11
- Fönséges uram, nagy hatalmú és tündöklő erényű uralkodónk! -
kezdé Tarnócziné mély bókok közt -, midőn Gibeonba ment volna Salamon
király, hogy ott áldoznék, megjelent az Úr éjjel az ő álmában, és mondá:
kérj, amit akarsz, hogy adjak tenéked! És válaszolá Salamon: Ó, én Uram és
Istenem, te tettél engemet, te szolgádat, királlyá, Dávidnak az én atyámnak
helyette. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, és nem tudom a népet igazgatni,
melyet magadnak választottál, s mely oly nagyszámú nép, hogy meg sem
számláltathatik, meg sem írattathatik az ő sokasága miatt. Adj azért a te
szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja megítélni a te népedet, és tudjon
választást tenni a jó és gonosz között!... És tetszék e beszéd az Úr
előtt. Mondá azért Salamon királynak: Mivelhogy te nem kívántál magadnak
sem hosszú életet, sem gazdagságot, sem pedig ellenségeid fölött
győzedelmet, hanem kívántál értelmet az ítélettételre, ímé, én a te
beszéded szerint cselekszem veled, és adok neked bölcs és értelmes szívet,
úgyannyira, hogy valamint hozzád hasonló nem volt előtted, utánad sem
támad senki. Sőt még azt is, amit nem kívántál, megadom tenéked, tudniillik
a gazdagságot és dicsőséget. És ha utaimon járandasz, teljesítvén az én
végzéseimet és parancsolataimat, meghosszabbítandom életednek idejét is...151Erdély fejedelme
- folytatá szónoki hangon Tarnócziné -, nagynevű és fényű Rákóczi
György! Amit Izrael Istene föltétlenül adott Salamon királynak, tudniillik a
bölcsességet, gazdagságot és dicsőséget, mindazt te teljes mértékben
bírod. S én árva özvegy, keserűséggel szívemben, imával és átokkal
ajkaimon, mást nem kívánhatok számodra, mint azt, hogy a szent Isten, ki
lelkedbe néz és szavaimat hallja, oly mértékben juttassa neked is, amit Salamon
királynál föltételekhez kötött, tudniillik a hosszú élet ajándékát, amily
mértékben fogok én, a teáltalad kormányzott országban, részrehajlatlan
igazságot és szigorú elégtételt nyerni azon mély megsértésre nézve, mely rajtam
most követtetett el, s melyhez hasonlót a szemérmes nap arca igazhitű
keresztény népek közt egy század folyama alatt alig lát.
Rákóczi csodálkozással hallgatá a szónokló árva özvegyet.
- Mi történt? Beszélje el, terjessze színünk elébe - szólt összevont
homlokkal. - Alattvalóink nem hányhatják szemünkre, hogy az igazságot
elnyomtuk, vagy ítéletünkben a bűnnek kedveztünk volna.
- Fenségedtől én csak annyiért esdeklek, mély alázattal, hogy legyen
szemtanúja a törvényes eljárásnak, melyet egy hölgyrabló család feje ellen -
ekkor az árva özvegy Mikes Zsigmondra mutatott kezével -, ezennel végrehajtatni
fogok.
A meglepetés szoborcsoportokká varázslá a díszteremben levő vendégeket.
- Csak az eszelősök kétkednek a gondviselésben! - sóhajtott föl, égre
emelt tekintettel Csulai, ki a Mikesek meggyaláztatásán, csupa vallásos
buzgóságból, leírhatlan örömet érzett.
Tarnócziné háládatos szemet vetvén a káplánra, az alkirálybíróhoz majdnem
parancsoló arckifejezéssel szólt:
- Lépjen kegyelmed nemzetes és vitézlő Mikes Zsigmond uram elébe, s
olvassa föl az admonitionalis152levelet,
melyet kezében tart.
Úgy történt, mint az árva özvegy akará.
Az ünnepélyes megintés a gonoszul elrablott Tarnóczi Sára nevű
leányzónak tüstént kézbesítése iránt sztenori hangon fölolvastatott.
Különös gonddal volt az okiratban kiemelve, hogy Mikes Zsigmond a
visszakövetelő anyát tévutakra akará vezetni, s vele elhitetni igyekezett,
miként szerencsétlen leánya haramiabanda által raboltatott el; holott most is a
várban van, s még a bűnösöknek nem sikerült máshová szöktetni, vagy
merényletök beleplezése végett örökre láb alól eltenni, minek egyébiránt ily
előzmények utáni megtörténésétől az árva özvegy Tarnócziné, ki a
Mikesek jellemét ismeri, minden percben retteg.
- Igaz-e a hölgyrablás vádja? - kérdé Zsigmond úrtól a fejedelem, ki, mint
az özvegy előre látta, tevékeny vérmérsékénél fogva nem bízhatá az ügyet,
minden személyes közbevegyülés nélkül, a törvényes eljárásnak rendes folyamára.
De Zsigmond úr a szerencse tetőpontjáról, a fejedelmi kegy szédítő
magasságából egyszerre hullván a gyalázat és megaláztatás porába, még nem
tudott annyira magához jönni, hogy a vallomás vagy tagadás szavait ajkaira
vehesse. Csak rákvörös arca, nehéz lélegzése és kapkodó modora árulá el a
kínokat, melyeknek martalékává lőn.
Ágnes asszony, a szelíd, engedelmes és félénk nő vette föl tehát
családja védelmét, azon aránylag nyugodt és óvatos módon, mely a válságos
percekben éppen az átengedő jelleműeket, kik máskor kevés
hatékonyságot fejtenek ki, szokta megkülönböztetni. - Tagadhatatlanul - szólt -
a mi hajlékunkban van Tarnóczi Sára. Ma éjjel érkezett. Hogy csak az
erőszaknak engedve jött-e ide, vagy hajlamát is követte, annak még utána
nem járhattunk. Őt, fenséges uram, mint ismerőseink egész köre
esküvel bizonyíthatja, néhai atyja kisebbik fiunknak, Kelemennek ígérte, s mert
évek óta hőn szerettetik, s anyja tilalmáig családunkhoz számította magát,
okunk volt hinni, hogy érzelmeit mostan sem változtatá meg. Két fiunk és Mikes
Mihály társaságában távozott hazunnan, s hozzánk jötte bármily okból történt,
annak módját magunk sem tartottuk helyeselhetőnek. Én Kelement a várból
tüstént Mihály bátyjához küldöttem, férjem írt Szebenbe, hol Tarnócziné
asszonyt lenni gondoltuk, és Sárát még ma reggel Szentlélekre vissza akartam
vinni, hogy távozása föl ne tűnjék, s hogy a menyegző előtti
napokat otthon töltse; mert az anya beleegyezését e szerencsétlen bonyodalom
után bizonyosnak hittük. Ezalatt Tarnócziné véletlenül megérkezvén, oly
lármával és oly nyilvánosan követelte Sárát, hogy ittlétének bevallása százszor
többet ártott volna a leány hírnevének, melyhez semmi mocsok nem férhet, mint
családunknak. Meg kellett menteni a gyalázattól, melybe saját anyjának
bősz haragja taszítja vala, s ezért tagadtunk mindent; de erős
szándékunk volt, mihelyt a figyelem másfelé fordul, s legkésőbb még ma
éjjel hazavinni őt. És így távollétének oly magyarázatot adhatott volna,
mely becsületet nem sért, gyanút nem hagy fönn. Kegyelmes fejedelem, én
idős asszony vagyok, s nem akarnék koporsóm szélinél jönni örök meghasonlásba
lelkiismeretemmel és az Istennel; de úgy üdvözüljek a mennyben, s hagyjak
becsületes nevet magam után a földön, amily igaz, hogy csak fenséged
megérkezése függeszté föl szándékunk végrehajtását!
Zsigmond úr följajdult neje esküjére. Ő a szorongatás perceiben feledé,
hogy Ágnes asszonnyal nem közölte tervét, Sárának Moldvába ragadtatásáról,
melyet az éj homályának beálltával akart fiai által végrehajtatni.
Ó - gondolá zúzott szívvel -, feleségem hamis hitet tett le!
Szeretetből cselekedte; de nem fog több nyugodt órája lenni! Mi vár még
reánk?
Mikesné elég ügyes mentsége kedvezően hatott Rákóczira.
- Hozzák színünk elébe a leányt! - parancsolá szigor nélkül szavában és
arcán.
Csend és feszítő várakozás.
- Most a fejedelem mindent rózsaszín üvegen át fog nézni - súgá a marsallnak
az udvarmester.
- Majd pityereg egy keveset a leány, aztán bevallja, hogy szereti a rablót,
s ekkor kézfogást tanácsol őfensége, a család hálakönnyek közt borul
térdre, s mi feleségeink számára a vadászati kalandokon kívül más érdekes hírt
nem is vihetünk haza - válaszolt a marsall.
- Tarnócziné - jegyzé meg Döme diák - nem békül ki a Mikesekkel. Hideg s
kárörvendő arcvonalai kezeskednek, hogy leánya becsületét tekintetbe sem
veszi, és a rablót gyűlöli.
- Legalább a lovászmesteri állomás meg van ingatva - folytatá a suttogást az
udvarmester.
- Könnyen lehetne oly hírt forgásba hozni, mely után a rablott menyasszony
és ipja inkább vágynának az udvari élet helyett a falusi magány pásztoróráit
továbbfűzni - mondta a marsall.
- Nincs még minden kocka elvetve.
Bízzunk, reméljünk! - buzdítá híveit a kegyes Csulai uram.
Mikes Zsigmond szeretett volna
lába alatt egy süllyesztőt, úgy, mint a legrégibb épületeknél volt
szokásban, hogy a titkos rugó megbillentésével a várpincében, az épület
fundamentuma alatt, a kaszatömlöc tilói153közt vagy a családi sírbolt egyik rézkoporsójában
lehessen.
Ágnes asszonynak mozogtak
ajkai... imádkozott.
Kapronczai György azon
bosszankodott, miért nem férfi Tarnócziné, hogy most párbajra hívhatná.
Horváth Ferenc a hamar föllángoló
szív ritkán salaktalan kíváncsiságával gondolá: - Végre megláthatom az isteni
Sárát, kinek szépségét ezerszer harsogtatta fülembe a hír trombitája!
Valószínűleg sápadtabb fog lenni, mint máskor, de ingerült idegei,
szemérme és könnyező pillái leírhatlan bűbájt vetnek egész lényére.
Haller Péter pedig, ki
Tarnóczinét, midőn botrányt akart ütni, haraggal hagyta oda; ki Kassai
lakába sietett, hogy a fejedelmet Sára és Kelemen részére közbevegyülésre
bírja, s ki Rákóczi távozása után néhány órával érkezvén meg, mihelyt ennek
Mikes Zsigmondhoz meneteléről értesült, tüstént kocsira ült, hogy az
uralkodó oldala mellett lehessen, s ott a szerelmespár érdekeit képviselje;
ismétlem Haller Péter csendesen lépett a díszterembe, éppen midőn a háta
mögött kardcsörtetést hallott, és Sárát látta "a nemes társaság" két
tagjának kíséretében a terembe és a fejedelem színe elébe közelíteni.
Meg nem foghatá, mi történik.
Keskeny mellén átfonta száraz karjait, lapos orra kitágult, kis szemei
fürkésző éllel csapongtak szanaszét, s testének legnemesebb része, az
annyiszor félreismert és senkitől nem értett szív, lázasan vert, nemes aggodalmak,
önáldozó eszmék és önzéstelen félelem miatt.
- Isten, őrködjék
gondviselésed azok fölött, kiknek minden bűnük, hogy nagyon tudnak
szeretni!
E sóhaj emelkedék Haller Péter
szűk és rekedt melléből.
|