Part, Par.
1 1, 2 | s dőrén vigyorgó arccal szólt: - A Naprádiné asszony házát
2 1, 2 | Mihály uram házát kérdém - szólt tehát nyersebben -, és nem
3 1, 3 | tizenkét éve, kedves bátyám - szólt mosolyogva az unokaöcs.~-
4 1, 3 | szerez.~- Én nem tudok - szólt bezárva a szekrényt - e
5 1, 3 | vagy.~- Mária kincsei - szólt Mikes János - elvesztik
6 1, 3 | ragadhatnád el.~- Nem csodálnám - szólt mosolyogva János -, ha Armidor
7 1, 3 | Mégsem jön Kelemen - szólt türelmetlenül Mihály -,
8 1, 3 | azért is elrablanám Sárát - szólt hévvel János.~- Atyád is
9 1, 3 | De az anyai átok fog - szólt János megindulással.~- Attól,
10 1, 3 | tagjait.~- A célnál vagyunk - szólt Mihály örömtől szikrázó
11 1, 4 | élcei idéztek elő.~- Sára - szólt Kelemen - kétszer kísérte
12 1, 4 | ezt?~- Hallani akartam - szólt János búsan -, kiért mellőzik
13 1, 4 | Üssük háromszor össze! - szólt. - Éljen a bátorság!...
14 1, 6 | hozták.~- Kedves húgom - szólt majdnem esdeklő hangon -,
15 1, 6 | Mily bohó vagy, Sára! - szólt Naprádiné szemérmesen, mosolygó
16 1, 8 | kétségben. - Hiszed-e, nénikém - szólt enyelgőn -, hogy minden
17 1, 8 | Sietek, hogy fogassak - szólt Sára az ajtó felé indulva.~-
18 1, 8 | Mit mondasz, kedvesem - szólt mosolyogva -, mit mondasz
19 1, 8 | szorultunk, kis civódó! - szólt nevetve Judit. - Alkalmasint
20 1, 8 | mint látom, igen szigorú - szólt ingerkedve Sára.~- Amit
21 1, 8 | Kerüljük meg az udvart - szólt Sára -, és térjünk a kert
22 1, 8 | naponként fogjuk ezt ismételni - szólt Judit a szobába lépve.~-
23 1, 9 | Te voltál szerelmes? - szólt Judit a lány kezét kezében
24 1, 9 | szél zörgeti a leveleket - szólt Sára.~- Azok még nem szárazak -
25 1, 9 | lovag akarna elragadni? - szólt Judit kötekedve.~- Nem is
26 1, 9 | szolgálatot.~- Asszonyom - szólt az ódon alakú vendég -,
27 1, 9 | várba vagy haza menjek? - szólt közbe egy távozó hangja.~-
28 1, 9 | folyni.~- Hogy hiheti ön - szólt fölindulással Judit - az
29 1, 9 | férjül.~- Neki tán megjárná - szólt Mihály. - De Sárát, kinek
30 1, 10| értett.~- Követem alássan! - szólt ez. - Haller Péter őkegyelme
31 1, 10| vagy felsőbb ember benn?", szólt ekkor egy ismeretes hang,
32 1, 11| komoly helyzetben tréfálni! - szólt Kelemen neheztelve.~- De
33 1, 11| volna: - Csakugyan jönnek! - szólt, s nyergében fölegyenesedett. -
34 1, 11| Védni fogjuk magunkat - szólt Mihály biztatva.~- De mivel?
35 1, 11| nélkül sem fogunk fázni - szólt Mihály bodor füstöt eregetve.~-
36 1, 11| Még menekülhetünk.~- Én - szólt Mihály - Judit szilárdságában
37 1, 12| alkotá.~- Mondhatom, öcsém - szólt közel érve -, vitézi parolámra
38 1, 12| mostani és ama kaland közt - szólt részvétlenül János.~- Csak
39 1, 12| szerepe.~- Kelemen helyében - szólt nevetve Mihály - féltékennyé
40 1, 12| szíved tájára.~- S elűzi-e - szólt János keserű mosollyal -
41 1, 13| csoport üdvözletet hoztam - szólt Péter, messzünnen kezdve
42 1, 13| vélte Judit. - Köztünk - szólt nyugtalanul játszva legyezőjével -
43 1, 13| kedélyű még, mint korú - szólt Judit.~Haller derülten tekintett
44 1, 13| képzelém Sára húgomat - szólt Haller.~- Víg, eleven, s
45 1, 13| alkalmazkodni fog viszonyaihoz - szólt Haller.~- Vagy a viszonyokat
46 1, 13| fogja magához alkalmazni - szólt Judit.~- Hüm!~- Egy szép
47 1, 13| Kivált váratlansága miatt - szólt Judit. (Az imakönyvön kívül
48 1, 13| szép régi arany nyaklánc - szólt már az ékszerekre is tekintve. -
49 1, 13| e célra.) - Alig várom - szólt Judit -, hogy édesanyja
50 1, 13| hajtá meg magát.~- S kérem - szólt a szép özvegy kezét érintve -,
51 1, 13| panaszkodni.~- Talán segíthetek - szólt szerényen Haller. - Zakariás!
52 1, 13| betegítlek meg.)~- Megtaláltam - szólt Haller. - Rendkívül hatékony
53 1, 13| asztalra.~- Ön védangyalom! - szólt meghatott hangon.~Mégis
54 1, 14| Megköszönném az ilyen tréfát - szólt a magánbeszélő. - Künn tágas,
55 1, 14| pincéből?~- Nem a kulcsár - szólt Zakariás, örvendvén, hogy
56 1, 14| tüstént előmbe, Zakariás! - szólt, nála ismeretlen szigorral.~
57 1, 14| feküdjék köntösöstül rá - szólt Péter úr.~Zakariás előbb
58 1, 15| megkapják itt az asztalon - szólt, s a vetkező elébe menve,
59 1, 15| személyesen kérjen bocsánatot - szólt a belépő Haller Péter.~Judit
60 1, 15| Színlelt-e, vagy őszintén szólt? Úgy tetszik, arcának gyanús
61 1, 15| bebizonyultnak hiszi.)~- Asszonyom - szólt Péter kedvetlenül -, sejtelmeim
62 1, 15| néhai apja megegyezésével - szólt közbe Judit.~- Én - folytatá
63 1, 15| tűnt előtte föl. - Én - szólt tettetés nélkül - nem kételkedem
64 1, 15| Vonakodott és ment.~- Örvendek - szólt Haller. - Ez nagy követ
65 1, 15| Gyulafehérvárra viszed a kíséretet - szólt Péter.~- Hát nagysád? Hát
66 2, 1 | folytathassa.~- Nekem - szólt - keresztül kell ezen az
67 2, 1 | Uram, az alig hihető - szólt a házigazda.~- Csak vissza
68 2, 1 | marsall szemébe tűnik - szólt vendégéhez az erdőmester. -
69 2, 1 | képviselőihez soroztatni.~- Lehet - szólt ábrándos mosollyal ajkain -,
70 2, 1 | mérgiben füle tövét a marsall - szólt most gúnyosan az erdőmester.~
71 2, 2 | keskenyebb pontján átszökellni - szólt Horváth Ferenc, míg társa
72 2, 2 | fejedelemre.~- Eredj tüstént - szólt ez szelídebb hangon -, s
73 2, 2 | fölvergődjék.~- Nem úgy, koma! - szólt az erdőmester, kitől alig
74 2, 2 | miként már talált is - szólt az idegen.~- Ezt gyakorlott
75 2, 2 | ez furcsa.~- De igaz - szólt szárazon az erdőmester.~
76 2, 2 | kielégíté.~- Mint látszik - szólt Kapronczai Györgyhöz -,
77 2, 2 | válaszolni.~- Az a Mikes - szólt mosolyogva a fejedelem -,
78 2, 2 | Csulai uram.~- Lupuj vajda - szólt közbe Döme diák tettetett
79 2, 2 | Izráelben.~- Hej, Döme! - szólt Erdély uralkodója megint
80 2, 2 | kik pártját foghatnák - szólt a fejedelem.~- Neje által
81 2, 2 | Gyanúsnak tartatik - szólt Döme.~- S a közvádló?~-
82 2, 2 | arccal, s elmélyedt hangon szólt.~- Kemény a nagy Bethlen
83 2, 2 | tetszésed. - Katalin zokogott és szólt: - Istenem! Avagy ki világosíhatná
84 2, 3 | vallási sérelmek miatt - szólt közbe a fejedelem.~Csulai
85 2, 3 | kérdé Rákóczi.~- Kettőt - szólt Döme.~Csulai sóhajára már
86 2, 3 | kezdé: - Jehova megjelenvén, szólt Ezékiel prófétához: "Embernek
87 2, 3 | megbízott jelentése szerint - szólt Döme -, a szilisztriai basa
88 2, 3 | konstantinápolyi megbízottnak híreit - szólt Döme - erősíteni látszik
89 2, 3 | Csulai, nagy tévedésben van - szólt Rákóczi szelíden. - Ha a
90 2, 3 | Értem, fenséges uram - szólt a titkár, de száját feledve
91 2, 3 | mégis vannak igaz barátai - szólt Döme diák.~- Elég tapintattal
92 2, 3 | Radzivil Tanasiustól!119szólt örvendő meglepetéssel Rákóczi.~-
93 2, 3 | Még utóirata is van - szólt a titkár.~- Nemde, hogy
94 2, 3 | kezével.~- A litván herceg - szólt Döme - nem kincset kér fenségedtől,
95 2, 3 | legkevesebb figyelmet - szólt Döme.~Rákóczi, kinek gondolatja
96 2, 3 | tekintett a diákra, ki hunyászan szólt:~- Ha a vajda Radzivilt
97 2, 3 | segítségemre a medve ellen - szólt nevetve Rákóczi.~A káplán
98 2, 3 | kegyelmed a szentkönyvet - szólt ásítva. - Kipihenni, megfrissülni
99 2, 3 | önmérséklésre és alázatosságra - szólt szelíden. - Bethlen Gábor
100 2, 4 | hozzátok ezt a férfiút - szólt parancsoló hangon Rákóczi,
101 2, 4 | gyávasági vád, fenséges uram! - szólt összeszedett lélekkel Csulai. -
102 2, 4 | tartozik a vadászathoz - szólt a fejedelem, szemeivel mérve
103 2, 4 | földre.~- Ha kegyelmednek - szólt Rákóczi - van büszkesége,
104 2, 4 | szomszéd havasokat fölverjük - szólt Erdély fejedelme a visszavonulóhoz.~
105 2, 4 | gyémántos is, nem a tiéd volt - szólt Horváth.~- De az enyim volt
106 2, 4 | van.~- Szükségtelen már - szólt Rákóczi, s rendeletet adott
107 2, 4 | fényesek közé.~- Urak - szólt a fejedelem -, sátrak alatt
108 2, 4 | aranyserlegnél egyebet? - szólt a nevetve távozó udvarmester.~-
109 2, 4 | ingerkedésnek véli.~- Kassai uram! - szólt Rákóczi a közelgőhöz -,
110 2, 4 | előintézkedéseket tétetni - szólt közbe a marsall, látván,
111 2, 5 | éltessen, és Kelemen úrfinak - szólt a házigazda, segítve a nyeregszíj
112 2, 5 | ügyekkel bajlódni.~- Nem ám! - szólt az idegen lovára pattanva,
113 2, 5 | boldog napra virradunk föl! - szólt Mikes Zsigmond.~- Bárcsak
114 2, 5 | rábeszéli fiunk, Móric - szólt a nő.~- Hogyne! Ő híres
115 2, 5 | van még a magyar hazából - szólt Zsigmond úr.~- Mit ér? Azokkal
116 2, 5 | Legyünk alázatosak - szólt a nő.~- Vígak, galambom!
117 2, 5 | dorgálásod a lelkiismeretem! - szólt János illetődéssel.~Az anyának
118 2, 5 | homlokát megcsókolhassam - szólt közbe Zsigmond úr. - Csak
119 2, 5 | tizenkét év óta nem láttuk! - szólt keserű fájdalmak közt az
120 2, 6 | vára.~- S kié lenne másé? - szólt Mihály, leemelve a rívó
121 2, 6 | esett.~- Imádott Sárám! - szólt ennek tündér kis kezét ajkaival -
122 2, 6 | sóhajtá az ifjú. - Sárám - szólt közelítve hozzá -, az lehetetlen,
123 2, 6 | Zsigmondné.~- Te nem lehetsz - szólt fiának - addig Sárával egy
124 2, 6 | Bár volna okom tréfálni - szólt Ágnes asszony, levert, szomorú
125 2, 6 | küzdött, nem vonakodott, nem szólt. S ez természetes, mert
126 2, 6 | mégis haza akarja vitetni - szólt panaszkodva Zsigmond úr.~-
127 2, 7 | áldást.~- El vagyok ítélve! - szólt János hirtelen odahagyva
128 2, 7 | anyám megy vele.~- Nem - szólt az öreg -, gyávaság volna
129 2, 7 | kölyök is gyanít valamit - szólt a távozó apródot szemeivel
130 2, 7 | okvetlenül utaznom, atyám - szólt ekkor János emeltebb hangon. -
131 2, 7 | karját.~- Kedves menyem! - szólt most Zsigmond úr a leány
132 2, 7 | szükség, éppen semmi bajom - szólt Sára, erejét hirtelen összpontosítva. -
133 2, 7 | elő anyádnak a távozást - szólt az étterem ajtajából visszatért
134 2, 7 | egész levél.~- Hála Isten - szólt belépő nejéhez -, Tarnócziné
135 2, 8 | akar-e minket alázni? - szólt Zsigmond úr ingerült esdekléssel.~-
136 2, 8 | fogsz majd gondolkodni - szólt egy eszme által megkapatva. -
137 2, 9 | soha hírét sem hallottam - szólt szelíd hangon Zsigmond úr.~-
138 2, 9 | törvényeket is, vén Jébuzeus - szólt keserűen fölkacagva Tarnócziné. -
139 2, 9 | már csendesen lehetek - szólt, a reggelihez terített asztalhoz
140 2, 9 | érinté már.~- Hogyan? - szólt elképedve Ágnes asszony.~-
141 2, 9 | át az én kívánságomat - szólt Ágnes.~- Csak nem Móric? -
142 2, 9 | fejedelem őmagassága jön - szólt a hírnök.~- Őmagassága -
143 2, 10| nyájasabbá lőn.~- Kegyelmednek - szólt - engedelmet adunk fiait,
144 2, 10| érzések miatt!~- János - szólt a fejedelem Zsigmond úrhoz -
145 2, 10| fejedelemre; az apa pedig vontatva szólt:~- Fölszenteltette magát,
146 2, 10| dorgáló, mint vádló hangon szólt:~- Kegyelmednek meg kellett
147 2, 10| megkülönböztetés nélkül szeretik - szólt az anya kikerülőn.~Rákóczi
148 2, 10| türelmesebbek is valánk - szólt kritikai szigorral az udvari
149 2, 10| teljesíti kötelességét - szólt a marsallhoz.~- Poznai,
150 2, 11| terjessze színünk elébe - szólt összevont homlokkal. - Alattvalóink
151 2, 11| parancsoló arckifejezéssel szólt:~- Lépjen kegyelmed nemzetes
152 2, 11| megkülönböztetni. - Tagadhatatlanul - szólt - a mi hajlékunkban van
153 2, 12| Mihály.~- És János - szólt közbe Tarnócziné.~- S nem
154 2, 12| és ajkaimmal átkoztam - szólt Sára határozottan.~- Uraim -
155 2, 12| folyamát föltartóztatni - szólt palástolhatlan szánalommal
156 2, 12| tartson attól, asszonyom! - szólt Rákóczi, s udvaroncain és
157 2, 12| volt.~- Leányom kezét - szólt köszöngetve Tarnócziné -
158 2, 12| vagyok!... Remélhetek-e? - szólt Haller Péter Sárához fordulva.~
159 2, 13| Mily boldogok vagyunk! - szólt.~- De örök száműzetésben.
160 3, 1 | hívjátok Kapronczait! - szólt a szokottnál élesebb és
161 3, 1 | veszed.~- Fenséges uram! - szólt az ifjú meghajlott térddel
162 3, 2 | a mi egyházunk püspöke - szólt Csulai oly erős hangon,
163 3, 3 | kedvesem?~- Éppen semmi bajom - szólt Sára erőltetett mosollyal,
164 3, 3 | S mily drágakövek! - szólt közbe az anya. - Száz florenci
165 3, 3 | te nagyon szenvedsz! - szólt testvéri részvéttel Judit.~-
166 3, 3 | Iszonyút sejtek, Sára! - szólt Judit fölindulással. - Tehát
167 3, 3 | könnyeimhez könnyeidet - szólt Sára, Judit karjaiból kibontakozva. -
168 3, 4 | Sára.~- Ne ábrándozz! - szólt János szintén méla és ábrándos
169 3, 4 | sohasem szeretett téged - szólt János határozott hangon.~
170 3, 4 | hűtlenségre.~- De nőkről, bátyám - szólt János -, nem lovagiasság
171 3, 4 | valék.~- Botor beszéd! - szólt Mihály bátya.~- De hitemre
172 3, 4 | gyógyít meg.~- Ne félj - szólt Mihály -, hamar fog ide
173 3, 4 | hogy fejeddel játszol? - szólt János.~- Mit sem tesz.~-
174 3, 4 | János.~- Puhatold ki jól - szólt Mihály - a távozásunk után
175 3, 5 | kedves bátyám?~- Nemde - szólt Mihály -, Tarnócziné azért
176 3, 5 | erre nem is gondoltam - szólt Kelemen.~- Az én elmémben
177 3, 5 | haszna, ha már nincs itt! - szólt Kelemen.~- Fájdalom, igaz.
178 3, 5 | bölcs tervet gondolnunk - szólt Mihály.~- Okvetlenül.~-
179 3, 5 | Micsoda együgyű beszéd - szólt Mihály úr haragosan pödörve
180 3, 5 | mindjárt oda a fejedelem? - szólt Mihály.~- Dehogy adta. Makacsul
181 3, 5 | Sára szerelemből hozzá? - szólt Mihály úr gúnyos arckifejezéssel.~-
182 3, 5 | kíséretének véleményét mondom - szólt Kapronczai.~- S mi e kíséret
183 3, 5 | okos ember az a János - szólt közbe Mihály úr -, ő eleget
184 3, 5 | kíméletből elhallgattam - szólt Kapronczai -, hogy a fejedelem
185 3, 5 | minket!~- Erdélybe indult - szólt Kelemen, fölemelve tenyeréből
186 3, 5 | ablakból.~- Mit akarsz? - szólt Mihály.~- Utolérni őt.~-
187 3, 5 | boldogtalan!... Elpirultál? - szólt Mihály.~- Utolsó visszaverődése
188 3, 7 | mindenható szent akaratja! - szólt az idegen hideg lemondással.~-
189 3, 7 | meg előbb a történteket - szólt az erdőmester. - Józsa Péter,
190 3, 7 | Magam sem sokat adtam rá - szólt az erdőmester -, s éppen
191 3, 7 | a lovag.~- Alkalmasint - szólt az erdőmester. - De a nép
192 3, 7 | találkozásunk.~- Isten őrizzen - szólt a lovag az erdőmester kezét
193 3, 7 | úrnak nincs bizalma hozzám - szólt keserűen az erdőmester.~-
194 3, 8 | megesszük mindenünket - szólt az öreg, anélkül hogy egy
195 3, 8 | nagynak fog tekintetni - szólt Ágnes asszony, a tálat még
196 3, 8 | nagyurammal beszélni.~- Ímhol na - szólt nejéhez Zsigmond -, ennek
197 3, 8 | Nagyuram mindent elárul - szólt halkan az erdőmester.~-
198 3, 8 | nézd, galambom, a gyűrűt - szólt Zsigmond úr, ifjú étvággyal
199 3, 8 | öklével az asztalt ütögetve szólt: - Ki meri mondani, hogy
200 3, 9 | hazatért katona vagyok - szólt -, s nemzetes és vitézlő
201 3, 10| lehessen.~- Csak képzeld - szólt, mihelyt tanúk nélkül beszélhettek -,
202 3, 10| különös fajához tartozik - szólt Haller rövid szünet után.~-
203 3, 10| megdöbbenéssel fogadott.~- Hihi - szólt Haller, jobb kezének mutatóujját
204 3, 10| kölcsönzeni.~- Úgy hiszem - szólt közbe Judit -, ekkor legjobb
205 3, 12| tartva a gyűrűt:~- Kérem - szólt az erdőmesterhez -, mondja
206 3, 12| fogja szeretni Kelement - szólt Ágnes.~Zsigmond úr íráshoz
207 3, 12| körben mondott. Remélem, szólt őfensége, midőn a nótapör
208 3, 14| koccints!~- Horváth barátom - szólt a Székelyföldről jött a
209 3, 14| Úgy én nem koccintok - szólt ez.~- Én pedig azt mondom,
210 3, 14| Párbaj illeti meg a lovagot - szólt ekkor -, s nem ily vagdalkozás.
211 3, 14| hogy hívják kegyelmedet - szólt dühtől tajtékzó ajakkal
212 3, 14| Mármost nem vívok párbajt - szólt a káröröm iszonyú kifejezésével
213 3, 14| nyomva a családvonások - szólt a szögletben tartózkodó
214 3, 14| nemes és vitézlő urak! - szólt ekkor a levessel megelégvő
215 3, 14| párbaj a mezőn történik - szólt Mikes János.~- Na, úgy az
216 3, 15| kerekű hintót von hat ló - szólt a kocsis. - A kengyelfutó
217 3, 15| jöttek hozzá.~- Lovag úr - szólt esdeklő, de a hideg miatt
218 3, 15| a nyárfalevél, Sárám! - szólt az aggódó férj, minden egyebet
219 3, 15| kapni, mint Ebesfalván - szólt a kocsis.~- Hajts be tehát! -
220 3, 15| Nagybeteg van nálunk - szólt Girgucz a történetesen hátrább
221 3, 15| aggódott.~- Az asszonyság - szólt Zakariás - egész éjen át
222 3, 15| sebesültet.~- Magam is értek - szólt - az orvoslathoz, s hatékony
223 3, 15| is szomorú vagy, Judit! - szólt az új háziasszony.~- Hogyne?
224 3, 15| a te nevedet emlegette - szólt Judit.~Sára nem ájult el.
225 3, 16| levélre, mely határozottan nem szólt semmiről, s melyet csak
226 3, 16| az alapot akarom tudni - szólt a fejedelem. Csulai köntörfarolt,
227 3, 16| Fehérvárra.~- Megyek Béthelbe - szólt örvendő elragadtatás közt -,
228 3, 16| szekerét, minden táborát! - szólt sivár eréllyel Tarnócziné.~-
229 3, 16| venni, nagyasszonyom! - szólt Csulai. - Az országrendek,
230 3, 16| Hallotta-e kegyelmed - szólt hideg, száraz hangon - Kálvin
231 3, 16| kényes üggyel. "Fenséged így szólt hozzám: »Az előre nem látható
232 3, 16| A haszontalan kölyök - szólt Döme diákhoz -, egyszerre
233 3, 16| Szakítsd el a levelet! - szólt a fejedelem -, és csak annyit
234 3, 16| vala.~- Mi jóban jársz? - szólt a belépőhöz a fejedelem. -
235 3, 17| tűnt a gyűrű.~- Fenséged - szólt mély alázattal, de egyszersmind
236 3, 17| tartozott.~- Asszonyom - szólt a megkövült tekintetű árva
237 3, 17| vissza nem szökik.~- Igaz - szólt Rákóczi -, s kezdem is sajnálni,
238 3, 17| Okosabbat is tehetett volna - szólt elégedetlenül Rákóczi.~-
239 3, 18| természetét - instállom alássan - szólt ijedten -, a lovakat hajnalban
240 3, 18| szerezni és terjeszkedni? - szólt az árva özvegy hevében egészen
241 3, 18| a fejedelem rabjait? - szólt az egyik karabélyos.~- Csak
242 3, 19| Meghűté tegnap magát! - szólt Haller. - Egyébiránt távolléte
243 3, 19| fogok Szebenből távozni - szólt a belépő Sára, ki a társalgás
244 3, 19| lesz ifjúságom, Péter! - szólt Sára méla mosollyal. - Eltűnik,
245 3, 19| járjon; én követni fogom őt - szólt gunyorral Sára.~- Nem úgy,
246 3, 19| Így könnyű a szabadítás! - szólt a férj. - Ülj ide mellém,
247 3, 20| De hol van leányom? - szólt a díszterembe lépve.~- Méltóztassék,
248 3, 20| ejtvén, patetikus hangon szólt:~- Üdvözöllek, Haller Péter
249 3, 20| kérdé Sára.~- Leányom - szólt Tarnócziné a dermesztő hangtól
250 3, 20| vendéged és az én anyám! - szólt Sára, férjének nyakába borulván.
251 3, 20| Leányom komédiásnő lett - szólt ez -, s ha nem Bethlen Istvánné
252 3, 21| szeme szemembe villant - szólt Haller aggodalommal.~- S
253 3, 21| Menjünk, menjünk hozzá! - szólt Haller karját nyújtva.~Amint
254 3, 21| Istenért, talán rosszul van? - szólt Haller hozzá fordulva.~Judit
255 3, 21| Fogjátok be a szájatokat! - szólt Zakariás. - Hiszen magatok
256 3, 22| valamelyik vendéglőbe! - szólt kedvetlen meglepetéssel
257 3, 22| még fiatal voltál te is - szólt Tarnócziné azon hitben,
258 3, 22| Én Szebenből hazautazom - szólt vontatva, hidegen Tarnócziné. -
259 3, 22| nagyságos asszonyom, nem valék - szólt a sima polgármester. - Feleségemet
260 3, 22| valának.~- Az orvosért futok - szólt a szolgálatra kész polgármester. -
261 3, 22| meglátogasd betegedet - szólt Tarnócziné. - Meséld el
262 3, 22| leányod?!~- Tulajdon leányom - szólt Tarnócziné. - Nekünk fő
|