Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library
Zsigmond Kemény
Özvegy és leánya

IntraText CT - Text

  • Második rész
    • 9
Previous - Next

Click here to hide the links to concordance

9

Ki hibáztatná a nőket, ha a gyászruhát is, melyben a férjért fognak a koporsó előtt sírni, előbb fölpróbálják, s aztán visszaküldik a szabónak, hogy hamar igazítsa ki, mert nem áll jól?

Azonban Tarnócziné nagyasszonyom Sebestyén temetésére egész pongyolában s talán éppen szőrzsákban - mint Sionnak kesergő leánya138óhajtott volna megjelenni; s minthogy ez kivihető nem vala, fenntartá magának a jogot hosszú s tömött haját összevissza kuszálni, s a hevesebb vezeklés perceiben a gyászruhából egy-egy darabot lehasogatni; természetesen oly helyekről, melyeknek fedetlensége a hallgatók szemét nem botránkoztatja. A ruhahasogatás igen megható jelenet volt, és sokáig élt a nép emlékében.

De Tarnócziné, mint bölcs asszony, a szerencsétlenségnek, melyre őt az irgalmas Isten próbáltatás végett kitette, különböző nemei szerint tudá magát viselni.

A férj halála oly baj volt, melyhez a magáról elfeledkezés és könny illett; a leány elraboltatása pedig erélyt és polemizáló ügyességet kívánt.

Így fogta föl a kérdést árva özvegyünk.

Egyszerű sötét rokolyát választott ki szerény ruhatárából; de annyi gonddal öltözött fel, amennyit a közönség elébe lépő matrónától igényelhetünk.

Mihelyt készen volt, Jutkának egy nyaklevest ígért - mi nem egészen arccsapást jelent -, Naprádinét, ki elutazandó vala, gúnyos és gyanakvó szemekkel méregeté, az ispánt hűltszájúnak, a várnagyot féleszűnek címezte, s elmondván jóslatait a házában délutánig történhető rendetlenségek felől, kocsiba ült, és ott a kocsis valószínű ittassága felől sopánkodott, mígnem végre szuszt nyert a fődolognak, melyért az ittasság kérdését feszegette, elmondására, hogy tudniillik a kocsis gyorsan hajtsa a lovakat, de nehogy a hámistráng elszakadjon, a tengelyszeg kiszökjék, a kerékagy meghasadjon, a küllők széthulljanak, a pánt elpattanjon, a rúd kettétörjék, a kocsi fölforduljon; mert ha a hámistráng elszakad, a tengely kiszökik, a kerékagy meghasad, a küllő széthull, a pánt elpattan, a rúd kettétörik, a kocsi fölfordul, és valami szerencsétlenség történnék, akkor a kocsis egész évi fizetésétől elbúcsúzhatik, azonkívül hogy tömlöcben fog rothadni.

Ha nem másnak, úgy alkalmasint e keresztyéni és szelíd figyelmeztetésnek tulajdonítható, hogy az árva özvegy ép tagokkal s hamar érkezett a Mikes-várba.

Zsigmond úr cselédei a kocsihoz nyargaltak, hogy a kegyes asszonyt leszállni segítsék; de minden szolgálati készségök füstbe ment, mert Tarnócziné bevárta, míg inasa s az apródot helyettesítő kulcsár a bakról szép csendesen talpra keltek, s rájok támaszkodva haladott föl a tornác lépcsőin.

- Jön! Jön! - rebegé Ágnes asszony, ki a férjétől nyert utasítás óta percenként növekvő aggodalmak martaléka volt.

- Legyen eszed, Ágnes! Félelmed elárul, szedd össze lélekerődet! Vagy jobb lesz, ha visszavonulsz! Eredj, kedvesem, menj hamar szobádba! - inté nejét Zsigmond úr, az ajtóhoz sietve, mintha csak most venné észre, hogy vendége jött.

Alig haladt a nagyterem közepéig, midőn az árva özvegy, hátracsapva az ajtószárnyat, belépett. Bal karja már a küszöbön fölemelve, s kövér kerek keze gombolyékba volt szorítva. Első indulatrohamában, úgy látszék, talán egypár széket is föl akart dönteni; de midőn a neki hasztalan köszöngető Zsigmondhoz ért, megváltoztatá szándékát, s feléje fordulván, csípőre tett kézzel s vadul csengő hangon mondá: - Állj elő, vén Hámor, s adj számot sáfárkodásodról! Hová rejtetted Dinát, Jákobnak és Leának magzatát, kit a te utálatos, bálványimádó fiad, Sechem, elrabolt? Hogy lepje meg a bélpoklosság, zsugorodjék össze keze-lába! Hozd ide tüstént Dinát. Hallod-e, vén Hámor, nyomban itt legyen Dina!139

Kedves drága húgom! Én Mikes Zsigmond vagyok, nem pedig Hámor, és Dinának soha hírét sem hallottam. Aztán nem is hívnak engem csak félvállról te-nek. Még a bagoly is úr az odúban.

- No hát, magyarul mondom meg kegyelmednek, vén Jébuzeus,140vagy hogy is hívják... vén Mikes Zsigmond uram! Ej, miért is vesztegetném a perizeusok cudar nemzetségeinél, az emorteusok bűnbarlangjában a hitteusok ronda ágyasházában, a hiveusok latrai közt és a kanáneusok faragott képeinek imádói előtt azon szent nyelvnek kifejezéseit, melyet csak a Sion igaz fiai és leányai értenek? No hát, Jébuzeus-Mikes uram, hová tettük Tarnóczi Sárát? Hol duggatjuk? No, Mikes uram, vásik ugye régóta a fogunk Sára után? Meghiszem, az ebszültét! De Sára nem a Baal szolgáinak való. Nem azért neveltem fel az ige mannájával, nem azért öltöztettem a erkölcs fehér gyolcsruhájába, nem azért kapcsoltam be derekát a szemérem háznál szőtt, kék bársony övével, nem azért akasztám vállaira az alázatosság tiszta palástját, nem azért áztattam haját az áhítat drága kenetjeivel, s nem azért tűztem kontyára az igaz hitnek éjjel is ragyogó karbunkulusát, hogy a tisztátalanok gyermekei, kiknek ruháit utálattal égetik meg az engesztelő áldozatoknál is, az ő testét fekélyes kezeikkel érinteni merjék, s az ő szeplőtlen ajkaihoz leheljék azon dögvészes lélegzést, melynek szagát a leviták141minden füstölőedényei sem képesek kiirtani. Úgy ám, Jébuzeus nagyuram, nem azért szültem, tápláltam, s oktatám az Isten igéjében Sárát, hogy a perizeusok tisztátalan fajával lakozzék egy fedél alatt, egy són és egy kenyéren. Hallja-e már? Az én leányom után hiába nyújtózkodik Sechem úrfi. Nincs nekem szemétre vetni való leányom. Értette-e? Hozzák tüstént elé Sárát! Hová rejté őt a fajtalan Sechem, az átkozott Sechem, az utálatos Sechem? He! Hová rejté?

- Kedves húgom! Becsületszavamra mondom, hogy Sechemnek soha hírét sem hallottam - szólt szelíd hangon Zsigmond úr.

- Velem ne űzzön tréfát, Jébuzeus uram! - kiálta az árva özvegy. - Én tenyeremben tartom a kegyelmed fejét, s tetszésem szerint a földre dobhatom. Fölfogta-e, amire célzok, vén Jébuzeus, vén Mikes Zsigmond? A kegyelmed fia, Kelemen rabolta el Sárát.

- Majd megmosom fejét a lurkónak, ha csakugyan ezt tette.

- Nekem semmi mosás nem elég - válaszolá Tarnócziné, még jobban illesztve csípőjére öklét.

- Megparancsolom hát, hogy nőül vegye.

- Nincs szükségem az ebszültére! Majd bizony pápistának adom leányomat! Előbb lássa meg a háta közepét!

- No, hát nem veszi el fiam.

- Ugye? Tehát legyen culája?142Köszönöm szépen, vén Jébuzeus!... Ilyenek a pápisták!... Még ezt meri nekem ajánlani!

- Én azt mondám, hogy Kelemen vegye el Sárát - mentegetőzék Zsigmond.

- Mit hallok? Kit vegyen el? Még ezt meri ajánlani! Hallatlan szemtelenség! Ilyenek a pápisták!... Csak ki a lányommal! Tüstént adják ide Sárát!

- Egy hajszálnyi sincs nálam belőle. Most hallám először, kedves ángyomasszony szájából, a történteket.

- Sárának itt kell lenni. Hová vitték volna egyebüvé?

- De, drága húgom, miért képzeli, hogy éppen Kelemen vitte el, s hogy általában elvitték?

- Vén farizeus! Hát azt hiszi, hogy otthon van?

- Biz én nem gondolom, hogy ángyomasszony éppen ok nélkül üssön ekkora csatarát. De elmehetett Sára mással. Sok levente van Erdélyben a fiamon kívül is.

- Mi? Elszökött hát valakivel? Mily cudarság! Megpukkanok mérgemben.

- Elragadhatták a zsiványok.

- Hát Mikes Mihály zsiványokkal jár?

- Mit tudom én. Pöröm van vele. Rég nem láttam.

- Tehát zsivány Mikes Mihály?

- Azt mégsem hinném.

- Hallja-e Jébuzeus? Őt tulajdon szemeivel látta két erdőkerülőm... nem egy, Jébuzeus, de kettő. Érti-e?

- Úgy hát Mihály öcsém ragadta el Sárát.

- Ne tartson bolondnak! Kiadja-e a leányomat szépszerint, vagy nem?

- Nincs nálam.

- Kiadja-e? Másodszor kérdem.

- De honnan adhassam ki?

- Tehát nem adja? Kérdem harmadszor és utoljára.

- Drága húgom! Egy régi törvényünk mondja, hogy ahol nincs, onnan a fiskus143sem vehet.

- Tudok én más törvényeket is, vén Jébuzeus - szólt keserűen fölkacagva Tarnócziné. - Majd fogja kegyelmed is tapasztalni. Ismerem az 1573-i cikk 7. artikulusát,144az 1625-inek, az 1630-inak és 1631-inek pontjait, a közelebbi segesvári diéta145végzésével együtt. Azok világosan szólanak... Hálát adok, mennyei Istenem, hogy az én leányomat választottad eszközül e hitetlen család semmivé tételére! Dicsértessék szent neved; mert fölmagasztaltál engemet e kegyelem, e kitüntetés által!

Míg az árva özvegy összefogott kézzel imádkozott, hideg borzadály futott Mikes Zsigmond gerincvelején át, s térdei reszketni kezdettek. Az idézett törvénycikkek tartalma iszonyú lehetett; de még iszonyúbb hatást gyakorolt a bősz asszony rajongó fohásza. Már ajkain lebegett azon nyilatkozat, hogy kész Sárát kiadni; midőn Tarnócziné a termet búcsú nélkül odahagyá. Zsigmond úr magával küzdve indult utána; azonban midőn a tornáchoz ért, az inas és a helyettes apród éppen a kocsiba emelték a szentléleki vár úrnőjét.

- Már késő! - sóhajtá az öreg. - Átkozott nap virradt rám! Egy századig tart minden órája. Boldog Isten, mikor lesz már éjjel?

Tarnócziné, midőn lovai megindultak, mosolygott. Sárának a Mikes-várban kell lenni; különben a vén farizeus nem tűrt volna el tőlem annyi gorombaságot. Kezemben vannak mindnyájan, az apa és gyermekei egyaránt... - Mit piszmog a kocsis? Hajtson hamar, ha kidőlnek is a lovak - kiáltá cselédeinek. - Bontsd ki már azt az ostort! Hajts!... Be örvendek, hogy sem előbb, sem utóbb nem érkeztem Szebenből haza. Hallert könnyen vissza tudom keríteni... Mégsem hajtasz?... Megbosszulom azokat, kik Sebestyén szívét tőlem és az Istentől el akarták vonni. Érettök szokott ő el a háztól, példájokon tanulta a világi hivalkodást, velök együtt nevetett ki engemet, csengő poharak közt... s engemet nevetett ki!... S mégsem hajtod eléggé a lovakat? Rajta, rajta!... Ők szoktattak féltékenységre, s órákig kellett egykedvűleg ülnöm kacér nőik közt, kik táncoltak, kendőztek, élceket mondottak, és szemtelen danákat éneklének hárfa és citera mellett. Emlékszem, emlékszem mindenre!

Míg a kegyes asszony lovait úgy ostoroztatta, hogy ha állatkínzás elleni társulat létezett volna, az őt soha tagjai közé be nem veszi; míg a nyaktörést is kockáztatá a gyors hazaérkezésért: említsük mellékesen jellemének nagy ruganyosságát, mely által néha látszatos ellentmondásba jött magával, s éppen akkor, midőn tulajdonképp a legkövetkezetesebb vala.

Tarnócziné nemcsak fösvény, de fukar volt.

Mint tudjuk, uzsoráskodásért akará egy kalmár bepörleni, s e vád elnyomása végett ment főleg Szebenbe.

Pedig tőkéjét, melyet kölcsönzött, az elvesztéstől nemigen féltheté; mert a tény bebizonyítása aligha sikerült volna.

De a reformált hitűek azon században, melyben regényünk játszik, egészen az ótestámentomi szigorral kárhoztatták az uzsoráskodást, s mivel Tarnócziné főbüszkeségét abba helyezé, hogy kegyesnek tartassák, tehát kész vala a gyanú elhárításáért fukarságát is fékezni. Ennélfogva egyezkedni kezdett a kalmárral, ki eleinte könnyen lecsendesíthetőnek mutatkozott. Azonban engedékenysége ismét fölizgatá a nagyasszony fösvénységét. Fillérről fillérre alkudozott. A dénárok feletti vita közt napok teltek, s azalatt a wittenbergi káplán elprédikálta híres szónoklatait, Haller Péter a jegyruha és hozomány iránti kérdésben teljesíté Tarnóczinénak mint közelebbi örökösnek minden követeléseit; szóval eljött az idő, melyben a szentléleki várasszonynak haza kellett volna indulni. Ekkor már Tarnócziné még csak tíz dénárt kívánt a szásztól lealkudni, hogy aztán kocsiba üljön. De a ravasz szatócs a sok értekezlet alatt kiismeré a nagyasszony gyönge oldalát, s kereken megmondta, miként okvetlenül pört fog indítani, s nem alkuszik, ha emeletes háza, méheskertje, boltja, hosszú, gombos mentéje, sőt ha inge is a perköltségbe odaveszne.

Most már Tarnóczinéra került a sor.

Átkozódva és kérve árverezte fölebb a dénárokat, s midőn ez sem használt, a forintokat.

Azonban a furfangos kalmár makacsul ragaszkodott szándékához.

Pört akart, ha felesége gránátgyöngyét, nehéz atlaszszoknyáját és ágyvánkosait sem menthetné meg a csődtől.

Mindig a pört emlegette, s nemcsak a szobában, hanem a kapu előtt, és az utcán is.

Eközben történt, hogy Haller a fejedelem székelyföldi vadászatairól értesült, s mint hivatalnok és nem messze lakó birtokos, kötelességének tartá az udvari kísérethez csatlakozni; midőn egyszersmind Sárát, a kijelölt menyasszonyt is meglátogatni óhajtá.

Kevés hír hathatott volna ennél leverőbben Tarnócziné kedélyére.

De sok küzdés után végre - bár pillanatnyi - győzedelmet nyert fukarsága.

Haller útra indult, s ő a követeléseit szüntelenül magasabbra hangoló kalmárral folytatá alkuját.

Azonban egy álmatlan éj más határozatra téríté.

Latra vetette Sára és Péter jellemét, megméré, s igen könnyűnek találá Juditot.

Tisztába jött, hogy ha a vőlegény csak negyvennyolc órát is tölt az ő távolléte alatt a szentléleki várban, akkor a lakodalomnak vége.

S a könnyen vezethetőnek vélt Haller Péter, kicsiny kiadásban maga a kincses Dáriusz volt, kinek egy heti jövedelme vetekedett a kalmárnak kölcsönzött tőkével.

Mindezt az álmatlan éj teljes világosságban tünteté föl.

Korán reggel tehát Tarnócziné az első nyilatkozatra szaván fogta a kalmárt, s oly bőkezűleg egyezkedett vele, mintha a pénz, melyről lemondott, csupa fagarasból állott volna.

Így érkezett meg aztán Haller Péterrel majdnem egyszerre.


S már most megint a Mikes-várba léphetünk.

Zsigmond úr kedélye azon gondolatra, hogy a nemesi udvarház szent, s hogy az est - bármily lomhán haladnak a percek - végre el fog érkezni, hamar lecsillapult.

- Leráztam magamról a boszorkányt, s már csendesen lehetek - szólt, a reggelihez terített asztalhoz ülve. - Hm! Tizenegy óra. Ugyan elkéstünk! Éhesebb vagyok, mintha hajnal óta bölényt kergettem, vagy az kergetett volna.

- Vajon nem rosszul igazítottad-e el a dolgot Tarnóczinéval?

- Minden jól áll, galambom!

- S mi történik Sárával?

- Hm!

- Az Istenért! Csak nem terveztek ellene valami rosszat?

- Semmi baj nem éri; bár megérdemelné, hogy ne fogadjam el leányomnak. Ha ekkora galibába nem keveredtünk volna, meg is tiltanám a házasságot. Félek, nem lesz vele Kelemen boldog. Makacs, nyelves s tán kacér is. Kordán kell, hogy tartsák. Egészen más valál te, kedves galambom! Na, mi is civódtunk néha, de veszekedésünk csak a kibékülés örömeinek élvezésére volt számítva. Azonban azt mégsem hiszem, hogy Sára valakit szeretne, s azért idegenkednék fiamtól... nem hiszem, bár maga mondá.

- De én aggódom! - sóhajtá Ágnes asszony.

- Szokásod, galambom! Tölts poharamba dicsőszentmártonit.

Zsigmond úr fenékig üríté a kicsiny serleget, melyet neje ezüsttálcán nyújtott neki.

- Mily közel volt hozzánk a koldusbot. Kezemet érinté már.

- Hogyan? - szólt elképedve Ágnes asszony.

- A vagyon- és fővesztési pört értem. De már elvonult fejünk fölött a vihar.

- Mennyei atyám! - zokogott a .

Ekkor megint patkó csattog a várudvar kövezetén.

- Ki lehet ez?

- Talán Kelement hajtotta vissza a szerelem - válaszolá életpárjának Zsigmond úr.

- Ő nem hágja át az én kívánságomat - szólt Ágnes.

- Csak nem Móric? - találgatá a várúr.

- Bár ő volna!

- Nem kívánnám most, galambom! De tán találkozott vele János.

Kard zörrent, sarkantyú pengett az előcsarnokban, s belépett egy díszruhába öltözött hírnök.

Zsigmond úr, ki az udvari szokásokat ismerte, büszke lett volna máskor a ritka megtiszteltetésen, melyben részesülhet, de most egészen visszarettent, mintha fejére ítéletet akarnának mondani.

- A fejedelem őmagassága jön - szólt a hírnök.

- Őmagassága - hebegé a várúr.

- Csak legszorosabb kíséretével, s az egész napot kegyelmednél szándékozik, nemzetes nagyuram, tölteni.

- Az egész napot! - sóhajtá a várúr. - Már ez sok... kegyelem. Sietek őfensége méltóságos személye elébe. Ó, ez sok! - sóhajtá ismét ide-oda kapkodva.




138. Sion eredetileg a júdeai hegylánc egyik hegyének neve, a "Sion leánya" kifejezés általában Jeruzsálemet és lakóit jelentette.



139. A történetet - Jákób és Lea leányának, a szépséges Dinának elrablását - az Ótestamentumban Mózes Első könyve (34. rész) írja le.



140. Az Ótestamentum szerint az egyik palesztinai pogány törzs ősatyja. A következő mondatban Tarnócziné sorra veszi az ótestamentumi zsidósággal ellentétes törzseket.



141. Értsd: katolikus papok.



142. Szajhája.



143. A kincstár.



144. Bekezdését, pontját.



145. Országgyűlés és annak ülésszaka.






Previous - Next

Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library

Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC
IntraText® (V89) - Some rights reserved by EuloTech SRL - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License