2
Végre az udvarmester elhelyezteté a vendégeket.
A kis falu, mely három nemzedék óta földesurat nem látott, a sátraknál is
kevesebb kényelmet ígért. A vendégek tehát többnyire szabadban vertek tanyát, s
Csulai uram, ki nem volt az éji friss légnek és a ropogó fenyőmáglyák
körüli heverészetnek barátja, a paplakba utasíttatott.
Iszonyú ellenszenvet kellett legyőznie, hogy a küszöböt átlépje. A
lelkészt nem találta honn. Ezt csak másnapra várták Csíkszeredáról, hová beteg
testvérét, a minorita kolostor gvárdiánját ment meglátogatni.
A vén gazdasszony, ki egyedül vitte a háztartás terhét, a fejedelem
káplánjának szíves fogadására mindent megtőn, ami csak a kevés eszközzel
bíró szűkölködés vendégszeretetétől kitelik.
Csörögefánkot is sütött, lefekvésre fűszeres bort is készített, s a
korán pihenni akarónak ágyat a lelkész hálószobájában vetett, s az asztalra
kétkarú, fekete gyertyatartóban viaszgyertyát vitt be.
Csulai uram valóban fáradt és álmos volt; de mihelyt magára maradt, a
kisded, tiszta és kedélyes szoba összeesküdni látszék szemei, idegei és kedélye
ellen, hogy minden pihenést és szendert messze űzzön.
A káplán gyanúsan szaglált. Úgy vélte, hogy valami már alig érezhető
illat üté meg orrát. Bizonyosan kifüstölte a szobát a gazdasszony, s a légbe
vegyült szag a tömjéné. S a falon, a Megváltó körül, néhány más kép is függött,
mely távol volt attól, hogy a Melanchtoné159vagy Zwinglié160legyen, s
annál kevésbé Kálviné. Csulai uram elég méltányos ugyan arra, hogy egy plébános
lakában ne követelje a hitújítók arcával találkozást; de vallásos buzgalma
mégis kizáróbb természetű és türelmetlenebb vala, hogysem szemeit a
kereszténység első századainak szentatyáin s a mitrán, tiarán,161dicskörön és
görbe boton örömmel legeltette volna. Miután pedig a falon függő képek -
mint az első és röpkén odavetett pillantás már fölfedezé - egyháziak és
jelvényesek voltak, Csulai a szűz hajadonnál is gyakrabban tartá lesütve
szemét, vagy úgy hordozá, hogy ritka alkalma lehessen botránkozásra.
- Helyesebb lett volna a sátort választanom nyughelyül, mint a nicolaiták
házát, melyet az ephesusi angyal gyűlölt.162De ha már
egyszer itt vagyok, legcélszerűbb rögtön lefeküdni és aludni; mert - a
közmondás szerint - aki alszik, nem vétkezik.
Az udvari káplán ez okoskodására a friss, puha, fehér ágynemű is
kiválólag befolyt. Levette és az asztalra helyzé a szalagkoszorúval díszlő
érckeresztet, mely az ágyfő felett függött, s melyet reggel, mint
illedelemhez szokott vendég, még az öreg gazdasszony megjelenése előtt
vissza akart tenni. Összefogott kézzel elmondá esti imáját, s vetkezett. De
midőn az ágyban hanyatt fekvék, s a különben is kellemetlen benyomású
karos gyertyatartó után nyúlt jobbjával, hogy a világot kioltsa, rémülve
fedezte fel az átelleni falszögleten Loyola Ignác163képét. A
haragtól vére arcára szökött, és szeméből az álom elillant. Talpra kelt,
hogy a képet letépje, összeszakítsa. Azonban erős megindulásán a
végrehajtás percében győzött azon tekintet, hogy ő vendég, ki szíves
fogadtatásban részesült. - Dajka Gábor, a mi egyházunk püspöke - szólt Csulai
oly erős hangon, mintha többen volnának a szobában, kikhez beszédet intéz
-, Dajka Gábor felöltvén tógáját, most egyenesen a fejedelemhez menne, s
mondaná: "Uram! Íme halld meg, hogy azon szerzetnek, melynek tagjai
Erdélyből örökre és a halál büntetésének terhe alatt száműzve vannak,
híres alapítója, hozzád, ki a törvények őre vagy, alig százölnyi
távolságra lappang egy plébános hálószobájában. Hasztalan állítják, hogy csak
képe van ott. Mert ő ércre metszett képe által csakúgy él, hat és
veszélyes buzgóságra ingerel, mintha személyesen volna jelen és prédikálna. S
nincs-e az 1610-i artikulusokban164megírva, hogy
a jezsuiták pártfogóit minden rendek szabadon üldözhessék, és minden javaikban
zsákmányt vessenek? Bizony mondom, meg vagyon írva. S avagy nem pártfogója-e az
e rendnek, ki Loyola képét magánál tartja? Kétségtelenül. Fegyverezd fel tehát
ellene a törvényt, ó, igazságos és bosszúálló fejedelem!" Így szólna
Dajka... s én?... Én is így érzek, de, ám legyen, behunyom szemeimet, hogy ne
éljek vissza a vendégjoggal.
Csulai nem tudta behunyni szemét. Az álom végképp eltávozott tőle.
Eszébe jutott a múlt napi medvevadászat, s a fejedelem álöltözetű
szabadítója. Most már bizonyosnak tartá, hogy a nevét eltitkoló vadász a
száműzött szerzet tagja. Felizgatott képzelődése, mint a prizma
sokszorozá a képeket. Egy helyett száz meg száz álöltözetű papot látott
faluról falura bolyongni s a reformált hitű fejedelem ellen a tömeget
ingerelni.
- Veszély fenyegeti a hazát és vallást - sopánkodott, nagy léptekkel mérve a
szoba hosszát. - Összeesküvés készül Rákóczi megbuktatására, s Pázmány Péter
tartja kezében a titkos tervek fonalszálait. S mit akarnak? A nádorispán
pálcája alá terelnek-e bennünket, vagy a papok valamelyik kegyencét szeretnék a
fejedelmi székben látni, és a Báthoriak szellemét a Bethlen Gáboré helyébe
iktatni? Hm! Rossz időket élünk, s ha így tart, maholnap a svékusokat kell
segítségül hívnunk, másképp lakunkból kidobnak, s templomainkat bezárják.
Csulai néhány perc múlva érzé, hogy iszonyú rémlátásainak végre nincs
alapja; de már egyszer föl volt izgatva, s haragjának kaput kellett tárni,
szabad utat nyitni.
Öltözetlenül, amint volt, asztalhoz ült tehát, s egyik tiszttársának levelet
ír, melyben erős színekkel rajzolta az igaz hit ellen megindított cselszövényeket,
s különösen fölhozza, hogy a jezsuita rendhez tartozó emisszáriusoktól165hemzseg az
ország; úgyannyira, hogy ő maga is saját szemével látott már egyet.
Csulai a levelet bevégezvén még nem volt álmos.
A másolatról másolatot írt tehát, és végre legalább hat levél volt készen.
Mit csináljon már velök?
Nem érzé-e óránként inkább, hogy hihetőleg semmiért üt nagy zajt?
- Igaz, túl éles ecsettel festettem; de veszély csakugyan létezik. S
különben is az őrködés szellemét mentől gyakrabban kellene izgatni,
hogy virrasszon szent hitünk ügyei fölött. Másképp, kötelességeink betöltésében
lanyhák leszünk. Aztán nem általánosan szóltam-e én? Jelöltem-e ki valakit üldöztetésre?
Nem, ezerszer nem; pedig kellett volna.
Csulai a levelet bepecsételte, hogy az ország különböző részeibe oly
lelkészekhez indítsa, kiknek buzgósága és erélye ismeretes volt.
Kapronczai sem aludt; de egészen más gondok miatt.
A dicsvágy ábrándjai lebegtek lelke előtt, míg szívében a szánalom
húrjai meg-megrezdültek, s fájó érzéssel gondolt a Mikesekre, kik az ő
első diplomáciai szereplésének alkalmasint áldozatai fognak lenni.
Az éj a hajnalszürkületnek kezdett engedni, midőn a fejedelem hívatá.
Kapronczai a pitvarban Döme diákot találta, ki vékony köpenybe takarózva
falócán guggolt, s oly bólintással fogadá őt, mely a szender és ébrenlét
közt bizonytalan helyet foglalván, csak az ajk alig észrevehető mosolya
által látszott közelebb lenni az eszméléshez.
Egy őr a "nemes társaságból" az udvarház bal oldalán kisded
és homályosan világított szobába vezeté Kapronczait, hol a dunyha és vánkosok
közül alig látszott ki Kassai uramnak dupla hálósipkával a szemig eltakart,
vékony és redős arca.
A korlátnok aligha volt elégült az ággyal s a rövid alvással; mert
először lehordá a testőrt kardjáért, melyet - mint mondá - úgy
zörget, mintha az egész házat föl akarná riasztani; aztán Kapronczaira tért, és
száraz, de tartós köhögések közt megmutogatá, hogy mily rossz szokás fiatal,
szeleburdi emberekre fontos küldetéseket bízni; végre pedig tudakolá tőle
az eltávozott testőr nevét, hogy illetlen magaviseletéért a marsallal
leszidassa.
Midőn a korlátnok rossz humorát egészen kitölté, a foglalatosságokra
tért. - Itt van, fiam, megbízóleveled a moldvai vajda őnagyságához, üm,
nehogy táskádból kihullasd. A hazaáruló Mikesek kézbe szolgáltatását naponként
sürgesd. Jászvásári rezidensünk166haragudni fog
rád, mert küldetésed őt némileg lealázza. Nincs mért tehát, hogy jó
magaviseletre buzdítsalak, mert képzelheted, mily árgusi szem ügyel rád. Titkos
gondolataidat is, üm, gyors posta hozza Fehérvárra. Te is légy figyelő,
mint a hiúz. A mi rezidensünk sincs felül minden hibán; sőt vannak gyönge
oldalai. Kapzsinak, részrehajlónak és hanyagnak rágalmazzák. Isten tudja,
igaz-e? A világnak nyelve rossz. De szél sem indul fúvatlan. Füst sem támad
tűz nélkül. Különben rezidensünk talpig becsületes ember. Írj róla gyakran
nekem, s óvatos légy az elküldésben. Szemen tartsd a vajda udvarának főbb
egyéneit, ügyelj a hangulatra, s barátsággal közelíts az idegen zsoldban álló
erdélyiekhez. Így sok titoknak juthatsz nyomába. Szeretném, ha eszed nem volna
oly fiatal, mint korod. A Mikeseket pedig kíséret közt s békón vitesd
Törcsvárra. Itt az útipénz. A nemzet sok költségébe kerülsz, fiam, érdemeld
meg. A jövő óra úton találjon.
Kapronczai könnyűnek érzé kezében az erszényt, melyet a korlátnok a
vetkezőasztalról átnyújtott.
Döme diák még mindig a lócán guggolt, midőn ifjú diplomatánk a pitvarba
visszajött, hogy távozzék.
- Előbb a fejedelem őfenségéhez, vitézlő uram! - hangzék a
lócáról félsuttogással.
Kapronczai a két őrtől védett középajtónak tart.
Az őrök tiltólag emelték fegyvereiket föl.
Döme diák a lócáról mondá: "Csengetnek!"
E jelszóra felnyílt az ajtó, s Kapronczai ellenállás nélkül lépett egy nagy
terembe, honnan a fejedelem írószobájába vezették.
Rákóczi szokott vadászöltözékében ült az asztalnál, s a szentkönyvből
olvasott. Úgy látszik, reggeli áhítatosságát fejezte be. Az ajtónál mély bókkal
meghajló ifjúnak a könyvből föl sem emelt szemmel mondá:
- Mindenütt nyomon kíséred a Mikeseket, s addig nem mutatod magad sehol, míg
velök nem találkoztál. Külön veszed Mikes Jánost, s titok pecsétje alatt átadsz
neki egy levelet. Csak azután jelented magadat a vajda őnagysága
udvaránál. Ott sürgeted a bűnösök kiadatását... gyakran, de kevés
eréllyel. Az előre nem látható esetekre nézve minden utasításod csak az: hogy
eszeden járj. A sikertől függ jövőd.
A fejedelem távozást intett kezével, utána mondván: - A levelet a diáktól
kapod.
Döme nem volt már a lócán. Köpenyébe burkoltan sétált az udvar harmatos
füvében, s a szürkülő égre és a sápadt hajnalcsillagra veté szemét, mintha
szerelmes vagy költő volna. Midőn pedig Kapronczait maga előtt
látta, alázatos bókkal kívánt szerencsés jó reggelt, s a levelet kézbesítvén,
kérő hangon mondá: - Rendkívüli hálára kötelezne kegyelmed, ifjú úr, ha
néha egy-egy bizalmas sorral tisztelne meg. Különben értsen mindenben egyet az
én kedves pártfogómmal, a jászvásári rezidenssel. Igyekezzék mentől
szilárdabbá tenni az ő helyzetét és tekintélyét. A kényes kérdésekben
tőle várjon utasítást. Én most csak annyit tanácsolhatok, hogy óvakodjék
cselszövények eszközévé lenni, mi úgy érthető legbiztosabban el, ha
Moldvában mulatása alatt egy erdélyi nagyúrral sem fog levelezésben állani.
- Mit tegyek már? Hogy tájékozzam magamat! Kinek írjak levelet, kinek ne? -
sóhajtá lova hátáról Kapronczai. - Úgy látom, nehéz és hosszú út vezet a váradi
kapitánysághoz és a dicsőséghez. Addig könnyen kitörhetik a nyakam. Ma
kezdődtek gondjaim. Ma látom először kevésbé derültnek az eget,
rejtélyesnek minden ember arcát, s elhagyottnak magamat... de érzem, hogy
javamra... Ugyan kire hallgassak? Ki után szabjam cselekedetemet? "Minden
utasításod csak az: hogy eszeden járj", mondá a fejedelem. Ezt követem. A
siker minden.
|