8
Mit mondhata Szécsi
mármarosi várában Francisco a Loránt kis apródjának? Csak ami szerepében volt,
s az egypár rossz vers lehetett. De a darab közben s az előadás után?
Akkor a szellemes és kacér Szécsi Máriának udvarolt. S az apróddal nem
beszélt-e? Talán legkevesebbet, talán a legtöbb közönnyel.
Sára visszaidézte emlékébe
Francisco minden arckifejezését, mozdulatát és szavát. Akarta volna, hogy hűtlenségéért
gyűlölhesse a vajda leányába szerelmes Mikes Jánost. Boldog Isten! De
kihez volt hűtlen? Hozzá nem. Mármarosban alig vette észre őt, és a
szentléleki várból úgy rabolta el, hogy rá sem ismert.
Ah, ez elviselhetetlen kín!
Miért nem gyűlölheti? Mily balzsam volna most vérző szívének a
megvetés joga. S mint kell szégyellnie a hő vért, a lázas átengedést s a
tündérképeket, melyeket a boldogságról álmodott, míg rablója ércmellére hajtá
fejét? S mit szégyelljen inkább? Azt-e, ha Mikes János nem is sejté szerelmét,
vagy ha észrevette?
Szilajjá tévé fájdalma, s
meggyűlölte... Kelement.
Zsigmond úr nyitott a
szobába.
- Fiam, Kelemen, durvaságát
menteni és Sára kezét számára megkérni jöttem. Kedves húgom, eléggé büntette
őt már, s ideje, hogy régi, jó indulatjába visszafogadja.
- Uram, én sohasem szerettem
fiát.
- Hát az eddigi jelek? - kérdé
képéből kikelve az apa.
- Önteltség volt tőle baráti
ragaszkodásomban, mely most egészen kihalt, többet látni a valónál.
- Családom!
Sára vállat vonított.
- Minő negéd.
A leány gúnyos, hideg
arckifejezéssel válaszolt.
- Kelemen jelleme ellen van talán
kifogása?
- Tegnap óta.
- De ezt feledve, ezen kívül?
- Kit szeretünk, hibáit is
elnézzük; ki iránt közönyösök vagyunk, jó tulajdonait sem vágyunk tudni.
- Ha most nem is szereti
őt, fogja ezentúl.
- Soha.
- Ki kezeskedhetik a
jövőről?
- Én. Mást szeretek.
- Ez tréfa.
- Való, uram!
- Ugyan kit? Szentléleken!
- Szerelmünkre érdemtelent
mindenütt lehet találni. S kegyelmedhez nincs több kívánatom, csak hogy vitessen
haza.
- Meg akar-e minket alázni?
- szólt Zsigmond úr ingerült esdekléssel.
- Anyám házánál akarok
lenni. Akarom, hogy a világ tudja meg, mi módon távoztam el.
- Nevére úgyis ragadna
szenny, Sára! Szerencséje akkor is össze volna rontva. Csak fiam keze óvhatja a
gyanútól. Csak az eltitkolás védi hírnevét.
- Az őszinteség
hívőkre fog találni.
- És mosolygókra is. Én
vénember vagyok, de egy nőrablásra sem emlékszem, melyben legalább a
kacérság vádja ne terhelte volna a leányt.
- Uram, kegyelmed igen szigorú
bírája fiainak. Legyen irántok irgalmasabb. Én kérem erre. De az idő
halad. Vitessen haza!
- Kelemen boldoggá tenné
önt.
- Úgy teljes szívemből
vágyom boldogtalanságra.
Mikes Zsigmond szeme
előtt lebegett családjának gyalázata és a nevetségessé tétel.
- Húgocskám, másként fogsz
majd gondolkodni - szólt egy eszme által megkapatva. - Sára, kegyednek
nyugalomra és magához térésre van szüksége.
Ezzel hátat fordított.
A leány hallá, hogy a
távozó várúr az ajtót bezárja.
Fogollyá lőn.
Az ablakon erős vasrostély
volt.
- Keblembe kellett volna
rejtenem azt a gyilkot, melyet az ő vaspáncélján törtem át.
E szavakkal dőlt Sára a kerevetre...
Zsigmond úr pedig levelet írt Mihálynak és Kelemennek, melyben a veszélyt, mely
házát fenyegeti, érintvén, fölszólítá, hogy Tarnócziné leányát még az éjjel
ragadják el, s vigyék Moldvába. Addig majd eligazítja ő a többit.
Lovásza már útban volt a levéllel, midőn az ebédről intézkedő
nejének mondá:
- Nincs szükség dáridóra. Tarnócziné asszonyom nem eszik nálunk. S te nem
fogod tudni, hogy leánya hol van. Hallgatsz, ha térden állva kérdené is.
- Az Istenért, mi történt?
- Csak annyit mondok, galambom, hogyha elárulod a titkot, fiad és családod
semmivé van téve.
Alig mondá ezt Zsigmond úr, midőn Tarnócziné azon zömök kocsin, mely
Judit finom hintóját pozdorjává akarta törni, a várkapun behajta.
|