BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Buda, Aprilisnek 7dikén

Köszönöm, édesem, barátságos leveledet; s fogadom, hogy engedek tanácsodnak. Azok az okok, melyeket a Szentpétery kérésének teljesítésére hordasz elő, megegyeznek önnön végezésemmel.

Én ide ezelőtt harmad nappal érkeztem. A Judex Curiae igen kegyesen fogadott, s megkínált a nagyszombati tábla assessorságával; de nem vállalhattam fel, mert most alkalmatlannak érzem magamat a szolgálatra. Azt az időmet, melyet a Judex Curiae házán kívül tölthettem, haszontalan udvarlásokra kellett vesztegetnem; s csak tegnap estem által rajtok, s fáradtan szaladtam a szőlők alá, hogy a legelső tavaszi estvét szabadon s megkönnyebbedve tölthessem - ah, de engem mindenütt kerget, mindenütt kínoz, még akaratján kívül is, Manci!

Elmerűlve feküdtem hanyatt a fűben, midőn hozzám közel valami megzördült. Ijedve néztem vissza, s a Manci kutyácskáját láttam meg. Azt látni, elgondolni, hogy maga is majd itt lesz, felugrani, s szaladni, egy vólt. Mintha egy nagy kő feküdt vólna rajtam, úgy dobogott szívem; s nehezen vettem lélegzetet. Szégyeniem magam is, hogy nem bírok magammal. Nincs ember, akinek szemébe ne merjek nézni, s egy lyánka előtt reszketve szaladok! De ha bátortalanságom okát vizsgálom, látom, hogy az nem félénkség; bízvást léphetek én néki szeme elibe; mert nem az én ügyem é az igaz ügy? - hanem Delicatesse; e' pedig Marosy, olyan Istenség, amelynek önként áldozik minden, akinek a természet érző szívet adott. Bár által eshetnék rajta, vagy egyként, vagy másként; de - nem látok semmi menedékhelyet magam előtt; únalommal rakott hosszú futás van előttem, s kegyetlen késérők vettek körül, akik ezer gyötrelmekkel fognak célomig korbácsolni.