ENDRÉDY BÁCSMEGYEYHEZ

Buda, Febr. 15dikén

Utolsó leveled ólta történt újságúl jelenthetem, hogy secretárius Szentpétery már itt van. - Bácsmegyey! készítsd magadat egy kedvetlen újság hallásához; az Mancidat illeti. - Tegnap magához hívatott. Én, monda, ezeket a leveleket az úr barátjától, Bácsmegyeytől kaptam; s választ nélkül kell visszaadnom. Jelentse néki az úr tiszteletemet! - - Én meg nem foghattam, mit akart véle, s tudakoztam, mi adott arra okot? Hát nem tudja az úr, felele, hogy jegyben vagyok? - Jegyben? s kivel? - Szentpéteryvel. - Az istenért! mondám, mit csinált Nagysád? - Az atyja bélépett a szobába, s Manci, míg magam körülnéztem, eltűnt. Én minden tartalék nélkül hoztam elő a dolgot, s világosan kimondtam néki, hogy nem győzök rajta eléggé bámúlni, hogy ő Mancit Szentpéteryhez adta, holott szándékodat tudta; s akármint tekintsünk mindkettőtöket, az elsőség mindenképpen a tiéd. Ő vállat vonított, s hidegen azt felelte, hogy azt ugyan szerencséjének tartotta vólna, ha Bácsmegyey vejévé lett vólna: de a bizonytalanért nem tanácsos a bizonyost elereszteni; Bácsmegyey még csak reményli successióját a bátyja után; az pedig, egy vén és talám csudálatos ember; s még az ő öröksége nem egészen bizonyos. Ezenkívül még ő meg nem határozta magát valamely élet neme választásában, s csak néha vállalt magára valamely aprólékos szolgálatot, s az még nehezíteni fogja hívatalbajövését. Én békével hallgattam ki; de forrott vérem, hogy egy okos ember ilyen gyermekséget akar okúl színlelni valaminek. Arról felelek, mondám, hogyha ma akar valami hivatalt elnyerni, azt eléri; ami pedig successióját illeti, mondhatom az úrnak, hogy az ugyan kérdést sem szenyved: de ha pénz nélkül lépne is valamely famíliába, azt tartom, hogy azt mindenik szerencsének tarthatja. - Ezen elszégyenült. Már e' mind késő, ugymond; a lépés meg van téve! - Jól van, felelék; s illő, hogy az úr szavát állja, bár rövidségére légyen is lyányának. - Ezzel búcsúztam, s bosszankodva jöttem el tőle.

Annak végére jártam, hogy Manci elejéntén ellenkezett; de az édes szüléi, aranyhegyek ígérésével s holmi ajándékokkal, annyira vitték a dolgot, hogy Szentpéteryt már szenyvedheti. - Szánakozom, édes Bácsmegyeym, szomorú eseteden, s bosszankodom magamra, hogy ezt ilyen hidegen jelentem néked. - Azon még most sem tudom megnyugtatni elmémet, mint esett az meg, hogy Szentpétery a te szerelmed felől még ekkoráig is semmit sem tud.

Hidd el, hogy rám bízandó parancsolatidban híven eljárok, és szerencsétlenségedben senki nagyobb részt nem vész, mint - -