BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Ipolyság, Septemb. 2dikán

Tehát haszontalan hízelkedtem magamnak azzal, hogy tégedet itt talállak? Pedig e' vólt vólna a legkedvesebb jutalma fáradságos visszajövetelemnek. Ó Marosy! hátha sohasem látlak többé - úgy tetszik, hogy előre érzem azt.

Olyan tikkadtan, olyan elgyengűlve érkeztem ide, hogy Endrédybe kellett kapaszkodnom, mikor a bátyámhoz béléptem. Ő szegény szintúgy ijedt el rajtam, mint én az ő elfogyott sápadt képén. Nem lehet kibeszélni, micsoda elgyengűléssel fogadott. Lassanként gyűltek meg könnyei, megfogta kezemet, s minden, amit mondhatott ez a két sokat jelentő szó vólt: Szegény Öcsém! Én elfakadtam sírva, s látván, hogy ez az elhevűlés néki ártalmára lehet, oly szín alatt, hogy igen gyenge s álmos vagyok, csakhamar magában hagytam.

Harmadnap ólta megint rosszabbúl van, s én attól tartok, hogy hirtelen gutaütés járúl hozzá. Amit emberi segedelemtől kívánni lehet, azt mind én, mind a doctor elkövetjük, tudod: de félek mégis, hogy utána gyászt hordok.