8
De ha szép húgának fürteit
Judit nem is rendezhette, semmi sem gátolá, hogy az egész főt igazítás alá
ne vegye.
Sára Bethlen Istvánnétól
hazajőve, aranykapcsos imakönyveken kívül egypár verset, rímelt krónikát s
lovagregényt hozott magával, többnyire magyar és olasz nyelven, mely utóbbin
elég folyékonyan beszélt, még a latinból is - az akkori úrhölgyek szokása
szerint - valami keveset értett.
Tarnócziné nagyasszonyom
bevárta Istenben boldogult férjének temetését, s aztán Sára világi könyveit a
kegyes Sebestyén emlékére s annak - mint mondá - határozott rendeletéből
máglyára raká. Hamuvá égett a tündérország, s maradványai, melyek önként nem
röpültek a légbe, minthogy éppen szapulás ideje volt, egy nagy vasüstbe
gyűjtetvén, lúg készítésére használtattak. E szigorú, de ünnepélyes
eljárás után, a szóbeli végrendeletet teljesítő anya nagy falka átkot
szórt a néhai nevében az olaszokra, kik mind pápisták és bálványimádók, s
komoly, sőt fenyegető kézmozdulatokkal köté a bámuló Sára szívére,
hogy többé ne merészeljen az új ammonniták68átkozott nyelvén beszélni, mit a kisleány
annál könnyebben teljesíthetett, mert az egész vidéken úgysem értette volna meg
senki. Egyébiránt Tarnócziné, ki elméje és áhítatossága miatt egyaránt híressé
lőn, távol volt attól, hogy egyetlen magzatából falusi libát neveljen.
Minden elhamvasztott könyv helyett legalább tíz egyházi értekezést és
prédikációt kellett Sárának elolvasni, s ráadásul még a Tarnócziak- s
Naprádiakkal rokonságban levő családok nevezetesebb pöreinek történetét is
édesmamája élő előadásából igen gyakran tanulmányozhatta; csakhogy a
szegény gyereknek, mint látszott, nem sok emlékezőtehetsége volt e komoly
és szükséges dolgok megtartására; míg ellenben a verses regények tiltott sorai,
gyakran oly olvashatón lebegtek szeme előtt, mintha le volnának nyomtatva.
Még a kezdőbetűk cirádái is ott voltak a levegőben, s vigyorgó
tekintettel erősíték, hogy nem haltak meg, nem égtek el.
Minthogy olvasóim már
tudják, miért kellett Sárának a szellemi társaságtól, mely Ecsedről és a
mármarosi várból Szentlélekig kíséré, megválni, könnyen elképzelhetik
meglepetését, midőn a kamara és konyha körüli intézkedéseket végezvén, a
nappali szobába lépett, s ott az asztalon és üveges almáriumban egy csomó
idegen könyvre talált, melyek a régi porosakat legjobb helyeikből
kiszorították, s a viaszszín pergament és fekete marokkói bőrbe öltözött
vaskos művek közt, tafotával,69bársonnyal vagy tarka papírral borított ledér
alakjaikkal úgy nézhettek ki, mintha Éva anyánk legcsábítóbb leányai simultak
volna rideg erkölcsbírák és színmutató farizeusok oldalbordáihoz, hogy addig
incselkedjenek, míg mindenik velök táncolni, citerázni és zsolozsma helyett egy
pajkos szerelmi dalt fog énekelni.
Görcsök környeznék a kegyes
Tarnóczinét, s leánya is elpirult, nem tudni szégyen vagy meglepetés miatt.
S hogyne! Hisz Judit néni a
legdivatosabb olvasmányokat rakta szeme elibe. Nem volt ugyan közöttök
illemsértő - mert az akkori kor a frivolitásokat kevésbé szerette, mint mi
-, de tartalmuk többnyire világi érzésekre és történetekre vonatkozott, mi
máskor elég ok lett volna, hogy a szentléleki várkastélyba be se bocsátassanak.
Most azonban nagy kitüntetésben részesültek, mint szoktak a visszahívott
száműzöttek, kiknek fő érdemök a hosszas távollét. Cyrus70király és Nagy Sándor hódításai, Tiridates71örmény hercegúrfi szerelme, a mágnessziget
körül tett veszélyes utazások, a kerekasztal72hőseinek viselt dolgaiból néhány szép
rege s temérdek verses krónika a törökök és magyarok közt folyt háború
fényesebb eseményeiről, voltak az asztalra helyezve, oly szeszélyes
változatossággal, hogy most a tündérországba, majd a krími tatár rabság
békóihoz ragadták a képzelődést, s ha Sára egy percben a száguldó magyar
levente hímes-gyöngyes nyeregkápáján a szendrődi vagy temesvári basa
háreméből elrablott szép odaliszkkal73találkozott, már a másikban a Héttorony
fenekére zárt fogoly lassú és méla éji dalát hallhatá, ki honn maradt árva neje
s kicsiny gyermekei után kesereg. S mily kellemesen hatott kedélyére,
midőn a Bethlen Istvánné udvarában olvasott könyveket is újra láthatta.
Előtte volt a fiatal Abigail, a goromba vén Nábál kacér neje:
Mint
menté meg haláltól az ő urát.
Leszállítván szent Dávidnak haragját.74 Megtalálá a Vitéz
Francisco regényes történetét, melyet a híres Ráskai Gáspár75szerzett, s várról várra utazván, a szép
úrhölgyeknek citera mellett énekelt. Sok könnynek kellett folyni e költő
érzékeny műve miatt, különben a házaló dalnokok nem nyerték volna az újabb
versírók által utasításul, hogy előadásaikban Francisco nótájához tartsák
magokat. Sára, a nagynéne csodálkozására, könyv nélkül szavalá Zebernik urának,
a hős Franciscónak történetét, azon jelenettől kezdve, midőn
Béla király Budára hívja, hogy a nagy ünnepéllyel tartandó vitézi játékokban
részt vegyen. Neje a búcsúzáskor szívére köti, ne kérkedjék a többi lovagok
rossz szokása szerint, mit meg is ígér, de fájdalom, nem teljesít. A király tudniillik
a torna után, melyben a bajnokdíjt Francisco nyerte el, fényes lakomát tart, s
a bortól felhevült urak kezdék dicsérni váraikat, fegyvereiket,
vadászsólymaikat, uradalmaik termékenységét, udvari bolondjaik élceit: szóval
mindazt, mi becsessel bírtak.
Francisco sem akart
hátramaradni. Esküvel erősíté tehát, hogy ő mindnyájoknál gazdagabb,
mert neki van a legszebb és leghűbb felesége. Zaj támad az étteremben, s
Kassander - az a híres bajvívó, kit a vitézi játékon csak Francisco emelt ki nyergéből
- gúnyosan fölkacagva mondá: nőd szépségéről nem szólok; de
jámborságáért le mered-e Zeberniket és fejedet kötni? Nem kellett ennél több,
hogy a becsületében sértett férj a király színe előtt élet- és halálalkura
lépjen Kassanderrel. A mátkagyűrű meg egy aranyhandzsár volt a jel,
melyet ha Kassander előmutat, be fog bizonyulni, hogy Zebernik
várasszonyának hűségén diadalmaskodott. Béla király és a lovagok a férjjel
együtt mély titoktartásra kötelezték magukat. Kassander tüstént útnak indult, s
a kitűzött határidőre mind a mátkagyűrűvel, mind pedig az
aranyhandzsárral a királyi palotába lépett. Franciso Zeberniket elveszté, de
midőn a tőke elébe ment, hogy bárddal fejét levágják, Béla
közbevetette magát, s addig kért, míg sikerült a halált örök ideig tartó
száműzetéssé változtatnia.
Ó,
én édes fiam, kicsinyded apródom,
Eleitől fogva ki voltál titkosom:
Ki hitte volna, hogy így csalatkozom,
Én asszonyod miatt legyen bujdosásom?
Ily gyöngéd és rendkívül
költői kifakadással vált el kedvelt szolgájától Francisco, s nyakába vette
a széles világot, nem átkozva nejét, nem esküdve bosszút. Mit egyébiránt igen
helyesen is tett, mert a bonyolított mese továbbfolytatása nélkül is
képzelhetik olvasóim, hogy Kassander csalárd eszközökkel jutott a kívánt
jelekhez, s a nő ártatlansága kétség alá sem jöhet. A kis apród közlé jó
gazdája panaszát a várból már elűzött asszonnyal, s ez éles elméjű
lévén, hamar sejdíté az ármányt, mely szerencsétlenségöket kovácsolta.
Férfiruhába öltözött, Béla király udvarában Loránt név alatt megjelent, s
ügyességével és nemes modorával úgy megnyeré a vén uralkodó szívét, hogy végre
fiává s trónörökösévé fogadta. Ily kegyeltetés alkalmat adott neki rendre az
ármány nyomába jutni, bujdokló férjét fölfedezni és Kassandert, ki már
nádorispán volt, hatalma tetőpontján megbuktatni. A költemény végén
nőruhába öltözik Loránt, Francisco feleségéhez jut, s a király trónörökös
nélkül marad.
Még a verses regény
kezdetén alig volt túl a szép Sára, midőn Judit összecsapván kezét,
bámulattal kiáltott föl: - Az Istenért, kedves gyermekem, hogy tudhatod ezt?
- Akár végig elmondom -
válaszolá húga minden negély és dicsekvés nélkül.
- Ah! Végig? - tudakolá
Judit növekvő meglepetéssel.
- Igen. S ha neked tetszeni
fog, csinos párbeszédekben is előadhatom. Mert eljátszottuk.
- Hogyan? Eljátszottátok?
- El ám!
- Mit értesz ezzel?
- Csak azt, nénikém, hogy
Bethlen Istvánné íródiákja a történetből színművet készített.
- Olyant, minőt
Balassa Menyhért árultatásáról olvastam?76 Természetesen, de sokkal
szebbet. Mi pedig régi cifra ruhákat vettünk magunkra, s a cselédekkel, kik
játékunkat nézték, majdnem elhitettük, hogy az egész velünk történik. Némelyik
Loránton könnyezett; mások szerették volna Kassandert megverni, s tán teszik
is, ha nem tudják, hogy a huszti vitéz várnaggyal gyűl meg a bajuk.
- S kicsoda játszta Loránt
szerepét?
- Ah, merte volna-e valaki
Szécsi Márián kívül? Arra sok ész és gyakorlottság kell.
- S te mi voltál?
- Csak a kicsi hű apród.
- És Francisco helyét ki
töltötte be?
Sára vállat vonított, s
halaványabb arccal, de igézően gyermekded hangon mondá:
- Ó, azt én is szeretném
tudni!
Judit újságvágya fölébredt,
és száz kérdéssel is ostromolná húgocskáját, ha ez történetesen vagy számításból
egy könyvet vévén kezébe, fönnhangon nem kezdi olvasni:
Egy
krónikát mondok, urak, hallgassátok,
Kinek talán mását ti nem hallottátok.
Az elszavalt két sor elég
volt Judit eszének új irányt adni. Ha a pünkösdirózsára friss hó esik, nem
bágyad el hamarább annak virító színe, mint ahogy egy méla szenvelgésbe
összehúzódtak a fiatal özvegy nyílt és mosolygó vonalai: - Ó, a férfiak! -
sóhajtá. - Jobb ha nem ismered, Sárám, a férfiakat. Ezt te könnyen teheted
anyád felügyelete alatt. Neki árgus szemei vannak. Egészen más helyzetben
voltam én. Csak Isten a megmondhatója, mennyi könnyet kell hullatnunk szívünk
miatt! Mert sok oly Volter király van a világon, milyenről a kezedben
levő könyv versel, és sok oly Griseldis.77Nem szükség a példákért messze mennünk.
Világos volt, hogy Judit
ábrándozó hajlamainál fogva egészen a Griseldis szerepébe képzelé magát, s a
jókedvű Mikes Mihályban egy kegyetlen szeszélyű Voltert vélt
feltalálni. Sára éjjeli beszélgetésük után nem lehetett aziránt kétségben. -
Hiszed-e, nénikém - szólt enyelgőn -, hogy minden költemény közt, melyet
olvastam, legkevésbé ez tetszett.
- Bizonyosan csak
írásmódjáért, mely már elavult - válaszolá Judit.
- Nem, nénikém,
tartalmáért.
- Ugye bosszankodtál
Volterra?
- Griseldisre, nénikém.
- Pedig ő a
legtökéletesebb nő volt.
- Nem kívánnék ily
tökéletes lenni.
- Hűn szerette férjét.
- De önérzés nélkül! -
válaszolá Sára.
- A szerelem minden áldozatra
kész - jegyzé meg Judit. - Majd ha szíved és hited egy férfihoz lesz kötve,
másként fogsz vélekedni.
Sára elejté a társalgás
fonalát, szórakozottá lőn, s midőn tekintete Judit éles fekete
szemeivel találkozott, elpirult.
A kedves gyermek bizonyosan
Mikes Kelemenre gondol - ezt vélte a nagynéne, s kíméletből egy könyv
átlapozásához fogott. Sára is követte példáját, s a Tarnóczinétól máglyára
ítélt munkák minden testvéreiket és rokonaikat magukkal hozva igyekeztek hamar
utánpótolni azt, mit kitiltatásuk óta a szép leány tudni és érezni
elmulasztott. S valóban Judit néne könyvtára kimeríthetetlennek látszott, mint
a bőség szaruja. Mindig újak kerültek elő olasz vagy többnyire magyar
nyelven, s találkozott közöttök hébe-hóba komolyabb tartalmú is, melyet az
érzelgős özvegynél nem kerestünk volna.
Mik voltak akkori
költészetünk és prózánk becsesb terményei közül Sára kedvelt olvasmányai,
felesleges volna említeni, minthogy olvasóim hihetőleg százból sem
ismernek egyet. Akkor nagy körük s nagy hatásuk volt. Utóbb némelyike a
ponyvairodalomba bejutván, hosszasan tengett a tükör háta mögé szúrva, vagy a
mestergerendán.78Míg ellenben a finnyásabbak, melyek könyvtárba
zárattak, s a művelt osztály részvététől vártak életet, a szatmári
béke után egészen feledésbe jutottak - de nem azért, hogy újakkal cseréltettek
volna föl -, s midőn később a régiségbúvárok kíváncsisága irántok
fölébredt, nagyrészint még úgynevezett egyetlen példányban sem valának
előteremthetők, pedig virágzó éveikben tíz kiadást is láttak; oly
sors, mellyel mostani verseink nem dicsekedhetnek; mit nem úgy említek, mintha
jóslani akarnék.
De egy vendégektől nem
látogatott falun reggeltől estig a nők időtöltésében sok hézag
támadna, hova az unalom férkőznék be, ha csupán az olvasás állana
rendelkezésökre. Ezt jól tudta Judit, mint napjainkban minden kecses hölgy, ki
órákig ül pipereasztal mellett, még akkor is, ha reménye sincs egész nap
olyannal találkozni, kinek tetszése közelebbről érdekelné. Általában az
öltözködés bizonyos éven túl az élv igen izgató nemévé válik, míg csak
foglalkozás marad a fiatal leányoknál, kik minden ruhában szépek. Sára engedé
haját a néne mesteri keze által divatos vagy eszményi formákba gyűjteni,
de maga nevetett legjobban, midőn egyszerű szoknyáival, melyek
köznemes leányokétól többnyire csak finomabb szabásukkal különböztek - a
fürtein átfont margaréták és gránátkövek kirívó ellentétben tűntek föl.
Judit nem tudta rábeszélni, hogy az ő gazdag ruhatárából válasszon
kelméket. Igaz, nehéz is lett volna Sárát hiúságánál fogva csábítani e kívánat
teljesítésére, minthogy rajta még a háziszövet is csodálatosan jól állott. A
nagynéne tehát fortélyhoz nyúl. A verses regényekben előforduló úrhölgyek viselete
szerint jelmezekké alakította át díszruháinak nagy részét, s felöltöztek
dévajságból, szeszélyből és egymás mulattatása végett, most Judit a
Sámsont meghódító, kacér Delilává, majd Sára a kis Dávid király szívét
leigéző Jeftává.79Klorinda, ki Tankréd herceget80szerette; Morgana tündér, ki bűvös-bájos
szépségével Parceval lovagot81tartóztatá vissza az ezüstmedencének, melyben
Krisztus vére őriztetett, fölkeresésétől, s a költők több más
kecses alakjai sem maradtak ki a játékból, és napjainkban nem egy színésznőt
tett volna boldoggá azon ruhadarabok birtoka, melyeket Judit, hogy húgának
szórakozást szerezzen, összetatarozott. Elgondolható, mennyi idő telt el
így észrevétlenül a tükörnél, a varróasztalnál és a szeszélyes olló mellett,
mely az özvegy izgékony képzelődését nyomban követvén, a
legsajátszerűbb formákat teremté. Tündérgyors szárnyakon repültek az órák,
s ha haladásuk egy percig lankadt, már Judit új és meglepő tervekkel volt
készen. Elfeledte érzelgéseit, el rosszul viszonzott szerelmét; el a látogatással
késő szomszédokat, csak hogy húgának, kit az anyja mellett unalommal
töltött évekért kártéríteni akart, szórakozást szerezzen. Valami nemes
szívű, de egyszersmind valami démoni volt e sürgeségben. Ha a szabadba
mentek sétálni, bokrétákat fűzött, melyek a keleti virágnyelven a kedély s
érzelem édes titkait beszélték el, s csak azt sajnálta, hogy az őszi
növényzet nem bír annyiféle jelképes virággal, amennyivel ő egészen
beavatni tudná Sárát azon rejtett tudományba, melynek szépségéről és
hasznairól a hét bölcsek - mint hitelesen állíthatja - vastag könyveket írtak;
nem is említve Salamon királyt. Ha esős, sáros időben a szobából
kijárni alkalmatlan volt, Judit lantját kezdette pengetni, s minthogy a zene a
táncot hamar eszébe juttatta, Sárát - kit anyja e botrányos élvezettől
nagy gonddal oltalmazott - különbnél különb figurákra tanítgatá, s egészen el
volt ragadtatva, midőn észrevette, hogy szép bálványkája - hála a Bethlen
Istvánné gondoskodásának! - több kellem- s művészettel lejt, szökell és
hajlong, mint amennyi elég volna egy falka rideg keblű és álnok
szenteskedőt a világ romlottságáról való meggyőződésre vezetni.
Mihály napján pedig, a
reggeli után, egy tengerzöld és egy lilaszín női lovagruhát talált Sára a
pipereasztal mellett.
Judit asszony, ki
belépő húgát észrevenni nem látszott, nyílt imakönyv előtt merengett,
s csak akkor veté föl éjsötét szemeit, midőn kirívó tettetés nélkül
lehetetlen volt tovább elmélyedésben maradni.
- Kedvesem, ma szegény,
néhai férjemnek névnapja van - sóhajtá.
Sára hallott már annyit
nénikéje élettörténetéből, hogy szükségesnek ne tartsa rendkívül szomorú
arccal fogadni ez emlékeztetést.
- Az idő szép -
folytatá Judit illetődött hangon. - Az ég oly derült, mint a legvidámabb
májusi délelőttön.
- Alkalmasint ma nem fog
esni - közbeszólt Sára, sajdítva nénje célzatát.
- S megázástól nincs mint
tartanunk, ha hosszasabban is ülnénk szabadban - jegyzé meg Judit.
- S ha messzebb is
távoznánk a háztól - egészítette ki Sára.
- Például hozzám - mond a
néne. - Úgyis e napot mindig otthon töltém. Tavaly Celnáról éjjel-nappal
utaztam, mert másként lehetetlen volt pontban megérkezni. S már szürkülni
kezdett a hajnal, midőn falum határánál valánk, hol míg a kocsis egy mély
kerékvágásból a kocsit ki akarta rántani, a rúd kettétört. Gyalog siettem haza.
De a virrasztás és törődés miatt oly kimerült valék, hogy rögtön le
kellett feküdni, s egész nap ki sem nyitám szememet. Aludtam, mint a halott, s
csak akkor rezzentem fel először, midőn már az éjfél a névnappal együtt
elmúlt. Reggel pedig megint visszaindultam Celnára, mert szép társaság volt a
szüretre összehíva, s el nem maradásomról ígéretemet bírták. Képzelheted,
mennyit bosszantottak barátnőim azon módért, mellyel volt férjem emlékét
megünneplém. Pedig ha a névnap alatt szüntelen aludtam is, legalább otthon
tevém, s a dolognak ez a lényeges oldala. De öltözzünk már, kedvesem! Különben
elkésünk, s itt ér a dél.
- Sietek, hogy fogassak -
szólt Sára az ajtó felé indulva.
- Mibe, angyalkám? Hisz a
hintóval a sógorasszony ment Szebenbe.
- A várnagy kocsijával
elmehetünk.
- Ah! Attól a döcögés miatt
még a feleúton már oldalfájást kapunk.
- Megpróbáljuk hát az
ispánét.
- De kerékpántjai oly
vékonyak, mint a levélpapír, s mielőtt sikolthatnánk a földön leszünk.
- Van egy erős
társzekerünk, mely az ecsedi sárt is reccsenés nélkül kiállotta, majd abba
fogatom az igáslovakat.
Judit látván, hogy csellel
Sárán nem győzedelmeskedhetik, más húrt kezdett pengetni.
- Mit mondasz, kedvesem -
szólt mosolyogva -, mit mondasz a ruhákra, melyeket öltözőasztalod
előtt látsz? Tetszenek-e?
- Igen szépek - válaszolta
Sára, szemeit gyönyörrel legeltetve rajtok.
- A lilaszínben
igézőleg néznél ki, aranyfürtű tündérkém; a tengerzöld pedig, ha
felpróbálnám, tán nem állana egészen rosszul.
- Sőt rendkívüli jól, kedves
néném. Magam is amazonok királynőjének gondolnálak benne, vagy
Semiramisnak,82midőn a világ meghódítására indul. Lásd,
mily szorgalmasan olvastam könyveidet - kötekedett Sára, átölelve Juditot. - De
mi hasznát vehetnők ez öltözékeknek? Hisz oly hosszú uszályuk van, hogy
apród nélkül nem is sétálhatnánk a szobában.
- Hát ha lovagolnánk? Miért ne tegyük?
- Tán az igásokon, nénikém?
- Azokra nem szorultunk, kis civódó! - szólt nevetve Judit. - Alkalmasint a
tornác előtt most felnyergelve áll kép paripa. Egyik vasszín, hosszú röpke
sörénnyel, tomboló fehér körömmel, büszke rövid nyakkal s mégis oly szelíd és
értelmes tekintettel, mintha beszélni tudna. Mihelyt meglát, remélem, le fog
térdelni, hogy könnyen ülhess hátára. A másik engemet hasonló kitüntetésben
aligha részeltet, mert nem lépett néhai férjem iskolájából a nagyvilágba, s
elég önfejűnek látszik, de mindent egybevetve végtére sem lehet sok
panaszom magaviseletére. Csak akkor bokrosodik meg, ha az útról nyúl szökik
fel, vagy puttonos szamárral találkozunk. Különben jó erkölcsű, álnokság
és fortély nélküli sötétpej. Kísérőre sincs szükségünk a lovászgyermeken
kívül. Ebédet már rendeltem otthon, s csak az öltözés és indulás van hátra.
Fogjunk hozzá.
Sára, bár arca örömtől s vágytól égett, vonakodott a ruhát érinteni.
- Segítsek? - kérdé Judit.
- Menjünk kocsin.
- Hisz te Ecseden sokszor lovagoltál. Magad említéd.
- De nálunk szokatlan. Úgy hiszem, anyám nem szeretné, ha hallaná. Sohasem
mondtam neki, hogy tudok.
- Most én vagyok anyád.
- Mégpedig, mint látom, igen szigorú - szólt ingerkedve Sára.
- Amit Lórántfi Zsuzsánna, a mi kegyelmes fejedelmünk neje, ki az
erkölcsiség tükre és az illem szabályai körül Petneházinénál is szigorúabb,
naponként tesz, talán nekünk is szabad hébe-hóba megpróbálni.
- De nem tűnnék-e föl valakinek hozzád menetelünk módja?
Ezt oly tréfás s mégis komoly hangnyomattal ejté Sára, hogy Judit a csínyen
kapott gyermekként elpirult.
- Ah! Mihály urat érted? Igazad van - sóhajtá.
- Tehát a kocsi mellett maradunk?
- Nem, Sárám! Lovagolni fogunk, de csak az udvar körül, vagy legfölebb
Szentlélek felé.
- Hát a névnap? Hát fogadásod?
- Hagyján! Lelkileg otthon leszek. Kétannyiszor gondolok férjemre, mint ma
egy éve. Ez bőven pótolja a személyes jelenlét hiányát. Amit akartam,
könnyelmű ötlet volt. Eszemből kiesett, hogy ma valószínűleg
találkoznánk... Mikes Kelemennel.
- Hisz az még nem volna baj - jegyzé meg Sára vállvonítva s a legnagyobb
közönnyel.
Judit álmélkodó tekintetet vetett rá. Nem érté, nem foghatá fel a nyugodt és
hideg arckifejezést. Mint történhetik, hogy míg őt, az özvegyet, Mihály
nevének említése zavarba hozza, Sára nem árul el semmi fölindulást, ha
véletlenül Kelemenre célzanak. Mi ad ekkora lélekéberséget neki? Hogy szerzé
meg e szertelen önuralmat? Mennyi életörömet tépett addig szét? Szegény
gyermek! Kedves tettető angyal! Mily jó kedvvel öltözködik, pedig
bizonyosan szenved. Ím, mosolyognak ajkai. A tükörbe tekint, hajnalderültté válik.
Elégülten nevet, noha talán éppen e percben facsarja össze szívét a fájdalom.
Hogyan lehet ily finom, gyönge testnek annyit tűrni megtörés nélkül? Már
barettjét illesztette fejére, s vidámabbnak látszik, mintha menyasszonyi
koszorúját hordaná. Már piciny kezében a selyemostort suhogtatja, s oly kéjjel,
mintha igényei soha a gyermekjátékon túl nem szárnyaltak volna! Holott majdnem
az oltár előtt kellett Kelemenről lemondania. Szegény gyermek! Kész
volnék még bűnt is venni lelkemre, csak hogy megszabadítsam és boldoggá
tegyem. De hogyan?... S hátha... hátha... ó, az hihetetlen. Hisz Mikes Kelemen
szép, fiatal, vagyonos és jó családú. Szeretniök kell egymást. Kölcsönös
hajlamaikat az egész világ tudja, s hányszor említé nekem Mihály.
E gondolatok forgottak Judit elméjében, míg húga az amazoni ruhát
próbálgatá.
Néhány perc múlva a cselédek bámulatára deli paripákon léptettek ki az
udvarból.
- Merre forduljunk? - kérdé húgától Judit, midőn a kapu előtt
voltak.
- Az országúton nem mehetünk a völgybe, mert úgy hozzád érnénk.
- De ha a másik oldalon haladunk, akkor Szentlélekre fogunk jutni, s minden
gyereket az utcára csődítünk.
- Kerüljük meg az udvart - szólt Sára -, és térjünk a kert mellett
fekvő erdőbe.
- Az csupa tömkeleg, s benne úgy eltévedhetnénk, hogy véletlenül még Mikes
Zsigmond várában találnók magunkat - jegyzé Judit meg, inkább kötekedő,
mint komoly hangon.
- Hagyjuk tehát jobb kézre az országutat, s válasszuk azt a gyalogösvényt,
mely a völgy bal szélét szegi be, és most sűrű csaliton, majd pedig
virágborított fenyéren83vonul tovább.
- De ott szakadásokra is fogunk bukkanni, melyeken át kell ugratni.
- Mit tegyünk tehát, nénikém?
- Bízzuk sorsunkat jóslatokra - ajánlá Judit. - Amely irányban először
látunk madarat repülni, arra tartsunk mi is.
- Kivévén, nénikém, ha Mikes Mihály laka felé vezetne.
- Vagy ha azon erdőbe - közbeszólt Judit -, hol a téveteg mezsgyék bizonyos
vár környékéig csalogatnának, s tán éppen Kelemen ablaka alá.
A kötekedésnek egy héja vetett véget, mely az ugarról felcsapván, a Sára
által említett gyalogút irányában tűnt el.
- A jelek nekem kedveznek - kiálta a leány előhaladva.
Judit követé, s a két
amazon elszáguldott.
Majdnem délben érkeztek
vissza, kipirult arccal s fáradt lovakon.
- Mától, kedves Sárám,
naponként fogjuk ezt ismételni - szólt Judit a szobába lépve.
- Tartok, hogy rossz néven
vehetné anyám.
- Ne hidd! Midőn rám
bízott, már hallgatólag mindenben megegyezett. Ő jól tudja, miben
különbözöm tőle. Növendék leány koromban sokáig laktam házánál, s
emlékezhetsz, hogy míg atyád élt, ti is gyakran jöttetek hozzám. Elég módja
volt ismerni.
Judit Tarnócziné
nagyasszony helybenhagyása felől aligha vala félannyira is
meggyőződve, mint ahogy mutatá. Előtte csaknem oldhatatlan
talány maradt a bizodalom, melynek részesévé lőn. S nem csoda, mert nekünk
is igen kellene tévednünk, ha kényszerűségnél egyébnek tartanók a kegyes
asszony tettét. Nem határozhatta el magát a leány Szebenbe vitelére, s ha már
otthon hagyá, Naprádinét mellőznie azon fontos okból volt lehetetlen,
mivel az egész környéken senki sem találkozott, kinek segélyét rokonságnál vagy
ismeretségnél fogva igénybe vehesse.
|