12
Rákóczi az elébe vitt Sárától
nyers, de kedélyes hangon kérdé:
- Szerelmesek vagyunk, ugye?
Menekülni akartunk a szülei hatalom alól? Féltünk a mama bele nem
egyezésétől? Hüm! Elég nagy hiba. A lány kötelessége az engedelmesség.
Nincs boldogság oly szövetségben, melyet a szülék őszinte áldása nem
kísér. Kelement férjül más úton is meg lehetett volna nyerni, s ha most nem,
egypár év múlva.
- Én nem óhajtottam Mikes
Kelement férjül. Én sohasem fogok neje lenni.
- Tehát csakugyan erővel
hoztak, leányom, ide? - kérdé Rákóczi szokatlan fölindulással.
- Önként nem jöttem volna.
- Ne szépítsed tettedet! Ne
hárítsad magadtól el a részt, mely a bűnből sajátod! Egy fiatal
leánynak szépségénél is szebb tulajdona az őszinteség.
- Igazat mondottam, nagyságos
fejedelem.
- Ismét kérdezem, becsületes véredben
és növelésedben bízva... erővel hoztak-e ide?
- Úgy, fenséges uram!
- S ki?
Sára hallgatott.
- Felelj, leányzó, ki
hozott?
- Kelemen... Mihály.
- És János - szólt közbe
Tarnócziné.
- S nem óhajtok forróbban semmit
- zokogá Sára -, mint hogy tüstént távozhassam e helyről.
- Tehát elraboltattál! De
egészen tudtod nélkül történt-e ez, vagy pedig sejtetted a tervet, s hallgatva
beleegyeztél?
- Semmi jelből nem
gyaníthattam céljokat.
- Azonban szíved legalább
titkon örvendett. Ugye, kisasszonykám, nem bánkódtál a merény sikerülésén? S
tán magadban áldottad is, midőn az illem kedvéért szavaiddal kárhoztatád?
- Szívemben és ajkaimmal
átkoztam - szólt Sára határozottan.
- Uraim - mondá ekkor
Rákóczi a kísérethez fordulva -, a panaszló anyának, mint látszik, igaza van.
Országomban példátlan bűn követtetett el, s a bosszuló igazság szigorú
elégtételt követel. Törvényeink szerint a nőrablás honárulási sorba esik,
büntetése jószág- és fejvesztés a tettesre és társaira egyaránt. Direktorunknak
kötelességévé fog tétetni a keresetnek megindítása, mégpedig a legközelebbi
országgyűlés folyama alatt. A pallos föl van emelve, hogy sújtsa az
erkölcs- és törvénytapodót, a gazdag várban oly kérlelhetetlenül, mint a pórnép
kunyhójában.
Sára sikoltva rogyott
össze.
E véletlen változást nála a
jelenet izgatottságából folyónak tekintették.
Valami mélyebb érzés
kitörésének senki sem vette.
- Kegyelem fiaimnak! -
kiálta Zsigmond úr térdre borulva. - Minden gyermekeimet egyszerre veszítsem-e
el? Kegyelem!
- Hatalmunkban nincs az
igazság folyamát föltartóztatni - szólt palástolhatlan szánalommal Rákóczi. -
Bíráskodik fölöttök az országgyűlés. Példát kell adni.
- Háznépem a föld
színéről ki fog irtatni! Miért élek? Szegény Ágnes, kedves Ágnesem, ne
nyisd föl többé szemeidet! Mit tudnál ezentúl látni a világon?... Vért! Vért...
magzataidét.
Ágnest, kit magánkívül
vittek ki a főurak a teremből, csak szemeivel követé a szerencsétlen
férj; tántorgó lábaival nem tudta volna.
- Mi az ők büntetése
leányom sorsához képest! Nevén és pártáján szenny. Ki fogja Sára becsületét
védni, s ki hisz a védelemben? - sóhajtá Tarnócziné rajongó hangon s bú közé
rejtett bosszúvággyal.
- Ne tartson attól,
asszonyom! - szólt Rákóczi, s udvaroncain és kíséretén végigtekintett. - Urak -
folytatá -, melyik fogja védni kegyelmetek közül Tarnóczi Sára erényét; nevét
és kezét kötve az ő szeplőtlenségéhez? Az anya és a leány itt vannak.
Melyik a kérő?
Többen váltak ki, s
legelőbb Horváth Ferenc.
A helyzet regényes és
megindító volt; a nemes szívet s kalandori hajlamot egyaránt igénybe vette.
- Mi is, kiknek nőnk
van, védjük a kisasszony becsületét szóval, fegyverrel.
- Én büszke leszek, ha
kérőül fogad el - mondá maga Serédi is, ki a fejedelemné rokona, s még jó
korban levő özvegy volt.
- Leányom kezét - szólt
köszöngetve Tarnócziné - Haller Péter uram akarta az elrablás napján megkérni.
Ha most ártatlanságán nem kételkedik, úgy övé az elsőség.
- Inkább kétkedném a
szentírásban, inkább a nap tiszta sugáraiban, inkább az éj sötétségében,
inkább, hogy ébren vagyok!... Remélhetek-e? - szólt Haller Péter Sárához
fordulva.
Tarnócziné leányán hideg
rázkódás futott keresztül. Mi volt előtte az életöröm? Hol találta volna
föl azt többé?... S a megtagadás a becstelenség bevallása volna.
Igent rebegtek ajkai.
- A törvényszék ítélni fog
- mondá ekkor a fejedelem -, s ha a vádlottakat bűnben találandja, s fejök
fölött pálcát tör, a kincstáramra szálló birtok legyen az ara jegyajándéka.
- Átok reám! - nyöszörgé
Sára.
- E leány nemes lelkű,
és sajnálja, hogy dúsgazdaggá lett - súgta Döme diáknak az udvarmester.
A fejedelem bizonyosan
halálát érzi, hogy így megváltozott; e pazarlás után nem élhet sokáig - gondolá
a diák.
- Hehe! Sára kisasszony
furfangos egy szer - jegyzé meg halkan Serédi.
- Hogyan? - kérdé Csulai
uram.
- Tisztelendőséged nem
sejti? Ő Hallerhoz megy nőül. Így döntetlen marad a főkérdés.
Hisz Péter barátunk legalább hatvanéves lehet, s hálni alig jár belé a lélek.
Tarnócziné egy igen szép és
átgondolt szónoklatban kezét, lábát csókolta a nagylelkű fejedelemnek, s
karon fogott leányát magával vonva, mély bókok közt távozott.
Az alkirálybíró nyomban
követé.
- Elvitte a víz a pápista
lovászmesterségét - súgá ide-oda Csulai.
Rákóczi meg volt hatva.
- Örömet akartam hozni e
házba, s gyászt hagyok! - sóhajtotta távozásakor.
Midőn a tornáchoz ért,
rendeletet adott Mikes Mihály, János és Kelemen elfogatására s bebörtönzésére,
míg kezeseket állíthatnak.
|