17

Reggel a kamarás jelenté, hogy Mikes Móric nem akar a börtönből kimenni.

- Fenséged magas parancsát várja a börtönőr az erőszakkal elvezettetés iránt! - tevé hozzá.

- Mikes nem akarja fogházunkat odahagyni? Tudod-e bizonyosan?

- Az előteremben van a börtönőr.

- Hadd jöjjön.

A kamarás egy szigorú, de nem visszataszító kinézésű férfiút küldött be.

- Melyik kazamatában van a fogoly?

- A hatodik számúban, fönséges uram!

- Falai nedvesek-e, lege dohos-e?

- Naponként szellőztettem, fönséges uram.

- S a fogoly mégis beteg lett?

- Oly egészséges, fönséges uram, mint a makk.

- De láttad rajta a dühöngés jeleit, s nem jelentéd?

- Bárcsak, fönséges uram, a többiek is annyira szelídek volnának, mint e pap.

- Tehát komoly, magába mélyedt? Üm! Elmebeteg, ugye?

- Helyzetéhez képest elég jókedvű, fönséges uram!

- Miért nem akar hát a börtönből kimenni?

- Azt mondja, hogy félreértésnek kellett történni, s hogy fönségednél kihallgatást remél. Addig benn marad. Mi mondtuk: próbálja meg künn az audiencianyerést. Ő mondá: teljességgel nem. Mi mondánk: de bizony kivisszük innen. Ő mondá: hurcoljatok hát! S ezzel egy falbékó gyűrűjét megragadta.

- Vezessétek ide. Egy őr kísérje, de távolról és fegyver nélkül.

A palotához közel volt a börtön, s Mikes Móric néhány perc múlva a fejedelem előtt állott.

Mihelyt belépett, szemébe tűnt a gyűrű.

- Fenséged - szólt mély alázattal, de egyszersmind bátor és nemes magatartással -, fenséged erényei között van különösen egy, melyet még esküdt ellenségei sem mernek megtámadni: ez a szigorú törvényesség. Engedje kegyelmesen, hogy arra hivathozhassam... Drága kincsem volt, melyet veszélyes helyzetemre gondolván, őrzés végett másra bíztam. A különben általam áldott kéz, mely a szent depozitumot²³³elfogadá, jól tudta, hogy azt mire szántam. S mégis, saját tulajdonom, az én határozott akaratom dacára, tőlem egészen idegen célra fordíttatott. Potom árért cserélték el. Most fenséged ujján látom. A gyűrű enyém, fejem fenségedé: maradjon ki-ki azzal, ami sajátja.

- Mi szükségem a kegyelmed fejére? S mi hasznát venné kegyelmed minden jószágaimnak fő nélkül?

- Legnagyobb készséggel válaszolhatok fenséged kérdésére.

- Hadd halljam!

- Erdély uralkodójának szüksége van a fejemre, hogy az 1588., 1607. és 1610. évi törvényeket, melyek reám halált mondanak, végrehajtassa; nekem pedig szükségem van a gyűrűre két testvérem fejének megmentéseért.

- Nincs szándékomban a kegyelmetek szerzetének vértanút ajándékozni; ami testvéreit illeti, azok...

Itt Rákóczi elakadt, eszébe jutván Mikes János.

- Azok Moldovában vannak - egészíté ki Móric -, s Lupuj vajda a kézbe szolgáltatástól vonakodni fog. De Jánosnak apja él, anyja él, s a gyermeki szeretet vonzerejét a honvágy egészíti ellenállhatatlanná. Ők Erdélybe fognak jönni. Mert van az életnél az életben magasabb tekintet is, és nem akkor kockáztatunk legtöbbet, midőn életünket játszodjuk el.

- Igaz, igaz! De alattvalóinknak fejedelmi kegyelmünk iránt is kell egy kevés bizodalommal lenni. Mikes Móricnak csak szerzetét s nem szívét száműzték a törvények. Ami kegyelmedben lovagi, azzal fejedelmi székem hűbérese, s én is lovag vagyok. Kétli-e?

Kezet nyújtott Móricnak, ki azt ajkaihoz szorítá.

Rákóczi csenget.

Kamarása belép.

- A "nemes társaság" közül két ifjúnak lesz szerencséje a lovag úr szolgálatjára lenni, míg Erdélyben fog mulatni. Úgy hiszem, kegyelmed, lovag úr, egész napot szándékozik kedves szüleinél tölteni, s aztán sietni fog rendeltetése helyére.

- Hálámat, fenséges uram, szavakkal nem fejezhetem ki, de fenséged nemes szívének nincs szüksége szavakra, melyeket a hízelgés és képmutatás is eltanulhatnak.

Rákóczi, magára maradva, fontolgatni kezdé a történteket.

Nyilatkozatom szelleme szerint a nőrablásban marasztalt Mikeseket ki nem végeztethetném, de nem is akartam. Azonban, ha jónak fogom látni, ha a közerkölcsiségi tekintetek kívánnák, egy- vagy kétévi börtönnel, kegyelem útján, büntethetem őket. Ez nem sértené általánosan tett ígéretemet meg - így gondolkozott Rákóczi.

A kamarás oly mély bókkal kíséré Móricot, hogy az elfogadási terem roppant előcsarnokában sok szem fordult a távozó felé, s a Tarnóczinéjé leginkább, ki a kitüntetett egyént ismerők igen csekély számához tartozott.

- Asszonyom - szólt a megkövült tekintetű árva özvegyhez egy kamarás -, most kegyelmedet illeti a bemenés.

Tarnócziné meg sem mozdult.

- Asszonyom! Kegyelmeden van a sor.

Tarnócziné kezét keble fölött összefogta:

- Az ephesusi alvók egyike vagyok-e én?²³⁴kérdé ünnepélyes csodálkozással hordozva a csoporton szemeit. - Hogy ébredtem föl? Ruháimon nincs az aluvás penésze. Az évek egy perccé olvadtak, a megbomlott idő kereke eszeveszetten forgott, s a nagy zaj közt én mégsem ébredtem föl! Csak most! De ugyan hol vagyok hát?

Ekkor Szentpáli elébe lépett.

- Nem tudná-e kegyelmed megmondani: Erdélynek ki a fejedelme? Én I. Rákóczi Györgyöt még ismertem. De miként veszté el uralkodószékét II. Rákóczi György s ennek kisebbik testvére, Zsigmond úrfi?²³⁵Hogyan szereztek kegyelmetek fejedelmet a Báthori-házból? Istenemre esküszöm, én azt hittem, hogy e családnak fiága kihalt. Csodálatos!

Tarnócziné a környezet oly tekintetével s oly kétes mosolyával találkozott, melyet rögtön maga magyarázott meg.

- Őrült vagyok, ugye? De mily koldus, akinek ma esze van, mert a lelkét vesztette el!

A közönség nem érté a szenvedélyeket, mik az árva özvegy keblét mozgatták, s mély megindulása, mely tragikai erővel tört ki, vidor nevetéssel találkozott, melyet a szobának - hol a fejedelem volt - közelsége sem bírt egészen elnyomni, és csak zajától, de nem szívet sebző élétől fosztott meg.

Tarnócziné büszkén ment ki az előcsarnokból; de érzé, hogy lábai, sivár erélyének dacára reszketnek.

A sorjegyző kamarás más nevét szólítá, s a kihallgatás háborítatlanul folyt tovább.

Még aznap megjött Meggyesről Döme diák, magával hozva Kapronczai levelét, melyet éppen indulásakor vett.

Rövid volt ez, de Rákóczira nézve fontos.

Érkezik Radzivil hercegnek követe, a kijovi metropolita. Lupuj vajda nagy kitüntetéssel készül fogadni. A vajdakisasszony Mikes Jánosnak, kire szemét veté, távolléte miatt fölingerülve lévén, nem ad kosarat. Dicsőn fejlődik ügyünk. Mindent Mikes Mihálynak köszönhetek, ki Mária hercegnőt Mikes János kalandori élete felől a legtarkább hírekkel látja el. Ezenkívül a vajdánál valódi ceremóniamesterré lett. Lengyel konyhát és új divatokat hoz be, s az elfogadási szertartásokat néhai Báthori Gábor udvara szerint rendezi. Szeretik a palotahölgyek jókedve és elnézései miatt. Mulatságról folyvást gondoskodik, s most is süvegelve, pálcával kezében topog; utána a legdelibb nők koszorúja ropja az oláh nemzeti táncot... Őfenségének jászvásári rezidense orrolja, hogy noha sokszor vagyok a vajda udvarában, a Mikesek ellen semmit kivinni nem tudok. Hanyagnak, könnyelműnek tart, sőt tegnap valaki előtt még arra is célzott, mintha megvesztegetve volnék, s őfensége érdekeit elárulom. Valóban rosszulesik, hogy ily becsületes úriembert magam iránt tévedésbe kell hoznom; de már az első napokban sejtém, hogy fiatal neje annyit tud a diplomáciai titokból, mennyit csak éltes matrónának lehetne, kinek erényét a szépség nem ellensúlyozza. A rezidens a szökevény Mikesek fölkérését személyesen kezdi sürgetni, miután én nem járok el elég lelkiismerettel. Hadd tegye! Túlbuzgósága többé már nem veszélyes. A siker küszöbén állunk... Még egy lépés, és azzal Fehérvárott lesz alkalmam őfenségétől szerencsés vakmerőségemért térdre borulva bocsánatot esdekelni.

- Úgy látszik, még a nőrablási bűnben is rejlik néha egy kevés "jus regium",²³⁶mely a defektus esetében nekünk, uralkodóknak hasznot hajt.

Rákóczi e prókátori élcét Döme diák finom ötletnek tartá, és alacsony helyzete mellett is bátor volt kedélyes mosollyal kísérni.

- Ha a Mikesek nem szöknek Moldvába - folytatá a fejedelem -, egy nagy fontosságú politikai ügy könnyen dőlhetett volna el ellenem.

- S akkor is - egészíté ki a diák -, ha Mikes János Moldvából Erdélybe vissza nem szökik.

- Igaz - szólt Rákóczi -, s kezdem is sajnálni, hogy elfogatási parancsot adtam ki ellene.

- Az nem okoz neki kárt, fenséges uram, miután történetesen én fogtam el őt.

- Elfogtad?

- Igen, fenséges uram, de még nem tudja, hogy rab.

- Hogyan?

- Mert magánkívül van. Sebe, melyet párbajban kapott, veszélyes.

- S a földönfutó, midőn feje a törvényé, még párbajt mert vívni? - kérdé indulatra gerjedve Rákóczi.

- Tarnóczi Sárát, kinek becsületét fenséged vette védpajzs alá, közönséges csapszékben egy testőr a másik előtt aljas gyanúsításokkal illeté. Ekkor előlép Mikes János, s nyugodt, de parancsoló hangon mondá: "Kegyelmed Rákóczi Györgyöt, Erdély fejedelmét és a testőrkar becsületét megsértette. Én tehát letépem a vállrojtot kegyelmedről, és csak azt sajnálom, hogy ezt nem testőrtársa tevé."

- Igen derék. Éppen így kellett egy hű alattvalónak és vitéz lovagnak szólani. A "nemesi társaság" sorából tüstént ki fogom dobatni a nyomorult testőrt.

- Meghalt már, fenséges uram. Mikes János baljával fedve sebhelyét, folytatá a párbajt, s főbe lőtte őt.

- Okosabbat is tehetett volna - szólt elégedetlenül Rákóczi.

- Valamint én is, fenséges uram, ki a testőri zászló meggyalázásán felhevülve, segédül ajánlkoztam Kerekszegi részére, mert különben szekundánsok hiánya miatt a párbaj végre nem hajtatik.

- No, nagy dolognak kellett hát történni, hogy a te katonai tüzed lobbot vessen. Egyébiránt ha marsallunk mozgatja a kérdést, hősködéseddel lovagi sarkantyú helyett békót érdemeltél ki.

- A bilincsnél még inkább terhelne azon öntudat, hogy dicső fejedelmem elleni sértéseket hallgatva tűrtem.

- De hogyan történhetik, hogy Mikes János éppen Tarnóczi Sárának, ki annyi gyászt hozott családjára, becsülete mellett küzd? - kérdé a fejedelem mintegy saját magától.

- S ami több, kórágya előtt mindig Haller Péternét látja, s a hevesebb lázrohamok közt szakadatlanul az ő nevét emlegeti... Úgy kell hinnem, fenséges uram, hogy voltaképp nem is rabolták el Sárát.

- Előttem is most homályosnak látszik, minden bírói bizonyítványok mellett e kérdés.

- Alkalmasint a két testvér közös szerelme okozta a borzasztó fejlődést.

- Akármint történt, kénytelen vagyok a törvény számára szabad folyamot engedni; de a kegyelmezés jogát igénybe veszem, noha fejedelmi szavam a birtokra nézve változatlanul le van kötve. Azonban Mikes Jánost, kit elfogtál, mihelyt állapota engedi, mint rabot, vitesd a szükséges kíséret közt Meggyesre, hogy a leggondosabb ápolás alatt lehessen. A fejedelemné őnagyságának orvosa mielőbb át fogja venni a beteg gyógyítását. Remélem, őmagassága szintén parancsot adand az udvarmesterének, hogy egyik idősebb palotahölgy ápolóul küldessék.