Part, Par.
1 1, 1 | Pedig emlőmön tápláltam őt... Ó, bárcsak egy picit
2 1, 2 | miután ura határozatlan volt, őt illeté a választás. Egész
3 1, 3 | halálra meg vannak érve.~Őt, ifjúságát illető csalálmokra36
4 1, 3 | saját gyermekeként szerette őt?~- Szent igaz, öcsém, János,
5 1, 3 | bátorítni és segítni fogod őt.~Ekkor vágtatott Kelemen
6 1, 4 | mondanád, ki jobbnak nem hiszi őt, mint amily szép, és szemtelennek,
7 1, 4 | palotahölgy feszes, hideg modora őt kellemeinek nagy részétől
8 1, 4 | falai közt.~- S te ismered őt? - kérdé ragyogó arccal
9 1, 4 | Kelemennel közöltem, bírta őt azon ígéretre, hogy többé
10 1, 5 | ki a pör folyama alatt őt uzsoráskodással vádolta,
11 1, 5 | mindig angyalnak nevezték őt. S ki ne tudná, hogy az
12 1, 6 | szerette volna magáévá tenni őt, mint merengőn imádni. Minél
13 1, 6 | Jelenléte vígabbá tette őt, de melegebbé nem. Az első
14 1, 7 | örömeivel leigézi és megdöbbenti őt, s melynek szépsége felől
15 1, 8 | Mint történhetik, hogy míg őt, az özvegyet, Mihály nevének
16 1, 9 | Úgy hát nem szereted őt igazán.~- Jól érzem magamat
17 1, 9 | Miért?~- Te nem szereted őt.~- Ah! Gyors léptek! - kiáltá
18 1, 9 | ajtajánál föltartóztatta őt. Judit nem volt nagyon félénk,
19 1, 9 | Irigylendő sors. Ah, mint szereti őt! - ez eszmék rajongtak elméjében.~
20 1, 9 | siettünk mi kiszabadítani őt.~- Valóban? Ez iszonyú volna.~-
21 1, 10| elébe lépett, megállítá őt s elrémíté.~Zsebkendőjét
22 1, 10| isteni Sárától szerettetni, s őt más karján látni: ez a boldogság
23 1, 11| ide tudtam volna ragadni őt. Látszik, hogy soha igazán
24 1, 11| azért rémít, mert elvesztem őt. Ah! Bár egy óráig bírhatnám!
25 1, 12| S mégis mintha sajnálnám őt, téged, mindnyájunkat!~Annyira
26 1, 13| támadt félénkségét, s ha őt rendes hangulatában ismeri
27 1, 13| anyjától levelet és csak őt illető üzeneteket hoztam.~-
28 1, 14| legyőzhetetlen. S ha én őt csupán ujjam érintésével
29 1, 14| Csak háromszor láttam még őt! S ha közelebbről érdekel,
30 2, 1 | töméntelen ésszel bírt, s Rákóczi őt jobbkezének tekinté. Ha
31 2, 2 | esperes, most megdorgálnám őt, mint Náthán próféta Dávid
32 2, 2 | Várták a főurak Keményt, mert őt illeté az első szavazat
33 2, 3 | Sedeskiásba köt, s ha megalázza őt, jaj Ammon fiainak, kik
34 2, 4 | kerülni és feltartóztatni őt a tömött haraszt és indák
35 2, 4 | érdekelnék. Aki így látná őt, vagy a medvefajról lenne
36 2, 4 | medve pedig bősz dühében őt s nem a távol lévő s láthatlan
37 2, 4 | gyökér is inkább akadályozta őt, mint üldözőjét.~Már eldobta
38 2, 4 | elég leend arra, hogy ez is őt tüstént hátban vagy nyakszirton
39 2, 6 | közti állapot volt, fölrázta őt, most csak egy rövid pillanatig,
40 2, 6 | Mihály bátyához küldöttem őt, míg sorsa eldől.~- Utánajár
41 2, 8 | Mármarosban alig vette észre őt, és a szentléleki várból
42 2, 8 | Kedves húgom, eléggé büntette őt már, s ideje, hogy régi,
43 2, 8 | Ha most nem is szereti őt, fogja ezentúl.~- Soha.~-
44 2, 9 | szerencsétlenségnek, melyre őt az irgalmas Isten próbáltatás
45 2, 9 | tüstént elé Sárát! Hová rejté őt a fajtalan Sechem, az átkozott
46 2, 9 | hinném.~- Hallja-e Jébuzeus? Őt tulajdon szemeivel látta
47 2, 9 | társulat létezett volna, az őt soha tagjai közé be nem
48 2, 10| Istenért észre ne vegyék őt! Itt a szobája kulcsa. Ételt
49 2, 10| tanúsított, mint amennyi őt, ki Báthori és Bethlen Gábor
50 2, 10| Öregségünk istápjává szántuk őt, s a napokban fogja összes
51 2, 10| derék bajnok. Szándékom őt szárnysegédeim közé venni
52 2, 11| még utána nem járhattunk. Őt, fenséges uram, mint ismerőseink
53 2, 11| legkésőbb még ma éjjel hazavinni őt. És így távollétének oly
54 3, 1 | nemzetség semmivé tételére! Őt a szentlélek szállta meg,
55 3, 1 | késedelmes cselédet.~Hagyá őt teríteni, és folytatá merengéseit.~
56 3, 2 | s oly bólintással fogadá őt, mely a szender és ébrenlét
57 3, 2 | fog rád, mert küldetésed őt némileg lealázza. Nincs
58 3, 3 | ellenszegülései dacára elvéteti őt Kelemennel. Félt a botránytól.
59 3, 3 | fog el. Tehát láttad volna őt azóta? Találkoztál-e a névtelen
60 3, 3 | szívtelenségnek mondám. Mi kötötte őt hozzám? Miért szeretett
61 3, 4 | ősanyám hordott.~- Feledd őt! - mormogá Mihály.~A kompba
62 3, 4 | vonakodásai felől?~- Feledd őt! - ismétlé Mihály.~- S légy
63 3, 4 | Tehát menjen el János. Őt nem ismeri a nép.~- Én?~-
64 3, 5 | ceremónia után szobájokba vitték őt.~- Honnan s hogy kerültél
65 3, 5 | gyáva férfiú, és köpjék őt hahotázva arcba, ha a nőktől
66 3, 5 | szólt Mihály.~- Utolérni őt.~- Sohase fáradj! Már alkalmasint
67 3, 5 | csak hogy hazugnak hihessem őt.~- Még most is szereted
68 3, 6 | volna, hogy előbb elfogassam őt, s aztán adjam át neki a
69 3, 6 | miután nem is ismerném meg őt, mert iskolás gyermekkorom
70 3, 6 | mód, hogy gyermekei, kik őt könnyelmű lépésökkel a sír
71 3, 6 | szívesség, mellyel a vajda őt és Kelement mindjárt érkezésükkor
72 3, 7 | adja át neki, különhíva őt és tanú nélkül, üdvözletem
73 3, 8 | számára. S ki biztosíthatá őt, hogy a reformált hit egyik
74 3, 8 | erdőmester.~- Oltalmazza őt az ég! Kísérje útjában áldásom
75 3, 9 | hazamenetelt.~Debrőn találjuk tehát őt.~Eleinte, mint minden nőnek,
76 3, 10| leánya valódi örömmel fogadá őt. Judit szokatlanul víg volt,
77 3, 10| kikaptam Tarnóczinén, rászedtem őt, borzasztóan megtréfáltam.
78 3, 10| hajléktól, ólomsúllyal nyomná őt a porba, s lelkét szennyezné
79 3, 10| haragudjék! Büntetnem kell őt, mégpedig lélektani számítással,
80 3, 11| különböző jószágaiba akarta őt elvezetni, és csak azután
81 3, 12| tanúja! Miért is hagytam őt magára elutazni, s miért
82 3, 12| viseltetett.~- Bár védhettem volna őt vérem hullásával megtámadói
83 3, 12| az agg.~- Az erdőmester. Őt visszahívattam.~A férj megrázkódott.~-
84 3, 12| oroszlánok vermébe dobnák őt, talán azok sem mernék körmeiket
85 3, 13| áhított martalékká jelölték ki őt.~S mind hasztalan!~Mikes
86 3, 13| kik sohasem csalták meg őt, s unta mindenekelőtt Mária
87 3, 13| bálványa élt, talán átkozva őt, talán azzal büntetve, hogy
88 3, 13| visszaidézhetetlen végzés vonta őt Szebenbe, hol Haller Péter
89 3, 14| felfogva szorítni kezdé őt a falszöglethez, s midőn
90 3, 15| történt vele?~- Oltalmazza őt az Isten! - sóhajtá Judit,
91 3, 16| hírekkel bolondította el őt. Csulai hiúságával ellenkezett
92 3, 16| máglyán égettette volna meg őt. Milyen rágalmazók az emberek!
93 3, 17| történetesen én fogtam el őt.~- Elfogtad?~- Igen, fenséges
94 3, 17| a párbajt, s főbe lőtte őt.~- Okosabbat is tehetett
95 3, 19| pénzem és állásom biztosítja őt, hogy sem a fényben, sem
96 3, 19| járjon; én követni fogom őt - szólt gunyorral Sára.~-
97 3, 19| ápolására! Én sem érdemlem meg őt. Judit, ne hagyd el férjemet!~-
98 3, 19| köröztet.~- Szabadítsd meg őt! - kiáltá Sára a férj előtt
99 3, 19| Istenért, csak ide ne hozzátok őt!~Haller fürkésző tekintetet
100 3, 20| Haller Péterné? - kérdé az őt üdvözlő háziúrtól.~- Mily
101 3, 20| Jánost vitték. Megátkoztam őt. S tudom, hogy a hóhérbárd
102 3, 20| miért mondá leányom, hogy őt átkoztam meg, holott én
103 3, 21| átkozhatta meg halottágyán őt az anya! Oly szívet, mely
104 3, 22| ellenségébe? Hol láthatád őt? Micsoda ördögi mesterséggel
105 3, 22| fel, egészen megnyugtaták őt. Ily barlangban a lég nagyon
106 3, 22| el. Pedig az úrhölgy, ki őt keblére szorítá, egyik vala
107 3, 22| bővérű, ingerlékeny egyén. Őt alkalmasint megütötte a
|