BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Torna, Júniusnak 5dikén

Te tudhadd édes Seumikóm, azt mondja Petrárcha, mint bán velem a szerelem, s milyen életet élek most. Mégsem kisebbedik kívánságom, még mindég szokott tüzében olvad szívem. - Úgy van édes Marosym! te, az én Seumikóm! s te, Manci lelke! aki engemet, mint Petrárchát Laura lelke, mindenütt késérsz - néktek panaszlom ezt a vég nélkül való szenyvedést, ezeket a megszámlálhatatlan könnyeket, amelyek el nem tudnak fogyni, amelyeket újabb, újabb emlékezet fakaszt. - Azt írod, hogy megvan az a jegyváltás, az a felbonthatatlan kötés, amely Mancit tőlem örökre elszakasztja, s nemsokára - nemsokára minden utána való kívánságomat kárhoztatott vétekké teszi. - Nem Marosy vagy-é te? s mégis ezt írod? Tartóztass meg egy omló patakot karoddal, ha meg tudod tartóztatni.