BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Buda, Májusnak 27dikén

Én, mintegy tizennégy napra, egy előttem egészen esméretlen vidékre mengyek, s megpróbálom, ha az új életet vevő természet nem nyugtathatja-e meg szívemet. Talám ha azt nem teheti is, nyúgodalmas, kedves bánatba szunnyaszt el; mert ezek a hánykódásai, ez a szélvésze határt nem esmerő indúlatomnak, megemészt, s óriási lépéssel von a sírhoz. Talám jól üt ki, édes Marosym! talám elcsendesedik hevességem vagy két napra, s akkor majd olyan magam meggyőzésével, olyan elcsendesedéssel vezetem Mancit az oltárhoz, amelyen magad is csudálkozni fogsz. - Gróf K... ezelőtt egynehány nappal ide érkezett, meghallotta micsoda románt élek, felhajhásztatott, s addig kért, addig rimánykodott, hogy lehetetlen kérésének nem engednem. Én véle Tornára mengyek; vagy inkább ő Tornára viszen engemet, mert én már nem akarhatok, egész machinává lettem, akit akárki is felvonhat, és aki minden igazítás szerint, önnön ítélete nélkül vaktában enged.