11

- Fönséges uram, nagy hatalmú és tündöklő erényű uralkodónk! - kezdé Tarnócziné mély bókok közt -, midőn Gibeonba ment volna Salamon király, hogy ott áldoznék, megjelent az Úr éjjel az ő álmában, és mondá: kérj, amit akarsz, hogy adjak tenéked! És válaszolá Salamon: Ó, én Uram és Istenem, te tettél engemet, te szolgádat, királlyá, Dávidnak az én atyámnak helyette. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, és nem tudom a népet igazgatni, melyet magadnak választottál, s mely oly nagyszámú nép, hogy meg sem számláltathatik, meg sem írattathatik az ő sokasága miatt. Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja megítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között!... És tetszék e beszéd az Úr előtt. Mondá azért Salamon királynak: Mivelhogy te nem kívántál magadnak sem hosszú életet, sem gazdagságot, sem pedig ellenségeid fölött győzedelmet, hanem kívántál értelmet az ítélettételre, ímé, én a te beszéded szerint cselekszem veled, és adok neked bölcs és értelmes szívet, úgyannyira, hogy valamint hozzád hasonló nem volt előtted, utánad sem támad senki. Sőt még azt is, amit nem kívántál, megadom tenéked, tudniillik a gazdagságot és dicsőséget. És ha utaimon járandasz, teljesítvén az én végzéseimet és parancsolataimat, meghosszabbítandom életednek idejét is...¹⁵¹Erdély fejedelme - folytatá szónoki hangon Tarnócziné -, nagynevű és fényű Rákóczi György! Amit Izrael Istene föltétlenül adott Salamon királynak, tudniillik a bölcsességet, gazdagságot és dicsőséget, mindazt te teljes mértékben bírod. S én árva özvegy, keserűséggel szívemben, imával és átokkal ajkaimon, mást nem kívánhatok számodra, mint azt, hogy a szent Isten, ki lelkedbe néz és szavaimat hallja, oly mértékben juttassa neked is, amit Salamon királynál föltételekhez kötött, tudniillik a hosszú élet ajándékát, amily mértékben fogok én, a teáltalad kormányzott országban, részrehajlatlan igazságot és szigorú elégtételt nyerni azon mély megsértésre nézve, mely rajtam most követtetett el, s melyhez hasonlót a szemérmes nap arca igazhitű keresztény népek közt egy század folyama alatt alig lát.

Rákóczi csodálkozással hallgatá a szónokló árva özvegyet.

- Mi történt? Beszélje el, terjessze színünk elébe - szólt összevont homlokkal. - Alattvalóink nem hányhatják szemünkre, hogy az igazságot elnyomtuk, vagy ítéletünkben a bűnnek kedveztünk volna.

- Fenségedtől én csak annyiért esdeklek, mély alázattal, hogy legyen szemtanúja a törvényes eljárásnak, melyet egy hölgyrabló család feje ellen - ekkor az árva özvegy Mikes Zsigmondra mutatott kezével -, ezennel végrehajtatni fogok.

A meglepetés szoborcsoportokká varázslá a díszteremben levő vendégeket.

- Csak az eszelősök kétkednek a gondviselésben! - sóhajtott föl, égre emelt tekintettel Csulai, ki a Mikesek meggyaláztatásán, csupa vallásos buzgóságból, leírhatlan örömet érzett.

Tarnócziné háládatos szemet vetvén a káplánra, az alkirálybíróhoz majdnem parancsoló arckifejezéssel szólt:

- Lépjen kegyelmed nemzetes és vitézlő Mikes Zsigmond uram elébe, s olvassa föl az admonitionalis¹⁵²levelet, melyet kezében tart.

Úgy történt, mint az árva özvegy akará.

Az ünnepélyes megintés a gonoszul elrablott Tarnóczi Sára nevű leányzónak tüstént kézbesítése iránt sztenori hangon fölolvastatott.

Különös gonddal volt az okiratban kiemelve, hogy Mikes Zsigmond a visszakövetelő anyát tévutakra akará vezetni, s vele elhitetni igyekezett, miként szerencsétlen leánya haramiabanda által raboltatott el; holott most is a várban van, s még a bűnösöknek nem sikerült máshová szöktetni, vagy merényletök beleplezése végett örökre láb alól eltenni, minek egyébiránt ily előzmények utáni megtörténésétől az árva özvegy Tarnócziné, ki a Mikesek jellemét ismeri, minden percben retteg.

- Igaz-e a hölgyrablás vádja? - kérdé Zsigmond úrtól a fejedelem, ki, mint az özvegy előre látta, tevékeny vérmérsékénél fogva nem bízhatá az ügyet, minden személyes közbevegyülés nélkül, a törvényes eljárásnak rendes folyamára. De Zsigmond úr a szerencse tetőpontjáról, a fejedelmi kegy szédítő magasságából egyszerre hullván a gyalázat és megaláztatás porába, még nem tudott annyira magához jönni, hogy a vallomás vagy tagadás szavait ajkaira vehesse. Csak rákvörös arca, nehéz lélegzése és kapkodó modora árulá el a kínokat, melyeknek martalékává lőn.

Ágnes asszony, a szelíd, engedelmes és félénk nő vette föl tehát családja védelmét, azon aránylag nyugodt és óvatos módon, mely a válságos percekben éppen az átengedő jelleműeket, kik máskor kevés hatékonyságot fejtenek ki, szokta megkülönböztetni. - Tagadhatatlanul - szólt - a mi hajlékunkban van Tarnóczi Sára. Ma éjjel érkezett. Hogy csak az erőszaknak engedve jött-e ide, vagy hajlamát is követte, annak még utána nem járhattunk. Őt, fenséges uram, mint ismerőseink egész köre esküvel bizonyíthatja, néhai atyja kisebbik fiunknak, Kelemennek ígérte, s mert évek óta hőn szerettetik, s anyja tilalmáig családunkhoz számította magát, okunk volt hinni, hogy érzelmeit mostan sem változtatá meg. Két fiunk és Mikes Mihály társaságában távozott hazunnan, s hozzánk jötte bármily okból történt, annak módját magunk sem tartottuk helyeselhetőnek. Én Kelement a várból tüstént Mihály bátyjához küldöttem, férjem írt Szebenbe, hol Tarnócziné asszonyt lenni gondoltuk, és Sárát még ma reggel Szentlélekre vissza akartam vinni, hogy távozása föl ne tűnjék, s hogy a menyegző előtti napokat otthon töltse; mert az anya beleegyezését e szerencsétlen bonyodalom után bizonyosnak hittük. Ezalatt Tarnócziné véletlenül megérkezvén, oly lármával és oly nyilvánosan követelte Sárát, hogy ittlétének bevallása százszor többet ártott volna a leány hírnevének, melyhez semmi mocsok nem férhet, mint családunknak. Meg kellett menteni a gyalázattól, melybe saját anyjának bősz haragja taszítja vala, s ezért tagadtunk mindent; de erős szándékunk volt, mihelyt a figyelem másfelé fordul, s legkésőbb még ma éjjel hazavinni őt. És így távollétének oly magyarázatot adhatott volna, mely becsületet nem sért, gyanút nem hagy fönn. Kegyelmes fejedelem, én idős asszony vagyok, s nem akarnék koporsóm szélinél jönni örök meghasonlásba lelkiismeretemmel és az Istennel; de úgy üdvözüljek a mennyben, s hagyjak becsületes nevet magam után a földön, amily igaz, hogy csak fenséged megérkezése függeszté föl szándékunk végrehajtását!

Zsigmond úr följajdult neje esküjére. Ő a szorongatás perceiben feledé, hogy Ágnes asszonnyal nem közölte tervét, Sárának Moldvába ragadtatásáról, melyet az éj homályának beálltával akart fiai által végrehajtatni.

Ó - gondolá zúzott szívvel -, feleségem hamis hitet tett le! Szeretetből cselekedte; de nem fog több nyugodt órája lenni! Mi vár még reánk?

Mikesné elég ügyes mentsége kedvezően hatott Rákóczira.

- Hozzák színünk elébe a leányt! - parancsolá szigor nélkül szavában és arcán.

Csend és feszítő várakozás.

- Most a fejedelem mindent rózsaszín üvegen át fog nézni - súgá a marsallnak az udvarmester.

- Majd pityereg egy keveset a leány, aztán bevallja, hogy szereti a rablót, s ekkor kézfogást tanácsol őfensége, a család hálakönnyek közt borul térdre, s mi feleségeink számára a vadászati kalandokon kívül más érdekes hírt nem is vihetünk haza - válaszolt a marsall.

- Tarnócziné - jegyzé meg Döme diák - nem békül ki a Mikesekkel. Hideg s kárörvendő arcvonalai kezeskednek, hogy leánya becsületét tekintetbe sem veszi, és a rablót gyűlöli.

- Legalább a lovászmesteri állomás meg van ingatva - folytatá a suttogást az udvarmester.

- Könnyen lehetne oly hírt forgásba hozni, mely után a rablott menyasszony és ipja inkább vágynának az udvari élet helyett a falusi magány pásztoróráit továbbfűzni - mondta a marsall.

- Nincs még minden kocka elvetve. Bízzunk, reméljünk! - buzdítá híveit a kegyes Csulai uram.

Mikes Zsigmond szeretett volna lába alatt egy süllyesztőt, úgy, mint a legrégibb épületeknél volt szokásban, hogy a titkos rugó megbillentésével a várpincében, az épület fundamentuma alatt, a kaszatömlöc tilói¹⁵³közt vagy a családi sírbolt egyik rézkoporsójában lehessen.

Ágnes asszonynak mozogtak ajkai... imádkozott.

Kapronczai György azon bosszankodott, miért nem férfi Tarnócziné, hogy most párbajra hívhatná.

Horváth Ferenc a hamar föllángoló szív ritkán salaktalan kíváncsiságával gondolá: - Végre megláthatom az isteni Sárát, kinek szépségét ezerszer harsogtatta fülembe a hír trombitája! Valószínűleg sápadtabb fog lenni, mint máskor, de ingerült idegei, szemérme és könnyező pillái leírhatlan bűbájt vetnek egész lényére.

Haller Péter pedig, ki Tarnóczinét, midőn botrányt akart ütni, haraggal hagyta oda; ki Kassai lakába sietett, hogy a fejedelmet Sára és Kelemen részére közbevegyülésre bírja, s ki Rákóczi távozása után néhány órával érkezvén meg, mihelyt ennek Mikes Zsigmondhoz meneteléről értesült, tüstént kocsira ült, hogy az uralkodó oldala mellett lehessen, s ott a szerelmespár érdekeit képviselje; ismétlem Haller Péter csendesen lépett a díszterembe, éppen midőn a háta mögött kardcsörtetést hallott, és Sárát látta "a nemes társaság" két tagjának kíséretében a terembe és a fejedelem színe elébe közelíteni.

Meg nem foghatá, mi történik. Keskeny mellén átfonta száraz karjait, lapos orra kitágult, kis szemei fürkésző éllel csapongtak szanaszét, s testének legnemesebb része, az annyiszor félreismert és senkitől nem értett szív, lázasan vert, nemes aggodalmak, önáldozó eszmék és önzéstelen félelem miatt.

- Isten, őrködjék gondviselésed azok fölött, kiknek minden bűnük, hogy nagyon tudnak szeretni!

E sóhaj emelkedék Haller Péter szűk és rekedt melléből.