VERSEK

BARÓTI SZABÓ DÁVIDHOZ

Midőn egy szerencsétlen munkát közle velem.

Mint bánthattalak én meg úgy, barátom,
Hogy te engemet ezzel a csömörlést
Indító csevegéssel öldökölj meg?!
Testét lepje meg a gonosz pokolvar,
A csorgó fakadékok, a büdös rüh;
És a csontokat hasgató podagra
Mint a gombolyagot, húzza össze ujját,
Ezzel tégedet aki gazdagított,
Ily istentelen átkozott darabbal.
Ah, nem láttad-e, hogy szegény Kazinczyd
Elvesz mérgibe, majd ha olvasandja?
Várj, várj, nem viszed ezt el; összegyűjtöm
A sok Kónyit, a nem magyar Zechentert,
S nyomtat Landerer amit hónaponkint;
S majd ha összeszedem, barátom, őket,
Érdemlett jutalom fog érni érte.
Várd bízvást! - Azalatt oszolj előlem,
Akármerre vezet szemed világa,
Rút fajzat, pökedelme nemzetemnek.

1786