BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Soprony, febr. 2dikán

Mint tagadhatja meg az ember annyira magát, s mint mehet arra, hogy szíve érzékenységeit, a haszonért s gyalázatos bolond praejudiciumokért megöldökölje? Emlékezel, édesem, micsoda gyönyörködéssel néztük tavaly, hogy Halasy és Veszprémy Maris egymást a szerelem forró tüzével szerették. Nem esküdt vólna-é meg harmadrésze a városnak, hogy öszve fognak kelni? nem úgy tartották-é már sokan, mintha ki lett vólna a dolog csinálva? s nézd - azt a szegény lyánykát ma consiliárius Büttnerrel eskették meg. Mint vetkezhetik le az emberek emberiségeket! Ímhol most sül ki, hogy Veszprémy meg Veszprémyné sohase akarták öszvekelését Halasyval, azért a mindent lenyomó okért, hogy Halasy nem gazdag. Hogy egymást szerették, azt elnézték; mert annak azonkívül is vége lesz mondának, ha Maris máshoz megyen. - Én öszvecsikorgattam fogamat, mikor ezt meghallottam; mert semmise tud olyan hirtelen tűzbe ejteni, mint mikor látom, hogy olyan reménységeket táplálnak az emberek, melyet bételjesíteni nem tudnak, vagy nem akarnak. Nem elég szerencsétlen végű reménység van-é azonkívül is? s ti nyomorúlt emberek, még szaporítjátok azt. Bárcsak meg gyermekkorunkban adnák azt tanítóink eleinkbe, hadd tanulnánk ezekből a példákból, mint kellessék ennek néki készülni; s mind magunkat, mind mást mentenénk meg annyi keserves óráktól.

De térjünk vissza a dologhoz. - Halasy a Maris szerelmében minden kétségeskedés és félelem nélkül él; nem tart semmitől; azonban consiliárius Büttner, egy minden érzékenység és értelem nélkül való gazdag bolond, előáll, s megkéri a lyányt. Egy consiliáriusnévá! - mégpedig egy gazdag consiliáriusnévá! - ez a szerencse nagyobb vólt, mintsem hogy csak egy szempillantásig is kellett vólna rajta gondolkozni Veszprémy úrnak. S mi lesz belőle? Az okos s gyermekek bóldogságán örülő szülék nyereségeknek állítják, hogy ilyen érdemes vejek akadt, s odaígérik a lyányokat. Hogy egy ilyen dologhoz, mely tulajdon bóldog- vagy bóldogtalanságát illeti, a lyánynak is vólna szóllója, az nem jutott eszekbe; mert azt még a szegény atyjok uroktól, s édes asszonyanyjoktól megtanulták, hogy a gyermekeknek nem szabad akarni. Előhívják Marist, s az atyja atyai hatalmat éreztető tekintettel vezeti őtet jövendőbéli kedves férjéhez. Consiliárius úr maga se múlatja el alázatos hajtogatásai alatt, vérrel béfutott ábrázattal jelenteni, hogy ő az egyes életet el akarja hagyni. A szegény lyány elijed rajta, nem tudja, mit szóljon, reszketnek minden tetemei. - Halasy eszébejut, ekkor véle a szerelem azt a vétket követteti el, hogy szüléivel ellenkezzen. Sír, jajgat, kéri őket, megvallja; hogy ő a consiliáriushoz nem mehet, mert Halasyt szereti, és rajta kívül senkivel se lehet bóldog, - de haszontalan. Az atyja, aki a lyány engedetlensége által megsértettnek állította magát, élt hatalmával, s szörnyű szitkokkal kezdette el atyai intését; s utoljára ahhoz a bóldogtalan módhoz kap, amely már annyi gyermeket tett szerencsétlenné, azaz: atyai átkával fenyegeti. Maris magán kívül vólt, s együgyűségből mindenre ráálla, csakhogy atyja átkát elkerülhesse. Én semmit se tudtam a dologban, míg azt maga Halasy el nem beszélte, aki, mihelyt a falukról hazaérkezett s ittlétemet megértette, egyenesen hozzám szaladt. Én önként ajánlottam néki, hogy eránta beszélek Veszprémyvel. A consiliáriust könnyűnek állítottam levenni lábáról, csak szüléjeknél érhessek jó véget; de már késő vólt ajánlásom. Keservesen adta tudtomra, hogy öszvekelések hólnaputánra rendeltetett; s csak azon kért, hogyha hívni fognak a lakadalomra, ne vonjam ki magamat, mert néki elmúlhatatlanúl ott kell lenni. Ekként szemmel-látó tanúja vóltam egy olyan lépésnek, mely két ember életét örökké tartó nyomorúsággá tette. Hideg borzadás szaladt végig rajtam, mikor Maris a megfojtott szerelem kínjaival lépett a pap elibe; - de mikor a pap már az esketést elkezdte, s ez alatt a kérdés alatt: Szereted-é? az ajtó megnyílt, s a szegény Halasy bélépett, Maris őtet meglátta, elhalványodott, s szíve a szerelem egész tüzével támadt a Szeretem kimondása ellen; s kegyetlen atyja általellenben állván véle, értette hallgatását, s haragos szemmel csikarta ki belőle azt a szerencsétlen szót, s ő szegény a kétségbeesés siralmas hangjával ejtette azt ki, - úgy állottam ott magamon kívül, mintha ég-föld rajtam feküdt vólna. -

Ó Marosy! micsoda hang vólt az! - még most is hallom! irtóztató! - a megfojtott s haldokló természet hergése vólt az egészen! - Ez a hangja szerencsétlenségre taszított lyányodnak, kegyetlen kőszívű atya! melyet te most csábúlásodban nem hallottál, ez a hang, majd akkor, mikor megvilágosíttatott szemmel tekintesz vissza eltöltött napjaidra, - tekintesz azokra az órákra, melyek készen fognak várni, ismét zúgni fog füleidben, - s jaj néked! - Halasy meggyőzte fájdalmát; de vége lévén az esketésnek, elszökött, s azzal mentette ki magát egy barátja által, hogy a viceispánytól siető parancsolati érkeztek. Láttad vólna Marist, mikor azt hallotta. Egyszerre megmondta néki szíve, mi okozta eltávozását; s minden tekintete mutatta, hogy szörnyen boldogtalan. Miért adnak a törvények, sőt maga a vallás is, annyi hatalom színét néktek gyermekeitek felett, Szülék! mellyel ti olyan kegyetlenül éltek vissza? Gyermekeitekbe ütni a kést véteknek tartjátok, - de a gyermeki engedelmesség palástja alatt öldökleni őket, s mindennapi halálokat látni, ezt megindulás nélkül nézitek. Milyen sok jót tehet az egész emberi társaságra nézve a víg kedv és egészséges test! s milyen sok rosszat a beteges! Gyermekeitek, kiket ti taszítottatok a nyomorúságba, lassan és betegeskedve vonják egy napról más napra szánakozást érdemlő életeket. Minden óra öregbítik és neveli kínjokat, s használatlanabbá teszi őket a közjó szolgálatjára. Még szegény gyermekek is szenyvedik kegyetlenségteknek következéseit. Betegesen s rakva mindenféle fekéllyel jönnek a világra. Vérek öszve van azzal a méreggel egyvelítve, mely szerencsétlen anyjok életét emészti és azért a sok kínért, azért a sok betegen töltött napokért, kegyetlen atyák! ti fogtok felelni. - Isten! nincsenek-e elég tövisek életünk ösvényein? emberi formába kell-e hát ördögöknek öltözni, hogy minden lépésünket pokolbéli kínná tegyék?