AUGUSZTUS 7^ke

Ma is, mint közelebbről mindig, munkátlan reggelt tölték. Kilenckor Kovács hozzám jön és jelenti, hogy gróf Széchenyi délután hat órakor velem kíván találkozni. - Kovács távozta után népdalokat olvasék, felöltöztem és gyűlésbe menék. Itt a Széchenyi tiszteletére a városerdőben adandó lakomára meghítt Perényi, az ugocsai főispány. - Barátaimmal ebédeltem a Lónál. - 5 órakor a zártajtós tiszai konferenciába s onnan Széchenyihez menék Kováccsal. Itt beszéllettünk vele arról: mennyire kompromittálta magát a kormány Szerdahelyi kinevezése által. Kovács - mint fennebb említeni feledém - kifejezé: mint aggódik a gróf, hogy belebonyolom magam az erdélyi ügyekbe, s erősen fél, hogy majd midőn szükség leend rám, bajoson határozom el magamat, lemondani kolozsvári viszonyaimról s Pestre költözni. Én ezekre nagyon általánoson feleltem volt Kovácsnak, s egészen megütődtem látván, hogy Széchenyinél is rögtön a témára kerül sor. Mert az erdélyi dolgok érintése után mondá Kovács, hogy nem jó nekem követséget keresni, igen sok dologba sodratom magam, s aztán ösmeri természetemet, hogy valamely kolozsvári asszonyba - mint tavaly - belébolondulok, s aztán az isten sem bír velem. - Ezen nyilatkozatából látszék, hogy az én jó barátom mégse tudta jól tavalyi dolgaimat, s igen örvendék, hogy vannak titkaim, melyeknek messze vidékre terjedettségektől eszerint nincs mit tartanom. Széchenyi mondá: hogy mihelyt fenn kitisztáztatnak a dolgok, egy hírlapot szándékozik megindítani. Említé, hogy legalább 30 procentre vetné öszves politikai cselekvőségében, ha törekvései egy általam szerkesztett journal által védetnének. Hozzáfogott a kilátások elősorozásához; de alig beszéllett négy percig, midőn Revitzky volt kancellár szekretáriusa, a rokona belép s mindent összefecseg Velencéről s uráról. Alig menekedtünk ettől, megint hozzáfog Széchenyi, midőn aztán Dessewffy Emil által szakíttatunk félbe. Míg Emil a grófnál mulat, én addig a szomszéd szobákba futottam át, búcsúzó látogatásomat megtenni helytartósági tanácsnok Szentiványinál. Csakhamar visszamenék Széchenyihez; de már akkor Kováccsal arról beszélgetett, miképp hasztalanul terjesztik róla, hogy palatinusságra vágyik, mert ő ezen provinciára István herceget fogja előmozdítani, s csak azt sajnálja, hogy házossága Olgával nyomorú asszonyi pletykák miatt elmaradt. - Mi engem illet - folytatá - meg vagyok győződve, hogy e házosság által egészen megváltozott volna helyzetünk. Mit gondolnak önök, egy ifjú herceg 300 ezer évi jövedelemmel, kétmillió tőkével, s a szép és kacér Olgával állandóan Budán lakva! - Nem tódult volna-e minden magyar úr Pestre? Mekkora fény, mekkora elegancia terjedett volna szét hazánk fővárosából? Aztán a jövendőre is kellene nézni. Én mondottam mindezt István hercegnek. Itt nem az lett volna fő dolog, mint a falusi lakodalmakban, hogy Pista Penzsit szűzen kapja: - ámbár meg vagyok győződve, hogy ha szintén Olga pezsgős vérű, mégis senki még csak kezét sem szorította jóformán meg, itt, mondom, magasobb célokról lett volna szó. Utoljára is: mi Magyarország jövendője? - Az, hogy az avalsokat visszaszerezze... Higgyék meg önök, hogy ha e szobába véletlenül belépne Miklós cár és Orlov s mi látnók ezen arcokat, melyeken annyi erély s akkora méltóság, - önkéntelen fölkiáltanánk: ezeknek kell a világ urának lenni. - De hogy visszatérjek arra, mit Kemény Zsigó is hallott Erdélyben, nálunk meg egy idő olta beszélenek, ti., hogy én palatinus akarnék lenni: abból bizony semmi sincs. Volnék tíz évvel fiatalabb és nőtlen, Bécsbe költözném, s megmutatnám, hogy egyedül tudnék a dolgok élére állani. Bécsben az uralkodik, kinek sok erélye van. Most kék használni az időt, míg őfelsége él. Apponyi erre nem egészen való. Ő szeret minden apróságot maga kidolgozni. Ily pepecsléssel az ember fontosabbaktól marad el. Én másokkal dolgoztatnék... E percben belépett Patay, s látván, hogy Kovács is ott van, visszavonulni akart: de Kovács utánkiáltott: e mégis furcsa, ti azt gondoljátok, hogy mi mindig titkolózunk. Szivarozni kezdénk, Széchenyi legjobb szivaraiból, melyekből minden darab egy pengő forint. Ezen finom élvezetből csak annyi hasznom vala, hogy fejem kábulni kezdett s valami nyugtalan érzés nyomta idegeimet. Az igaz, hogy hasonszenvi porokkal élvén nagyon leszoktam a dohányzásról, ennek tulajdonítom tehát a szivar hatását; mert különben fejem mindent megbír.

Károlyi György lépett be. Az óra hetet ütött. Mi indulánk a városerdőbeli estélyre nehány kocsival.

A kocsiban, melyen mentem, hátul Széchenyi és Károlyi gróf ült, elöl Kovács Lajos és én. Széchenyi az egész úton többnyire a tanodábani cantust, melyre a professzorok által tegnap meg volt híva, csúfolta. Utánozá a rossz hangokat, a cantusvezető szeles modorát, Szoboszlai püspök mináját, mellyel mondá: Kegyelmes uram! csak halad Debrecen. Halad, a magos mennykőt!, szóla, ti debreceniek a töltött káposztába a zsír közé néhány darab vaníliát vetettetek, s püspökötök mondja: íme a finom, a gyönge, a fűszeres étel. Ilyen a ti míveltségtek.

Egy óra negyed alatt már az erdőben voltunk. Széchenyi midőn a kocsiból kilépett, Zalainéval, egy gazdag debreceni birtokos feleségével találkozott, ki háznépestől eljött az innepély bámulására. Ennek négyéves leánykáját űzőbe vette, s kergeté homokon és bokrokon keresztül mindenfelé, míg a gyermek szünetlen kiabálá: bácsi, nem tud utolérni. A tisztelt debreceni tanácsosok hihetőleg megbotránkoztak a nagy grófnak ezen apró tréfáin, - hát még ha hallották volna, mint gúnyolá ki néhány perccel előbb a kálvinisták Jeruzsálemének fő templomát, zömök homlokával és vékony szarvaival!

Engem Perényi, az ugocsai főispán, karonfogott és külön vitt, hogy Wesselényi Miklósról beszélgessünk. Alig váltánk néhány szót, Széchenyi gróf, ki már Zalaiék gyermekével megunta cicézni és a vén asszony oldala mellett pihent, meglátván minket, hozzánk jön, s minthogy éppen Wesselényi volt szőnyegen, fejtegetni kezdé: mennyire helytelen volt: hogy az ő régi barátja Ninát elvette s ebből alkalmat vőn Bezerédjt gúnyolni, ki mint mondá, néhány héttel ezelőtt az utcán meglátván őt utoléri, s midőn kérdeztetnék: mi hír van, egész mohósággal felelé: Megérkezett Lux,... itt van Lux,... Szedresre megyen Lux. - De hát ki az a Lux? Lux egy takácsmester és Wesselényi Miklós ipja. De hát, barátom, mért nem viteti Wesselényi Lux urat háznépestől Zsibóra, hogy egy kis kedélyes családkört formáljanak? Én is ezen csodálkozom: válaszolá nekem komoly arccal a jámbor Bezerédj.

Míg ezeket beszélé Széchenyi, az étterem tornácához érkeztünk, s néhány perc múlva vacsorához ülénk.

Rossz ételek, jó pezsgő, sok pohárköszöntések.

Rám úgy emelének poharat (Abonyi Pista), hogy bosszankodnom kelle. Misztikus szavakban adaték elő, miként tőlem nagyon sokat vár Magyarország, s miként az ivó biztosan reméli, hogy a pártharcokban szilajjá vált kedélyek közt békítőül, közvetítőül lépek föl. Ez Széchenyire sem tehetett jó impressziót, miután ő Kovácstól hallá, mennyire sok kifogásaim vannak azon hivatás iránt, melyre eddigelé nem annyira meghívott, mint csak kinézett.

Furcsa jelenet fejlődett a vacsora végin, egy óra körül. Már a vendégek nagy része eltávozott. Hetvenből - mert körülbelül ennyin lehettek - alig maradott húsz.

Dessewffy Emil, ki szokása ellen kissé leitta magát, egy kerti asztalnál, mint mondá, "szincerizálni" kezdett.

Körüle valának: Erőss Lajos, Andrássy Gyula, Vay Lajos, Széchenyi, Bónis Samu, Kovács Lajos, Kemény Zsigmond és ha jól emlékszem Szapáry gróf.

Ő gondatlan vádokat szórt az ellenzékre, Erőss és Andrássy a konzervatívokra.

Néhány perc alatt, mint a huhut a madarok, üldözőbe vették őt a többiek.

Csak Széchenyi, én s azon harmadik - kiről megfeledkeztem, de tán Szapáry - hallgatánk.

Dessewffy tűzbe jővén, ismét pezsgőt hozatott, és minden harmadik szava volt: igyunk, s legyünk őszinték.

Néhány perc alatt oly dolgokról beszéle, miket józanon elhallgatott volna.

Nekünk többség kell, kiáltá, s meg se mondjuk előre, mire. Mi nem ígérünk semmit és mégis jönni fognak utánunk. Teszünk persze, formulázva fogunk törvénycikkeket előterjeszteni; de nem adjuk nektek azt a diadalt, hogy mondhassátok, miképp a tőletek elvett zászlók, a tőletek betanult jelszavak csábították hozzánk a többséget. Előbb győzedelem, aztán tranzakció az eszmékkel. Adó, anyagi reformok, alkotmány körüli változtatás... minden megtörténend, de a konzerváció haladási modorában.

Nincs mért följegyezzem a sok okos és badar szóváltást.

Csak két epizód emlékben tartása szükséges rám nézve.

Egyik: Dessewffy nagy garral mondá: jöjjetek ti is az én kalapom alá, hiszen in ultimo analysi oly mérséklett emberek közt, mint ti és köztünk nincs lényeges különbség. Mindnyájon haladni kívánunk kímélve a régi formákot. - Barátom, szólott Andrássy, oly köpenyegforgató emberre, mint te, semmi szükségünk. Van nekünk már egy társunk, ki orgánumunk fog lenni, s ki mellé örömmel összegyűlünk.

Ezen szincerizálásra én megdöftem Gyula gróf oldalát, hogy már hallgasson el - mit tüstént meg is tőn -; de Széchenyi a holdra kezdett nézni húzogatva homlokát, s látszott, mintha semmit sem hall.

Másik: vitatkozás támadt afelől, hogy Széchenyi melyik párthoz szít inkább. Mind Dessewffy, mind az ellenzékiek a pártok gőzkörén felül álló lénynek mondák őt. S eddig jól ment a dolog, és a nagy gróf szünetlen nevetve, midőn elmésebb ötletek jöttek elő, s különösön, ha Emil bökköket kapott, szemével hol hozzám, hol Andrássyhoz vágott. De végre a padról fölpattanva kiáltá Dessewffy: ok nélküli beszédek, Széchenyi tudja, hogy csak velünk, csak általunk tehet valamit. Akármilyen legyen tehát szimpátiája, ő mint okos ember rég belátta, hogy csak addig, míg mü segítjük, mozdíthatja elő terveit. Mihelyt elszakadunk tőle, nem viszen ki semmit. - De csak nélkületek is tehetek valamicskét, mondá sötéten Széchenyi. - Ennyit sem: válaszolta rá Emil, mutatóujját hüvelyken elpattintva. - Te ma nagyon őszinte vagy: jegyzé meg Széchenyi gúnyos mosollyal.

Jóval kettő után ültünk szekérre. Midőn háza előtt leszállván kocsijáról búcsúzám tőle, mondá: remélem, igen gyakran fogunk együtt találkozni. S ugyé ezentúl szorosabb viszony köt egymáshoz. Ezzel megszorította kezem, s oly gyorsan, mint egy húszéves ifjú, futott a kapu kövezetén végig s föl a lépcsőken.

Kovács szállásomig kísért, honnan négy óra után távozék, s én hatkor gyorsszekérre ültem. Nem volt miért a hátralevő rövid idő alatt aludni. Tehát népdalokat olvastam közben szunyókálva.