2
Egy óriástölgy s néhány
mogyorócsalit közt akkora rés nyílt, melyet a válogatott hátasló is alig tudna
átugrani.
E rés fenekét málnabokor és
még mindig zöld haraszt borítá, de oly sűrűn, hogy az ökörszemnek
csaknem biztosabb menhelyet nyújtott, mint a kertsövény; előterét pedig
legalább négy öl mélységű, kövecses és szirtos meredély szegte be, mely
vízmosások által támadt.
A természettől
alkotott e kis színpadon, különböző helyzetben és foglalatosság közt
találjuk a szerepvivőket.
Vegyük csak szemügyre.
A tölgyderékhoz támasztott
háttal egy középkorú, vállas és csontos férfi áll. Arca sárga-vörös, vonalai
élesek, orra nagy és hajlott, homloka tág, sűrű bajusza rőtre
játszik, míg üstöke sötét gesztenyeszín. Testén rövid bőrkabátot hord,
melynek fehér színe vagyonosra mutat, ki tetszése szerint változtathatja
vadászruháit. Széles öv nagy érckapoccsal szorítja össze felsőöltözékét.
Bő csizmája térden felül nyúlik, s fején süveg helyett könnyű barett
látható. Egyik puska a kezében; másik földre bocsátott aggyal oldala mellett.
Ez maga a fejedelem.
Körülötte felvont
csővel a "nemes társaság" két tagját látjuk, oly díszes ruhában,
mintha palotai szolgálatot tennének. Jobbról tudniillik Kapronczai György áll,
ki meleg kedélyű, de élces ifjú volt, s ötleteiért nemrég vívott párbajt,
bár az a "nemes társaság" szabályai szerint szigorúan, sőt ha
következményei nagyobbak, fővesztéssel is büntettetik. Balról Horváth
Ferenc áll, kiről azt olvastam, hogy a gyarmati csatában sebekkel rakva
négykézláb mászott egy bokorba, hol a halottak között feledték; de négy
hónappal utóbb piros, egészséges arccal jött haza, s csak annyi baj érte, hogy
felesége már mással volt jegyben. Ez a bájos nő, ki ily ártatlan s mégsem
érdektelen kaland szerzője lett, az általam most rajzolt vadászatkor csak
növendék leányka, s alig tudja: hol van, vagy hol nincs szíve tájéka. Mit
részemről igen sajnálok, mert regényeimből a gyermekszobákban semmi
sem történvén, a kis csintalant lehetetlen az olvasóval megismertetnem.
A "nemes
társaság" két deli alakú s a fegyverforgatásban híres tagján kívül
találunk a fejedelem körében más tulajdonokkal bíró egyéneket is.
Szorosan a mogyorócsalit
tövénél Csulai György udvari káplán ült, mégpedig pázsitra fektetett bibliával,
s orrán a füleit sértő pápaszemmel. Ha a nyelvújítás akkor divatban lett
volna, főtisztelendő Csulai uram lesz a szemüveg kitalálója; míg így
rövidlátása miatt kénytelen volt a gyűlölt nevű tárgyat magával
hordani, s ha el nem kerülhette említeni is, azt oly szemérmes zavarral tette,
mintha trágár szó röppent volna el ajkain.
Csulai uram biztonság
kedvéért egy karabélyt sem feledett magával hozni; de meg vala győződve,
hogy neki erős várul és védelmül a Jehova kegyelmén kívül, csak a
Kapronczai György és Horváth Ferenc puskacsöve szolgálhat. Ennélfogva a
karabélyt oldalától mentől nagyobb távolságban igyekezett tartani, nehogy
valami harcias humor vagy világi hiúság egy bocs elejtésére csábítsa, jól
tudván, miként az elesettek fölkelhetnek, s nemcsak ha templomkövető
leányok, de ha medvék volnának is.
Döme diák - a másik egyén
-, ki golyó- és lőportarsoly helyett óriás levéltárcát cepelt vállán, s ki
hóna alatt néhány bűnvádi pör okmányait tartá, nem részesült azon
kedvezményben, hogy a pázsitra heveredhessék, s csak azzal vigasztalta magát,
hogy ha a merőnállásban elfárad, változtatás kedvéért, mint a gólya, most
az egyik, majd a másik lábát emelheti föl.
Döme a titkosabb s kevésbé
úri dolgokban Rákóczi bizodalmával méltán dicsekedhetnék, s mégis nem
emlékszik, hogy valaha a fejedelem jelenléte alatt leült volna, s legmerészebb
reményei sem szárnyaltak e szerencse szédítő magasságáig. Csulai hosszú
papi ruhájánál fogva megközelíthetetlenül álla tisztességben előtte; de
Döme diák sok dolgot tud és visz végbe, melyet a világ szeme elől fátyol
takar, s melyet, ha utóbb nyilvánosságra jön, Csulai uram az ótestamentumból
nagy fáradsággal kikeresett példákkal kénytelen védni, bármint ellenkezzék
lelkiismeretével.
Csulai, mint az ülés és
tudomány emberei szoktak, húsos és gömbölyeg alakkal bírt; Döme pedig a kövér
falatokat hasztalan leső kisrangúak éhes-szomjas dicsvágyát képviselé, az
ő sovány, szikár termetével, mely egyiptomi hét szűk évből való
jelenetnek látszott.
Még sokat lehetne e két
érdemes férfiúról mondani, ha attól nem tartanánk, hogy a szapora beszéd miatt
a vadászati kalandokról elkésünk.
Az erdőmester nem rosszul vetett Rákóczi jelleméhez, midőn jóslá,
hogy a szarvasra tett lövés nagy zajt támaszthat.
A fejedelem homloka
redőkbe vonult.
- Micsoda puffogás? Ez nem
történt a hajtás irányában.
- Az ágzörej szerint,
fenséges uram, szarvasnak vagy dámvadnak kellett állásunkból balra, a meredély
keskenyebb pontján átszökellni - szólt Horváth Ferenc, míg társa
szemhunyorítással inté hallgatásra; de amelyet ez nagy buzgóságában észre sem
vett.
- Törvénytelen lövés,
szigorú parancsom ellenére! Egy hajtóvadászaton sem tudok rendet tartani; s
veletek hajtsak végre táborozásokat.
Horváth döbbenve tekintett
a fejedelemre.
- Eredj tüstént - szólt ez
szelídebb hangon -, s rendelt a marsallnak meg, hogy keresse ki a vétkest. Ha
úr volna, vegye el tőle a puskát az egész vadászatra; ha udvarunk
szolgálatához tartozó, küldje a hoppmesterhez megfenyítés végett; ha a
"nemes társaság" zászlója alatt levő, két hétig ne engedje
személyünk körüli foglalatosságokhoz; ha pedig a jobbágyságból kiemelt puskás,
akkor veresse rögtön kurta vasra.
Horváth mélyen meghajtva
magát elindult; de a fejedelem csakhamar visszainté.
- Fiam, ha Kornis Zsigmond,
ki szórakozott vénember, lőtt volna, a marsall ne süsse rá a dolgot, ha
Szentpáli, ki negédes hánykodó, szidja le mentől több úri rendűek
előtt; ha Kassai István korlátnokunk... no, de az lehetetlen... azonban a
közmondás szerint még a disznóláb is elsülhet... tehát ha korlátnokunk
lőtt, dícsérje meg e bátorságért a mi fejedelmi nevünkben. Te pedig, fiam,
gondosan járj, s a marsall oldala mellett maradj, míg elégséges intézkedést
teszen a vadászati szabályok szigorú fenntartására. Inkább küldje haza a
gyakorlatlanabb vendégeket.
Horváth szomorú szívvel
ment el, mert nem sok reménye maradt a fejedelem szeme előtt kitüntetni
magát. Pedig hetek óta járt azon szerencse után, hogy a kamarási szolgálat
legalább egy hajtás alatt rája is bízassék, jól tudván, hogy Rákóczi még
leghamarább a vadászat körüli érdemeket veszi észre.
Horváth távozása percében
hangzott az a puskaropogás, melyre az erdőmester fölvonta sárkányát,106medvét várva.
Vendége, kit magával
hozott, öröm és félsz nélkül nézett a szakadékba, minthogy annak keskeny
fenékútjára tereltnek látszott a közelgő vadállat.
Megzördült a száraz ág és
fonnyadt gally, melyet esőmosás vagy szélvész söprött az aljba, hol vörös
agyag s kődarabok közt vékony szalagját fonta egy ér tovább, néha sáros
gübbenőkben107aludva el, néha sebesebben csergve.
- Nem nagy talpú mackó
lehet - súgá a figyelmes erdőmester.
- S bundája nem sokszor
vedlett - válaszolá az idegen.
Alig ejtette ki e szót, s
már a kíváncsiság tárgya táncolva, szökdelve jelent meg.
Szügyén jobb szélről
egy kis sebet horda, mely csak bőrét szakítá; de erősebb mozdulataira
mégis kifortyant vére, s gazdag, sűrű cseppekben szivárgott hasán
végig. Mert a sajgás és ingerültség kölcsönös hatása közt, fiatal mackónk, hol
négy lábon ugrándozott, hol fölegyenesedve s fejét haragosan forgatva haladott
a keskeny úton előre, s aligha azon nem járatta eszét, hogy alkalmas
ponton a szakadás valamelyik martjára másszék föl; mi semmi esetre nem volt
igen nehéz vállalat, s csupán a vadászállások miatt igényelt nagy óvatosságot.
Már célját kiviendő,
első lábaival egy emelkedett palahasábra támaszkodva, hasig a mart
párkányára lökte magát, s hátulsó csuklójával a porló fövényre kapaszkodott,
hogy egy kevés ellenállásra lelvén, egészen fölvergődjék.
- Nem úgy, koma! - szólt az
erdőmester, kitől alig harminc lépésre akart a fiatal üldözött
haraszt és fák közé menekülni.
Ezzel elsüté puskáját, s a
golyó a kuporgó vadállat füle mellett repült tovább.
Mackónk a ropogásra
hátrakapta fejét, és súlyegyent vesztve az árokba hengeredett vissza.
- Az ilyet nevezem én eszélyes
lövésnek - mondá mosolyogva az idegen. - Nem érni többet el, mint amennyi
céljainkra okvetlenül szükséges; ebben igazi életbölcsesség van.
- Csak kezem reszketett.
- De szerencsésen, mert egy
nem veszélyes medve megy komoly seb nélkül a fejedelem puskája elébe. S arról
kegyelmed nem tehet, hogy mackónk nagybátyja, vagy tán éppen édesmamája
vonakodik erre jönni.
- Kegyelmed észrevette,
hogy az öregebb medve más utat keres? - kérdé csodálkozva az erdőmester.
- Két lövés iránya
gyaníttatja, miként már talált is - szólt az idegen.
- Ezt gyakorlott vadász
mondá.
Az erdőmester
tiszteletjelül meg is billenté kalapját.
- Bizonyosan - folytatá az
idegen - keresztútnak kell ott lenni, hol a bocsra tüzeltek, mely néhány
lépéssel elöl ment.
- Igen, s mellette egy kis
irtás van.
- S abba vonult az
öregebbik!
- Úgy látszik - válaszolá
az erdőmester.
- De aztán, ha nem
csalódom, gondatlanul ismét a szoros útra ereszkedett le.
- Kénytelenségből
cselekedte, mert az irtás felénk néző részén két rosszul fedett
lőhely van, melyet, ha szeme volt, tüstént észrevehetett.
- S a szorosból könnyen
szabadulhat-e ki? - tudakolá az idegen.
- A szerencsétől függ
- válaszolá az erdőmester. - Mert a vén latornak vagy Kemény János vagy
Kornis Zsigmond keze ügyében kell elhaladni. Ha Keményt választja, bundájába
fog kerülni; ha Kornist, akkor legfölebb egy-két evőkanálnyi vért fizet a
vámon. Tőlök menekülve a hopmesterhez ér, ki igen sima úr arra, hogy még a
medvékkel is gorombán bánhassék; vagy jöhet Szentpáli csövéhez, mely, mint mesélik,
gyakran mond csütörtököt.
- S hát azután?
- Na, azután néhány biztos
szemű tagja a "nemes társaságnak" üdvözli, kik ha le nem
csücsülhetnék, a "zöld tengerszemig" jut, s ennek járatlan partján
övé a világ, amíg ügyetlensége vagy a hajtók lármája miatt eszét vesztve,
megint bajba nem keveredik.
- Tehát kevés remény van,
hogy látogatásunkra jöhessen? - kérdé az idegen.
- Ha meg nem bódult, kevés
- válaszolta az erdőmester. - Legfölebb, ha nőstény, anyai
szeretetből - tevé később hozzá.
- Bocsát keresve?
- Igen, mert a medvék közt
sok derék anya van, s némelyiktől példát vehetnének feleségeink.
- Ah, ez furcsa.
- De igaz - szólt szárazon
az erdőmester.
Ekkor a fejedelem állásánál
lövés hangzék.
A bocs homlokban találva,
élet nélkül rogyott össze.
Rákóczi, mint szenvedélyes
vadász, kéjérzettel tekintett a hullára, melyből az életet keze oltá ki.
Örömét növelte, hogy eddig
alkalmasint egyedül volt, ki martalékkal dicsekedhetett.
Néhány pillanattal utóbb a
távoli tüzelés gyaníttatá ugyan, miként más is részesülhet a jó siker
kedvezményében, de valószínűleg kevésbé pontos golyóval.
S ez az ő hiúságát
egészen kielégíté.
- Mint látszik - szólt
Kapronczai Györgyhöz -, tőlünk szünetlen messzebb vonul a hajtás.
- A vadállat, kegyelmes
uram, a "zöld tengerszem" felé akar menekülni.
- De már alkalmasint
elejtették, mert megszűnt a puskaropogás - említé a fejedelem.
- Vagy utat tévesztett -
mondá szerényen Kapronczai.
- Nem gondolom, minthogy a
"tengerszem" körül erős állások vannak.
- Erős lövők
számára, fenséges úr!
- Egyszer, még mint néhai
Bethlen Gábor fejedelem vendége, én is foglaltam ott helyet.
- S két öreg medvét ejtett
el fenséged saját kezével.
Rákóczi elégülten tekintett
Kapronczaira.
- Pedig az egyik dühödésig
volt ingerelve, s Máté pandúrnak a fejbőrét nyakszirttől a homlokáig
leszakítá.
- S kitől hallád ezt?
- Mikes Zsigmond bátyám a
poharazás közt mindig el szokta vendégeinek beszélni.
- Melyik Mikes? - kérdé
Csulai, szemeit a szentkönyvből felemelve. - Az a bűnös kanáneus, az
a hitetlen emorteus-e, ki nagyobbik fiát Baál oltárához küldötte szolgálni?108 Kapronczai a káplán
megtámadására kipirult, de éles nyelve mellett sem mert válaszolni.
- Az a Mikes - szólt
mosolyogva a fejedelem -, kihez foghatólag senki sem tudott nagy vadászatokat
rendezni.
- S ki második fiát
fenséged rosszakarója, a cselszövő Lupuj vajda udvarában tartja - jegyzé
meg ismét tiszteletes Csulai uram.
- Lupuj vajda - szólt közbe
Döme diák tettetett ügyetlenséggel - éppen most a moldvai határszéleken nagy
kísérettel vadászik.
Jó tapintattal ébreszti
Döme a gyanút - gondolá Csulai.
Istennek hála! Döme más
fordulatot adott a társalgásnak, hogy a bal helyzetből, melybe az álnok
pap taszítani akart, kiragadjon - örvendezett magában Kapronczai György, ki a
Mikesek távoli rokona volt.
Rákóczi a szokottnál
valamivel élénkebben kérdé az íródiáktól: - S honnan hallottad, hogy Lupuj
vajda közel hozzánk vadászik?
- Fenséged jászvásári
küldöttjei írták hivatalosan a korlátnok őnagyságának.
A fejedelem tüstént
parancsolá, hogy Kapronczai az udvarmestert hívja elő.
Rákóczi vadászatain a
marsall és udvarmester gyakran volt igénybe véve, az egyik mint rendőr, a
másik főleg mint szálláskészítő. Ennélfogva a kamarásoknak örökké
tudtul adatott a hely, hol e fontos hivatalnokok állást foglaltak, s az út,
melyen a vadászat zavarása nélkül hozzájok jutni lehet.
Döme diák sejté, hogy
Kapronczai távozásával nagyban kezdődik az ő szerepe. Ujjaival iratok
közt kezdett tehát babrálni, mégpedig azon nyalábban, hol a titkosabbak
hevertek.
Csulai uram pedig, ki a
Dávid királyt megfeddő Náthán főpap szerepét tűzte eszményképül
maga elébe, s ki Sámuel és Eleázer109büszkeségével szerette volna a
világi hatalmat korlátolni, sőt fenyíteni is, de a hivatás teljesítésére
elég erkölcsi erővel nem bírt: most szintén sóvárogva várta a percet,
melyben módja leend, anélkül hogy Rákóczi haragját fejére vonná, oly szavakat
használni a fejedelem céljainak pártolására vagy megtámadására, melyekből
kitűnjék, miként ő sem utolsó szolga Izráelben.
- Hej, Döme! - szólt Erdély
uralkodója megint a cser derekához támasztva hátát, mint szokta, ha a vadászat
iránti inger keblében magasabb értékeknek adott helyet.
A diák, kit olvasóim ne
becsüljenek oly csekélyre, mint ő saját magát, mohón kapdosott tárcájában
feltört s bepecsételt levelekhez, s a hóna alatti okmányokat is kezébe vette.
- Töltsd meg előbb
fegyveremet.
Rákóczi magántitkára elég
ügyesen teljesíté ezen szakába nem vágó parancsot, s török modorban, majdnem
földig görbedve nyújtá a puskát vissza. Mihelyt pedig a kiegyenesedés ideje
megjött, lassú, de rendkívül tiszta hangon kezdett jelentéseihez. - A fiskális
direktor,110fenséges uram, előterjeszti a
tizenhetedik pótléklajstromot azon egyénekről, kik a néhai Bethlen Gábor
fejedelem családjához szítanak, és Zólyomi Dávid háborgásait rokonszenvvel
látszottak fogadni.
- Olvasd egyenkint fel a
neveket!
- Jármi Ferenc - olvasá
Döme.
- Sarmaságon szép birtoka -
említette a fejedelem.
- Váradon - jegyzé meg a
diák mély alázattal - emeletes házat épít; Gavrilla nagybojtárnak a száműzetés
alatt kétezer aranyat adott kölcsön; a leánya lakodalmakor elővett
ezüstneműeket és ékszert tízezer tallérra becsülik; testvérének, ki
vízkórban sínylik, halálával ötszáz jobbágy száll rá, s a királyi táblán a régi
híres Bardocz-pört meg fogja nyerni.
- Vagyonáért tehát
tekintéllyel bírhat - mondá Rákóczi.
- Kraszna és Középszolnok
megyében szétágazott rokonsága van, kikkel nem civakodik - hozta föl Döme.
- S kik pártját foghatnák -
szólt a fejedelem.
- Neje által pedig,
fenséges uram, a brassói királybíróval sógor.
- És jelleme? - kérdé a
fejedelem.
- Ravasz s vállalkozó
volna, ha a fiskális direktort nem tartaná még inkább annak.
- S lehet-e vádat alapítani
ellene?
- Az eddigi adatokból nem.
- Hagyd meg a direktornak,
hogy rendkívüli szigorral üldözze, s midőn megszeppent, nyomja el a
keresetet, s boronáljon be szépen mindent, ha tudniillik ezentúli
magaviseletének zálogául összes vagyonát lekötné.
- Értem, fenséges uram!
Csulai vakarta füle tövét,
gondolván: volnék bárcsak esperes, most megdorgálnám őt, mint Náthán
próféta Dávid királyt!
Döme diák a lajstromból
olvasá: - Szentimrei Márton.
- Az öreg Dávid
unokaöccse-e?
- Az, fenséges uram!
- Mondják, több adóssága
van, mint vagyona.
- Házassága elromlott
Herczeg Örzsivel. S nagybátyja kegyére nem számíthat.
- Eszes ifjúnak tartják.
- Akadémiákon is volt,
fenséges uram!
- S a gyanú ellene?
- Igen terhes.
- Hol lakik?
- Jelenleg Szászsebesen.
- Kérje számára tőlünk
a direktor a királyi negyed haszonbérlőjévé neveztetését, akár Szerdahely,
akár Szászsebes székben, hogy legyen, minek elvesztésétől féljen.
Csulai köhintett,
gondolván: volnék bárcsak püspök, most megmondanám neki Sámuel főpappal:
Ó, Saul király, de bolondul cselekedtél!
Döme diák most Kemény János
nevét olvasá.
- Ő is? - kérdé megdöbbenéssel
a fejedelem.
- Gyanúsnak tartatik -
szólt Döme.
- S a közvádló?
- Csak kevéssel hoz föl
több adatot terhelésül, mint Jármi ellen, kit fenséged vagyonának lekötése
által kíván hűségében erősíteni.
A fejedelem borult arccal,
s elmélyedt hangon szólt.
- Kemény a nagy Bethlen
Gábor udvarában növekedett. Ért a fortélyhoz, népszerű a katonaságnál.
Fiatal kor és nagyravágyás mellett is terveiben lassú, de biztos. Ezek a
tigriskörmök! S mivel vágod le? Betűvel vagy bárddal? S ad-e ő
kötelezvényt? Kemény nem félénk. Szerezhetsz-e adatokat ellene? Kemény óvatos.
Megengesztelhetem-e, ha nem büntethetém? Ő jobban tud színlelni, mint
feledni. Terhes a fejedelmek helyzete. Az erősek árulókká lehetnek, a
gyöngék rossz védelmezők.
Döme diák sokkal
szerényebbnek képzelte hivatalát, hogysem Rákóczi György rövid kérdéseit,
melyeket hozzá látszott intézni, ne vélje csupa monológnak, mire hasznosabb nem
is hallgatni, mint válaszolni.
- Töröld ki Keményt, hogy
neve sejdíthető se legyen! A direktor ne említse többé megdönthetetlen
vádokok nélkül.
Döme gyorsan vakart és
törölgetett a papíron.
Tiszteletes Csulai uram
pedig a mogyoróbokrok árnyékában, hol pásztori ártatlansággal fosztogatá egy
őszi kikerics leveleit, mellékesen sokféle visszaemlékezésbe merült.
Eszébe jutott a segesvári országgyűlés, mely 1631-ben fejedelmi
választásra hirdettetett. Látta a szomszéd falvakat Bethlen István katonáitól
lepve, míg a másik követelőnek, a most dicsőségesen uralkodó
Rákóczinak, alig volt zászlója és hada. Ekkor érkezett nagy pompával a szultán
követe, Arnot, hozván magával két levelet: egyikben írva volt, hogy a hatalmas
császár Rákóczit óhajtaná fejedelemnek; a másikban ugyanazon kéz szép és
cikornyás betűivel volt följegyezve, hogy a győzhetetlen császár,
kinek szakálla árnyékába vonult a világ, Bethlen Istvánt kívánja fejedelmi
föveggel és palásttal felruházni. Arnot Brandenburgi Katalin palotájába
sietett, mondván: - Bethlen Gábor özvegye, válassz a két levél közül, hogy
teljesedjék tetszésed. - Katalin zokogott és szólt: - Istenem! Avagy ki
világosíhatná fel a gyönge asszonyi állat elméjét, hogy ne tévedjen, midőn
akkora ügyről kell határozni? Válasszon az én nevemben Kemény János. -
Nagy a padisah! - mondá, hallván ezt Arnot. - Én megyek az ifjúhoz, kit
megneveztél. - Aközben az országgyűlés megnyílt. Csend volt. Várták a
főurak Keményt, mert őt illeté az első szavazat mint Katalin
képmását. Végre a fiatal kamarás belépett a terembe, hogy ajándékozzon egy
országot annak, kit ő pártfogol. S e pártfogolt Rákóczi György volt.
Csulai uramnak, midőn
a fejedelem kitörülteté Kemény nevét a gyanúsak közül, a múltból ily tarka
képek zsibogtak elméjében, s gondolá: Éli főpap magzatai, kik Béliálnak s
nem Jehovának áldoztak szívökben,111most hízelegve mondanák: kegyelmes
és nagylelkű vagy, ó, Rákóczi György! De én nem dicsérem meg a
hálátlanságot, pedig még csak káplán vagyok. Bezzeg püspök koromban meg nem
elégedném a puszta hallgatással.
Csulai önérzőn tekintett
maga körül, mintha hinné, hogy jellemerejét fű és bokor észrevette.
|