BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ
Posony, Majus 11dikén
Miként lehet azt kívánni, hogy
nyugodalmat leljen az ember? hogy megbékéljen - magával és a világgal?
Elnézheted-e te azt megindúlás nélkül, hogy a legnemesebb, legérdemesebb
embereknek kell mindég a legszerencsétlenebbeknek lenni? s honnan jő
inségek - nyomorúságok - boldogtalanságok? Bosszankodva kell rá felelnem. Az
ember az, aki az embert boldogtalanná tészi. Endrédynek kérésére, aki
Csallóközből bizonyos rokonit várta bé, egy nappal tovább múlattam itt,
mint elejentén szándékoztam; s a bátyja, aki ennek a vármegyének
Főperceptora, kedvemért egy concertet adott. Számosan gyülekeztek fel rá,
de én kevés részt vettem a társaságban, mert mély melancholia lepett meg. Nem
szóllottam senkivel a ház gazdáján kívül, aki éppen nem látszik pénzolvasásra
születve, mert elevenen érzi a szépet. Ő nékem igen tetszett. A legigazabb
expressió terjedett el ábrázatján minden szép passage alatt; s továbbá pedig,
midőn egy igen kedves szavú leány egy szomorú ariát, olyan érzékenyen
énekelt, hogy azt, a nagy sírás miatt félbenszakasztotta, a Perceptor is sírt,
s nem szégyenlette letörleni könnyeit. Ez a szép leány megérdeklette szívemet.
Tudakoztam, ki légyen? s azt felelte a ház gazdája, hogy egy senator leánya, akinek
sok gyermeke, s kevés értéke van. Ő a legszebb, legjobb szívű leány
az egész városban, s egy bizonyos ifjat régólta szeret. S mi az oka, kérdém,
hogy öszve nem kelnek? - A legény, felele a Perceptor, kész vólna elvenni, csak
pénze vólna. Mint indított meg ez a felelet, édesem, ki nem mondhatom, kértem
őtet, hogy véle esmertessen meg; - képzeld el, mint ütköztem meg,
midőn benne azt a kedves lyánykát találtam fel, akit a minap a Sétálóban,
a pázsitszéken magánosan láttam ülni. - Ő is megütközött, midőn rám
esmért, s hirtelen törlötte le elveresedett szemeiből meggyűlt
könnyeit. - A Kisasszonynak nem kellene gyakran énekelni, mondám, s
megszorítottam kezét; egészsége drágán fizeti meg azt a gyönyörűséget,
amelyet hallgatóinak azzal csinál. - Nem tudta, mit feleljen. Teli vólt szíve,
mint az enyím. - Az Isten tegye a Kisasszonyt boldoggá! mondám, megfordultam, s
csakhamar hazaszöktem. Itt ülök most, s ezer ellenkezések, amelyeket az
emberben s az emberi életben találtam, hosszas szédelgésben keringetnek. Meg
nem foghatom, hogy lehet egy olyan szeretetre méltó lyányt szeretni; s amellett
a szerelem mellett mint gondolkozhatni olyan alacsonyan? Azt tartod talám, hogy
ez a fiatalember szegény, s gazdag házasság által keresi előmenetelét? Nem
jól gondolod; ő egy a leggazdagabbak közül az egész városban. - Mit
mondasz most rá? -
Szomorú dolog, édesem! igen szomorú! de sokszor tapasztaltam, hogy a legjobb
leányok csaknem mindenkor olyan férjekhez esnek, akik az ő birtokokat meg
nem tudják becsülni! Ah érzettem én, mit nyerhettem vólna Manciban, de - nem
lett enyim! Kibeszélhetetlen vólt szerelmem eránta - s ő az én szerelmemet
meg nem becsülte; kiverte eszéből, amit érte tettem, olyan könnyen
felejtette azt el, mint a gyermekek báblovokat, ha elvonhatod szemek elől.
- - - Nem kevély magam elhívése az, hanem belső érzés, ha azt mondom, hogy
én őtet boldoggá tettem vólna. - Ímé megint előttem van;
kellemetességének teljességében áll megint előttem! ah! - Isten hozzád!
|