BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Komárom, Májusn. 5dikén

Hogy hiheted te azt, hogy az én utamnak óhajtott vége lesz? - Én nem hiszem, de engedek. Akik körültem forognak, nem tudják, mit csináljanak vélem. Többnyire hallgatok, s sokszor erőt nem tudok venni magamon, hogy még a legvígabb társaságban is síró szemmel ne nézzek az égre. A vígasság, a gyönyörködés belső nyugodalom nélkül annyi, mint az árnyék világ nélkül, s - édes Marosym! elérhetsz-é te valami célt olyan eszköz által, ami igazán szólván nem eszköz, hanem következése a célnak. - Azt akarjátok, hogy keressek mulatságot, utazzak, tolongjak, pedig nincs erőm; nézzek, álmélkodjam, csudáljak, s a nézés alatt, álmélkodás, csudálás alatt felejtsem el régi bajaimat. Érzem, - érzem jól, ez a szív határozza meg a mi örömünket, ez tőlt meg bánattal, s - parancsolhatod-é a pataknak, hogy ne zuhogjon, ha zuhog.