Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library
Zsigmond Kemény
Özvegy és leánya

IntraText CT - Text

  • Harmadik rész
    • 8
Previous - Next

Click here to hide the links to concordance

8

A csapás, mely a Mikes családot érte a közös nagy súly mellett, mégis különbözőleg hatott Mikes Zsigmond nagyuramra és Ágnes nagyasszonyra.

Móric biztatása támasz volt mindkettő számára, s nem engedé a kétségbeesés örvényébe bukni a tántorgókat. De Móric bármennyire szerette szüleit, nem tartá eszélyesnek a történetet, melyre testvérei megmentését alapította, elbeszélni, s mindig csak általános, azonban határozott hangú bátorításoknál maradt. Tudta, hogy reménytelen öröm és keserűség a kellő mértéknél beszédesebb lévén, áldásait és átkait gondatlanul ejtett szavakkal vegyíti. Egyetlen rosszul őrzött perc elárulhatta volna a világnak, hogy a gyűrű egy a törvény által halálra keresett kezében van. Mi nem vélekedhetünk arról, mennyire ragaszkodott az élethez Móric, de az élet teljes megvetése mellett sem akarta szüleit még egy honárulással vádolt fiú elítéltetéséből származható csapásnak kitenni. Aztán az embereket ismervén, belátta, hogy semmi sem vonhatja inkább a közönség szemét Mikes-várra, mint a két öreg derült arca, akkora veszteség közepett. Móric Rákóczit szavával játszó férfinak nem hitte ugyan, de tiszta fogalma volt a szív dialektikájáról, mely a kötelességek összeütközésekor hamar talál feloldozást az aggódó lelkiismeret számára. S ki biztosíthatá őt, hogy a reformált hit egyik képviselője nem keres a vallása ellenségének tett ígéret alól menekülésre valami elfogadható, sőt dicséretesnek látszó ürügyet? Móric bűnnek tartotta volna szüleit a bánat karjai közül egészen kiragadni, mert érzé, hogy a véletlen csalódás őket iszonyú ellentétével okvetlenül meggyilkolná. Terve volt tehát rejtekéből néha meglátogatni, hogy vigasztalja, s a remény színvonalán alul süllyedni ne engedje. Midőn pedig a nőrablás fölött az országgyűlés ítéletet fog hozni, csak akkor akarta a gyűrűt a fejedelemhez, a megkegyelmezési kérelemmel küldeni.

Szándékát lényegesen átalakították a körülmények. De térjünk vissza Móricról a két öregre.

Zsigmond úr a nyújtott reményt, minden homályos célzatokkal együtt, egy a magány és megtagadások által túlizgatott idegű rögeszméjének vette, s a veszélyben forgó két fiú sorsa miatti bánathoz csatolá a nagyobbik fia egészségi állapotából támadt aggodalmat is.

Ágnes asszony ellenben Móric biztatásait a vallásos érzelemmel telt kedély jóslatának tekinté, mely magasabb jelentőséggel bírhat, mint a tények horderejéről okoskodó elme legfinomabb észlelése.

Ágnes asszony számára Móric vigasztalása balzsamul szolgált, mely a sebet nem gyógyítá ugyan, de legalább fájdalmait enyhíté; míg Zsigmond úr sebére az csak égető szer volt, mely a behegedést gátolta.

Aztán Mikes Zsigmondnak a külhatásoktól inkább függő kedélye kevésbé volt egy nagy szerencsétlenség hordozására alkalmas, mint életpárjának mélyebb érzelmű, de nyugodtabb jelleme.

Ágnes asszony a csapás után csakhamar összpontosítá lelkierejét, s bár vonalaira állandó jegyet nyomott a bánat, panaszra ritkán, könnyekre csak magányában fakadt. Korán reggel kelt föl, övében hordá kulcsait, mindent maga adott ki, mindenre gondosan felügyelt, s midőn a direktor írnokai a vád alá helyezett ifjak vagyonának összeírására és lezárolására jöttek, ő vala, ki ügyessége s lelki ébersége által, amit csak igazságosan lehete, megvédett.

Ellenben Zsigmond úr mindinkább tétlenségbe süllyedt. Szenvedélyes lovas létére sem volt rávehető, hogy a karszéket odahagyva nyeregbe üljön. Gazdaságát szemre sem vette, s kerülé lakásának még azon ablakait is, honnan csűrire s gazdag takarmányára nyílt a kilátás. Midőn pedig a direktor hites jegyzői lefoglalásokhoz kezdettek, vadabb öröm tört ki arcán, amint öregbedett vesztesége. Nem bánta volna, ha mindent elkobzanak, elharácsolnak, elpusztítanak; ha ágyából a szalmazsúpot kivonnák, a ha a vállán levő dolmányról a gránát- és smaragdkövekkel rakott aranygombokat mind lemetszenék is; már különben is koldussá van téve, s egy fillérrel több vagy kevesebb, csak az éhhalál pillanatját tolja előbbre vagy hátrább.

Ágnes asszony valamivel sápadtabb arca a hervadt szépség nyomait, s a nőméltóság és szelídség jellegét a nagy szerencsétlenség után is úgy megőrzé, mintha a múlt és jelen közt rögtön nem tárult volna óriási hézag; de Zsigmond úr szemlátomást görbedt a bősz napok súlya alatt, s majdnem összeesettnek tűnt föl.

Az ő kedélye még a szokottnál is süllyedtebb vala azon reggel, melyben a mi tudomásunk szerint Móric útra indulásának kellett történnie.

Kilenc óra volt.

Derülten sütött a nap éppen az asztal elé, hol Zsigmond úr étvágy nélkül ült, ízletes tészták és őzderék mellett, s hol a dicsőszentmártoni finom óborral tölt serlegre szomj és kedv nélkül tekintett.

Ágnes asszony elébe rakta a falatokat, s közelebb voná hozzá a bort.

- Maholnap megesszük mindenünket - szólt az öreg, anélkül hogy egy falatot ennék. - Te reggeltől estig főzetsz, és egész had számára. Jól teszed. Hadd essünk hamar túl mindenen. Az a Móric sem jön felénk. Jól teszi. Minek ámítani hiú reményekkel!... Jezsuita lett, ahelyett hogy lovagnak maradjon. Jól tette. Legalább kitöröltetett az élők sorából, nem számít, mintha nem is született volna. Annál több rész jutott Jánosnak és Kelemennek, hogy belőle a pohos Tarnócziné és a sovány Haller Péter hízzék. Koldusok vagyunk. Semmit sem tesz! Majd elmegyünk fillért és ételt kérni Sárához, ahhoz a kis rimához, ki álnokul odahagyta Kelement, hogy megrabolhassa... majd elmegyünk.

Zsigmond úr késével mérgesen kopogtatta az őzhátat, s egy falatot le is szelt belőle.

- Én úgy hiszem - jegyzé meg szerényen Ágnes asszony -, fiunk csalatkozott Sára érzelmében, anélkül hogy ámíttatnék.

- Galambom, te minden vétkesnek pártját fogod. Egyébiránt így is jól van. Kelemen megérdemelte sorsát; miért elegyedett korpa közé? Családunk tiszta vérét miért akarta újabb és homályosabb eredetű vérrel vegyíteni? Nyakunkon most az Isten büntetése. Bár űznének ki az idegen bitorlók ősi hajlékunkból is! Mit ér e rozzant fal és rongyos fedél? Elharácsolják vagyonunkat.

Zsigmond úr bosszankodva nyelt egy kortyot a serlegből.

- Amennyi Mikes-birtok kezedben marad a Székelyföldön, mindig elég nagynak fog tekintetni - szólt Ágnes asszony, a tálat még közelebb tolván férjéhez.

- Jól van, jól! Tudod is te adósságaimat és pöreim állását! Mondom neked, ha csak egyszer veri el a jég termésemet, nem küldhetünk egy farkasbundára valót is sem Jánosnak, sem Kelemennek. Pedig a jövő nyáron bizonyosan legalább tojás nagyságú jég fog gabonáinkra hullani. Jól ismerem vidékünkön az időjárást. Hadd legyünk koldusok!

Zsigmond úr a legkedvezőtlenebb hangulattal metszett egy hatalmas falatot az őzsültből.

- Nem hozom kétségbe - mondá Ágnes asszony -, hogy e vidéken jól ismered az időjárást, s hogy itt sok jég fog az őszön hullani. De Szolnok megyében nekem is van annyi birtokom, mely öreg napjaink tengetésére s bujdosó magzataink fölsegélyezésére bőven elég.

- Ágnes, te mindig sokat tartottál vagyonodra. Ez nagy gyöngeséged. Tudd meg, hogy ha a házasságban pénz után indulok, soha hozzád nem botlottam volna. Csak szépséged és nemes szíved volt minden hozományod.

Zsigmond úr erélyes nyilatkozata után két nagy és hosszú kortyot nyelt a serlegből, s a harmadikra is készületet tett, midőn egy legény jelenté, hogy Kassai uram erdőmestere igen sürgetős dologban akar csak magával a nagyurammal beszélni.

- Ímhol na - szólt nejéhez Zsigmond -, ennek az embernek tíz köböl tiszta búzát ígértem, s bizonyosan sürgetni jött, félvén, hogy pár hét múlva nem lesz, miből adjak.

- Már rég elküldöttem én azt neki - válaszolá Ágnes asszony.

- Mi dolga lehet hát velem? - dörmögé az öregúr, míg nehézkes léptekkel ment a mellékszobába.

- Az én derék fiam, az én kedves Móricom! - hallá néhány perc múlva Ágnes.

- A szent Istenért! Nagyuram mindent elárul - szólt halkan az erdőmester.

- Oltalmazza őt az ég! Kísérje útjában áldásom és a szerencse! - hangzék megint a szobából Ágnes asszonyhoz.

- Mérsékelje örömét, drága nagyuram - esdekelék lassan, majdnem súgva az erdőmester.

- Dehogy mérséklem! Kendet is mindjárt megölelem - hallatszék ki ismét.

- Érdemetlen vagyok a nemzetes úr kegyelmére - válaszolá az öröm nagy kitörésén megdöbbent erdőmester.

- Mit, érdemetlen? Tüstént menjen az istállóba, válassza ki magának a legszebb két lovamat. - Ezt is hallá a csodálkozó Ágnes asszony.

- Kérem, kérem!

Aztán olyanforma nesz hangzék, mintha valakit akaratja ellen döföltek volna ki a szobából.

- Két legszebb lovamat mondtam. Itt egy aranyóra is.

Ezzel csattanva zárult be a szomszéd szoba ajtaja.

Ágnes asszonynak ideje sem volt a történtekről találgatásokba ereszkedni, midőn férje berontott.

- Krőzusok vagyunk, kedvesem! Gazdagok, mint Salamon király. Fiainknak meg van mentve a fejök. Oly szabadon sétálhat ebben a szobában Kelemen, mint én; oly szabadon a másikban János, mint te. Sohasem lesz vége e világnak, annyira szilárd alapokon áll, s a nap, mely most aranysugáraival várunk ablakán besüt, világítani fog ezer év múlva is a Mikes család boldogsága fölött. Unokáink s azok unokái elárasztandják az országot gazdákkal, mint Kelemen, vitéz katonákkal, mint János, szent papokkal, mint Móric. Áldja Isten őket! Legkülönösebben a te szemed fényét, Ágnes, és az én büszkeségemet, a derék Móricot. Egy pohár bort iszom Mihály öcsém egészségéért is. Mármost rendben van, házasfelek közt nem lehet titok. Nyisd fel e szekrényt.

Ágnes teljesíté, amit férje mondott.

Gyűrű és hajfürt volt a szekrényben.

- Szegény Móricom fürtje! - kiálta öröm és fájdalom vegyületével az anya. - Naponként több fehér szálat láttam halántékain, s itt még számosabbra találok, mint vártam. Ő nem boldog! De az Istenért, tán már elutazott, s ezen emlék a búcsút pótolja, néma képviselője a szóló könnyeknek és ajkaknak. El tudott válni tőlem anélkül, hogy keblemre szorítottam volna!

Az anya a fürtöt szorítá szívéhez.

- A gyűrűt nézd, galambom, a gyűrűt - szólt Zsigmond úr, ifjú étvággyal folytatva a félbenhagyott reggelit. - Nem sejtesz-e? Kövén a fejedelem címere van. Leveretem a vár bal szárnyának fedelét, mert az idő megrongálta. Ott lesz a János szállása. Hasztalan minden ellentmondásod. Én nem engedem többé, hogy ő Lupujnál lakjék. Inkább hagyja ott Máriát; van elég jófajta erdélyi leány. Kelemen a régi szobába költözik. De legyen több kényelme, mint eddig volt. Ékesíttesd fel szőnyegekkel szobáit!

Ágnes asszony ámulva tartá kezeiben a gyűrűt.

- Mi boldogok vagyunk. Szerencsés napra virradtunk! - folytatá Zsigmond úr, fenékig ürítve a serleget.

- De hát mi történt?

- Mi történt, galambom? Olvasd ezt a levelet.

Ágnes kezei reszkettek, amint a sorokon végighaladt.

Móric a gyűrű történetét írta le, azon kéréssel végezve levelét, hogy mindent nagy titokban tartsanak, és csak amidőn az országgyűlés kimondja a nótapörben, melynek folyamát többé föltartóztatni nem lehet, a végítéletet, s midőn a kegyelmezési jog gyakorlatára alkalom nyílik, akkor küldjék el a gyűrűt a fejedelem őfenségéhez. A levél végén említé, hogy testvérei vagyonukat vissza nem kaphatják ugyan, mert az előre már Tarnóczi Sárának van jegyajándékul ígérve, de abból, mi még családuknál megmaradt, elégült életet folytathatnak. Különben is a gazdagság nem boldogság, s az Isten a boldogság föltételeit a szívbe tette le, hogy a legbiztosabb szekrénybe legyenek zárva.

Ágnes amint az olvasást bevégezte, összefogá a levelet és kezeit.

Ajkai mély áhítatú imát rebegtek.

Zsigmond úr öklével az asztalt ütögetve szólt: - Ki meri mondani, hogy nincs elég vagyonom? Mikes Zsigmond nem szorul senkire; neki van mit a tejbe aprítani. Lefoglalták fiaim birtokát. Bánom is én. Azzal még nem tettek szegénnyé. Emlékszel, Ágnesem, mikor téged nőül vettelek, nem volt annyim, mint amennyi most megmaradt, s mégis a fejedelem udvarában éltünk, mégpedig fénnyel, pompával, adósság nélkül. Még én kölcsönöztem, s minden kamat nélkül, a szolgálatomhoz tartozó úrfiaknak, ha gondatlanul elkockázták pénzöket. Ki visszafizette, ki nem. S bántam is én? Aztán neked is, angyalom, szép birtokod van Szolnok megyében. Derék udvarházad, malmod, és csűrödbe az idén is tíz asztagot rakattunk. Szentpáli uram, a nagy kópé, gazdagságodért szeretett volna nőül venni. Emlékszel-e még , galambom?

Ágnes nem tarthatá vissza mosolyát a gyorsaságért, mellyel férjének a vagyonról való nézetei megváltoztak; de szívében aggodalom ébredt Móric sorsa iránt, s a könnyekhez, melyeket a két fia viszontlátásával kecsegtető remény árasztott arcára, keserű cseppek is vegyültek, melyeket Móric véletlen távozásáért facsart ki szemeiből egy homályos aggodalom.

Zsigmond úr nem aggódott, csak élvezett. Sütkérezett az új szerencse derült, meleg verőfényében.




Previous - Next

Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library

Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC
IntraText® (V89) - Some rights reserved by EuloTech SRL - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License