8

Mit mondhata Szécsi mármarosi várában Francisco a Loránt kis apródjának? Csak ami szerepében volt, s az egypár rossz vers lehetett. De a darab közben s az előadás után? Akkor a szellemes és kacér Szécsi Máriának udvarolt. S az apróddal nem beszélt-e? Talán legkevesebbet, talán a legtöbb közönnyel.

Sára visszaidézte emlékébe Francisco minden arckifejezését, mozdulatát és szavát. Akarta volna, hogy hűtlenségéért gyűlölhesse a vajda leányába szerelmes Mikes Jánost. Boldog Isten! De kihez volt hűtlen? Hozzá nem. Mármarosban alig vette észre őt, és a szentléleki várból úgy rabolta el, hogy rá sem ismert.

Ah, ez elviselhetetlen kín! Miért nem gyűlölheti? Mily balzsam volna most vérző szívének a megvetés joga. S mint kell szégyellnie a hő vért, a lázas átengedést s a tündérképeket, melyeket a boldogságról álmodott, míg rablója ércmellére hajtá fejét? S mit szégyelljen inkább? Azt-e, ha Mikes János nem is sejté szerelmét, vagy ha észrevette?

Szilajjá tévé fájdalma, s meggyűlölte... Kelement.

Zsigmond úr nyitott a szobába.

- Fiam, Kelemen, durvaságát menteni és Sára kezét számára megkérni jöttem. Kedves húgom, eléggé büntette őt már, s ideje, hogy régi, jó indulatjába visszafogadja.

- Uram, én sohasem szerettem fiát.

- Hát az eddigi jelek? - kérdé képéből kikelve az apa.

- Önteltség volt tőle baráti ragaszkodásomban, mely most egészen kihalt, többet látni a valónál.

- Családom!

Sára vállat vonított.

- Minő negéd.

A leány gúnyos, hideg arckifejezéssel válaszolt.

- Kelemen jelleme ellen van talán kifogása?

- Tegnap óta.

- De ezt feledve, ezen kívül?

- Kit szeretünk, hibáit is elnézzük; ki iránt közönyösök vagyunk, jó tulajdonait sem vágyunk tudni.

- Ha most nem is szereti őt, fogja ezentúl.

- Soha.

- Ki kezeskedhetik a jövőről?

- Én. Mást szeretek.

- Ez tréfa.

- Való, uram!

- Ugyan kit? Szentléleken!

- Szerelmünkre érdemtelent mindenütt lehet találni. S kegyelmedhez nincs több kívánatom, csak hogy vitessen haza.

- Meg akar-e minket alázni? - szólt Zsigmond úr ingerült esdekléssel.

- Anyám házánál akarok lenni. Akarom, hogy a világ tudja meg, mi módon távoztam el.

- Nevére úgyis ragadna szenny, Sára! Szerencséje akkor is össze volna rontva. Csak fiam keze óvhatja a gyanútól. Csak az eltitkolás védi hírnevét.

- Az őszinteség hívőkre fog találni.

- És mosolygókra is. Én vénember vagyok, de egy nőrablásra sem emlékszem, melyben legalább a kacérság vádja ne terhelte volna a leányt.

- Uram, kegyelmed igen szigorú bírája fiainak. Legyen irántok irgalmasabb. Én kérem erre. De az idő halad. Vitessen haza!

- Kelemen boldoggá tenné önt.

- Úgy teljes szívemből vágyom boldogtalanságra.

Mikes Zsigmond szeme előtt lebegett családjának gyalázata és a nevetségessé tétel.

- Húgocskám, másként fogsz majd gondolkodni - szólt egy eszme által megkapatva. - Sára, kegyednek nyugalomra és magához térésre van szüksége.

Ezzel hátat fordított.

A leány hallá, hogy a távozó várúr az ajtót bezárja.

Fogollyá lőn.

Az ablakon erős vasrostély volt.

- Keblembe kellett volna rejtenem azt a gyilkot, melyet az ő vaspáncélján törtem át.

E szavakkal dőlt Sára a kerevetre...

Zsigmond úr pedig levelet írt Mihálynak és Kelemennek, melyben a veszélyt, mely házát fenyegeti, érintvén, fölszólítá, hogy Tarnócziné leányát még az éjjel ragadják el, s vigyék Moldvába. Addig majd eligazítja ő a többit.

Lovásza már útban volt a levéllel, midőn az ebédről intézkedő nejének mondá:

- Nincs szükség dáridóra. Tarnócziné asszonyom nem eszik nálunk. S te nem fogod tudni, hogy leánya hol van. Hallgatsz, ha térden állva kérdené is.

- Az Istenért, mi történt?

- Csak annyit mondok, galambom, hogyha elárulod a titkot, fiad és családod semmivé van téve.

Alig mondá ezt Zsigmond úr, midőn Tarnócziné azon zömök kocsin, mely Judit finom hintóját pozdorjává akarta törni, a várkapun behajta.