogy a lakadalom után mindjárt megyek. Hová? sem ő nem tudja, sem én! -
|