BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Buda, Decemb. 11dikén

A Manci bátyja, az idősbb Surányi nálam volt tegnap. Ennek a jó öregnek a könnyei és némely emlékezet, melyet bennem az ő meglátása támasztott vala fel, elrontották éjtszakámat, s ma sokkal rosszabbul vagyok. Olyan vagyok, mint egy idegen climába általvitt ültetés, melyet minden szellő megfonnyaszt, s minden fuvallat hervadásra dűjt.

Marosy, ültess virágmagot; öntözzed meg, s ápolgasd, hogy felnevekedjen, s virágra fakadjon akkor, mikor én kihalok. Már nincs messze. - Nyílik az én sírom. Az anyaföld megnyitja kebelét, hogy elfogadjon. Ezer Atomus várja már szomjan véremet, hogy belőle életet, s bimbókra-fakadást szívjon. Bár Manci tépné le azokat a virágokat, amelyek abból támadnak, milyen szépen illatoznának mellyén s ha majd csüggedő fővel függenének le, s hervadnának, s a kis csecsemő parányi kézzel játszodna vélek, s mosolyogna, - talám így szóllana hozzá: mosolyogsz? - Rettegj! ez a virág annak vérével hízott, aki engem szeretett, s miattam meghólt. - Óh édesem, ha látnád, mint viaskodom az ilyen képzelődésekkel! A doctor nékem tegnap egy hosszú papirosat adott teli diaetalis regulákkal, s azt mondta, hogyha azok szerint élek, nemsokára felgyógyúlok. Felgyógyúlok? kérdém; - az igaz nemsokára - nemsokára nem lesz semmi bajom. Elment, s sírt, mikor elment. Így szalad előlem minden, valakinek csak meleg vér van még ereiben, hogy szemében, sírásában ne láthassam inségemet. A gyermekek, akik egyébkor mindég szerettek, s önként jöttek hozzám, most elijedve fordúlnak el tőlem. Ti meg nem romlott mennyei lelkek, érzitek talám, hogy én meg vagyok érlelve, hogy majd oda visznek ki közületek, hogy elrothadjak - érzitek talám? Hah! mint szörbölöm fel ezt a gondolatot, mint az élet italát, s mint mosolygok néki, mintha a megint hív Manci nyújtaná kezét! - Ma reggel egy fiatal szép lyány koporsóját vitték el ablakom alatt. A halotti szekér szomorú zörgése ébresztett fel bágyadt álmomból. Felugrottam s lenéztem a temetésre. Egy szép zöld keresztet vittek a koporsó előtt. Ideje előtt hullottak el levelei ennek a még csak fakadni kezdő rózsának, nem tépte azt el a hiteszegett keze. Te boldog - boldog vagy! kiálték! s lehallatszék kiáltásom. Te is utána mégy. Akkor vissza ugrottam ágyamba, de olyan vígan, mintha lakadalmi ágyba feküdtem vólna, s - Ó! elbeszéljem-é, mit láttam? - Mancit magános szobájában az elhervadt, meghólt Bácsmegyey felett láttam sírni.