8
A csapás, mely a Mikes
családot érte a közös nagy súly mellett, mégis különbözőleg hatott Mikes
Zsigmond nagyuramra és Ágnes nagyasszonyra.
Móric biztatása támasz volt
mindkettő számára, s nem engedé a kétségbeesés örvényébe bukni a
tántorgókat. De Móric bármennyire szerette szüleit, nem tartá eszélyesnek a
történetet, melyre testvérei megmentését alapította, elbeszélni, s mindig csak
általános, azonban határozott hangú bátorításoknál maradt. Tudta, hogy
reménytelen öröm és keserűség a kellő mértéknél beszédesebb lévén,
áldásait és átkait gondatlanul ejtett szavakkal vegyíti. Egyetlen rosszul
őrzött perc elárulhatta volna a világnak, hogy a gyűrű egy a
törvény által halálra keresett kezében van. Mi nem vélekedhetünk arról,
mennyire ragaszkodott az élethez Móric, de az élet teljes megvetése mellett sem
akarta szüleit még egy honárulással vádolt fiú elítéltetéséből származható
csapásnak kitenni. Aztán az embereket ismervén, belátta, hogy semmi sem
vonhatja inkább a közönség szemét Mikes-várra, mint a két öreg derült arca,
akkora veszteség közepett. Móric Rákóczit szavával játszó férfinak nem hitte
ugyan, de tiszta fogalma volt a szív dialektikájáról, mely a kötelességek
összeütközésekor hamar talál feloldozást az aggódó lelkiismeret számára. S ki
biztosíthatá őt, hogy a reformált hit egyik fő képviselője nem
keres a vallása ellenségének tett ígéret alól menekülésre valami elfogadható,
sőt dicséretesnek látszó ürügyet? Móric bűnnek tartotta volna szüleit
a bánat karjai közül egészen kiragadni, mert érzé, hogy a véletlen csalódás
őket iszonyú ellentétével okvetlenül meggyilkolná. Terve volt tehát
rejtekéből néha meglátogatni, hogy vigasztalja, s a remény színvonalán
alul süllyedni ne engedje. Midőn pedig a nőrablás fölött az
országgyűlés ítéletet fog hozni, csak akkor akarta a gyűrűt a
fejedelemhez, a megkegyelmezési kérelemmel küldeni.
Szándékát lényegesen
átalakították a körülmények. De térjünk vissza Móricról a két öregre.
Zsigmond úr a nyújtott
reményt, minden homályos célzatokkal együtt, egy a magány és megtagadások által
túlizgatott idegű rögeszméjének vette, s a veszélyben forgó két fiú sorsa
miatti bánathoz csatolá a nagyobbik fia egészségi állapotából támadt aggodalmat
is.
Ágnes asszony ellenben
Móric biztatásait a vallásos érzelemmel telt kedély jóslatának tekinté, mely
magasabb jelentőséggel bírhat, mint a tények horderejéről okoskodó
elme legfinomabb észlelése.
Ágnes asszony számára Móric
vigasztalása balzsamul szolgált, mely a sebet nem gyógyítá ugyan, de legalább
fájdalmait enyhíté; míg Zsigmond úr sebére az csak égető szer volt, mely a
behegedést gátolta.
Aztán Mikes Zsigmondnak a
külhatásoktól inkább függő kedélye kevésbé volt egy nagy szerencsétlenség
hordozására alkalmas, mint életpárjának mélyebb érzelmű, de nyugodtabb
jelleme.
Ágnes asszony a csapás után
csakhamar összpontosítá lelkierejét, s bár vonalaira állandó jegyet nyomott a
bánat, panaszra ritkán, könnyekre csak magányában fakadt. Korán reggel kelt
föl, övében hordá kulcsait, mindent maga adott ki, mindenre gondosan felügyelt,
s midőn a direktor írnokai a vád alá helyezett ifjak vagyonának
összeírására és lezárolására jöttek, ő vala, ki ügyessége s lelki ébersége
által, amit csak igazságosan lehete, megvédett.
Ellenben Zsigmond úr
mindinkább tétlenségbe süllyedt. Szenvedélyes lovas létére sem volt rávehető,
hogy a karszéket odahagyva nyeregbe üljön. Gazdaságát szemre sem vette, s
kerülé lakásának még azon ablakait is, honnan csűrire s gazdag
takarmányára nyílt a kilátás. Midőn pedig a direktor hites jegyzői
lefoglalásokhoz kezdettek, vadabb öröm tört ki arcán, amint öregbedett
vesztesége. Nem bánta volna, ha mindent elkobzanak, elharácsolnak,
elpusztítanak; ha ágyából a szalmazsúpot kivonnák, a ha a vállán levő
dolmányról a gránát- és smaragdkövekkel rakott aranygombokat mind lemetszenék
is; már különben is koldussá van téve, s egy fillérrel több vagy kevesebb, csak
az éhhalál pillanatját tolja előbbre vagy hátrább.
Ágnes asszony valamivel
sápadtabb arca a hervadt szépség nyomait, s a nőméltóság és szelídség
jellegét a nagy szerencsétlenség után is úgy megőrzé, mintha a múlt és
jelen közt rögtön nem tárult volna óriási hézag; de Zsigmond úr szemlátomást
görbedt a bősz napok súlya alatt, s majdnem összeesettnek tűnt föl.
Az ő kedélye még a
szokottnál is süllyedtebb vala azon reggel, melyben a mi tudomásunk szerint
Móric útra indulásának kellett történnie.
Kilenc óra volt.
Derülten sütött a nap éppen
az asztal elé, hol Zsigmond úr étvágy nélkül ült, ízletes tészták és
őzderék mellett, s hol a dicsőszentmártoni finom óborral tölt
serlegre szomj és kedv nélkül tekintett.
Ágnes asszony elébe rakta a
falatokat, s közelebb voná hozzá a bort.
- Maholnap megesszük
mindenünket - szólt az öreg, anélkül hogy egy falatot ennék. - Te
reggeltől estig főzetsz, és egész had számára. Jól teszed. Hadd essünk
hamar túl mindenen. Az a Móric sem jön felénk. Jól teszi. Minek ámítani hiú
reményekkel!... Jezsuita lett, ahelyett hogy lovagnak maradjon. Jól tette.
Legalább kitöröltetett az élők sorából, nem számít, mintha nem is
született volna. Annál több rész jutott Jánosnak és Kelemennek, hogy
belőle a pohos Tarnócziné és a sovány Haller Péter hízzék. Koldusok
vagyunk. Semmit sem tesz! Majd elmegyünk fillért és ételt kérni Sárához, ahhoz
a kis rimához, ki álnokul odahagyta Kelement, hogy megrabolhassa... majd
elmegyünk.
Zsigmond úr késével
mérgesen kopogtatta az őzhátat, s egy falatot le is szelt belőle.
- Én úgy hiszem - jegyzé
meg szerényen Ágnes asszony -, fiunk csalatkozott Sára érzelmében, anélkül hogy
ámíttatnék.
- Galambom, te minden vétkesnek
pártját fogod. Egyébiránt
így is jól van. Kelemen megérdemelte sorsát; miért elegyedett korpa közé?
Családunk tiszta vérét miért akarta újabb és homályosabb eredetű vérrel
vegyíteni? Nyakunkon most az Isten büntetése. Bár űznének ki az idegen
bitorlók ősi hajlékunkból is! Mit ér e rozzant fal és rongyos fedél?
Elharácsolják vagyonunkat.
Zsigmond úr bosszankodva
nyelt egy kortyot a serlegből.
- Amennyi Mikes-birtok
kezedben marad a Székelyföldön, mindig elég nagynak fog tekintetni - szólt
Ágnes asszony, a tálat még közelebb tolván férjéhez.
- Jól van, jól! Tudod is te
adósságaimat és pöreim állását! Mondom neked, ha csak egyszer veri el a jég
termésemet, nem küldhetünk egy farkasbundára valót is sem Jánosnak, sem
Kelemennek. Pedig a jövő nyáron bizonyosan legalább tojás nagyságú jég fog
gabonáinkra hullani. Jól ismerem vidékünkön az időjárást. Hadd legyünk
koldusok!
Zsigmond úr a
legkedvezőtlenebb hangulattal metszett egy hatalmas falatot az
őzsültből.
- Nem hozom kétségbe -
mondá Ágnes asszony -, hogy e vidéken jól ismered az időjárást, s hogy itt
sok jég fog az őszön hullani. De Szolnok megyében nekem is van annyi
birtokom, mely öreg napjaink tengetésére s bujdosó magzataink fölsegélyezésére
bőven elég.
- Ágnes, te mindig sokat
tartottál vagyonodra. Ez nagy gyöngeséged. Tudd meg, hogy ha a házasságban pénz
után indulok, soha hozzád nem botlottam volna. Csak szépséged és nemes szíved
volt minden hozományod.
Zsigmond úr erélyes
nyilatkozata után két nagy és hosszú kortyot nyelt a serlegből, s a
harmadikra is készületet tett, midőn egy legény jelenté, hogy Kassai uram
erdőmestere igen sürgetős dologban akar csak magával a nagyurammal
beszélni.
- Ímhol na - szólt nejéhez
Zsigmond -, ennek az embernek tíz köböl tiszta búzát ígértem, s bizonyosan
sürgetni jött, félvén, hogy pár hét múlva nem lesz, miből adjak.
- Már rég elküldöttem én
azt neki - válaszolá Ágnes asszony.
- Mi dolga lehet hát velem?
- dörmögé az öregúr, míg nehézkes léptekkel ment a mellékszobába.
- Az én derék fiam, az én
kedves Móricom! - hallá néhány perc múlva Ágnes.
- A szent Istenért!
Nagyuram mindent elárul - szólt halkan az erdőmester.
- Oltalmazza őt az ég!
Kísérje útjában áldásom és a szerencse! - hangzék megint a szobából Ágnes
asszonyhoz.
- Mérsékelje örömét, drága
jó nagyuram - esdekelék lassan, majdnem súgva az erdőmester.
- Dehogy mérséklem! Kendet
is mindjárt megölelem - hallatszék ki ismét.
- Érdemetlen vagyok a
nemzetes úr kegyelmére - válaszolá az öröm nagy kitörésén megdöbbent
erdőmester.
- Mit, érdemetlen? Tüstént
menjen az istállóba, válassza ki magának a legszebb két lovamat. - Ezt is hallá
a csodálkozó Ágnes asszony.
- Kérem, kérem!
Aztán olyanforma nesz
hangzék, mintha valakit akaratja ellen döföltek volna ki a szobából.
- Két legszebb lovamat
mondtam. Itt egy aranyóra is.
Ezzel csattanva zárult be a
szomszéd szoba ajtaja.
Ágnes asszonynak ideje sem
volt a történtekről találgatásokba ereszkedni, midőn férje berontott.
- Krőzusok vagyunk,
kedvesem! Gazdagok, mint Salamon király. Fiainknak meg van mentve a fejök. Oly
szabadon sétálhat ebben a szobában Kelemen, mint én; oly szabadon a másikban
János, mint te. Sohasem lesz vége e világnak, annyira szilárd alapokon áll, s a
nap, mely most aranysugáraival várunk ablakán besüt, világítani fog ezer év
múlva is a Mikes család boldogsága fölött. Unokáink s azok unokái
elárasztandják az országot jó gazdákkal, mint Kelemen, vitéz katonákkal, mint
János, szent papokkal, mint Móric. Áldja Isten őket! Legkülönösebben a te
szemed fényét, Ágnes, és az én büszkeségemet, a derék Móricot. Egy pohár bort
iszom Mihály öcsém egészségéért is. Mármost rendben van, házasfelek közt nem
lehet titok. Nyisd fel e szekrényt.
Ágnes teljesíté, amit férje
mondott.
Gyűrű és hajfürt
volt a szekrényben.
- Szegény Móricom fürtje! -
kiálta öröm és fájdalom vegyületével az anya. - Naponként több fehér szálat
láttam halántékain, s itt még számosabbra találok, mint vártam. Ő nem
boldog! De az Istenért, tán már elutazott, s ezen emlék a búcsút pótolja, néma
képviselője a szóló könnyeknek és ajkaknak. El tudott válni tőlem
anélkül, hogy keblemre szorítottam volna!
Az anya a fürtöt szorítá
szívéhez.
- A gyűrűt nézd,
galambom, a gyűrűt - szólt Zsigmond úr, ifjú étvággyal folytatva a
félbenhagyott reggelit. - Nem sejtesz-e? Kövén a fejedelem címere van.
Leveretem a vár bal szárnyának fedelét, mert az idő megrongálta. Ott lesz
a János szállása. Hasztalan minden ellentmondásod. Én nem engedem többé, hogy
ő Lupujnál lakjék. Inkább hagyja ott Máriát; van elég jófajta erdélyi
leány. Kelemen a régi szobába költözik. De legyen több kényelme, mint eddig
volt. Ékesíttesd fel szőnyegekkel szobáit!
Ágnes asszony ámulva tartá
kezeiben a gyűrűt.
- Mi boldogok vagyunk.
Szerencsés napra virradtunk! - folytatá Zsigmond úr, fenékig ürítve a serleget.
- De hát mi történt?
- Mi történt, galambom? Olvasd
ezt a levelet.
Ágnes kezei reszkettek, amint a
sorokon végighaladt.
Móric a gyűrű
történetét írta le, azon kéréssel végezve levelét, hogy mindent nagy titokban
tartsanak, és csak amidőn az országgyűlés kimondja a nótapörben,
melynek folyamát többé föltartóztatni nem lehet, a végítéletet, s midőn a
kegyelmezési jog gyakorlatára alkalom nyílik, akkor küldjék el a
gyűrűt a fejedelem őfenségéhez. A levél végén említé, hogy
testvérei vagyonukat vissza nem kaphatják ugyan, mert az előre már
Tarnóczi Sárának van jegyajándékul ígérve, de abból, mi még családuknál
megmaradt, elégült életet folytathatnak. Különben is a gazdagság nem boldogság,
s az Isten a boldogság föltételeit a szívbe tette le, hogy a legbiztosabb szekrénybe
legyenek zárva.
Ágnes amint az olvasást
bevégezte, összefogá a levelet és kezeit.
Ajkai mély áhítatú imát rebegtek.
Zsigmond úr öklével az asztalt
ütögetve szólt: - Ki meri mondani, hogy nincs elég vagyonom? Mikes Zsigmond nem
szorul senkire; neki van mit a tejbe aprítani. Lefoglalták fiaim birtokát.
Bánom is én. Azzal még nem tettek szegénnyé. Emlékszel, Ágnesem, mikor téged
nőül vettelek, nem volt annyim, mint amennyi most megmaradt, s mégis a
fejedelem udvarában éltünk, mégpedig fénnyel, pompával, adósság nélkül. Még én
kölcsönöztem, s minden kamat nélkül, a szolgálatomhoz tartozó úrfiaknak, ha
gondatlanul elkockázták pénzöket. Ki visszafizette, ki nem. S bántam is én?
Aztán neked is, angyalom, szép birtokod van Szolnok megyében. Derék udvarházad,
malmod, és csűrödbe az idén is tíz asztagot rakattunk. Szentpáli uram, a
nagy kópé, gazdagságodért szeretett volna nőül venni. Emlékszel-e még rá,
galambom?
Ágnes nem tarthatá vissza
mosolyát a gyorsaságért, mellyel férjének a vagyonról való nézetei
megváltoztak; de szívében aggodalom ébredt Móric sorsa iránt, s a könnyekhez,
melyeket a két fia viszontlátásával kecsegtető remény árasztott arcára,
keserű cseppek is vegyültek, melyeket Móric véletlen távozásáért facsart
ki szemeiből egy homályos aggodalom.
Zsigmond úr nem aggódott, csak
élvezett. Sütkérezett az új szerencse derült, meleg verőfényében.
|