8

De ha szép húgának fürteit Judit nem is rendezhette, semmi sem gátolá, hogy az egész főt igazítás alá ne vegye.

Sára Bethlen Istvánnétól hazajőve, aranykapcsos imakönyveken kívül egypár verset, rímelt krónikát s lovagregényt hozott magával, többnyire magyar és olasz nyelven, mely utóbbin elég folyékonyan beszélt, még a latinból is - az akkori úrhölgyek szokása szerint - valami keveset értett.

Tarnócziné nagyasszonyom bevárta Istenben boldogult férjének temetését, s aztán Sára világi könyveit a kegyes Sebestyén emlékére s annak - mint mondá - határozott rendeletéből máglyára raká. Hamuvá égett a tündérország, s maradványai, melyek önként nem röpültek a légbe, minthogy éppen szapulás ideje volt, egy nagy vasüstbe gyűjtetvén, lúg készítésére használtattak. E szigorú, de ünnepélyes eljárás után, a szóbeli végrendeletet teljesítő anya nagy falka átkot szórt a néhai nevében az olaszokra, kik mind pápisták és bálványimádók, s komoly, sőt fenyegető kézmozdulatokkal köté a bámuló Sára szívére, hogy többé ne merészeljen az új ammonniták⁶⁸átkozott nyelvén beszélni, mit a kisleány annál könnyebben teljesíthetett, mert az egész vidéken úgysem értette volna meg senki. Egyébiránt Tarnócziné, ki elméje és áhítatossága miatt egyaránt híressé lőn, távol volt attól, hogy egyetlen magzatából falusi libát neveljen. Minden elhamvasztott könyv helyett legalább tíz egyházi értekezést és prédikációt kellett Sárának elolvasni, s ráadásul még a Tarnócziak- s Naprádiakkal rokonságban levő családok nevezetesebb pöreinek történetét is édesmamája élő előadásából igen gyakran tanulmányozhatta; csakhogy a szegény gyereknek, mint látszott, nem sok emlékezőtehetsége volt e komoly és szükséges dolgok megtartására; míg ellenben a verses regények tiltott sorai, gyakran oly olvashatón lebegtek szeme előtt, mintha le volnának nyomtatva. Még a kezdőbetűk cirádái is ott voltak a levegőben, s vigyorgó tekintettel erősíték, hogy nem haltak meg, nem égtek el.

Minthogy olvasóim már tudják, miért kellett Sárának a szellemi társaságtól, mely Ecsedről és a mármarosi várból Szentlélekig kíséré, megválni, könnyen elképzelhetik meglepetését, midőn a kamara és konyha körüli intézkedéseket végezvén, a nappali szobába lépett, s ott az asztalon és üveges almáriumban egy csomó idegen könyvre talált, melyek a régi porosakat legjobb helyeikből kiszorították, s a viaszszín pergament és fekete marokkói bőrbe öltözött vaskos művek közt, tafotával,⁶⁹bársonnyal vagy tarka papírral borított ledér alakjaikkal úgy nézhettek ki, mintha Éva anyánk legcsábítóbb leányai simultak volna rideg erkölcsbírák és színmutató farizeusok oldalbordáihoz, hogy addig incselkedjenek, míg mindenik velök táncolni, citerázni és zsolozsma helyett egy pajkos szerelmi dalt fog énekelni.

Görcsök környeznék a kegyes Tarnóczinét, s leánya is elpirult, nem tudni szégyen vagy meglepetés miatt.

S hogyne! Hisz Judit néni a legdivatosabb olvasmányokat rakta szeme elibe. Nem volt ugyan közöttök illemsértő - mert az akkori kor a frivolitásokat kevésbé szerette, mint mi -, de tartalmuk többnyire világi érzésekre és történetekre vonatkozott, mi máskor elég ok lett volna, hogy a szentléleki várkastélyba be se bocsátassanak. Most azonban nagy kitüntetésben részesültek, mint szoktak a visszahívott száműzöttek, kiknek fő érdemök a hosszas távollét. Cyrus⁷⁰király és Nagy Sándor hódításai, Tiridates⁷¹örmény hercegúrfi szerelme, a mágnessziget körül tett veszélyes utazások, a kerekasztal⁷²hőseinek viselt dolgaiból néhány szép rege s temérdek verses krónika a törökök és magyarok közt folyt háború fényesebb eseményeiről, voltak az asztalra helyezve, oly szeszélyes változatossággal, hogy most a tündérországba, majd a krími tatár rabság békóihoz ragadták a képzelődést, s ha Sára egy percben a száguldó magyar levente hímes-gyöngyes nyeregkápáján a szendrődi vagy temesvári basa háreméből elrablott szép odaliszkkal⁷³találkozott, már a másikban a Héttorony fenekére zárt fogoly lassú és méla éji dalát hallhatá, ki honn maradt árva neje s kicsiny gyermekei után kesereg. S mily kellemesen hatott kedélyére, midőn a Bethlen Istvánné udvarában olvasott könyveket is újra láthatta. Előtte volt a fiatal Abigail, a goromba vén Nábál kacér neje:

Mint menté meg haláltól az ő urát.
Leszállítván szent Dávidnak haragját.⁷⁴

Megtalálá a Vitéz Francisco regényes történetét, melyet a híres Ráskai Gáspár⁷⁵szerzett, s várról várra utazván, a szép úrhölgyeknek citera mellett énekelt. Sok könnynek kellett folyni e költő érzékeny műve miatt, különben a házaló dalnokok nem nyerték volna az újabb versírók által utasításul, hogy előadásaikban Francisco nótájához tartsák magokat. Sára, a nagynéne csodálkozására, könyv nélkül szavalá Zebernik urának, a hős Franciscónak történetét, azon jelenettől kezdve, midőn Béla király Budára hívja, hogy a nagy ünnepéllyel tartandó vitézi játékokban részt vegyen. Neje a búcsúzáskor szívére köti, ne kérkedjék a többi lovagok rossz szokása szerint, mit meg is ígér, de fájdalom, nem teljesít. A király tudniillik a torna után, melyben a bajnokdíjt Francisco nyerte el, fényes lakomát tart, s a bortól felhevült urak kezdék dicsérni váraikat, fegyvereiket, vadászsólymaikat, uradalmaik termékenységét, udvari bolondjaik élceit: szóval mindazt, mi becsessel bírtak.

Francisco sem akart hátramaradni. Esküvel erősíté tehát, hogy ő mindnyájoknál gazdagabb, mert neki van a legszebb és leghűbb felesége. Zaj támad az étteremben, s Kassander - az a híres bajvívó, kit a vitézi játékon csak Francisco emelt ki nyergéből - gúnyosan fölkacagva mondá: nőd szépségéről nem szólok; de jámborságáért le mered-e Zeberniket és fejedet kötni? Nem kellett ennél több, hogy a becsületében sértett férj a király színe előtt élet- és halálalkura lépjen Kassanderrel. A mátkagyűrű meg egy aranyhandzsár volt a jel, melyet ha Kassander előmutat, be fog bizonyulni, hogy Zebernik várasszonyának hűségén diadalmaskodott. Béla király és a lovagok a férjjel együtt mély titoktartásra kötelezték magukat. Kassander tüstént útnak indult, s a kitűzött határidőre mind a mátkagyűrűvel, mind pedig az aranyhandzsárral a királyi palotába lépett. Franciso Zeberniket elveszté, de midőn a tőke elébe ment, hogy bárddal fejét levágják, Béla közbevetette magát, s addig kért, míg sikerült a halált örök ideig tartó száműzetéssé változtatnia.

Ó, én édes fiam, kicsinyded apródom,
Eleitől fogva ki voltál titkosom:
Ki hitte volna, hogy így csalatkozom,
Én asszonyod miatt legyen bujdosásom?

Ily gyöngéd és rendkívül költői kifakadással vált el kedvelt szolgájától Francisco, s nyakába vette a széles világot, nem átkozva nejét, nem esküdve bosszút. Mit egyébiránt igen helyesen is tett, mert a bonyolított mese továbbfolytatása nélkül is képzelhetik olvasóim, hogy Kassander csalárd eszközökkel jutott a kívánt jelekhez, s a nő ártatlansága kétség alá sem jöhet. A kis apród közlé jó gazdája panaszát a várból már elűzött asszonnyal, s ez éles elméjű lévén, hamar sejdíté az ármányt, mely szerencsétlenségöket kovácsolta. Férfiruhába öltözött, Béla király udvarában Loránt név alatt megjelent, s ügyességével és nemes modorával úgy megnyeré a vén uralkodó szívét, hogy végre fiává s trónörökösévé fogadta. Ily kegyeltetés alkalmat adott neki rendre az ármány nyomába jutni, bujdokló férjét fölfedezni és Kassandert, ki már nádorispán volt, hatalma tetőpontján megbuktatni. A költemény végén nőruhába öltözik Loránt, Francisco feleségéhez jut, s a király trónörökös nélkül marad.

Még a verses regény kezdetén alig volt túl a szép Sára, midőn Judit összecsapván kezét, bámulattal kiáltott föl: - Az Istenért, kedves gyermekem, hogy tudhatod ezt?

- Akár végig elmondom - válaszolá húga minden negély és dicsekvés nélkül.

- Ah! Végig? - tudakolá Judit növekvő meglepetéssel.

- Igen. S ha neked tetszeni fog, csinos párbeszédekben is előadhatom. Mert eljátszottuk.

- Hogyan? Eljátszottátok?

- El ám!

- Mit értesz ezzel?

- Csak azt, nénikém, hogy Bethlen Istvánné íródiákja a történetből színművet készített.

- Olyant, minőt Balassa Menyhért árultatásáról olvastam?⁷⁶

Természetesen, de sokkal szebbet. Mi pedig régi cifra ruhákat vettünk magunkra, s a cselédekkel, kik játékunkat nézték, majdnem elhitettük, hogy az egész velünk történik. Némelyik Loránton könnyezett; mások szerették volna Kassandert megverni, s tán teszik is, ha nem tudják, hogy a huszti vitéz várnaggyal gyűl meg a bajuk.

- S kicsoda játszta Loránt szerepét?

- Ah, merte volna-e valaki Szécsi Márián kívül? Arra sok ész és gyakorlottság kell.

- S te mi voltál?

- Csak a kicsi hű apród.

- És Francisco helyét ki töltötte be?

Sára vállat vonított, s halaványabb arccal, de igézően gyermekded hangon mondá:

- Ó, azt én is szeretném tudni!

Judit újságvágya fölébredt, és száz kérdéssel is ostromolná húgocskáját, ha ez történetesen vagy számításból egy könyvet vévén kezébe, fönnhangon nem kezdi olvasni:

Egy krónikát mondok, urak, hallgassátok,
Kinek talán mását ti nem hallottátok.

Az elszavalt két sor elég volt Judit eszének új irányt adni. Ha a pünkösdirózsára friss hó esik, nem bágyad el hamarább annak virító színe, mint ahogy egy méla szenvelgésbe összehúzódtak a fiatal özvegy nyílt és mosolygó vonalai: - Ó, a férfiak! - sóhajtá. - Jobb ha nem ismered, Sárám, a férfiakat. Ezt te könnyen teheted anyád felügyelete alatt. Neki árgus szemei vannak. Egészen más helyzetben voltam én. Csak Isten a megmondhatója, mennyi könnyet kell hullatnunk szívünk miatt! Mert sok oly Volter király van a világon, milyenről a kezedben levő könyv versel, és sok oly Griseldis.⁷⁷Nem szükség a példákért messze mennünk.

Világos volt, hogy Judit ábrándozó hajlamainál fogva egészen a Griseldis szerepébe képzelé magát, s a jókedvű Mikes Mihályban egy kegyetlen szeszélyű Voltert vélt feltalálni. Sára éjjeli beszélgetésük után nem lehetett aziránt kétségben. - Hiszed-e, nénikém - szólt enyelgőn -, hogy minden költemény közt, melyet olvastam, legkevésbé ez tetszett.

- Bizonyosan csak írásmódjáért, mely már elavult - válaszolá Judit.

- Nem, nénikém, tartalmáért.

- Ugye bosszankodtál Volterra?

- Griseldisre, nénikém.

- Pedig ő a legtökéletesebb nő volt.

- Nem kívánnék ily tökéletes lenni.

- Hűn szerette férjét.

- De önérzés nélkül! - válaszolá Sára.

- A szerelem minden áldozatra kész - jegyzé meg Judit. - Majd ha szíved és hited egy férfihoz lesz kötve, másként fogsz vélekedni.

Sára elejté a társalgás fonalát, szórakozottá lőn, s midőn tekintete Judit éles fekete szemeivel találkozott, elpirult.

A kedves gyermek bizonyosan Mikes Kelemenre gondol - ezt vélte a nagynéne, s kíméletből egy könyv átlapozásához fogott. Sára is követte példáját, s a Tarnóczinétól máglyára ítélt munkák minden testvéreiket és rokonaikat magukkal hozva igyekeztek hamar utánpótolni azt, mit kitiltatásuk óta a szép leány tudni és érezni elmulasztott. S valóban Judit néne könyvtára kimeríthetetlennek látszott, mint a bőség szaruja. Mindig újak kerültek elő olasz vagy többnyire magyar nyelven, s találkozott közöttök hébe-hóba komolyabb tartalmú is, melyet az érzelgős özvegynél nem kerestünk volna.

Mik voltak akkori költészetünk és prózánk becsesb terményei közül Sára kedvelt olvasmányai, felesleges volna említeni, minthogy olvasóim hihetőleg százból sem ismernek egyet. Akkor nagy körük s nagy hatásuk volt. Utóbb némelyike a ponyvairodalomba bejutván, hosszasan tengett a tükör háta mögé szúrva, vagy a mestergerendán.⁷⁸Míg ellenben a finnyásabbak, melyek könyvtárba zárattak, s a művelt osztály részvététől vártak életet, a szatmári béke után egészen feledésbe jutottak - de nem azért, hogy újakkal cseréltettek volna föl -, s midőn később a régiségbúvárok kíváncsisága irántok fölébredt, nagyrészint még úgynevezett egyetlen példányban sem valának előteremthetők, pedig virágzó éveikben tíz kiadást is láttak; oly sors, mellyel mostani verseink nem dicsekedhetnek; mit nem úgy említek, mintha jóslani akarnék.

De egy vendégektől nem látogatott falun reggeltől estig a nők időtöltésében sok hézag támadna, hova az unalom férkőznék be, ha csupán az olvasás állana rendelkezésökre. Ezt jól tudta Judit, mint napjainkban minden kecses hölgy, ki órákig ül pipereasztal mellett, még akkor is, ha reménye sincs egész nap olyannal találkozni, kinek tetszése közelebbről érdekelné. Általában az öltözködés bizonyos éven túl az élv igen izgató nemévé válik, míg csak foglalkozás marad a fiatal leányoknál, kik minden ruhában szépek. Sára engedé haját a néne mesteri keze által divatos vagy eszményi formákba gyűjteni, de maga nevetett legjobban, midőn egyszerű szoknyáival, melyek köznemes leányokétól többnyire csak finomabb szabásukkal különböztek - a fürtein átfont margaréták és gránátkövek kirívó ellentétben tűntek föl. Judit nem tudta rábeszélni, hogy az ő gazdag ruhatárából válasszon kelméket. Igaz, nehéz is lett volna Sárát hiúságánál fogva csábítani e kívánat teljesítésére, minthogy rajta még a háziszövet is csodálatosan jól állott. A nagynéne tehát fortélyhoz nyúl. A verses regényekben előforduló úrhölgyek viselete szerint jelmezekké alakította át díszruháinak nagy részét, s felöltöztek dévajságból, szeszélyből és egymás mulattatása végett, most Judit a Sámsont meghódító, kacér Delilává, majd Sára a kis Dávid király szívét leigéző Jeftává.⁷⁹Klorinda, ki Tankréd herceget⁸⁰szerette; Morgana tündér, ki bűvös-bájos szépségével Parceval lovagot⁸¹tartóztatá vissza az ezüstmedencének, melyben Krisztus vére őriztetett, fölkeresésétől, s a költők több más kecses alakjai sem maradtak ki a játékból, és napjainkban nem egy színésznőt tett volna boldoggá azon ruhadarabok birtoka, melyeket Judit, hogy húgának szórakozást szerezzen, összetatarozott. Elgondolható, mennyi idő telt el így észrevétlenül a tükörnél, a varróasztalnál és a szeszélyes olló mellett, mely az özvegy izgékony képzelődését nyomban követvén, a legsajátszerűbb formákat teremté. Tündérgyors szárnyakon repültek az órák, s ha haladásuk egy percig lankadt, már Judit új és meglepő tervekkel volt készen. Elfeledte érzelgéseit, el rosszul viszonzott szerelmét; el a látogatással késő szomszédokat, csak hogy húgának, kit az anyja mellett unalommal töltött évekért kártéríteni akart, szórakozást szerezzen. Valami nemes szívű, de egyszersmind valami démoni volt e sürgeségben. Ha a szabadba mentek sétálni, bokrétákat fűzött, melyek a keleti virágnyelven a kedély s érzelem édes titkait beszélték el, s csak azt sajnálta, hogy az őszi növényzet nem bír annyiféle jelképes virággal, amennyivel ő egészen beavatni tudná Sárát azon rejtett tudományba, melynek szépségéről és hasznairól a hét bölcsek - mint hitelesen állíthatja - vastag könyveket írtak; nem is említve Salamon királyt. Ha esős, sáros időben a szobából kijárni alkalmatlan volt, Judit lantját kezdette pengetni, s minthogy a zene a táncot hamar eszébe juttatta, Sárát - kit anyja e botrányos élvezettől nagy gonddal oltalmazott - különbnél különb figurákra tanítgatá, s egészen el volt ragadtatva, midőn észrevette, hogy szép bálványkája - hála a Bethlen Istvánné gondoskodásának! - több kellem- s művészettel lejt, szökell és hajlong, mint amennyi elég volna egy falka rideg keblű és álnok szenteskedőt a világ romlottságáról való meggyőződésre vezetni.

Mihály napján pedig, a reggeli után, egy tengerzöld és egy lilaszín női lovagruhát talált Sára a pipereasztal mellett.

Judit asszony, ki belépő húgát észrevenni nem látszott, nyílt imakönyv előtt merengett, s csak akkor veté föl éjsötét szemeit, midőn kirívó tettetés nélkül lehetetlen volt tovább elmélyedésben maradni.

- Kedvesem, ma szegény, néhai férjemnek névnapja van - sóhajtá.

Sára hallott már annyit nénikéje élettörténetéből, hogy szükségesnek ne tartsa rendkívül szomorú arccal fogadni ez emlékeztetést.

- Az idő szép - folytatá Judit illetődött hangon. - Az ég oly derült, mint a legvidámabb májusi délelőttön.

- Alkalmasint ma nem fog esni - közbeszólt Sára, sajdítva nénje célzatát.

- S megázástól nincs mint tartanunk, ha hosszasabban is ülnénk szabadban - jegyzé meg Judit.

- S ha messzebb is távoznánk a háztól - egészítette ki Sára.

- Például hozzám - mond a néne. - Úgyis e napot mindig otthon töltém. Tavaly Celnáról éjjel-nappal utaztam, mert másként lehetetlen volt pontban megérkezni. S már szürkülni kezdett a hajnal, midőn falum határánál valánk, hol míg a kocsis egy mély kerékvágásból a kocsit ki akarta rántani, a rúd kettétört. Gyalog siettem haza. De a virrasztás és törődés miatt oly kimerült valék, hogy rögtön le kellett feküdni, s egész nap ki sem nyitám szememet. Aludtam, mint a halott, s csak akkor rezzentem fel először, midőn már az éjfél a névnappal együtt elmúlt. Reggel pedig megint visszaindultam Celnára, mert szép társaság volt a szüretre összehíva, s el nem maradásomról ígéretemet bírták. Képzelheted, mennyit bosszantottak barátnőim azon módért, mellyel volt férjem emlékét megünneplém. Pedig ha a névnap alatt szüntelen aludtam is, legalább otthon tevém, s a dolognak ez a lényeges oldala. De öltözzünk már, kedvesem! Különben elkésünk, s itt ér a dél.

- Sietek, hogy fogassak - szólt Sára az ajtó felé indulva.

- Mibe, angyalkám? Hisz a hintóval a sógorasszony ment Szebenbe.

- A várnagy kocsijával elmehetünk.

- Ah! Attól a döcögés miatt még a feleúton már oldalfájást kapunk.

- Megpróbáljuk hát az ispánét.

- De kerékpántjai oly vékonyak, mint a levélpapír, s mielőtt sikolthatnánk a földön leszünk.

- Van egy erős társzekerünk, mely az ecsedi sárt is reccsenés nélkül kiállotta, majd abba fogatom az igáslovakat.

Judit látván, hogy csellel Sárán nem győzedelmeskedhetik, más húrt kezdett pengetni.

- Mit mondasz, kedvesem - szólt mosolyogva -, mit mondasz a ruhákra, melyeket öltözőasztalod előtt látsz? Tetszenek-e?

- Igen szépek - válaszolta Sára, szemeit gyönyörrel legeltetve rajtok.

- A lilaszínben igézőleg néznél ki, aranyfürtű tündérkém; a tengerzöld pedig, ha felpróbálnám, tán nem állana egészen rosszul.

- Sőt rendkívüli jól, kedves néném. Magam is amazonok királynőjének gondolnálak benne, vagy Semiramisnak,⁸²midőn a világ meghódítására indul. Lásd, mily szorgalmasan olvastam könyveidet - kötekedett Sára, átölelve Juditot. - De mi hasznát vehetnők ez öltözékeknek? Hisz oly hosszú uszályuk van, hogy apród nélkül nem is sétálhatnánk a szobában.

- Hát ha lovagolnánk? Miért ne tegyük?

- Tán az igásokon, nénikém?

- Azokra nem szorultunk, kis civódó! - szólt nevetve Judit. - Alkalmasint a tornác előtt most felnyergelve áll kép paripa. Egyik vasszín, hosszú röpke sörénnyel, tomboló fehér körömmel, büszke rövid nyakkal s mégis oly szelíd és értelmes tekintettel, mintha beszélni tudna. Mihelyt meglát, remélem, le fog térdelni, hogy könnyen ülhess hátára. A másik engemet hasonló kitüntetésben aligha részeltet, mert nem lépett néhai férjem iskolájából a nagyvilágba, s elég önfejűnek látszik, de mindent egybevetve végtére sem lehet sok panaszom magaviseletére. Csak akkor bokrosodik meg, ha az útról nyúl szökik fel, vagy puttonos szamárral találkozunk. Különben jó erkölcsű, álnokság és fortély nélküli sötétpej. Kísérőre sincs szükségünk a lovászgyermeken kívül. Ebédet már rendeltem otthon, s csak az öltözés és indulás van hátra. Fogjunk hozzá.

Sára, bár arca örömtől s vágytól égett, vonakodott a ruhát érinteni.

- Segítsek? - kérdé Judit.

- Menjünk kocsin.

- Hisz te Ecseden sokszor lovagoltál. Magad említéd.

- De nálunk szokatlan. Úgy hiszem, anyám nem szeretné, ha hallaná. Sohasem mondtam neki, hogy tudok.

- Most én vagyok anyád.

- Mégpedig, mint látom, igen szigorú - szólt ingerkedve Sára.

- Amit Lórántfi Zsuzsánna, a mi kegyelmes fejedelmünk neje, ki az erkölcsiség tükre és az illem szabályai körül Petneházinénál is szigorúabb, naponként tesz, talán nekünk is szabad hébe-hóba megpróbálni.

- De nem tűnnék-e föl valakinek hozzád menetelünk módja?

Ezt oly tréfás s mégis komoly hangnyomattal ejté Sára, hogy Judit a csínyen kapott gyermekként elpirult.

- Ah! Mihály urat érted? Igazad van - sóhajtá.

- Tehát a kocsi mellett maradunk?

- Nem, Sárám! Lovagolni fogunk, de csak az udvar körül, vagy legfölebb Szentlélek felé.

- Hát a névnap? Hát fogadásod?

- Hagyján! Lelkileg otthon leszek. Kétannyiszor gondolok férjemre, mint ma egy éve. Ez bőven pótolja a személyes jelenlét hiányát. Amit akartam, könnyelmű ötlet volt. Eszemből kiesett, hogy ma valószínűleg találkoznánk... Mikes Kelemennel.

- Hisz az még nem volna baj - jegyzé meg Sára vállvonítva s a legnagyobb közönnyel.

Judit álmélkodó tekintetet vetett rá. Nem érté, nem foghatá fel a nyugodt és hideg arckifejezést. Mint történhetik, hogy míg őt, az özvegyet, Mihály nevének említése zavarba hozza, Sára nem árul el semmi fölindulást, ha véletlenül Kelemenre célzanak. Mi ad ekkora lélekéberséget neki? Hogy szerzé meg e szertelen önuralmat? Mennyi életörömet tépett addig szét? Szegény gyermek! Kedves tettető angyal! Mily jó kedvvel öltözködik, pedig bizonyosan szenved. Ím, mosolyognak ajkai. A tükörbe tekint, hajnalderültté válik. Elégülten nevet, noha talán éppen e percben facsarja össze szívét a fájdalom. Hogyan lehet ily finom, gyönge testnek annyit tűrni megtörés nélkül? Már barettjét illesztette fejére, s vidámabbnak látszik, mintha menyasszonyi koszorúját hordaná. Már piciny kezében a selyemostort suhogtatja, s oly kéjjel, mintha igényei soha a gyermekjátékon túl nem szárnyaltak volna! Holott majdnem az oltár előtt kellett Kelemenről lemondania. Szegény gyermek! Kész volnék még bűnt is venni lelkemre, csak hogy megszabadítsam és boldoggá tegyem. De hogyan?... S hátha... hátha... ó, az hihetetlen. Hisz Mikes Kelemen szép, fiatal, vagyonos és jó családú. Szeretniök kell egymást. Kölcsönös hajlamaikat az egész világ tudja, s hányszor említé nekem Mihály.

E gondolatok forgottak Judit elméjében, míg húga az amazoni ruhát próbálgatá.

Néhány perc múlva a cselédek bámulatára deli paripákon léptettek ki az udvarból.

- Merre forduljunk? - kérdé húgától Judit, midőn a kapu előtt voltak.

- Az országúton nem mehetünk a völgybe, mert úgy hozzád érnénk.

- De ha a másik oldalon haladunk, akkor Szentlélekre fogunk jutni, s minden gyereket az utcára csődítünk.

- Kerüljük meg az udvart - szólt Sára -, és térjünk a kert mellett fekvő erdőbe.

- Az csupa tömkeleg, s benne úgy eltévedhetnénk, hogy véletlenül még Mikes Zsigmond várában találnók magunkat - jegyzé Judit meg, inkább kötekedő, mint komoly hangon.

- Hagyjuk tehát jobb kézre az országutat, s válasszuk azt a gyalogösvényt, mely a völgy bal szélét szegi be, és most sűrű csaliton, majd pedig virágborított fenyéren⁸³vonul tovább.

- De ott szakadásokra is fogunk bukkanni, melyeken át kell ugratni.

- Mit tegyünk tehát, nénikém?

- Bízzuk sorsunkat jóslatokra - ajánlá Judit. - Amely irányban először látunk madarat repülni, arra tartsunk mi is.

- Kivévén, nénikém, ha Mikes Mihály laka felé vezetne.

- Vagy ha azon erdőbe - közbeszólt Judit -, hol a téveteg mezsgyék bizonyos vár környékéig csalogatnának, s tán éppen Kelemen ablaka alá.

A kötekedésnek egy héja vetett véget, mely az ugarról felcsapván, a Sára által említett gyalogút irányában tűnt el.

- A jelek nekem kedveznek - kiálta a leány előhaladva.

Judit követé, s a két amazon elszáguldott.

Majdnem délben érkeztek vissza, kipirult arccal s fáradt lovakon.

- Mától, kedves Sárám, naponként fogjuk ezt ismételni - szólt Judit a szobába lépve.

- Tartok, hogy rossz néven vehetné anyám.

- Ne hidd! Midőn rám bízott, már hallgatólag mindenben megegyezett. Ő jól tudja, miben különbözöm tőle. Növendék leány koromban sokáig laktam házánál, s emlékezhetsz, hogy míg atyád élt, ti is gyakran jöttetek hozzám. Elég módja volt ismerni.

Judit Tarnócziné nagyasszony helybenhagyása felől aligha vala félannyira is meggyőződve, mint ahogy mutatá. Előtte csaknem oldhatatlan talány maradt a bizodalom, melynek részesévé lőn. S nem csoda, mert nekünk is igen kellene tévednünk, ha kényszerűségnél egyébnek tartanók a kegyes asszony tettét. Nem határozhatta el magát a leány Szebenbe vitelére, s ha már otthon hagyá, Naprádinét mellőznie azon fontos okból volt lehetetlen, mivel az egész környéken senki sem találkozott, kinek segélyét rokonságnál vagy ismeretségnél fogva igénybe vehesse.