BÁCSMEGYEY MAROSYHOZ

Posony, Majus 11dikén

Miként lehet azt kívánni, hogy nyugodalmat leljen az ember? hogy megbékéljen - magával és a világgal? Elnézheted-e te azt megindúlás nélkül, hogy a legnemesebb, legérdemesebb embereknek kell mindég a legszerencsétlenebbeknek lenni? s honnan jő inségek - nyomorúságok - boldogtalanságok? Bosszankodva kell rá felelnem. Az ember az, aki az embert boldogtalanná tészi. Endrédynek kérésére, aki Csallóközből bizonyos rokonit várta bé, egy nappal tovább múlattam itt, mint elejentén szándékoztam; s a bátyja, aki ennek a vármegyének Főperceptora, kedvemért egy concertet adott. Számosan gyülekeztek fel rá, de én kevés részt vettem a társaságban, mert mély melancholia lepett meg. Nem szóllottam senkivel a ház gazdáján kívül, aki éppen nem látszik pénzolvasásra születve, mert elevenen érzi a szépet. Ő nékem igen tetszett. A legigazabb expressió terjedett el ábrázatján minden szép passage alatt; s továbbá pedig, midőn egy igen kedves szavú leány egy szomorú ariát, olyan érzékenyen énekelt, hogy azt, a nagy sírás miatt félbenszakasztotta, a Perceptor is sírt, s nem szégyenlette letörleni könnyeit. Ez a szép leány megérdeklette szívemet. Tudakoztam, ki légyen? s azt felelte a ház gazdája, hogy egy senator leánya, akinek sok gyermeke, s kevés értéke van. Ő a legszebb, legjobb szívű leány az egész városban, s egy bizonyos ifjat régólta szeret. S mi az oka, kérdém, hogy öszve nem kelnek? - A legény, felele a Perceptor, kész vólna elvenni, csak pénze vólna. Mint indított meg ez a felelet, édesem, ki nem mondhatom, kértem őtet, hogy véle esmertessen meg; - képzeld el, mint ütköztem meg, midőn benne azt a kedves lyánykát találtam fel, akit a minap a Sétálóban, a pázsitszéken magánosan láttam ülni. - Ő is megütközött, midőn rám esmért, s hirtelen törlötte le elveresedett szemeiből meggyűlt könnyeit. - A Kisasszonynak nem kellene gyakran énekelni, mondám, s megszorítottam kezét; egészsége drágán fizeti meg azt a gyönyörűséget, amelyet hallgatóinak azzal csinál. - Nem tudta, mit feleljen. Teli vólt szíve, mint az enyím. - Az Isten tegye a Kisasszonyt boldoggá! mondám, megfordultam, s csakhamar hazaszöktem. Itt ülök most, s ezer ellenkezések, amelyeket az emberben s az emberi életben találtam, hosszas szédelgésben keringetnek. Meg nem foghatom, hogy lehet egy olyan szeretetre méltó lyányt szeretni; s amellett a szerelem mellett mint gondolkozhatni olyan alacsonyan? Azt tartod talám, hogy ez a fiatalember szegény, s gazdag házasság által keresi előmenetelét? Nem jól gondolod; ő egy a leggazdagabbak közül az egész városban. - Mit mondasz most rá? -

Szomorú dolog, édesem! igen szomorú! de sokszor tapasztaltam, hogy a legjobb leányok csaknem mindenkor olyan férjekhez esnek, akik az ő birtokokat meg nem tudják becsülni! Ah érzettem én, mit nyerhettem vólna Manciban, de - nem lett enyim! Kibeszélhetetlen vólt szerelmem eránta - s ő az én szerelmemet meg nem becsülte; kiverte eszéből, amit érte tettem, olyan könnyen felejtette azt el, mint a gyermekek báblovokat, ha elvonhatod szemek elől. - - - Nem kevély magam elhívése az, hanem belső érzés, ha azt mondom, hogy én őtet boldoggá tettem vólna. - Ímé megint előttem van; kellemetességének teljességében áll megint előttem! ah! - Isten hozzád!