BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Buda, Septemb. 21dikén

Klári most ritkán távozik el ágyamtól; együtt akar velem lenni mindég, azt mondja, mert megtörténhetik, hogy soká nem látjuk egymást. Tudakoztam tőle, mit gondol, meddig nem? - Ha az egészséged miatt útra nem mégy, könnyen megeshetik, hogy esztendeig sem, sőt talám tovább is. - Jobban tudom én meddig, de kegyetlen lettem vólna, ha szóllottam vólna előtte. Mikor soká mellettem ül, s szánakozva nézi, hogy a betegség mint fonnyasztott, mint sárgított meg, s nem bírván magával mellettem eldűl, s bátyja nyomorúságán indult szánakozását kisírja, - olyankor félek gyakorta, hogy az az előérzés, hogy mostani elszakadásunk után csak a jobb egek alatt akadunk öszve, fellobban lelkében. Én néki kedvet igyekezem csinálni, s rólad s arról a bóldog állapotról beszélgetek, mely őtet készen várja. De ezzel a beszélgetéssel veszedelmes mérget készítek magamnak; mert ha elgondolom, hogy ezzel a boldogsággal én is élhettem vólna, s micsoda mennyei élet lett vólna az, ha mi a feleségeinkkel a bátyám jószágában együtt töltöttük vólna el életünknek napjait; ha ilyenkor hevült képzelődésem a detailba belévezet, s az atyafiságos egyességnek s házassági boldogságunknak kedves képe előttem elnyúlik, küszködnöm kell magammal, hogy Klári előtt gondolatimat el ne árúljam, s sírását az enyim által jóvá ne hagyjam.