BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Torna, Júniusnak 20dikán

A bátyám megint nevezetes summájú pénzt küldött költségemre. Azt parancsolja, hogy nemsokára látogassam meg; én pedig - akit a szerelem, mint az árboc s vitorla nélkül való hajót a szél, ide s tova ver, magam is hozzá akarok menni; de ezer szélvész s nyughatatlanság egy helyről más helyre kergetnek. A Manci lakadalma után mindjárt hozzá mengyek, s ennek a tiszteletre méltó embernek társaságában keresem fel nyugodalmamat, melyet Mancihoz közel fel nem találok - fel nem találhatok. Azonban az ő ajándéka nékem igen édes szempillantásokat csinál. Elbeszéltem a minap Theréznek, hogy egynehány szegény háznépet, ha itt olyanok vannak, valamivel fel akarok segíteni. - Síró szemmel köszönte meg azt; s most együtt járunk fel s alá, s valóságos örömmel osztogatjuk el csekély adományinkat. Azt nézni, édes Marosym, hogy Theréz milyen szeretetre méltó leereszkedéssel bátorítja fel a félénk lakosokat, micsoda nyájassággal simogatja s csókolgatja gyermekeiket, micsoda rendességgel adja nékik kevésből álló ajándékinkat, s hogy ejti azt úgy, hogy a lakosok azt megköszönni nem tudják, hanem a köszönés helyett szemekből hirtelen könnypatak omlik ki, - ezt nézni, édes Marosym, mennyi bóldogság! s ha van valami, ami nékem erőt adhat, úgy az, bizony azok a szempillantások, melyekben az én jó Therézemmel nyomorgó embertársaim terheken könnyebbíthetek.