BOR MELLETT                                                                                                    

Fogy az élet, s nemsokára
     Szép korom majd elrepűl;
Érzem, messze nincs határa,
     S majd komor telére dűl.
De borral sebes szárnyának
     Lépvesszőket hányhatok,
Bort hamar, bort! Múlásának,
     Ha iszom, kacaghatok.

Még most, hála istenimnek!
     Kelyhem bátran forgatom
Még most, hála istenimnek!
     Lollimat csókolhatom.
Még nincs aki elfogassa
     Gyanúba vett levelem,
Nincs aki tudakozgassa,
     Ki sziszeg titkon velem.

Lányka, jer, jer mártsd rózsádat
     Kelyhem édes nedvibe.
Fonjad azt s mellpántlikádat
     Hajam barna fürtibe!
Oltogasd szám szomjúságát,
     S pajkoskodj addig velem,
Míg az élet boldogságát
     Nyilt karod között lelem!

1788-1790