19
Haller Péter nagy és komor palotájának csak azon csekély része, mely
történetünkben szerepet játszik, érdekel minket.
Az országtanácsos írószobáján kezdjük szemlénket.
Falain ősképek és fegyverek függnek. Bútorzatában a férfiak kényelmére
van főbb tekintet. Tág karszékek és széles díványok, melyeken heverészni
lehet, teszik lakályossá. A bolthajtás közepén aranyzsinegen leeresztett drága
velencei csillár világítja esténként e termet, melynek egyik ablakmélyedésében
bíborborítékú és rakott művű széket látunk hímzőasztalkával. Itt
a nővilág érdekeit csak ez képviseli. Hallernak is van asztala, mégpedig
fontos, amennyiben nevet adott a szobának. Rajta törvénykönyvek és hivatalos
akták hevernek úgy, mint régen, csak por nélkül, s pókhálók foszlányaival nem
díszítve. Az óriási tintatartó szőke penészbőrén, mint a befagyott
tón egy lélegző, hol a csíkot fogják, parányi nyílás van, melyen át a toll
a tintával, ha szükség, érintkezhetik.
Az írószobából jól simuló falajtó vezet a férj hálószobájába, melynek
padlózata török szövetekkel, fala kockás, kék földű szattyánnal van
bevonva, s bolthajtását már évülni kezdő festményekkel díszíté, még
Zápolya Zsigmond uralkodása alatt, egy olasz képíró, ki a fejedelmi palota
olcsóbb freskóit ecsetelte. Haller széles ágya cédrusból készült, s vánkosokkal
van a falhoz eső oldalon a hideg ellen, mely nem létezik, védve. Alant a
szokott medvebőr terjeszkedik szét, minthogy a padlózat szőnyege a
friss lég parányait még átbocsáthatná a vetkező vagy öltöző férj
talpáig.
A nő hálószobájába, e szentélybe, melyet idegennek sohasem kellene
látni, még ha a szépnemhez tartoznék is, mi az illem iránti hódolatból nem
lépünk be.
Sára abból egyenesen öltözködőszobájába mehet, melynek titkait a csinos
külsejűvé alakított Jutka tudná Zakariásnak elbeszélni. De hogy teszi-e,
hitelesen nem állíthatjuk. Általában a komornákig ritkán terjed kíváncsiságunk,
és csak inkább hírből, mint tapasztalatból mondhatjuk, ha mondtuk, hogy
látnak is, beszélnek is, amikor alkalmuk van rá.
Lámpa égett Haller ágya előtt.
Zakariás a melegítőbe lassan, ütemre rakta a szenet, némelyiknek, hogy
a holt rész föléledjen, hamvát lefúva.
A falióra csak hatot ütött, és Szeben korán alvó polgárai sem gondolták még
az estét késő éjnek.
Péter úr feküdni akart, mert nem érezte egészen jól magát. A szász gróf
nejének vissza kellett adni a látogatást, s ő lovagias bátorsággal gyalog
kísérte szép aráját a szomszéd utcába, s noha kocsin jöttek haza, ködös leget
szívott be, s három éles köhintés rossz előjele közt nyújtott kart Sárának
a tornácon.
E perctől kezdve Zakariás szereplése szükségessé vált.
Az ágy, hála a szenteknek, minősítve vala a használatra, s a vetkezés
hosszú ügyfolyama megnyílt a rég nem hallott magánbeszéd kíséretében.
- Biz a lovaknak is sokszor
kell gazdát cserélni. Számtartónktól a tiszteletes uramhoz ment, tőle
Heizingerhez, ettől Apor Gáborhoz, Gábor úrtól a kék darabontok
őrmesteréhez, ettől az orbai dúlóhoz, tőle Mikes Mihály uram
fegyvernökéhez, s végtére a szomorú lovag kezék akadt meg; de már hosszú
szőre van, és látszik, hogy ritkán vakarják. Alig ismert rá a számtartó.
Eközben Zakariás lehúzta
Haller Péter bal csizmáját.
- Ne rántsd úgy! Miről
beszélsz?
- A Rigóra gondoltam.
Szegény! Rossz koszttal élhet. Mit ügyel rá az a szomorú úr, ki szemét a
széken, a képen, a gyertyatartón, a medvebőrön, a nagyságos asszony
szobájának kilincsén úgy ottfeledte, hogy az udvarmester félt, hogy igézettel
van lekötve, és csak három Miatyánkra mozdul meg. Bizonyosan menyasszonyt
vesztett, s azért eshetett zokon a más menyasszonyának kincse, fénye, öröme.
Rendre éljük a világot. Most nagysádon van a sor; előbb talán rajta volt.
Zakariás lehúzta a jobb
csizmát.
- Kiről beszél kend?
A komornyik az ágyba emelte
urát, és válaszolá: - Magam is szeretném tudni! Az udvarmester midőn bevezeté
a házba, gondolá, ez Mikes Kelemen lehetne, ha nem volna barnább, szebb és
magasabb; de mivelhogy barnább, szebb és magasabb volt, tehát teljességgel nem
lehetne Mikes Kelemen. Zimankós kedve vala, nevét sem mondá meg, és hiába
említék, hogy nagyságod Haller Péter, senki más, mint Haller Péter, aki
megházasodott. Úgy nem hallá, mintha egy német mérföldről szólnának hozzá;
mert aki bújában meg akar halni, nem szokott az üres fecsegésekre figyelni.
Sára hálószobájának ajtaja
félig nyitva volt.
- Ő, ő az! - tört
ki egy fájdalomhang onnan, mely Haller ágyáig tévedhetett. Legalább ezt
gyaníttaták a fekvő férj megmozdult arcizmai.
Zakariás karjára szedvén a
ruhadarabok halmazát, jó éjt kívánt gazdájának, s egyenlőre mért
lépésekkel hátrált a küszöbig, s ott még egy bókkal befejezé aznapi
szolgálatát.
Jutka sem tudja a lovag
nevét; de a nagyságos asszony igen - ezen megjegyzést vitte magával a
komornyik, vetegetvén: hogy fölfedezése használható-e valamire.
Haller későn aludt el, korán
kelt föl.
A hajnalszürkület félhomálya még
csak alig lopózék a szobába, midőn szemeit kinyitá.
Vékony köhécseléssel kezdte az új
nap robotját.
De egyszerre meghökkent,
észrevevén, hogy neje hálószobájának ajtaja nyitva.
- Elfeledte szegény betenni. S
most álmát zavarom: pedig a hajnali álom legédesebb a boldog fiatalkorban.
Haller a köhögés visszatartásánál
rendkívüli erélyt fejtett ki; de a csendháborító ellenséget nem sikerült
egészen legyőzni.
Minden köhögés szívdobbanást
okozott. - Istenem! Most szegény fölébred.
Semmi nesz.
Haller hallgatódzék, beszorítá
ajkait, az erőlködés miatt tódult arcára a vér; mind hasztalan! A
csendháborító ellenség megint kitört ajkain.
Ekkor kétségbeesett nyugalommal
hárítá el magáról a dunyhát, a paplanokat, s a meleg ágyból kilépett, s
lábujjhegyen, mi nem vala tréfa, igyekvék az átkozott ajtóhoz közelíteni, hogy
betegye. Azonban éppen a célnál megint köhögnie kelle. - Mármost csakugyan
fölébresztém! - sóhajtá, s aggódó gondoskodással tekintett az ajtónyíláson az
ágy felé. A kárpit félre volt vonva, a vetett ágy vánkosai pedig érintetlenül
várakoztak a hajnalderűben a még le nem fekvőre. Jéggé fagyott Haller
vére. - Nagy ég! Mi történhetett? - rebegé, s egyszerre a hálószoba közepén
volt.
Nejét az ajtó mögötti karszékben
találta felöltözködve, összekulcsolt kézzel, lehajtott fővel. Liliomfehér
arcának bánatos vonalaira annyi szenvedés volt írva, mennyit az érzéketlenség
szeme sem tudna időközök nélkül végigolvasni, mennyit az emlékkői
márványba nem véshet a művész, s a hamvvederre lefordított fáklyával
néző nemtő csak szelíd árnyalatokban képviselhetne.
Ájult, éber, vagy alszik-e?
Szempilláin még szivárgó
könnyeket vett észre Haller. Vékony, nyugtalan lélegzete mutatá, hogy nincs
azáltal működése feltartóztatva, s minthogy a férj tekintete nem változtatá
meg a nőét, aludnia kell.
Haller betevé az ajtót, s oly
halkan, mint jött, visszavonult.
Judit a reggelinél említé, hogy
Sára főfájásban szenved, és csak később jön ki.
- Meghűté tegnap magát! -
szólt Haller. - Egyébiránt távolléte alatt fecseghetünk a mi titkainkról.
Kétségtelen tudósításokat kaptam, hogy a Mikesek el fognak ítéltetni. Minek
késtem volna tehát a formaságok miatt szándékom végrehajtásában? A Tarnócziné
húgomtól zálogba vett pénz kikerekítette a szükséges tőkét, s én még a
múlt héten rokonomat Jászvásárra küldém. Nyugtatványaim a Mikes-birtokok
kifizetett áráról holnap már itt fognak lenni, hehe!
A nevetést köhögés váltotta fel.
- Szépen rászedém Tarnóczinét,
hehe!
- S mily kedvesen lesz Sára
meglepve! - tevé hozzá Judit.
- Még mást is gondoltam -
folytatá Haller. - De ez már nem titok. Határozott szándékom, melynek
kiviteléhez holnap kezdünk. Szeben, kedves húgom, unalmas hely. Nincs
társasága. Oly magány vesz itt körül, mint a legpusztább faluban. Ez az épület
is sötét, nehézkes alakú. Idomtalan terhével lenyomja lelkünket. Ma éjjel
mindig azt képzeltem, hogy nagy mauzóleum fülkéjében fekszem, mint a hártyákba
pácolt múmia, hehe!... S mi örömet szerezhetek én itt Sárának? Azért vettem-e
nőül, hogy a szívtelen magány és orgyilkos unalom ölje meg? Rákóczi
udvarában nincs vele versenyző szépség, s pénzem és állásom biztosítja
őt, hogy sem a fényben, sem a kitüntetésekben mások által túl nem
szárnyaltathatik. Fehérvárra kell vinnem Sárát, csak ősi palotám ajtait
kell a világnak feltárnom, s ő tüstént a divat és kellem királynőjévé
avattatik fel. Ragyogó táncmulatságokat fogunk adni. Erdély leventéit körünkbe
fogjuk gyűjteni, hangozzék a zene termeinkben, s még magam is eljárom a
lassú lengyelt, hehe! Szóval két hét alatt Gyulafehérvárra telepszünk, s
kegyed, édes húgom, átvállalja a költözködési gondokat. Ugye, kész erre?
- Én nem fogok Szebenből
távozni - szólt a belépő Sára, ki a társalgás végszavait hallá. - Távol a
világ kábító zajától és szilaj örömeitől, e csendes hajlékban akarok
mindaddig élni, míg az Isten magához szólít. S te nem fogsz oly kegyetlen lenni, hogy a
világba kitaszíts! Mi közünk nekünk a társaságokhoz, mi közünk a hiúság
küzdelméhez a hiúsággal?
Hallert még ily bizalmas
hangon nem szólítá meg neje, és Sára e percig semmi jelét a vágynak vagy
visszatetszésnek nem mutatá. Hagyta férjét kénye-kedve szerint tenni, s a
közöny leplével takarta, ahogy lehet, a sebet, melynek sajgását folytonosan
éleszté a titok én önvád.
- Kedvesem - válaszolá
Haller, öröm- és megelégedéstől sugárzó arccal -, te nem temetheted virító
ifjúságodat e magányos és hideg falak közé. Miért tengjen kopár szirton a
virág, mely a kert dísze és a kertész büszkesége lehet?
- Rövid lesz ifjúságom,
Péter! - szólt Sára méla mosollyal. - Eltűnik, mielőtt állított
bűbáját másokkal észrevétetnéd.
- Azért viszlek Fehérvárra,
hogy tartósságát biztosítsam. Én borzasztón önző vagyok! Hehe! Kívánom,
táncolj, élvezz és ünnepelt légy, mert Haller Péter hiú arra, hogy feleségét
legszebbnek mondják. Az első zene, mely kis lábadat mozgásba hozza,
szemeidnek más színben tünteti fel a világot.
- Beszéld rá anyámat, hogy
bálba járjon; én követni fogom őt - szólt gunyorral Sára.
- Nem úgy, kis
szenteskedő! Rábeszélem anyádat, hogy csak felére szállítsa le a kigondolt
átkokat, midőn leányát a mulatságok királynőjének hirdetik.
- Mondják, titkos borzalom
fogja el az embert, midőn jeltelen és nem sejtett sír fölött enyeleg.
Péter, ne beszéljünk az örömökről!
Valami leírhatatlan
kifejezés, mely a bú és rémület vegyülete volt, terült Sára arcára. Fölkelt az
asztaltól, hogy szobájába vonuljon.
Zakariás lépett be, kezében
hosszú papírral.
- A szász gróf küldi,
gornyika247a tornácon vár, nagyságos uram!
A papír alakja körlevélre
mutatott, s Haller az írószobába ment, hogy a közöltetést feljegyezze.
- Ne hagyd el férjemet,
Judit, ha meg találnék halni! Ő oly jó ember, s annyira rá van szorulva
egy gondos nő ápolására! Én sem érdemlem meg őt. Judit, ne hagyd el
férjemet!
- Csak tizenkilenc éves
vagy, és halálról beszélsz! Minek e szeszély?
- Isten kezében van
életünk, Judit! Sejtem, hogy fiatalon halok meg.
Haller szokatlan
gyorsasággal jött. - Azok a Mikesek, azok a Mikesek! - dörmögé. - Eredj a
levéllel, Zakariás!
- Az Isten szerelméért, mi
történt? - tudakolá Judit.
- Vakmerők! Potomba
veszik az életet! Nem jó keresztyének! Mindig fejökkel játszanak! Szegény
Mikesek!
- Mi történt? Mi történt? -
sürgeté Judit aggódva.
- János minden ok nélkül Erdélybe
jött. S a fejedelem értesülvén, az egész országban elfogatási parancsot
köröztet.
- Szabadítsd meg őt! -
kiáltá Sára a férj előtt térdre borulva, s annak lábait átölelvén.
Péter ijedten nyúlt neje
után, hogy fölemelje.
Judit a karszékre
hanyatlott, mintha ájulás környezné.
- Most vége nekünk! -
rebegték alig mozgó ajkai.
Péter nem hallott semmit,
csak nejét látta a földön, s erőtlen karjaival erőlködék fölemelni.
- Nem, nem addig -
rimánkodott Sára -, míg nem ígéred, hogy megmented az ő életét.
- Vérem hullásával is,
kedvesem! Ki mondta neked, hogy Haller Péternek nincs szíve?
Sára ajkaihoz vonta a férj
száraz, görcsös ujjait, és csókjaival s könnyeivel árasztá el.
Judit most felbátorodva
mondá: - János Girgucz fogadójában fekszik.
- Ő a sebzett lovag? -
kérdé Haller.
- Ő! - sóhajtá Judit
megint aggódva.
- Istennek hála. Így
könnyű a szabadítás! - szólt a férj. - Ülj ide mellém, Sára, hadd mondjam
el tervemet.
Haller félisten volna, ha
használható hüvellyel ajándékozná meg a természet, sőt úgy látszik, mintha
lelkének nemessége arcát is néha szebbén tenné - gondolá Judit.
- Mihelyt bealkonyul -
mondá Haller -, Girguczhoz indulok. Judit húgom velem jön. Zakariást itt
hagyjuk. Ő hűséges, őszinte szolgám; de mégsem kell a titok tanúit
ok nélkül szaporítani. A beteggel hajnalszürkület előtt itt lehetünk,
senki sem veszi észre a dolgot. Te, Sárám, addig egy félreeső szobát
készíttess számára. S ki merne engem gyanúba venni? Különben is nemesi jogom,
főrendi helyzetem és országtanácsosi rangom e házat minden kutatástól
eléggé védelmezi. Ha meggyógyult, baj nélkül visszük át a határszéleken.
Sára megint összekulcsolta
kezét, s leírhatatlan szorongással esdeklék:
- Az Istenért, csak ide ne
hozzátok őt!
Haller fürkésző tekintetet
vetett rá, de amely másodperc alatt elveszté minden élét. - Kedves Sárám,
igazad van. Jelenléte alatt örökös nyugtalanságban volnál, s gyönge idegeidet a
remény és aggodalom, a részvét és félelem fölváltva izgatnák. Neked
mindenekelőtt nyugalomra van szükséged; más tervet találunk.
Sára arcán pír és sápadás
nyargalt végig.
Judit szíve hangosan vert,
előbb rebegés, utóbb öröm miatt.
Haller Péter szavait száraz
köhögés tartá egy kevéssé vissza.
- Őhe, őhe - igazítá a
férj torkát -, őhe! A határszélen van egy régi vadászváram. Két szobája és
főterme még használható. Odavisszük Jánost, s Judit húgom Brassóból orvost
és szakácsnőt hoz ki. Ezek, míg foglyunk Moldvába nem ér, haza nem
mehetnek. Fölséges ötlet, hehe! Távollétünk alatt lesz elég foglalatosságod,
Sárám a Fehérvárra készülődéssel. Mert én önző vagyok, s a vadászlaki
unalomért magam és Judit húgom nevében díjul követelem, hogy még e télen a
fejedelem udvarába vezethesselek. Hivatalos kötelességeim is odaszólítanak. Nem
alkuszom. Kívánságomból hajszálnyit sem engedhetek.
Sára kezét nyújtá.
A szebeni házban egész napon át
élénk mozgalom mutatkozott.
Alkony beálltával a hintót
elővonták.
A kocsis hámozni akará a
lovakat.
Haller útibundái rendben
voltak, midőn Tarnócziné nagyasszonyom megérkezett.
|