JÚLIUS 29^én

Vendégem csaknem hajnalig ült nálam, s én tompa, munkára alkalmatlan vagyok. - Örökké nélkülözés és túlélvezet közt tölt életem. Nem valék soha képes mértéket tartani, - vagy életunalomra vitt a józanság, vagy megcsömörlék a gyönyörökben.

Minthogy regényt nem írhatok, sétálni az esős idő nem enged, álom szemeimre, bár keressem, nem jön, - könyvekhez kell folyamodnom. - Nem foghatom meg: hogyan tudok valamit, miután rendszerint vagy az írásban, vagy a kicsapongásokban elfáradt lélekkel s megbutult ésszel nyúlok könyvekhez. Tán innön van, miképp igen sok adat oly gyöngén akad meg agyamban, hogy az életbe soha rá nem emlékszem, s csak midőn a képzelődés fölmagasztasított, csak midőn szónoklok vagy munkát írok, tűzi véletlenül magát elő. - A Französische Lustschlösser-t Laubétól kezdem olvasni. Sok dicsérő bírálatot láttam már e könyvről, de mostanig kezembe nem keríthetém. - Csudálatos, hogy nálam mindent a véletlen szokott elhatározni. Ma ebéd után Wesselényivel beszélgettünk afelől: célszerű volna-é magamat követté választatni? Én kijelentém - s ami igaz is -, miként legkevésbé sem vágyom e hivatásra. Ő - mint szokása - a haza iránti tartozásokról s más magos kötelességekről tett említést, melyek igénylik, hogy még ellenszenvemet is legyőzve, ne tagadjam meg a közügytől azon áldozatot, hogy akkor is fáradjak, mikor sikert nem remélek. Én, mivel Gyulai Pál című regényemet akkorra jobbrészt bevégezhetem, új szépirodalmi munkához pedig csak egy kevés kipihenés után szándékom kezdeni, ajánlám magam, ha kívántatik, követségi kandidátusságra, mert egyébaránt is a diéta hosszason most nem tarthat, s így általa alig hátráltatom dolgaimban. De hozzátevém, miként csak úgy vállolhatok követséget, ha hírlap is leend kezeim közt: részint mert a mi ügyünket az Erdélyi Híradó nem fogja képviselni, s így organra van szükségünk, ha hatállyal akarunk működni; részint vagyoni viszonyaim is az irodalmi segédforrások nélkül könnyen zavarba jöhetnének, kivált miután a követi diurnumot valószínűleg annak kell átengednem, ki maga fel nem lépvén, helyt csinál számomra. Ezt Wesselényi is helyesnek találván, sürgetett, hogy ránduljak pár napra Pestre Eötvösékkel hírlapi tárca fölött egyezkedni. - Hónap tehát indulni fogok. Pénzemet fölszámlalám, és találtam 4 aranyot és 300 pengő forintot 32 krajcár híján. Ezzel megjárhatom, sőt remélem, még marad is. - Holmiimat rakosgatni kezdem. Péter, a legényem, itt marad - csak egyedül akarok menni. Kolozsváron gyorsszekérre ülök. A jövő hónap 14-kén viszont Kolozsvárt, s onnan rögtön Zsibón leendek. - Regényemet s a hozzá szükséges iratokat és könyveket magammal viszem, mert erős eltökélésem az úton is dolgozni.

Miután kevés poggyászaim körül motozni, rendezni meguntam, megint Laubéhoz fogtam, de alig olvastam pár lapot, s már pisztolyászotra hívnak. A báróné lőtt kettőt, s csak egyszer találta a feketét, én is kettőt lövék oly szerencsével, hogy egyik golyóm a feketébe ment, a másik pedig éppen szeget talált. A bárónéra következvén sor, azt mondta, hogy most nincs jó hangulatban. Ez okból az egész lövöldözés elmaradott. A bizonyos, hogy a báróné Erdélyben legjobban lő; de az is igaz, hogy amikor őt meghaladni találom, mindig vagy ő, vagy Miklós kapnak okot a verseny félbeszakítására. Legjobb, ha vagy két golyóval hátrább vagyok, így leghosszasabban élvezhetek. Kár ezt felednem! - Jókor fekszem le, hogy kelhessek korán. Laube vezessen álomba.