13
Az öreg Zsigmond halottként
hevert karszékén.
Ágnes asszony hálószobájában
térdelt a feszület előtt.
Az idő haladt, s
alkonyodott a láthatár.
- Elmetszetének minden ágai
a vén törzsnek!... A poroszlók most teszik rájok kezöket, most verik bilincsbe,
János védelmezi magát, sebet kap, vére csorog. Ne öljétek meg Kelement!
Kegyelem, irgalmazzatok!... Agyam ég!... Mikes Mihály gúzsba kötve hever... Egy
üstökös kilépett útjából, a földhöz ütközik, sörénye meggyújtja a világot...
Ah! Velőm ég! Vizet, vizet! - kiálta bősz ábrándokkal küzdve Zsigmond
úr.
Az öreg vad merengését neje
szakítja félbe.
- Hála neked, mennyei
atyám, ők szabadok!
- Fiaim? - kérdé az apa
őgyelegve.
Ágnes asszony Judit levelét
mutatja, melyben ez írja, hogy mind a három Mikes, midőn az alkirálybíró-
és Tarnóczinénak a várba jöttét hírül vevé, rögtön Moldvába indult. Kalauzuk a
titkos ösvényeket jól ismeri, s a pandúrok többé utol sem érhetnék őket,
ha nyomon követnék is.
Zsigmond átölelte nejét,
sírt örömében, mint a gyerek.
- Tehát mentve vannak. Mily
boldogok vagyunk! - szólt.
- De örök
száműzetésben. Fiaink földönfutók.
- Az is boldogság -
válaszolá az anyának az apa.
Ekkor lépett Móric be, azon
férfiú, kit Kassai erdőmesterénél s Rákóczi vadászatán láttunk.
Az agg pár elébe rohant.
- Ah! Mégis van fiunk. Lesz
családunk. Lesz aki fenntartsa nevünket. De... nagy ég! A nőtlenségi
fogadás! - sóhajtá az apa.
- Ne aggódjatok, édes
szüléim! Az Isten jó. Elkéstem, nem levén korán értesítve a történtekről.
Azonban még semmi sincs vesztve. Legfölebb a vagyon. Testvéreim vissza fognak
jönni. Amely percben az ítélet kimondatik, bízvást közinkbe léphetnek. Mindent
rendbe hozok a fejedelemnél. Hozzá sietek a szükséges percben. Szava lekötve.
Testvéreim mentvék. Én kezes vagyok mindeniknek hajszáláért.
- Te a száműzött?...
Szegény Móric, megtébolyodott.
- A fejedelem nem játszhatik
szavával. Neki teljesítni kell, amit kívánok.
- Megőrült!... Még ezt a
csapást is ránk mérte az ég! Miért tanultunk imádkozni! Ágnes, ne térdelj többé
az oltár előtt. Nőjön kövein föl a bogáncskóró, s kígyók sziszegjenek
málló porai közt.
- Kicsinyhitűek, emeljétek
inkább kezeiteket föl az Úrhoz, ki csodálatos utakon vezeti sorsunkat!
Oly varázserővel bírt Móric
tekintete és egyszerű intése, hogy Ágnes asszony imádkozva mondá: - Legyen
meg, uram, a te szent akaratod!
És Zsigmond úr halkan ismétlé az
átengedés, a megnyugvás szavait.
|