BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Buda, Júliusnak 24dikén

Ezer ember közt sincs egy, akinek egész életében ilyen estvéje lett volna, mint nékem ez a mai. Hadd fogjak előbeszélléséhez. - Tudod, mennyire szeretem a muzsikát; s szívem mint olvad a legédesebb könnycseppekké, mikor egy andante vagy egy adagio, vagy egy szerelmesen panaszolkodó aria hatja meg lelkemet; s mint forr, mint szikrázik minden bennem, mikor valami harsogó symfonia zúdúl meg, mint a kősziklákról szakadó patak. Így jártam én ma a Vice-Praeses Gróf...nál a concertben. Majd szerencsétlenségemet átkoztam, majd meg Mancit, majd meg magamat; szemére hánytam egész elkeseredéssel állhatatlanságát: de egyszerre - egyszerre lágyúltam el megint a muzsikával; ellágyúltam, s megint Bácsmegyeyvé lettem, ismét szerettem a világot, meg Mancit; - megbocsátottam néki egészen, s úgy néztem őtet, mint az engemet szerető kedves leányt; - általöleltem árnyékát, meg mindent, mindent, ami elimbe jött, kimondhatatlan szerelemmel! - Ilyen édes elkeseredésem alatt nyíla meg az ajtó, s Manci bélépett. Mi lelt, azt magam sem tudhatom, csak arra emlékezem, hogy mind a két kezemmel eltakartam a képemet, s abban a szempillantásban tökéletesen azt hittem, hogy engemet, ha kezemmel fedem el orcámat, meg nem lát. Egy violin concert hozott megint magamhoz. Amint annak vége vólt, eszébe jutott a bátyámnak, hogy én Flautravert fúhatnék; s megsúgta azt a Vice-Praesesnek; s ezzel együtt az egész sereg rám tódult, s addig kért, addig rimánykodott, hogy lehetetlen vólt tőlök megmenekednem. Hogy annál hamarább toljam el nyakamról, mindjárt elővettem a Flautravert, noha meg kell vallanom, hogy sohase vettem azt kelletlenebbül kezembe. A Manci jelenléte nékem mindent szentté tészen; s óh hányszor accompagníroztam én néki a Flügelnél, hányszor énekelt ő az én Flautraverem mellett. Víg könny cseppent gyakran az előttem kinyílt nótára, mikor szerencsés expressióm egy lassú édes könnyet facsart ki elasticus érzéséből, s ezen a Manci jelenlétében kelle ismét azt fújnom, akit még most is oly hevesen szerettem; és aki felől tudtam, hogy holnapután másnak nyújtja kezét. Reszketve állottam a pulthoz, s minthogy Manci, mikor éppen a nótámat a pultra akartam tenni, előttem elment, kétszer ejtettem ki az egész csomót kezemből, úgy hogy minden rám bámult. - Én a mesterséges darabokat únni kezdtem, mert mentől simplább a compositio, annál erősebben hat a szívre, s ugyanezért odahaza már egy ilyen darabot kerestem ki, hogyha valamiképpen kívánni fogják, hogy valamit fújjak, készen találjam. Ez a Z... compositiója vólt. Marie Clavigo után kesereg benne. A vocale olyan könnyű, olyan gyengén foly, ahol ez a szegény szerencsétlen lyányka azokat a szerencsés órákat emlegeti, amelyeket Clavigóval töltött; azután pedig, ahol támadó haragjában azt a szempillantást átkozza, amelyben őtet először látta, olyan teli van energiával, olyan teli! hogy sírva köszönnéd meg azt Z...nek, ha hallanád. Ő ezt nékem componálta, s ugyan azért az accompagnementot hozzám alkalmaztatta, s engemet benne olyan szerencsésen copírozott, hogy úgy tetszik magamnak is, mintha a kesergő hang akkor szivárogna fel kesergő szívemből. Ő tudja, hogy én a Flautravert csak szerelemre s szerelmes panaszokra tartom; s egész erejét kiöntötte benne. A textust Klári énekelte, mégpedig olyan jól, hogy rajta minden csudálkozott. A declamatiója gyönyörű vólt, s az ariát olyan kedvességgel, olyan ártatlansággal énekelte, hogy minden szív meg vólt igézve általa. Ami engem illet, én közönséges helybenhagyást nyertem. A recitatív végén a legdühösebb bosszankodásból megyen a muzsika az ariára által, amelyből az olvadó szerelem láttatik szóllani. Z... ezt az általmenetelt a Flautravernek, s az én phantasiámnak hagyta; s ekkor igen szerencsésen találtam expressióját, mint olvad ennek a jószívű leánynak egész mérge az elhagyott szerelem epedő keservére. Éjféli csendesség terjedt el a palotában a recitativ alatt, kivált mikor én a cadenzben vóltam. Figyelmező fülekkel hallgatta minden Flautraverem epedő leánykáját; s mikor az ariára az egyéb instrumentumok is megszólaltak, siketítő tapsolás támadt, s minden brávót! brávót! kiáltott. Örülhettem vólna ugyan rajta, hogy ennyi dilettantok dícséretét nyertem el, de ez az egész dícséret semmi sem vólt egyhez képest; az az egy pár könny, amelyet a Manci orcáján legördülni láttam, édesebb jutalom vólt nékem, mint az a sok tapsoló kéz, az a sok brávó-kiáltás. A bátyám nem győzte végét várni s sokan attól féltek, amint beszélik, hogy nékünk szalad, s félbeszakasztja. Amint a darabot elvégeztük, Klárinak ment, általölelte, s úgy öszvecsókolta, hogy képe egészen égett. Nékem kedves szemekkel hajtotta meg magát. Én vettem észre ellágyúlását, - s az óldalszobába mentem által. Ez bizonyosan kedves vólt Mancinak, mert ő Klári mellé állott, s úgy olvasta a textust, melyet egy keservesen töltött estvén magam componáltam, és amely egészen szívemből folyt; minthogy minden felém tódult, ő is kéntelen lett vólna a többiekkel játékomért egy complimentet tenni. Én az óldalszobába egy kevéssé kipihentem magam, s mikor megint a palotába jöttem, egy homályos szegletbe vonúltam meg. Még egynéhány jó darabokat játszottak, amelyeket lehetetlen vólt megindúlás nélkül hallani. Ilyen vólt kivált egy ariája Anfossi-nak, amelyet a Personális kisasszonya énekelt. Varhallnak egy sinfoniáját hagyták utóljára. Ó Marosy, be bóldognak tartanám én magamat, ha azt az embert valaha általölelhetném! ha nedves szemekkel köszönhetném meg néki, hogy szomorú kedvetlen óráimat, olyan csudatévő kézzel vídította fel. Gluck után senki sem hatja meg úgy szívemet, mint ő, s Isten tudja, mit nem adnék érte, ha egy-két passageát én csinálhattam vólna.

A concertnek vége lévén, egyenesen hazajöttünk; s most olyan csendesen, olyan magammal megelégedve ülök magánosságomban, amint igen ritkán vóltam.