BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ
Buda, Aprilisnek 7dikén
Köszönöm, édesem,
barátságos leveledet; s fogadom, hogy engedek tanácsodnak. Azok az okok,
melyeket a Szentpétery kérésének teljesítésére hordasz elő, megegyeznek
önnön végezésemmel.
Én ide ezelőtt harmad
nappal érkeztem. A Judex Curiae igen kegyesen fogadott, s megkínált a
nagyszombati tábla assessorságával; de nem vállalhattam fel, mert most
alkalmatlannak érzem magamat a szolgálatra. Azt az időmet, melyet a Judex
Curiae házán kívül tölthettem, haszontalan udvarlásokra kellett vesztegetnem; s
csak tegnap estem által rajtok, s fáradtan szaladtam a szőlők alá,
hogy a legelső tavaszi estvét szabadon s megkönnyebbedve tölthessem - ah,
de engem mindenütt kerget, mindenütt kínoz, még akaratján kívül is, Manci!
Elmerűlve feküdtem
hanyatt a fűben, midőn hozzám közel valami megzördült. Ijedve néztem
vissza, s a Manci kutyácskáját láttam meg. Azt látni, elgondolni, hogy maga is
majd itt lesz, felugrani, s szaladni, egy vólt. Mintha egy nagy kő feküdt
vólna rajtam, úgy dobogott szívem; s nehezen vettem lélegzetet. Szégyeniem
magam is, hogy nem bírok magammal. Nincs ember, akinek szemébe ne merjek nézni,
s egy lyánka előtt reszketve szaladok! De ha bátortalanságom okát
vizsgálom, látom, hogy az nem félénkség; bízvást léphetek én néki szeme elibe;
mert nem az én ügyem é az igaz ügy? - hanem Delicatesse; e' pedig
Marosy, olyan Istenség, amelynek önként áldozik minden, akinek a természet
érző szívet adott. Bár által eshetnék rajta, vagy egyként, vagy másként;
de - nem látok semmi menedékhelyet magam előtt; únalommal rakott hosszú
futás van előttem, s kegyetlen késérők vettek körül, akik ezer
gyötrelmekkel fognak célomig korbácsolni.
|