BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Torna, Júniusnak 3dikán

Ez a vidék gyönyörű; éppen olyan, amilyet a beteg szív s a békételenkedő szerelem kívánhat. Maga a város kicsíny; olyan, mint egy jó falu. Csak a kastély ád néki valamely becset régi formájával, mely egészen ehhez a vidékhez illik. Efelett igen közel, a leomlott várfal darabjai állanak egy gömbölyű hegy tetején, s túl rajta meredek sor-hegy nyúlik Gömör felé. Nem lehet leírni azt, amit itt a néző lelke érez. Iszonyú vén kőszirt darabok állanak tornyozva egymás felett, s úgy tetszik, mintha mohos fejek le akarna szakadni. Alattok mély és tágas barlangok vannak, hol a stalactites szörnyű figurákra csepeg. Itt minden csendes, mintha meghólt vólna a természet; csak a kőből fakadó források omlását hallhatod néhol. - Most Petrarcha az én kedves poétám; ő mindég velem van. Az ő panaszai elolvasztják szívemet. Kesergő Sonnetjeivel kalandozom bé a mezőket és a cserét, megmászom a legmeredekebb kőszirt repedéseket is, s mikor osztán kifáradva valami kőre dűlök, s a világ előttem elalkonyodik, s öszveszorult teli szívemből a Manci neve kiszalad, - a kődarabok is utánam jajdulnak. - Ő nékem mindenem vólt - mindenem! - a határa minden kívánságaimnak, s minden reménységeimnek! - ő engem annyira szeretett! - ha szemébe néztem, s ő rám mosolygott, mindent rá mertem vólna tenni, mindent! hogy ő mást nem szerethet csak engem, s mégis most -

Tegnap a húgomtól levelet kaptam; teli van az szerelemmel. Írj néki minél elébb; a te leveleid deríthetik fel őtet abból a bánatból, amelyben miattam él.