20

- Még csak ez kellett! - mormogá Haller.

- Hogy szökünk meg előle? - sóhajtja Judit.

- Értesítse érkezése felől, kedves húgom, Sárát. Majdcsak találok én valami ürügyet utazásunk céljának betakarására. Hívja ki, kérem, nőmet.

Ezzel Haller a folyosóra siet napája elfogadására.

Tarnócziné, mint a háromfedélzetű nagy hajó, mely veszélyes tengerútból Indiák kincsével rakottan és koszorúzott árboccal közelít a kikötőhöz, oly büszkén, és felfútt tekintettel halad előre.

- Hol a leányom? Hol van Haller Péterné? - kérdé az őt üdvözlő háziúrtól.

- Mily szerencsének tulajdonítsuk, napamasszony véletlen érkezését?

Tarnócziné jelentő szemet vetett Hallerre, mely ennek egész lelkét fölháborítá.

- De hol van leányom? - szólt a díszterembe lépve.

- Méltóztassék, kedves napam, helyet foglalni... itt, itt, kérem alássan! Magam sietek utána.

Tarnócziné a pamlagon a bal oldalra ült; mert, mint szabadkozott, az elsőség e házban és ily ünnepélyes alkalomkor leányát illeti.

Haller Péter az "ünnepélyes" szóra megijedvén, a mellékszobáknak tartott, hogy rövidebb úton érhessen nejéhez, kinek mármost tanácsolni akarta: a betegség színe alatt mindaddig késni, míg először ő nem beszél az anyjával.

Alkalmasint Mikeséket nagy csapás érte - gondolá Péter, míg egymás után csattogtatá az ajtót. - Megsúgom nőmnek, hogy az elkobzandó jószágok becsárát már kifizettem, s hogy Tarnócziné lefekvése után rögtön útra indulok. S bármit mond az anya, nincs mitől tartson.

Midőn Haller Sára öltözőszobájába lépett, már a két asszony nem volt ott.

Vissza kellett tehát, nem csekély bosszúságára, fordulnia.

A nyitott szobasor hátterében föltűnt a közelgő háziasszony és Judit alakja.

Tarnócziné gyertyaegyenesen ül a pamlagon.

A két asszony előbbre jött, s a fényes világítás mellett látni lehetett volna Sára testének remegését és arca viaszszínét.

- Anyám nem ok nélkül lep meg minket. Tudod, későbbre vártuk.

- Ne feledd a gondviselést! - súgá Judit.

- Te ne feledd reggeli kérésemet! Szegény férjem! Judit, én igen rosszat sejtek. Irgalom Istene!... Judit, erőm elhagy!

Tarnócziné fölemelkedett ülőhelyéből, három ünnepélyes lépést tett leánya felé, s akkor hibátlan, szabályszerű, majdnem mély bókot ejtvén, patetikus hangon szólt:

- Üdvözöllek, Haller Péter országtanácsosnak hitestársa, szeretett leányom, Debrő, Zágon, Zabola és számos jószágrészek királyi adományosa!

Az utolsó borzadály nyargalt végig Sára testén.

- Nem csoda, imádott magzatom, ha meg vagy indulva a nagy örömhíren; sőt reszkessenek térdeid, míg akaratjok ellen leborulnak, hogy magasztaltassék Izrael és Jákob Istene!

Sára nem reszket többé, mozdulatlanul, szilaj hidegen áll anyja előtt.

- A Mikesek fejére ítélet hozatott. Te három okból vagy szerencsés. A mi éltünkre tudniillik először tiszteltek meg benned egy nőt királyi adománnyal; aztán sok, sok vagyon birtokához jutottál; s végre, nem férjed vagy rokonaid érdeme ez, de kizárólag a magadé. Mert, leányom, az istentelen családot te tevéd semmivé, mint kiirtották a régi hősök a sárkányokat, s örök emlékül címereken hordák tettök rajzát, hogy tudja meg az egész világ, és ne feledje el a napok végéig.

- S nincs-e még más nagy örömhír? - kérdé Sára.

- Leányom - szólt Tarnócziné a dermesztő hangtól és tekintettől megdöbbenve.

- Az Istenért, hallgasson, néném! - rimánkodott Judit.

- Mit mondál, he? Nem veled beszélek... De bizony van, kedves leányom, örvendetesebb újság is. Ahogy Meggyesről jövék, fegyverek által körülvett szekérrel találkoztam. Elül sok lándzsás, hátul még több, oldalvást székely darabontok, de felvont karabéllyal.

- Fogja be a száját, napamasszony! - kiálta a szomszéd terembe érkezett Haller.

- A lator Mikes Jánost vitték. Megátkoztam őt. S tudom, hogy a hóhérbárd alatt csak Tarnócziné átkára, a te anyád átkára fog gondolni.

- Ah! - Sára szívéhez kapott.

- Nem engedem e házat több istenkáromlással fertőztetni - monda Haller.

- Ő vendéged és az én anyám! - szólt Sára, férjének nyakába borulván. Megcsókolta kezét, homlokát, ajkait. Haller fagyott, fázott... nem tudá: miért?... - Judit, én édes Juditom, jó éjt! - s kezével Sára csókot hintett a síró asszony elé, és gyorsan távozott; de a díszterem küszöbénél visszafordulva, anyja elébe borult: - Ó, anyám, te engem átkoztál meg! Én nem panaszlok ellened, sem itt, sem ott!

Kezeivel a földre és az égre mutatott. - Jó éjt, anyám! - s ezzel eltűnt.

Judit az ajtó melletti nyílt almáriomon vékony pengést hallott. Elébb szemeivel kísérte a gyors Sárát, s aztán utána indult, hogy elérhesse; de midőn már az írószobában volt, Sára a falajtó nyitját éppen becsuká.

Haller Tarnóczinéval maradt.

- Leányom komédiásnő lett - szólt ez -, s ha nem Bethlen Istvánné udvarában, akkor e szép mesterséget Judittól tanulta.

- Kegyelmed szívtelen... elvetemült asszony! - kiálta levetve minden szelídségét Haller.

- Mit mond ez a pávián? - kérdé elfordulva Tarnócziné egy harmadik személytől, mely nem volt sehol, de amelyet képzetében az árva özvegy a kemence mellé állított, hogy vallassa. - Azt mondja-e, hogy ő pávián? Azt bizony! Hogy szép felesége az ő majomképébe szerelmes? Azt bizony! Hogy neki ennélfogva felesége bolond szeszélyei miatt szabad még a napáját is sértegetni? Azt bizony! S hogy köszvényes kezével, lábával hetvenkedhetik, mint egy fiatal részeg pandúr? Azt bizony?

- Csak tessék napamasszonynak ismeretlenével tovább is társalogni. Én azalatt fogatok.

- S hová készül fiamuram? - kérdé most visszafordulva Tarnócziné. - Ilyen hűvös éjjel és olyan egészséggel mint a kegyelmedé, könnyen utazhatik a másvilágba is.

- Nem a másvilágba, napamasszony, csak Fehérvárra megyek, hogy amennyiben tőlem telik, segíthessek Mikes Jánoson.

Tarnócziné a harag és ijedelem miatt pirossá lett. - Én is fogatok. Hadd segítsek, a magam módja szerint, Mikes Jánoson.

- Induljunk tehát egyszerre. Legalább azalatt csöndesen lesz Sára.

- Csöndesen, kiváltképpen a kegyelmed távozása miatt! - válaszolá a napa, s kirohant, hogy kocsiját elővonassa; de a szabadban hamar eszébe jut, hogy Haller hatalmas hivatalnok, hogy a fejedelemnek Mikes Móric iránti szívessége igen rossz előjel, s hogy az előteremben ő legkevésbé viselte oly modorban magát, mely az udvarnál még csak bebocsáttatásra is képesítse.

Kár volt megsérteni a pávi... nem, nem... Haller Pétert. S miért mondá leányom, hogy őt átkoztam meg, holott én Mikes Jánosra... Seregek ura! Mely sejtelem! Ne tovább, pokoli gyanú!... De mégiscsak tovább, tovább!... Haller Péter nem mehet Fehérvárra. Inkább kocsijának kereke elé dobom Sárát, hogy csak testén át haladjon ki, ha tud, a kapun. Zakariással kell előbb szólanom! Csak egy adat, csak egy látszat!... De ha a pávián féltékeny, hol állhat meg a tettben? Ahá! Haller nem tud ölni. Csak elűzi nejét. Hadd űzze! Én Sára második férjétől várok utódokat. A Mikes-birtokokért végre is unoka kell. Hiba volt tőlem Rákóczi deli kíséretéből nem választani Sárának élettársat! Az embert szenvedélyei a határzó percben korlátolttá... - Gyűlölöm Hallert!