Harmadik
rész
1
Míg Mikes Zsigmond úr és Ágnes asszony kifejezhetlen szerencsétlenségök közt
a hitben leltek vigasztalást, s imádkozva mondták: "Legyen meg, mennyei
atyám, a te szent akaratod!", addig a kegyes Tarnócziné száz- meg százszor
ismétlé: "Immár a fejsze a fáknak gyökerére vettetett... alleluja! A
Krisztus, az ő gabonáját az ő csűrében betakarja, a polyvát
pegidlen megégeti olthatatlan tűzzel, alleluja!...154A polyvák a
pápisták, a fa a Mikes család, alleluja!"
Alkonyult.
Judit asszonynak a szenvedő Sárát kellett ápolni, Jutka leányzó
Tarnóczinétól a cofra címet nyerte díjul, hogy a szobába hívatlanul benyitott.
Minden óhajtá a várkastély úrnőjét, lármás tevékenység helyett, földiekre
nem gondoló merengésben hagyni.
Éj lőn, s az árva özvegyet még mindig sajátszerű elragadtatás
környezé.
- A rókáknak barlangjok vagyon, az éji madaraknak saját fészkök, mondja a
szentírás; de, alleluja, Mikes Zsigmond fiainak nincsen hová fejöket lehajtsák.
Pedig - folytatá az áhítatos nő - a várnak, hol máig laktak cifra
termeiben Heródiás leánya155és a
feslettség számára ezer puha vánkos volt. S mint pengett a cimbalom, mint
sikolta a tárogató, mint járt körben a serleg, hogy a tobzódó nép az én
férjemet asszonynak gúnyolja, ha fenékig nem tudta kiürítni! A Mikesek
idegenítették el Sebestyén szívét tőlem és az Istentől. Nehezedjék az
Úr keze reájuk! Késő éjig táncoltak e hitetlen család cimborái és rokonai.
A nő a férfi vállára veté kezét, bátran nézett szeme közé, és a szeméremnek
egy vércseppje sem szökellt arcára, midőn tekintetök találkozott. Heródiás
egyik leánya csábító mozdulatokkal lejtett a nagy termen végig. Lihegő
mellén a lepel átlátszó és nyaka fedetlen volt. Sebestyén pedig sokáig nem
fordítá el róla tekintetét. Ők, Zsigmond úrtól kezdve mindnyájan
célzásokat ejtettek ellenem, kinevették dorgálásaimat... dőzsöltek,
vadásztak, világi dalokat énekeltek. S a világ őket még jámbor
életűeknek is tartá... Botrányok háza, mihelyt birtokomba jutsz,
széthányatom a padimentumot,156le fogom
veretni a falak vakolatját, elhordatom az ajtóküszöböt, a kilincset és a
félfákat, s ha koldussá leszek is, nem fog semmi, amit csak bűnös testök
érintett, az épületben maradni... Azt mondják, fösvény vagyok;
vesztegetővé leszek. Tudok én az Úr dicsőítéséért áldozni!
Alleluja!... Ők megaláztattak. S boldog az én magzatom, Sára, mert az örök
kegyelemtől eszközül választatott a hitetlen nemzetség semmivé tételére!
Őt a szentlélek szállta meg, hogy elfordítaná szívét a szép külsejű,
de hivalkodó és erkölcstelen Mikes Kelementől. Szerette Béliál gyerekét,157s mégis ellene
vallott. Megtagadá az ifjút; önként ment a vén karjaiba. Ki képzelte volna?
Alleluja!
Tarnócziné akkora lelkesedésbe jött, mintha e percben szorosabb szövetségbe
lépett volna az éggel, s már az átszellemülés pontján állana.
Jutka az ajtó küszöbén rémülve hallá az "allelujákat", és sokáig
nem merte behozni a vacsorát, melyet az árva özvegy, hogy magára lehessen,
szobájába rendelt volt.
S Tarnócziné most még le sem hordotta a késedelmes cselédet.
Hagyá őt teríteni, és folytatá merengéseit.
Étvágya nem akart kegyetlenségével versenyezni. Ennek engedte át az egész
tért.
A fejedelem alig haladt fél órát a Mikes-vártól, midőn udvarmestere
jelenté, hogy a másnapi vadászatra, Döme diák utasításai szerint, minden
intézkedéseket megtett ugyan, de Lupuj vajda a moldvai határszélekről
hirtelen hazatért, s ezen újabb értesítés után ő - tudniillik az
udvarmester - őfensége kegyelmes parancsát jött az iránt venni, vajon
szükséges-e már a kétszáz székely darabont kirendelése?
Rákóczi arca borús lőn. - Hívjátok ide Horváthot... nem... hívjátok
Kapronczait! - szólt a szokottnál élesebb és emeltebb hangon.
A két testőrtiszt nem állott oly távol, hogy ne hallhassa
megneveztetését.
- Kulcsot kapsz, barátom, Horváth, a legszebb lány szívéhez.
- Már elejtettem; de te veszed föl a sárból a váradi vár kulcsát - válaszolta
ez Kapronczainak mosolyogva, bár nem minden irigység nélkül.
Kapronczai derülten közelít Erdély uralkodójához, sejtvén, hogy megbízás vár
rá, s azon kéjálommal telve, hogy a "nemes társaságból" most neki van
jövendője, ő a szerencse fia, a perc kegyeltje.
- Lupuj vajda - mond a fejedelem, nem annyira a testőrhöz, mint az
egész környezethez szólva - egy régi szerződés által van kötve a
szökevények kiadására, midőn honárulási vád forog fönn. Három Mikes lépte
át eddig már Erdély határait. Mindenik nőrablással vádoltatik, mindenikre
nótapör vár. S te, fiam, Kapronczai, még virradat előtt Jászvásárra fogsz
indulni, a vajdától e szökevények kézbe szolgáltatását követelendő.
Utasításaimat az éjjel veszed.
- Fenséges uram! - szólt az ifjú meghajlott térddel és esdeklő hangon
-, a Mikesek rokonaim, Zsigmond úr jótevőm.
- De a "nemes társaság" tagja vagy - válaszolá szigorral a
fejedelem.
Kapronczai mély bókkal és sebzett szívvel vonult vissza.
- Mi lappanghat e küldetés burkában? - töprenkedett Döme.
- Isten bocsássa meg gyöngeségemet; de kezdem sajnálni a Mikeseket, ámbár
pápisták - súgá most Csulai uram.
- S hiszi-e kegyelmed, hogy őfensége örvendene e nőrablók
kiadatásán? - tudakolta halkan az íródiák.
- Hogyan? Hisz a fejedelem egyházunknak híve, a közerkölcsiség őre és
bosszulója.
Döme fanyar mosollyal szakítá meg a párbeszédet.
A hopmester a fejedelem színéhez közelítvén, megint azt a kérdést merte
kockáztatni, hogy mi történjék a kétszáz székely darabonttal és önkéntessel.
- Az egész vadászat elmarad, holnap székvárosunkba visszatérünk.
A hopmester rémült arca mosolyt vont a vén Kassai cserepes, vékony ajkaira.
- A szállás körüli rendelkezések füstbe mentek, hé, hé! A kíséret Isten jóvoltából
számos, és tegnapról tudom, hogy sok borra, pecsenyére és sok ágyra van
szükség. Kegyelmednek, hopmester uram, közel van egy kis birtoka. Remélem, ott
fogunk az éjjel dőzsölni. Bővelkedik-e elajándékozandó
aranyserlegekben, he-he!
- Életem és vagyonom a fejedelemé - válaszolta Kassainak az udvarmester -,
de - folytatá - a falu, melyet kegyelmed említ, oly kicsiny, hogy e had
harmadát sem fogadhatná be. A nagyobb részt sátrakba kell telepítnem. Szűk
udvarházamon kívül, melyben alig férhet el őfensége, csak a papi laknak
nincs lantornaablaka158és
agyagpadlata. Az egész véletlennél tehát csak azt sajnálom, hogy kegyelmednek,
drága barátom, köszvényes lábai könnyen szenvedhetnek, miután unitárius létére
nem szánhatja magát reá, hogy egy plébános hajlékában töltse az éjt.
- Ne féltsen engem, drága barátom - vigyorgott Kassai -, mert őfensége
az állami ügyekben tanácsomat akarja kihallgatni, s kegyelmednek parancsolatot
ad, hogy számomra lakást a számára fenntartandó szobákból rendeljen.
Döme diák oly ügyesen tudott Kassai és az udvarmester körül sompolygani,
hogy a halk szóváltásból némely töredéket elleshetett.
Tehát csakugyan fontos küldetést nyert Kapronczai? - gondolá. - Pedig az
ifjú a finom fogásokra aligha bír elég ügyességgel. Kezdek örvendeni, hogy ma a
titkos dolgokat Kassai őnagysága kezeli, s nem én. Azonban várjunk még, ki
tudja, estig mi történik?
|