Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library
Zsigmond Kemény
Özvegy és leánya

IntraText CT - Text

  • Harmadik rész
    • 3
Previous - Next

Click here to hide the links to concordance

3

Tarnócziné nagyon megerőltette magát leánya kiházasításánál.

Volt elég a ládákban.

Ősi ékszer majdnem annyi, mint olcsón vásárlott vagy zálogban bírt.

S bár Sára eddig sok háziszőttest és kevés bolti kelmét hordott, a fösvény anyának csak néhány idomtalan kulcsot kellett előszedni s néhány nyikorgó zárt felnyitni, hogy a bíbor és nehéz selyem nagy bőségben lepje el a rideg és sötét tekintetű szobák almáriumait.

Kész vagy könnyen testre illeszthető díszöltözetek is feles számmal voltak. Találkozott közülük egy-egy, mely a hosszas zár alatt színét veszté, vagy hermelin és menyétpréméből harmincadot fizetett a molyoknak, s e szerencsétlenségen az árva özvegy még érzékenyebb könnyeket ejtett, mint midőn kipótolhatlan és drága emlékű férjének erényeit dicsérte. De viszont némelyik ruha oly friss és ép volt, hogy látásán a kegyes majdnem akkora örömre ragadtatott, mintha az Istentől eltávozott Mikes Zsigmond úr vagy Ágnes asszony könnyező szemeibe tekinthetett volna.

A XVII. században a kiházasítás a ruhaszekrényt üríté ki, s nem az erszényt, mint most. De Tarnócziné a bosszúért még többre is kész volt. Gyulafehérvárra írt, hogy ama híres nyolc boltból, mely Bethlen Gábor alatt a fejedelmi udvar földszintjén nyittatott, s melyben kelet és nyugat legdrágább szövetei halmoztattak össze, ami csak a szemnek tetszik, vásárolják meg, tudniillik bizonyos mérsékelt öszletig.

Aztán bármennyire nem szerette Judit asszonyt, bármennyire emészté a düh, hogy a távolléte alatt történtekért még néhány napig sem szitkot, sem átkot nem szórhat a könnyelmű sógorasszonyra, s csak általános főnógatással és Jutka leányzóra pazarolt arccsapásokkal jelentheti kielégületlenségét, mégis bírt annyi önuralkodással, hogy mézes-mázos szavakkal beszélje Juditot a Szentléleken maradásra s a kiházasítási készületek vezetésére.

Így van alkalmunk a várkastély egyik szobájában a szép özvegyet munka közt találni.

- Szegény leány! - sóhajtá Judit, letévén a tűt, s gyűszűjével az előtte álló kis asztalt kopogtatván... - Tudom, nem szereti, ha gyorsan varrunk. Minden öltés egy szem az ő rabbilincséhez. A menyasszonyi fehér ruha hamar fogja termetét elhervasztani, mint a dér, melye egy hideg órában a kegyetlen égből az árva virágra hullott. Szegény virág! Ő nem szeretheti Hallert. Hisz nagyatyja is lehetne... a köszvényből és bundái után ítélve. Arca borzasztóan hazug, mert sűrű redői több évekről beszélnek, mint igaz. Ferde dicsekvés! Mikes Mihálynál ellenkező természete van az arcnak. Minden vonala esküt tesz a virító ifjúságról, s az ily hamis esküt örömmel bocsátjuk meg. Szegény Sára! Dehogy szerethetné Hallert. S mégis valami titok van magaviseletében... Csodálatos jelek! Ki érthetné? Ki foghatná meg, ami történt s amit látok, akár ha elárulja magát, akár ha uralkodik bánatján? Néha úgy kell hinnem, hogy csakugyan szerette Kelement. S ekkor megfoghatatlan minden, amit a Mikes-várban tett. Hisz a fejedelem jelenléte szerencsés véletlen volt számára. Ha csak egy hanggal gyaníttatta volna, hogy az elrablás az ő egyezésével hajtatott végre, Rákóczi az anya ellenszegülései dacára elvéteti őt Kelemennel. Félt a botránytól. Félt, hogy a világ a távozás és esküvő között fekvő órákra gyanút dob, ha a szerelmét bevallja. Balga leány! Egy mosolyt, melynek csak fele lett volna gúny, fele enyelgés, nem akart tűrni, s cseréül, az egész hosszú élet kínszenvedését választá. Hát engem hányszor nem gyanúsítottak Mihály úrral? S mégsem mennék Haller Péterhez férjhez. Ha Sára az anya egyetlen átkára magát kiteszi, mindjárt előállott volna a papi áldással Csulai uram vagy a helység plébánosa. S most?... Most Tarnócziné néném ékesíti leányát, mint az én könyveimben a pogányok az oltári áldozatot, mielőtt leölnék.

Judit az előtte érthetetlennek látszó történetre nézve minden találgatást kimerítvén, még egyszer sóhajta, s aztán varráshoz fogott.

Keze alatt égett a munka.

Sára belép.

Aranyszőke haja, sápadt arca s a bánat együtt még igézőbbé tevék, mint valaha volt. Sötétkék szemeiben az ideges fény oly vonzó és megdöbbentő hatású, hogy Judit észrevétlen ejté ki kezéből a vásznat, és szemeit hosszasan feledé a lány lankadt vonalain s égő tekintetén.

- Nem vagy beteg, kedvesem?

- Éppen semmi bajom - szólt Sára erőltetett mosollyal, mely végkifejlésben az ajkszöglet finom rezgésébe ment át. - Segíteni jöttem hozzád, nénikém.

Ezzel asztalhoz ül, s hurkolni kezd.

Tarnócziné is megérkezett, s magával egy smaragd- és rubintvirágokkal terhelt diadémot hozott.

- Kérlek, próbáld fel a fejéket, kedves leányom! - mondá nála egészen új szívességgel.

Sára szótlan engedelmeskedett.

- Mily szépen áll! - kiáltott föl Judit elégülten.

- S mily drágakövek! - szólt közbe az anya. - Száz florenci aranyat megér, a foglalvány valóságos árát csak felére is számítva. Gazdag menyasszony vagy, leányom. Ha az apait, anyait mind elkölteném számodra, mégis Székelyföld legdúsabb földesúrnője volnál. Ott van Debrő, a Mihály várkastélya, , , ez a tiéd.

Azt tőlem rabolták el - gondolá Judit. - Mihály kezemet akarta megkérni.

- Az ég szerelméért, anyám, ne emlékeztessen ily iszonyú dolgokra.

- Ott van Zabola hasonfele, melyet Zsigmond uram éppen négy héttel ezelőtt reszignált Kelemennek, s most már többé vissza nem vehet. Szigorúan fogunk osztozni. Egy arasznyit sem engedek a földből, egy hajszálnyit sem jogainkból. Ragadjon szájpadlásomra a nyelvem, midőn az első fillért nekik visszaajándékozom, s könny helyett vér cseppenjen ki szememből, ha véginségökben sajnálnám a vén Jébuzeust és gyermekeit! Gazdag vagy, leányom! Igen jól áll fürteiden e fejék. Ágostából hozták Csákyné számára, de ő drágállta. Megveszem, hisz a Mikes János jószágából fél év alatt kifizetjük! Hihi! Hisz az is a tiéd. Vége a latroknak, hihi!

Sára letépte fejéről, és az asztalra dobta a diadémot.167

Judit ijedten tekintett .

Tarnócziné állandó nyugalommal folytatá: - Takarékos voltam, most vesztegetővé leszek. Akarom, hogy fényes esküvő legyen, s hogy úgy nézz ki, mint egy királyné.

- Megőrülök - sóhajtá halkan Sára.

- Irigyeljenek, kik rágalmazni mertek. Pukkanjanak meg mérgökben a pápisták. Sirassák a sok földet, rétet, kaszálót, erdőt, malmot, mely igaz kálvinista kézre került, hehe!

- Szent ég, mily kínok! - rebegte a szerencsétlen leány.

- Akarom - folytatá az anya -, hogy mondja a vén Jébuzeus: koldusmankót adott kezembe Tarnóczi Sára; s mondja Kornis Ágnes: megvakultak a könnyektől szemeim Tarnóczi Sára miatt!

A szerencsétlen lány alig hallá már e szavakat; szédülten borult Judit karjai közé.

Csak az anya távozása vetett véget a kínos jelenetnek.

Sára összeszedvén erejét, folytatá hurkolását; de az asztaltól, hol a diadém hevert, látható borzadállyal vonta székét félre. Mintha kígyók és baziliszkuszok szemei volnának gyémántkövekké varázsolva, s minden percben fölelevenülhetnének, úgy rettegett ezen ékszertől.

- Leányom, te nagyon szenvedsz! - szólt testvéri részvéttel Judit.

- Még nem jöttek idegeim egészen rendbe.

- Naponként izgatottabb vagy, Sára. Te ki nem állhatod Haller Pétert.

- Ő maga megvetne, ha azzal ámítanám, hogy szeretem - válaszolá a lány keserű mosollyal.

- De nem is azt akartam mondani; hanem hogy te valakit forrón szeretsz.

- Ugyan kit? Ismer-e engem más, mint...? - Itt Sára elakadt.

- Mind Kelemen... - egészíté ki Judit a leányra szegezve szemét, s miután annak arca nyugodt maradt, mosolyogva mondá: - Ha Kelemenen kívül más lovag nem ismer, akkor, Istenemre, te azon fantomba vagy szerelmes, kit... hogy is hívták?... Ah! Franciscónak.

Sára liliomarca vérpirossá lőn.

- Boldog Isten! Hisz te annak valódi nevét sem tudod. Lehet egy török aga, egy német tábornok, egy harámbasa, egy vitézi rend tagja, ki nőtlenségi fogadást tett, vagy oly kóbor kalandor, kinek két felesége is van. De nálatok, kik ábrándvilágban éltek, minél kétségesebb valaki helyzete, annál magasabb jelleme.

- Ah, ő szívtelen! - sóhajtá Sára fakadó könnyel.

- Hisz a minap lelkesedéssel szólottál róla.

- Akkor még boldog voltam.

- S most?

- Ó, ki adja vissza balga gyermekhitemet?!

- A csodálkozás fog el. Tehát láttad volna őt azóta? Találkoztál-e a névtelen alakkal, kit Franciscónak nevezel?

- Én? Én? - habozott Sára.

- Igen. Neked beszélni kelletett vele, különben miként győződtél volna meg éppen most szívtelenségéről.

- Vétkeztem ellene, Judit - zokogá Sára -, midőn a nem viszonzott szerelmet szívtelenségnek mondám. Mi kötötte őt hozzám? Miért szeretett volna? S mégis! Ó, ég... más számára ragadni el engem!

- Iszonyút sejtek, Sára! - szólt Judit fölindulással. - Tehát a páncélos és leeresztett arcrostélyú lovag, ki karján vitt ki a kertből, tehát Francisco...

- Mikes János volt - rebegte a lány alélt hangon.

Judit átölelé unokahúgát, könnyeivel áztatá az aranysárga fürtöket, csókjaival hinté el a könnyező szempillákat, a reszkető ajkat, a szenvedő leányt. - Most értem szerencsétlenségedet. Menyasszonyi fehér köntösöd mennyi özvegy gyászruhájánál sötétebb!

- Néném, ne vegyítsd könnyeimhez könnyeidet - szólt Sára, Judit karjaiból kibontakozva. - Sorsom változatlanul van kijelölve. Nekem tűrni, neked bátorítani kell.

A leány ismét munkához fogott. Varrt, szabott, rendezett, szilaj kinyomattal arcán, de gyors kezekkel, mint azon arához illik, ki hiszi, hogy minden öltéssel nagy utat tesz meg a boldogság felé, és az oltáreskü az éden kapujának valódi kulcsa.




167. Ékköves fejdíszt.






Previous - Next

Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library

Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC
IntraText® (V89) - Some rights reserved by EuloTech SRL - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License