16
Kassai erdőmestere
éjjel-nappal hajtatva, szerencsésen ért Fehérvár határára. Az ostorhegyes a
többinél fiatalabb és tüzesebb lévén, a hámból kidőlt ugyan, de éppen
Küküllőváron, hol erdőmesterünk az uradalmi istállóból rögtön
vásároltatott helyébe még jobbat. S mint örvendett ő a szegény pára
vesztén! Hisz a fukar Tarnócziné bizonyosan nem kockáztatja lovait, s
lehetetlen, hogy előbb vagy vele egyszerre érkezzék meg. Az óra is,
melyben Mikes Zsigmond nagyuram tejhatalmú képviselője a belváros utcáin
robbant a fejedelmi palota III. számú udvara mellett a korlátnok szállására,
rendkívül kedvező volt; mert éppen akkor üté a székesegyház toronyórája a
kilencet, s már tízkor a fejedelem rendes elfogadásokat szokott tartani.
Az egyszerű
fővadásznak, mert régen az erdő fenntartására senki sem gondolt, s az
erdőmester csak a nagyúri mulatságok egyik kedvelt nemének rendezője
volt, nem sok időbe került az öltözködés, s könnyen lehetett legelső
az elfogadó terem előszobáiban. De mekkora volt megütközése, midőn
hallá, hogy őfenségét csak másnap estére várják.
Rákóczi tudniillik nem akarta
személyesen megnyitni a meggyesi országgyűlést, melynek fontossággal bíró tárgyai
alig voltak; azonban a végpercekben rögtön megváltoztatta szándékát.
Alkalmasint Máté oláhországi vajdának mindig veszélyesebbé váló helyzete bírta
ez eltökélésre. Politikai érdekei nem engedték régi szövetségesének
föláldoztatásába beléegyezni; de minden segély, melyet a szilisztriai basa
által megtámadottnak fog nyújtani, ha rosszul üt ki, a szultán haragját
vonhatná az ő fejére is. Az erdélyi urak a fejedelmeknek a fényes porta
elleni föllépését ritkán helyeselték. Általában erősebb volt a törökpárt,
s azt tekintették nemzetinek. Sok lekenyerezés és fenyegetések nélkül a kedvelt
uralkodók nem indíthattak háborút a szultán ellen. Rákóczi remélte, hogy
ennyire nem kerül a dolog, de ha mégis az esetlegek legrosszabbika ütne be,
akkor a protestantizmus ügye, akkor Pázmány érsek és Eszterházy nádor
ellenszenvei miatt a római császárral oly könnyen szövetségre nem léphetett
volna, mint Báthori Zsigmondtól kedve azok, akik a török igát akarták levetni.220Annál inkább
vala szüksége az ország közhangulatára figyelni. Előre is tehát a rendek
véleményére kívánt tapintani, vizsgálni a szíveket és veséket, adatokat
szerezni tájékozásul, de csak addig, míg mások az ő kártyájába nem
tekinthetnek. Céljait elárulni, tervét dobra ütni, titkait fölleplezni s
nyíltan izgatni, mielőtt a viszonyok alakulást nyernének: mindez távolról
sem volt szándékában. Egyébiránt legtöbb magánértekezlete vala Kemény Jánossal,
kinek dicsvágyát rég gyanú alá vette, tehetségeiről pedig nagy véleményt
táplált.
Erdőmesterünk üres idejét Tarnócziné jövetelének lesésére fordította.
Nem kelle soká várni. Az árva özvegy pontban tizenkét órakor Fehérváron
volt.
Látszott, hogy fukarságát a gyűlölet még sivárabb szenvedélye háttérbe
nyomta. Neki is egész éjeken kellett utazni, fogatát pedig mással kicserélni.
Kocsisa a megérkezés után rögtön eltűnt; az ostort magával vitte, félévi
fizetését a kegyes asszonynál hagyá.
Az erdőmester elbámult a Mikes család esküdt ellenségének erélyén, ki
minden befolyásos egyént személyesen keresett föl, minden rugót mozgásba
hozott, hogy célt érhessen, hogy a veszélyben forgó hazát és hitet a
kedélyeknek egy fogoly elleni ingerlésével megmenthesse. Ő Móricot a
testvérek közül legkevésbé ismerte, Móric érdekei soha egybe nem ütköztek az
ő érdekeivel. Móric nem rablott tőle leányt, nem vágyott családjába
vegyülni, nem volt jelen azon lakomákon, melyek a féltékeny nőt
megbotránkoztatták, s mégis Tarnócziné csak azután remélt csendesen aludni, ha
a börtönbe vezették, ha a fogoly nehéz békóin édeleghetett, s ha elmondhatá
fölemelt három ujjal: - Esküszöm az egy élő Istenre, ki atya, fiú és
szentlélek, hogy ez a halálra keresett férfiú Mikes Móric, Mikes Zsigmond és
Kornis Ágnes nagyobbik fia.
A fejedelem Csulai kíséretében a kitűzött időre megérkezett.
Nem lehet az udvari káplánra ráfogni, hogy különösen rózsás kedvben lett
volna. A jezsuiták tömeges bejöveteléről s fölforgató terveik felől
csakhamar még az értelmesebb körökben is borzasztó hírek terjengének, s egész
Erdély hangulatában némi ingerültség vala azon katolikus urak iránt is
észrevehető, kik eddig a legnagyobb békességben éltek, s
üldöztetésről panaszkodni semmi okuk sem volt.
Rákóczi alkalmatlannak találta a kedélyek ez új mozzanatát. Politikájának
mostani stádiumában egyetértésre volt szüksége, nem pedig a főurak
huzalkodására, nem vallásos mozgalmakra, nem a nép rajongó kiabálására. És
rendkívül bosszantá, hogy midőn az egész világ egy, a fejedelmi széket és
az ország nagy többségének egyházát fenyegető tervről beszélt, csak
ő, ki a hatalom élén áll, kinek annyi eszköze van a titkok fölleplezésére,
nincs éppen semmiről értesítve, s tájékozás nélkül tapogat a sötétben.
Egymásra küldé a korholó levelet a megyék alispánjaihoz, a Székelyföld
királybíráihoz és a szászok polgármestereihez; szidta hanyagságukért, szigorúan
rájuk parancsolt, hogy a dolognak tüstént utánajárjanak. S mekkora volt
meglepetése, midőn a tiszt urak alázatos válasza oly összhangzó vala,
mintha egyik a másik értesítését másolta volna le. Mindenik mondá, hogy ő
is sokat hallott a jezsuiták betódulásáról, de hollétök nyomába nem akadhat, s
midőn őfenségének parancsa szerint investigatiót221tartott,
minden adat főtisztelendő Csulai uram levelére volt
visszavezethető. Ezen érdemes és buzgó lelkipásztornak kell csak tudni a
jezsuiták hollétét és átkozott tervét. A tordai főispán, ki köszvénye
miatt az országgyűlésre nem mehetett el, alázatos értesítéséhez adnektálta222az udvari pap
levelét is, melyet ez az egyházmegye espereséhez küldött. Rákóczi, ki éppen
akkor érkezett Meggyesre, tüstént magához parancsolá a szerencsétlen udvari
káplánt, lehordá hallgatásáért, s kötelességévé tette, hogy rögtön fedezze föl
az egész nagy összeesküvést, ha az létezik, vagy nevezze meg a haszontalan
gúnyolódót, ki az ő papi buzgóságával visszaélve, költött hírekkel bolondította
el őt. Csulai hiúságával ellenkezett ráfogni, hogy felült, és
hiszékenységével játékot űztek. De viszont szemtelen és könnyen
kisüthető hazugság nélkül éppen semmi titkot sem fedezhetett volna fel.
Mit tegyen tehát? Elmondja-e az igazat, hogy tudniillik látott két jezsuitát;
azt, ki az udvarmester plébánosa hálószobájának falán függött, s kinek e
szerzethez tartozása kétségtelen, és azt, ki a vadászaton a fejedelem életét
menté meg, s ki egyébiránt lehet másféle pap, sőt lovag is? Ó, ily
őszinteség nevetséges helyzetbe hozta volna éppen a magas személy
előtt, kitől püspöki méltóságát várta. Csulai uram homlokán dúsan
serkent a veríték. Zengzetes, erős hangja a szónoki pátosz minden
kellékeit nélkülözé, s még nehezebben akart az elfogultságból kibontakozni, mint
akkor, midőn legátus223korában az
első prédikációt mondá. Utalt a levélre, mely határozottan nem szólt
semmiről, s melyet csak a szájról szájra adás toldott és alakított ijesztő
formájúvá. - De kegyelmed éppen minden alap nélkül csak nem dobott egy izgató
és vallásos villongásokra ingerlő anyagot a nép közé, s én az alapot
akarom tudni - szólt a fejedelem. Csulai köntörfarolt, s némi élénkebb
színezést vegyítve a valóhoz, papi becsületére erősíté, hogy a dolog nem
bír ugyan nagy fontossággal, de végre is lappang Erdélyben itt-ott jezsuita, s
ha őfensége kegyes leend türelemmel várni néhány napig, minden
világosságra fog derülni, anélkül hogy ő hallatlan gyöngédtelenségre és
jellemével ellenkező vallomásokra vetemedni kényteleníttetnék. Rákóczi
palástolatlan visszatetszéssel szakítá félbe a faggatást, s látszott, hogy
káplánját nem kedvező véleménnyel bocsátotta haza a kihallgatásból.
A szegény pap, míg szállásához ért, sorban előhordá az ószövetségi
fő- és kisebb prédikátorokat, kik az uralkodók kegyét s amiatt fejöket is
vesztették, vagy a nagy pusztába vándoroltak, egyiptomi szilvával és sáskával
éltek. Mindenikhez hasonlítá sorsát, s hő képzelődése néha még a
vértanúkra is tévedt, kiket az imperátor poroszlói olajban főztek meg; de
Rákóczi iránti tiszteletből mégsem legeltette lelki szemeit hosszasan az e
kategóriába tartozó példákon. Az országgyűlés megnyitásakor mondott
beszéde is bágyadtabb volt, mint különben. De minden hegynek, habár az
Ararátnál nagyobb volna is, van lejtője, és Csulai bánatját enyhíté,
sőt az első percben ujjongássá változtatta az a hit, hogy a hajdúknak
sikerült egy jezsuitát befogni, és az fegyveresek közt vitetett Fehérvárra.
- Megyek Béthelbe - szólt örvendő elragadtatás közt -, hogy csináljak
ott oltárt annak az erős Istennek, ki meghallgatott engemet az én
nyomorúságomban, és velem volt az úton, amelyen jártam.224 Csulainak azonban a szellemi Béthelbe való meneteltől hamar elesett a
kedve, midőn a nevezetes esemény után kutatva azon gyanúra jött, hogy a
fogoly alkalmasint más nem lehet, mint a derék vadász, ki a fejedelem életét
menté meg. Eszerint pedig az egész jezsuita-zaj megint eredeti kútfejére
vitetett volna vissza. Csulai röstellte az ügy fejlődését, szerette volna,
hogy a fogoly szökjék el börtönéből, vagy hogy a fejedelem, szokatlan
nagylelkűségre ragadtatva, bocsátaná ki, mielőtt a dolog vallatásra
kerülne.
Káplánunk tehát most a türelmes papot játsszá, s annál inkább, mentől
gyorsabban tért vissza Rákóczinál hitele és befolyása. De, fájdalom, a
fejedelem bosszankodék három hajdúja megsebzésén, s a vakmerő vitézségen,
mellyel a fogoly a törvény ellenében védelmezé magát. Csulainak szelídségre
intő célzatai nyom nélkül enyésztek el.
S a bonyodalom megoldása közelgett.
Csulai kedvetlenül tekintett a fehérvári nagy toronyra, melyre máskor oly
büszkén veté szemeit, s midőn a városba érkezett, aggódva hordá körül fejét,
hogy a fejedelmi palotának a várbástyákra épült azon részét meg ne lássa, hol a
kazamatákban foglyok őriztetnek.
Legelső vendége a nagytiszteletű úrnak: Tarnócziné.
Már oly késő idő volt, midőn az ember családkörben szeret
lenni; de az árva özvegy a nagy férfiút, az egyház oszlopát látogatásával akará
megtisztelni, még mielőtt a fejedelemhez kihallgatásért folyamodnék.
- Leányomat kellett volna férje házához kísérnem, s a kedves teremtés úgy
sírt, úgy zokogott emiatt örömében - mert dicsekvés nélkül szólva, a
legszerencsésebb anya vagyok, valamint a legboldogabb feleség voltam -, s már
készen is állott a kocsi, midőn hírét veszem, hogy egy országháborító, egy
templomgyújtogató kanáneus, kit a hajdúk elfogtak, nevét titkolja, ezáltal az
igazságnak feje fölött villogó pajzsát visszatartóztatni remélvén. Mily
szemtelenség! Árva özvegy, gondolám magamban, most szép alkalom nyílt a
megtisztított hit iránti hűséged kitüntetésére, és nem hallgatva egyetlen
gyermekem rimánkodására, Fehérvárra sieték, hogy a képmutatás szolgájának
álarcát letépjem, és szeme közé csapjam nevét, mondván: te vagy a megbélyegzett
Mikes Móric.
Csulai hamar kitalálta, s nem nagy örömére, hogy ugyanazon egyénről van
szó, kit a körülmények sajátszerű kapcsolatánál fogva, az egész szerzetből
legkevésbé óhajt börtönben látni.
- De - válaszolá hüledezve - a Mikeseket máris elég csapás érte, s miért
akarja nagyasszonyom őket még szerencsétlenebbekké tenni?
- Mert vérfertőzésből támadtak, mint a benhaminok és ammoniták.225S rontsa meg
az Úr őket fegyverének élével, ahogyan megrontá Siserát226és annak
minden szekerét, minden táborát! - szólt sivár eréllyel Tarnócziné.
- A mi vallásunk a szereteté. A Krisztus nem a bosszút, hanem a megbocsátást
prédikálta.
- Hagyjuk tehát templomainkat lerontani, temetőinket földúlatni,
papjainkat gályarúdhoz köttetni? Köszönöm szépen! De a nagytiszteletű úr
csak tréfál tán, csak próbára akar tenni egy szegény lelki tehetségű
asszonyt, ki a szavakat forgatni nem tudja, s kinek minden érdeme jámbor
együgyűségében és erős hitében van. Amit én akarok, igen
egyszerű, igen természetes. Törvényeink nótán marasztják az Erdélybe
jövő jezsuitát. A törvények azért hozattak, hogy teljesíttessenek, s én a
törvény teljesítésének lehetségét akarom vallomásaimmal előmozdítani.
- A törvénynek nem rideg betűit, de szellemét kell tekintetbe venni,
nagyasszonyom! - szólt Csulai. - Az országrendek, midőn a tudvalevő
szerzetet Erdélyből kiűzték, s a visszatérés elé sorompót emeltek a
hóhérpadból, egyenesen azt akarták, hogy a bevett vallások közti egyetértés ne
háboríttassék meg. Az izgatást kitilták, a békét védték. Ők nem kívánhaták
- mert az Isten törvényei ellen fellázadt volna a világi törvény -, ők nem
parancsolhaták, hogy aki bizonyos szerzetbe lép, ne vágyjék többé látni a
bölcsőt, melyben ringatták; a szobát, hol vakmerő kísérlettel a dajka
kezéből először tántorgott a hívogató anya kebléhez, és a haza
földjét, melyet száműzetésünkben kétszeresen szeretünk. Ők nem
akarhatták bizonyos keblekben tilalom alá vetni a hálát és visszaemlékezést, a
kegyeletet és azt a szent bánatot, mely bódító erővel vonatik tárgyaihoz,
s nem pihenhet, míg célt nem ér. A haza atyjai közül kinek jutott volna eszébe
egy jezsuita életét azért oltani el, mert anyja sírjára borult oly helyen, mely
a magyar király országának határától egy arasszal beljebb esvén, az erdélyi
fejedelem uralmához tartozik? Nagyasszonyom meggondolhatná, hogy a törvényeket
gyakran kell a végrehajtásnak mérsékelni. A jelen kérdésben a súly az izgatás
eszméjére van vetve, a célra, melyet a belépéssel összekötve hittek, a
szellemre s nem bizonyos ruha színére és szabására. A fogoly szerzetes, mint
hallom, szüléit akarta látni, tán az életben utoljára. S mióta érdemel halált a
gyermeki szeretet? Ha kegyelmed, nagyasszonyom, adatokkal bír Mikes Móricnak, a
mi reformált hitünk elleni izgatásairól Erdélyben, akkor kérem és kényszerítem,
lépjen föl ellene; de ha adatai nincsenek, akkor én kegyelmednek ezt mondom az
üdvözítővel: "Ne akarjatok igen igazságosak lenni!"
Tarnócziné hátrább és hátrább lépett, homlokát, szemeit dörzsölé, haját
ujjaival simította, mintha éppen eszéről vagy ébrenlétéről szeretne
meggyőződni. S valóban oly különösen hangzottak éppen Csulai szájából
a türelem szavai, oly ellentétben voltak prédikációival s magánvéleményeivel,
hogy bámulva kérdhette volna akárki: mikor lett Saulusból Paulusszá?...227Tarnócziné
arca sápadozott, s különben nem érdektelen vonásai torzzá, majdnem
visszataszítóvá lettek. Ajkai mozogtak hang nélkül; talán azért, hogy olyan
átok örvénylett föl lelkéből, melyet még senki sem mondott, és a szűk
emberi nyelvben a szavak hiányoztak rá.
Csulai e bősz teremtés igézete alá esett, s tekintetét a földre szegzé,
hogy a démoni befolyás alól menekülhessen.
Tarnócziné közelített hozzá, de minden lépéssel változott arcának kinyomata,
s dühből megvetéssé ment át. - Hallotta-e kegyelmed - szólt hideg, száraz
hangon - Kálvin nevét? Nem udvari bolondja volt Kanut228vagy Arthus
királynak.229Nem is
koholmánya a henye költők képzelődésének, mint Merlin.230Kálvin
csakugyan élt. Létezése dokumentálva van. Ha kegyelmed nem hiszi,
bizonyítványokkal állhatok elő. Kálvin volt az, ki a hitvallását ostromló
Servetet231megölelé,
megcsókolta és testvérének nevezé. Az ráfogás, hogy máglyán égettette volna meg
őt. Milyen rágalmazók az emberek! De kegyelmed erről bizonyosan nem
hallott semmit. Kósza hír az egész! Különben legyen szíves egy árva özvegynek,
ki ritkán jöhet Fehérvárra, megmondani: hol lakik a fejedelem káplánja? Ezt sem
tudja? Alázatos szolgálója... alázatos szolgálója.
Tarnócziné, mély bókot vetett, s oly gyorsan távozott, hogy a hüledező
Csulai szóhoz sem juthatott.
- Na, így sohasem jártam még! Mit mond a fejedelem, ha meghallja? Jó
éjszakát, püspökség!
Az alárendelt helyzetű egyének gyakran nyithatnak oda be, ahová a
főrangúaknak nem lehet.
Erdőmesterünk a fejedelem komornyikja nejének rokona volt, s annyit
beszélt egy nagy fontosságú ügyről, melyért küldve van, s mely csak
élőszóval előadható, hogy majdnem azon alkalmatlan időben,
midőn Tarnócziné Csulai uramhoz indult, Rákóczi magánszobáiba bocsáttatott
be.
A fejedelem nem a legjobban
volt a Mikesek iránt hangolva.
Kapronczai, miután
vakmerész könnyelműséggel magát választotta a litván herceg házasságára
vonatkozó diplomáciai cselszövények ügynökévé, kénytelen volt a hallgatási
rendszert, melyet néhány napig követett, megszakítani, s alázatos
előterjesztést tőn a dolgok állásáról. Elmondá, hogy Mikes János még
az ő Moldvába érkezése előtt különvált társaitól, s azok csak hiányos
útmutatást adhattak az irányról, mely felé távozott. Kapronczai költői
nagyítással írta le a fáradalmakat, miket János meglelhetésére tőn, s hogy
rokonai iránt - kiket szeretett és céljaira használni akart - olyat ne kövessen
el, mi veszélyökre lehetne; csak homályos sejtelemként érinté, hogy nyomozásai
azon gyanúra vezettek, mintha Mikes János, kevésbé hivén magát a nőrablási
bűnbe bonyolítottnak, talán éppen Erdélybe utazott, hogy a törvény elé
álljon, a bűnrészesség vádja ellen személyesen oltalmazza becsületét, s
amennyire csak lehet, testvére és nagybátyja védelmére is könnyítő
körülményeket hozzon föl. Kapronczai Mikes János távozásának ezen okát komolyan
nem hitte; de fejedelme természetét ismerve nem kétkedett, hogy minden ok közt
ez gerjeszt Rákócziban legkevesebb haragot János ellen. Eddig könnyű volt
Kapronczainak az alázatos előterjesztést írni; de a bökkenő ott
kezdődék, ahol ő a pecsétet feltörte, országos titkok birtokába jutott,
s magát önkezűleg oly rangra emelé, melyet rá, a tapasztalatlan ifjúra,
egy értelmes ember sem ruházott volna, s annál kevésbé az óvatos és gyanakodó
fejedelem. Mit valljon be, s mit hallgasson el Kapronczai? Nagy kérdés volt,
melyet hasonló körülmények közt a ravasz Kassai s a tartózkodó Döme diák
rosszul oldottak volna meg. A testőr, a kard embere, a fiatal vérű
kalandor, erélyesen bánt a kényes üggyel. "Fenséged így szólt hozzám: »Az
előre nem látható esetekre nézve minden utasításod csak az, hogy eszeden
járj. A sikertől függ jövőd.« Mikes Jánosnak Moldvából távozása
előre nem látható eset volt, s én, a parancs szerint eszemen jártam.
Átvevém a reá bízott teendőt. Üttesse el minden ceremónia nélkül fenséged
a fejemet, ha nem sikerül, s ha sikerülni fog, hagyja meg fenséged a fejemet
továbbra is, saját használatomra és a dicsőségesen uralkodó Rákóczi-ház
szolgálatára, a nyakamon. Alázatos esdeklésem csak az, hogy kegyeskedjék
fejedelmi nemeslelkűségének engedve, addig ez ügyben semmit sem
intézkedni, míg közelebbi értesítésemet nem fogom mély alázattal fenséged színe
elé terjeszteni."
Rákóczinak Fehérvárról
Meggyesre küldék e levelet.
Az első benyomás,
melyet olvasásakor érzett, igen kedvezőtlen volt.
- A haszontalan kölyök -
szólt Döme diákhoz -, egyszerre akar az ugorkafa tetején lenni.
Vakmerősködik, mert nincs mit veszítsen. A dolmány is, melyet hord, az
enyém. Üttessem le fejét. Szép kárpótlás lesz számomra az ő ostoba feje,
ha miatta Máté vajda megbukik. S Lupujt még ő akarja rászedni! Az
ágrólszakadt szeleburdi! S ne intézkedjem semmit az ő közelebbi leveléig?
Várhatunk eleget közelebbi levelére. Meg fog kísérteni valami badarságot, s ha
kudarcot vall, a szilisztriai basához szökik. Nem oda Buda!... Tüstént írj
levelet a rezidensnek, hogy Kapronczait vasra veretve kísértesse Erdélybe.
Döme diák írja a levelet.
- Kit küldjek Kapronczai
helyébe? - töprenkedék Rákóczi eközben.
A diák behozta iratát.
- Tedd az asztalra, s jöjj
egy negyed múlva.
- Értem, fenséges uram.
Rákóczi megint töprenkedék.
A litván herceg követei már alkalmasint Jászvásárban vannak, s akárkit küldök
Lupujhoz, az "post festa"232érkezik meg.
Döme a tizenötödik percre
pontosan belépett.
- Szakítsd el a levelet! -
szólt a fejedelem -, és csak annyit írj a rezidensnek: Tartsa szemmel
Kapronczait, s ha valamerre távozni akar, rögtön fogassa el; egyébiránt pedig
legyen segédül mindenben, amire ez ifjú, ki rendkívüli küldetésben jár,
felszólítja.
A fejedelem Kapronczaival
ily kétséges módon végezve, figyelmét Mikes Jánosra fordítá. Tudakoltatá a
fiskális direktortól, hogy nem jelenté-e ez magát nála? S midőn tagadó
választ nyert, elfogatási parancsot adott ki, s azzal tüstént Fehérvárra
utazott.
Ily hangulat
visszadöbbentette volna Kassai uram erdőmesterét, ha sejti vala.
- Mi jóban jársz? - szólt a
belépőhöz a fejedelem. - Uradnak már itt kellene lenni; de, mint halljuk,
megint lábköszvényben szenved. Add át levelét, s mondd el izenetét röviden.
- Nem hoztam én nagyuramtól
levelet - válaszolá térdre borulva az erdőmester -, de egy alázatos
instánciát jöttem az én nagyságos fejedelmem legkegyelmesebb lábai elé tenni.
Az Isten éltesse sokáig fönségedet hű alattvalói boldogítására, s adja a
könyörületes ég, hogy Erdélyben több könny folyjon nagylelkű uralkodónk
iránti hálából, mint a szenvedések miatt gerjedt fájdalomból!
- Amen! - tevé hozzá a
fejedelem. - Azonban kérelmedet illendőbb volt volna udvarmesterünknek
benyújtani.
- Az uralkodók az Isten
földi képviselői, s mi, kálvinistákul, az Istenhez magához is közvetlenül
szoktunk folyamodni.
Rákóczi mosolyogva törte
fel a levelet, de az aláírásra tekintve kedvetlenül mondá: - Ennek kancelláriám
útján kell hozzám jönni. Mehetsz!
- A gyűrűt is
odavigyem? - kérdé mindig térdről erdőmesterünk.
- Micsoda gyűrűt?
- Mely az alázatos
folyamodványhoz van mellékelve.
A fejedelem kíváncsi
szemmel fut most Mikes Zsigmond levelén végig.
- Hol a gyűrű?
Az erdőmester átadá.
Rákóczi figyelemmel nézte
meg minden kövét, fölpattantá a középgyémánt rugóját, s a méregtartó kis
rejteket vizsgálá, s azután a gyűrű súlyát tenyerén méregeté, mintha
zálogra kölcsönző kalmár volna. - Istennek hála, visszakerült! - mondá
félig emelt hangon. - Sárospataki uradalmamat pénztárastul is tőlem
cserében követelhették volna ezért; mert csak a tiszta fiskalitásokat kötöttem
ki. S mit ér az egész gyűrű? Legfelebb hatvan tallért! Hm, jó, hogy
visszakerült!
Rákóczi ujjára vonta a gyűrűt.
Az erdőmester e különös flegmán megijedve, kérdé: - Mi történik hát, fönséges
uram, Mikes Móriccal?
- A Mikesek rossz alattvalók. Minden mozdulatukkal egy-egy törvénybe
ütköznek. János, ahelyett, hogy tisztességesen védné magát, bujkál. Móric vért
ontott.
- A medvéét, fönséges uram!
- Igaz, azt is ő ontá. De ma éjjel még a börtönben heverhet. Holnap
fegyveres kíséret mellett küldöm az ország szélére.
Erdőmesterünk az angyalok énekénél is édesebb zengzetűnek hitte e
komor, hideg szavakat. - Csakhogy élete mentve, és szabadsága vissza van adva!
- gondolá magában, s oly hálával és vígan távozott a fejedelmi palotából,
mintha a Kassai uraménál tízszer nagyobb erdőre nyert volna királyi
adományt.
Bevárom, míg reggel Móricot a börtönből kihozzák, s aztán Mikes-várig
meg sem állunk - e szándékkal érkezett szállására.
|