BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Buda, Octobr. 4dikén

Eddig mindkettőjöket öleled, édes Marosym, s a szerelem legtisztább forrásából boldogságot iszol: én pedig bézárkozva ülök azon a helyen, amely annyi sok emlékeztetéssel kínoz.

Még csak egyszer mentem ki. Kocsin mentem ki a szőlők felé, de oly rettegések közt, hogy ezt le nem írhatom. Ha látna, édes Marosym, s látná, hogy én az ő állhatatlanságának maradékát mint hordozom, elijedne tőlem; s mégis sokért nem akarnám, hogy csak miattam csak egy szomorú órája is légyen. Manci! Manci! még a te neved kibeszélhetetlen szerelemmel tölti bé szívem! - Mindent, mindent elengedek néked emiatt.