BÁCSMEGYEY MANCIHOZ

Soprony, Febr. 12dikén

Tegnapi rettenetes napomat, rettenetes éjtszaka követte. Ismét egy áldozatot láttam az óltár előtt. Arról másszor; - szóval beszélem el. Manci az Istenért! ha bé találna teljesedni, amit álmodtam! Azt álmodtam, mintha más csókolt vólna meg, te pedig édesen mosolyogtál reá, én egy hosszú fejér ruhában vóltam, s messze állottam tőled. Midőn másodikszor ölelt meg, s te őtet megsimogattad, hozzád szaladtam, ki akartalak ragadni karjai közül; de, ah! én csak árnyék vóltam, mely leörülted elfolyt, s nem vált erőm tőle elszakasztani. - Kiáltani akartam rád, de nem vált szavam, ebben a rettenetes elcsüggedésben lábadhoz borúltam, s felébredtem. Manci! ha ez igaz lenne. - Ezer gondolatok tolják magokat előmbe, s nem tudom, mit írjak. Vedd elő kérlek képemet, nézz rá, - s emlékezz meg rólam, hogy téged olyan híven, olyan igazán, olyan forróan senki sem szerethet. Nem látod-é elmúlt óráinkból, hogy mi egymásért vagyunk teremtve? nem érzed-é magadban, hogy érted azt senki sem teheti, amit én? - hogy néked az enyímnek kell lenned, ha boldog akarsz lenni? Ne szakaszd el, ah! ne szakaszd el csábulásodban azt a kötelet, mely lelkeinket, még mielőtte testünkbe szállottak, már öszvekapcsolva tartotta. Ha te engem elhagynál Manci! - magánosan sóhajtoznám utánad, elfonnyadnék, s ideje előtt lépnék a sírba; mert nékem csak egy szívem van, s az a tiéd; csak egy életem, s az néked van szentelve. Néked áldoztam azon az estvén minden indulatjait szívemnek, s nem akarom megszegni hitemet. - Már nem állhatom tovább hallgatásodat. Ha elhagytál, - add tudtomra. Ne hidd, hogy azért megváltozzon erántad indulatom. Én eddig boldog vóltam szerelmed birtokában. A te szerelmed felébresztette indulatomat, érzékennyé tette szívemet mindaz eránt, ami Szép, ami Nagy, ami Nemes. - Néked köszönöm ezt, és néked fogom örökké köszönni, s néked köszönném, ha szívemben nem égne is erántad való szerelem, forró, kibeszélhetetlen szerelem. Ideje előtt kóstoltam meg azt a boldogságot, amelyet ember kóstolhat; s ideje előtt szerettél engemet, s mindazzal éltem; amit az ártatlanság nem tilalmaz. Teli vólt az örömöm mértéke; - hadd teljen meg poharam már keserűséggel is! Kevés napok is megérlelnek engemet a halálra! - Halál? Manci! Halál? - nem ragad-é ez ki bennünket az emberi társaság közül, melyet azért szerettem annyira, mert téged benne találtalak? s nem veti-é egy keskeny sírba azt a szívet, amely szerelemmel akarná az egész világot általfogni? Halál? Manci! - hadd szakasszam félbe ezt a gondolatot. Meghűl ezalatt az érzékenység, s minden elhal szemem előtt.

Fogadd el ezt a levelet, Manci! Ezer könnyek követik ezt s név nélkül való érzés. Olvasd el ezt, olvasd el kétszer-háromszor, s választ, - választ hamar!