16

Kassai erdőmestere éjjel-nappal hajtatva, szerencsésen ért Fehérvár határára. Az ostorhegyes a többinél fiatalabb és tüzesebb lévén, a hámból kidőlt ugyan, de éppen Küküllőváron, hol erdőmesterünk az uradalmi istállóból rögtön vásároltatott helyébe még jobbat. S mint örvendett ő a szegény pára vesztén! Hisz a fukar Tarnócziné bizonyosan nem kockáztatja lovait, s lehetetlen, hogy előbb vagy vele egyszerre érkezzék meg. Az óra is, melyben Mikes Zsigmond nagyuram tejhatalmú képviselője a belváros utcáin robbant a fejedelmi palota III. számú udvara mellett a korlátnok szállására, rendkívül kedvező volt; mert éppen akkor üté a székesegyház toronyórája a kilencet, s már tízkor a fejedelem rendes elfogadásokat szokott tartani.

Az egyszerű fővadásznak, mert régen az erdő fenntartására senki sem gondolt, s az erdőmester csak a nagyúri mulatságok egyik kedvelt nemének rendezője volt, nem sok időbe került az öltözködés, s könnyen lehetett legelső az elfogadó terem előszobáiban. De mekkora volt megütközése, midőn hallá, hogy őfenségét csak másnap estére várják.

Rákóczi tudniillik nem akarta személyesen megnyitni a meggyesi országgyűlést, melynek fontossággal bíró tárgyai alig voltak; azonban a végpercekben rögtön megváltoztatta szándékát. Alkalmasint Máté oláhországi vajdának mindig veszélyesebbé váló helyzete bírta ez eltökélésre. Politikai érdekei nem engedték régi szövetségesének föláldoztatásába beléegyezni; de minden segély, melyet a szilisztriai basa által megtámadottnak fog nyújtani, ha rosszul üt ki, a szultán haragját vonhatná az ő fejére is. Az erdélyi urak a fejedelmeknek a fényes porta elleni föllépését ritkán helyeselték. Általában erősebb volt a törökpárt, s azt tekintették nemzetinek. Sok lekenyerezés és fenyegetések nélkül a kedvelt uralkodók nem indíthattak háborút a szultán ellen. Rákóczi remélte, hogy ennyire nem kerül a dolog, de ha mégis az esetlegek legrosszabbika ütne be, akkor a protestantizmus ügye, akkor Pázmány érsek és Eszterházy nádor ellenszenvei miatt a római császárral oly könnyen szövetségre nem léphetett volna, mint Báthori Zsigmondtól kedve azok, akik a török igát akarták levetni.²²⁰Annál inkább vala szüksége az ország közhangulatára figyelni. Előre is tehát a rendek véleményére kívánt tapintani, vizsgálni a szíveket és veséket, adatokat szerezni tájékozásul, de csak addig, míg mások az ő kártyájába nem tekinthetnek. Céljait elárulni, tervét dobra ütni, titkait fölleplezni s nyíltan izgatni, mielőtt a viszonyok alakulást nyernének: mindez távolról sem volt szándékában. Egyébiránt legtöbb magánértekezlete vala Kemény Jánossal, kinek dicsvágyát rég gyanú alá vette, tehetségeiről pedig nagy véleményt táplált.

Erdőmesterünk üres idejét Tarnócziné jövetelének lesésére fordította.

Nem kelle soká várni. Az árva özvegy pontban tizenkét órakor Fehérváron volt.

Látszott, hogy fukarságát a gyűlölet még sivárabb szenvedélye háttérbe nyomta. Neki is egész éjeken kellett utazni, fogatát pedig mással kicserélni. Kocsisa a megérkezés után rögtön eltűnt; az ostort magával vitte, félévi fizetését a kegyes asszonynál hagyá.

Az erdőmester elbámult a Mikes család esküdt ellenségének erélyén, ki minden befolyásos egyént személyesen keresett föl, minden rugót mozgásba hozott, hogy célt érhessen, hogy a veszélyben forgó hazát és hitet a kedélyeknek egy fogoly elleni ingerlésével megmenthesse. Ő Móricot a testvérek közül legkevésbé ismerte, Móric érdekei soha egybe nem ütköztek az ő érdekeivel. Móric nem rablott tőle leányt, nem vágyott családjába vegyülni, nem volt jelen azon lakomákon, melyek a féltékeny nőt megbotránkoztatták, s mégis Tarnócziné csak azután remélt csendesen aludni, ha a börtönbe vezették, ha a fogoly nehéz békóin édeleghetett, s ha elmondhatá fölemelt három ujjal: - Esküszöm az egy élő Istenre, ki atya, fiú és szentlélek, hogy ez a halálra keresett férfiú Mikes Móric, Mikes Zsigmond és Kornis Ágnes nagyobbik fia.

A fejedelem Csulai kíséretében a kitűzött időre megérkezett.

Nem lehet az udvari káplánra ráfogni, hogy különösen rózsás kedvben lett volna. A jezsuiták tömeges bejöveteléről s fölforgató terveik felől csakhamar még az értelmesebb körökben is borzasztó hírek terjengének, s egész Erdély hangulatában némi ingerültség vala azon katolikus urak iránt is észrevehető, kik eddig a legnagyobb békességben éltek, s üldöztetésről panaszkodni semmi okuk sem volt.

Rákóczi alkalmatlannak találta a kedélyek ez új mozzanatát. Politikájának mostani stádiumában egyetértésre volt szüksége, nem pedig a főurak huzalkodására, nem vallásos mozgalmakra, nem a nép rajongó kiabálására. És rendkívül bosszantá, hogy midőn az egész világ egy, a fejedelmi széket és az ország nagy többségének egyházát fenyegető tervről beszélt, csak ő, ki a hatalom élén áll, kinek annyi eszköze van a titkok fölleplezésére, nincs éppen semmiről értesítve, s tájékozás nélkül tapogat a sötétben. Egymásra küldé a korholó levelet a megyék alispánjaihoz, a Székelyföld királybíráihoz és a szászok polgármestereihez; szidta hanyagságukért, szigorúan rájuk parancsolt, hogy a dolognak tüstént utánajárjanak. S mekkora volt meglepetése, midőn a tiszt urak alázatos válasza oly összhangzó vala, mintha egyik a másik értesítését másolta volna le. Mindenik mondá, hogy ő is sokat hallott a jezsuiták betódulásáról, de hollétök nyomába nem akadhat, s midőn őfenségének parancsa szerint investigatiót²²¹tartott, minden adat főtisztelendő Csulai uram levelére volt visszavezethető. Ezen érdemes és buzgó lelkipásztornak kell csak tudni a jezsuiták hollétét és átkozott tervét. A tordai főispán, ki köszvénye miatt az országgyűlésre nem mehetett el, alázatos értesítéséhez adnektálta²²²az udvari pap levelét is, melyet ez az egyházmegye espereséhez küldött. Rákóczi, ki éppen akkor érkezett Meggyesre, tüstént magához parancsolá a szerencsétlen udvari káplánt, lehordá hallgatásáért, s kötelességévé tette, hogy rögtön fedezze föl az egész nagy összeesküvést, ha az létezik, vagy nevezze meg a haszontalan gúnyolódót, ki az ő papi buzgóságával visszaélve, költött hírekkel bolondította el őt. Csulai hiúságával ellenkezett ráfogni, hogy felült, és hiszékenységével játékot űztek. De viszont szemtelen és könnyen kisüthető hazugság nélkül éppen semmi titkot sem fedezhetett volna fel. Mit tegyen tehát? Elmondja-e az igazat, hogy tudniillik látott két jezsuitát; azt, ki az udvarmester plébánosa hálószobájának falán függött, s kinek e szerzethez tartozása kétségtelen, és azt, ki a vadászaton a fejedelem életét menté meg, s ki egyébiránt lehet másféle pap, sőt lovag is? Ó, ily őszinteség nevetséges helyzetbe hozta volna éppen a magas személy előtt, kitől püspöki méltóságát várta. Csulai uram homlokán dúsan serkent a veríték. Zengzetes, erős hangja a szónoki pátosz minden kellékeit nélkülözé, s még nehezebben akart az elfogultságból kibontakozni, mint akkor, midőn legátus²²³korában az első prédikációt mondá. Utalt a levélre, mely határozottan nem szólt semmiről, s melyet csak a szájról szájra adás toldott és alakított ijesztő formájúvá. - De kegyelmed éppen minden alap nélkül csak nem dobott egy izgató és vallásos villongásokra ingerlő anyagot a nép közé, s én az alapot akarom tudni - szólt a fejedelem. Csulai köntörfarolt, s némi élénkebb színezést vegyítve a valóhoz, papi becsületére erősíté, hogy a dolog nem bír ugyan nagy fontossággal, de végre is lappang Erdélyben itt-ott jezsuita, s ha őfensége kegyes leend türelemmel várni néhány napig, minden világosságra fog derülni, anélkül hogy ő hallatlan gyöngédtelenségre és jellemével ellenkező vallomásokra vetemedni kényteleníttetnék. Rákóczi palástolatlan visszatetszéssel szakítá félbe a faggatást, s látszott, hogy káplánját nem kedvező véleménnyel bocsátotta haza a kihallgatásból.

A szegény pap, míg szállásához ért, sorban előhordá az ószövetségi fő- és kisebb prédikátorokat, kik az uralkodók kegyét s amiatt fejöket is vesztették, vagy a nagy pusztába vándoroltak, egyiptomi szilvával és sáskával éltek. Mindenikhez hasonlítá sorsát, s hő képzelődése néha még a vértanúkra is tévedt, kiket az imperátor poroszlói olajban főztek meg; de Rákóczi iránti tiszteletből mégsem legeltette lelki szemeit hosszasan az e kategóriába tartozó példákon. Az országgyűlés megnyitásakor mondott beszéde is bágyadtabb volt, mint különben. De minden hegynek, habár az Ararátnál nagyobb volna is, van lejtője, és Csulai bánatját enyhíté, sőt az első percben ujjongássá változtatta az a hit, hogy a hajdúknak sikerült egy jezsuitát befogni, és az fegyveresek közt vitetett Fehérvárra.

- Megyek Béthelbe - szólt örvendő elragadtatás közt -, hogy csináljak ott oltárt annak az erős Istennek, ki meghallgatott engemet az én nyomorúságomban, és velem volt az úton, amelyen jártam.²²⁴

Csulainak azonban a szellemi Béthelbe való meneteltől hamar elesett a kedve, midőn a nevezetes esemény után kutatva azon gyanúra jött, hogy a fogoly alkalmasint más nem lehet, mint a derék vadász, ki a fejedelem életét menté meg. Eszerint pedig az egész jezsuita-zaj megint eredeti kútfejére vitetett volna vissza. Csulai röstellte az ügy fejlődését, szerette volna, hogy a fogoly szökjék el börtönéből, vagy hogy a fejedelem, szokatlan nagylelkűségre ragadtatva, bocsátaná ki, mielőtt a dolog vallatásra kerülne.

Káplánunk tehát most a türelmes papot játsszá, s annál inkább, mentől gyorsabban tért vissza Rákóczinál hitele és befolyása. De, fájdalom, a fejedelem bosszankodék három hajdúja megsebzésén, s a vakmerő vitézségen, mellyel a fogoly a törvény ellenében védelmezé magát. Csulainak szelídségre intő célzatai nyom nélkül enyésztek el.

S a bonyodalom megoldása közelgett.

Csulai kedvetlenül tekintett a fehérvári nagy toronyra, melyre máskor oly büszkén veté szemeit, s midőn a városba érkezett, aggódva hordá körül fejét, hogy a fejedelmi palotának a várbástyákra épült azon részét meg ne lássa, hol a kazamatákban foglyok őriztetnek.

Legelső vendége a nagytiszteletű úrnak: Tarnócziné.

Már oly késő idő volt, midőn az ember családkörben szeret lenni; de az árva özvegy a nagy férfiút, az egyház oszlopát látogatásával akará megtisztelni, még mielőtt a fejedelemhez kihallgatásért folyamodnék.

- Leányomat kellett volna férje házához kísérnem, s a kedves teremtés úgy sírt, úgy zokogott emiatt örömében - mert dicsekvés nélkül szólva, a legszerencsésebb anya vagyok, valamint a legboldogabb feleség voltam -, s már készen is állott a kocsi, midőn hírét veszem, hogy egy országháborító, egy templomgyújtogató kanáneus, kit a hajdúk elfogtak, nevét titkolja, ezáltal az igazságnak feje fölött villogó pajzsát visszatartóztatni remélvén. Mily szemtelenség! Árva özvegy, gondolám magamban, most szép alkalom nyílt a megtisztított hit iránti hűséged kitüntetésére, és nem hallgatva egyetlen gyermekem rimánkodására, Fehérvárra sieték, hogy a képmutatás szolgájának álarcát letépjem, és szeme közé csapjam nevét, mondván: te vagy a megbélyegzett Mikes Móric.

Csulai hamar kitalálta, s nem nagy örömére, hogy ugyanazon egyénről van szó, kit a körülmények sajátszerű kapcsolatánál fogva, az egész szerzetből legkevésbé óhajt börtönben látni.

- De - válaszolá hüledezve - a Mikeseket máris elég csapás érte, s miért akarja nagyasszonyom őket még szerencsétlenebbekké tenni?

- Mert vérfertőzésből támadtak, mint a benhaminok és ammoniták.²²⁵S rontsa meg az Úr őket fegyverének élével, ahogyan megrontá Siserát²²⁶és annak minden szekerét, minden táborát! - szólt sivár eréllyel Tarnócziné.

- A mi vallásunk a szereteté. A Krisztus nem a bosszút, hanem a megbocsátást prédikálta.

- Hagyjuk tehát templomainkat lerontani, temetőinket földúlatni, papjainkat gályarúdhoz köttetni? Köszönöm szépen! De a nagytiszteletű úr csak tréfál tán, csak próbára akar tenni egy szegény lelki tehetségű asszonyt, ki a szavakat forgatni nem tudja, s kinek minden érdeme jámbor együgyűségében és erős hitében van. Amit én akarok, igen egyszerű, igen természetes. Törvényeink nótán marasztják az Erdélybe jövő jezsuitát. A törvények azért hozattak, hogy teljesíttessenek, s én a törvény teljesítésének lehetségét akarom vallomásaimmal előmozdítani.

- A törvénynek nem rideg betűit, de szellemét kell tekintetbe venni, nagyasszonyom! - szólt Csulai. - Az országrendek, midőn a tudvalevő szerzetet Erdélyből kiűzték, s a visszatérés elé sorompót emeltek a hóhérpadból, egyenesen azt akarták, hogy a bevett vallások közti egyetértés ne háboríttassék meg. Az izgatást kitilták, a békét védték. Ők nem kívánhaták - mert az Isten törvényei ellen fellázadt volna a világi törvény -, ők nem parancsolhaták, hogy aki bizonyos szerzetbe lép, ne vágyjék többé látni a bölcsőt, melyben ringatták; a szobát, hol vakmerő kísérlettel a dajka kezéből először tántorgott a hívogató anya kebléhez, és a haza földjét, melyet száműzetésünkben kétszeresen szeretünk. Ők nem akarhatták bizonyos keblekben tilalom alá vetni a hálát és visszaemlékezést, a kegyeletet és azt a szent bánatot, mely bódító erővel vonatik tárgyaihoz, s nem pihenhet, míg célt nem ér. A haza atyjai közül kinek jutott volna eszébe egy jezsuita életét azért oltani el, mert anyja sírjára borult oly helyen, mely a magyar király országának határától egy arasszal beljebb esvén, az erdélyi fejedelem uralmához tartozik? Nagyasszonyom meggondolhatná, hogy a törvényeket gyakran kell a végrehajtásnak mérsékelni. A jelen kérdésben a súly az izgatás eszméjére van vetve, a célra, melyet a belépéssel összekötve hittek, a szellemre s nem bizonyos ruha színére és szabására. A fogoly szerzetes, mint hallom, szüléit akarta látni, tán az életben utoljára. S mióta érdemel halált a gyermeki szeretet? Ha kegyelmed, nagyasszonyom, adatokkal bír Mikes Móricnak, a mi reformált hitünk elleni izgatásairól Erdélyben, akkor kérem és kényszerítem, lépjen föl ellene; de ha adatai nincsenek, akkor én kegyelmednek ezt mondom az üdvözítővel: "Ne akarjatok igen igazságosak lenni!"

Tarnócziné hátrább és hátrább lépett, homlokát, szemeit dörzsölé, haját ujjaival simította, mintha éppen eszéről vagy ébrenlétéről szeretne meggyőződni. S valóban oly különösen hangzottak éppen Csulai szájából a türelem szavai, oly ellentétben voltak prédikációival s magánvéleményeivel, hogy bámulva kérdhette volna akárki: mikor lett Saulusból Paulusszá?...²²⁷Tarnócziné arca sápadozott, s különben nem érdektelen vonásai torzzá, majdnem visszataszítóvá lettek. Ajkai mozogtak hang nélkül; talán azért, hogy olyan átok örvénylett föl lelkéből, melyet még senki sem mondott, és a szűk emberi nyelvben a szavak hiányoztak rá.

Csulai e bősz teremtés igézete alá esett, s tekintetét a földre szegzé, hogy a démoni befolyás alól menekülhessen.

Tarnócziné közelített hozzá, de minden lépéssel változott arcának kinyomata, s dühből megvetéssé ment át. - Hallotta-e kegyelmed - szólt hideg, száraz hangon - Kálvin nevét? Nem udvari bolondja volt Kanut²²⁸vagy Arthus királynak.²²⁹Nem is koholmánya a henye költők képzelődésének, mint Merlin.²³⁰Kálvin csakugyan élt. Létezése dokumentálva van. Ha kegyelmed nem hiszi, bizonyítványokkal állhatok elő. Kálvin volt az, ki a hitvallását ostromló Servetet²³¹megölelé, megcsókolta és testvérének nevezé. Az ráfogás, hogy máglyán égettette volna meg őt. Milyen rágalmazók az emberek! De kegyelmed erről bizonyosan nem hallott semmit. Kósza hír az egész! Különben legyen szíves egy árva özvegynek, ki ritkán jöhet Fehérvárra, megmondani: hol lakik a fejedelem káplánja? Ezt sem tudja? Alázatos szolgálója... alázatos szolgálója.

Tarnócziné, mély bókot vetett, s oly gyorsan távozott, hogy a hüledező Csulai szóhoz sem juthatott.

- Na, így sohasem jártam még! Mit mond a fejedelem, ha meghallja? Jó éjszakát, püspökség!

Az alárendelt helyzetű egyének gyakran nyithatnak oda be, ahová a főrangúaknak nem lehet.

Erdőmesterünk a fejedelem komornyikja nejének rokona volt, s annyit beszélt egy nagy fontosságú ügyről, melyért küldve van, s mely csak élőszóval előadható, hogy majdnem azon alkalmatlan időben, midőn Tarnócziné Csulai uramhoz indult, Rákóczi magánszobáiba bocsáttatott be.

A fejedelem nem a legjobban volt a Mikesek iránt hangolva.

Kapronczai, miután vakmerész könnyelműséggel magát választotta a litván herceg házasságára vonatkozó diplomáciai cselszövények ügynökévé, kénytelen volt a hallgatási rendszert, melyet néhány napig követett, megszakítani, s alázatos előterjesztést tőn a dolgok állásáról. Elmondá, hogy Mikes János még az ő Moldvába érkezése előtt különvált társaitól, s azok csak hiányos útmutatást adhattak az irányról, mely felé távozott. Kapronczai költői nagyítással írta le a fáradalmakat, miket János meglelhetésére tőn, s hogy rokonai iránt - kiket szeretett és céljaira használni akart - olyat ne kövessen el, mi veszélyökre lehetne; csak homályos sejtelemként érinté, hogy nyomozásai azon gyanúra vezettek, mintha Mikes János, kevésbé hivén magát a nőrablási bűnbe bonyolítottnak, talán éppen Erdélybe utazott, hogy a törvény elé álljon, a bűnrészesség vádja ellen személyesen oltalmazza becsületét, s amennyire csak lehet, testvére és nagybátyja védelmére is könnyítő körülményeket hozzon föl. Kapronczai Mikes János távozásának ezen okát komolyan nem hitte; de fejedelme természetét ismerve nem kétkedett, hogy minden ok közt ez gerjeszt Rákócziban legkevesebb haragot János ellen. Eddig könnyű volt Kapronczainak az alázatos előterjesztést írni; de a bökkenő ott kezdődék, ahol ő a pecsétet feltörte, országos titkok birtokába jutott, s magát önkezűleg oly rangra emelé, melyet rá, a tapasztalatlan ifjúra, egy értelmes ember sem ruházott volna, s annál kevésbé az óvatos és gyanakodó fejedelem. Mit valljon be, s mit hallgasson el Kapronczai? Nagy kérdés volt, melyet hasonló körülmények közt a ravasz Kassai s a tartózkodó Döme diák rosszul oldottak volna meg. A testőr, a kard embere, a fiatal vérű kalandor, erélyesen bánt a kényes üggyel. "Fenséged így szólt hozzám: »Az előre nem látható esetekre nézve minden utasításod csak az, hogy eszeden járj. A sikertől függ jövőd.« Mikes Jánosnak Moldvából távozása előre nem látható eset volt, s én, a parancs szerint eszemen jártam. Átvevém a reá bízott teendőt. Üttesse el minden ceremónia nélkül fenséged a fejemet, ha nem sikerül, s ha sikerülni fog, hagyja meg fenséged a fejemet továbbra is, saját használatomra és a dicsőségesen uralkodó Rákóczi-ház szolgálatára, a nyakamon. Alázatos esdeklésem csak az, hogy kegyeskedjék fejedelmi nemeslelkűségének engedve, addig ez ügyben semmit sem intézkedni, míg közelebbi értesítésemet nem fogom mély alázattal fenséged színe elé terjeszteni."

Rákóczinak Fehérvárról Meggyesre küldék e levelet.

Az első benyomás, melyet olvasásakor érzett, igen kedvezőtlen volt.

- A haszontalan kölyök - szólt Döme diákhoz -, egyszerre akar az ugorkafa tetején lenni. Vakmerősködik, mert nincs mit veszítsen. A dolmány is, melyet hord, az enyém. Üttessem le fejét. Szép kárpótlás lesz számomra az ő ostoba feje, ha miatta Máté vajda megbukik. S Lupujt még ő akarja rászedni! Az ágrólszakadt szeleburdi! S ne intézkedjem semmit az ő közelebbi leveléig? Várhatunk eleget közelebbi levelére. Meg fog kísérteni valami badarságot, s ha kudarcot vall, a szilisztriai basához szökik. Nem oda Buda!... Tüstént írj levelet a rezidensnek, hogy Kapronczait vasra veretve kísértesse Erdélybe.

Döme diák írja a levelet.

- Kit küldjek Kapronczai helyébe? - töprenkedék Rákóczi eközben.

A diák behozta iratát.

- Tedd az asztalra, s jöjj egy negyed múlva.

- Értem, fenséges uram.

Rákóczi megint töprenkedék. A litván herceg követei már alkalmasint Jászvásárban vannak, s akárkit küldök Lupujhoz, az "post festa"²³²érkezik meg.

Döme a tizenötödik percre pontosan belépett.

- Szakítsd el a levelet! - szólt a fejedelem -, és csak annyit írj a rezidensnek: Tartsa szemmel Kapronczait, s ha valamerre távozni akar, rögtön fogassa el; egyébiránt pedig legyen segédül mindenben, amire ez ifjú, ki rendkívüli küldetésben jár, felszólítja.

A fejedelem Kapronczaival ily kétséges módon végezve, figyelmét Mikes Jánosra fordítá. Tudakoltatá a fiskális direktortól, hogy nem jelenté-e ez magát nála? S midőn tagadó választ nyert, elfogatási parancsot adott ki, s azzal tüstént Fehérvárra utazott.

Ily hangulat visszadöbbentette volna Kassai uram erdőmesterét, ha sejti vala.

- Mi jóban jársz? - szólt a belépőhöz a fejedelem. - Uradnak már itt kellene lenni; de, mint halljuk, megint lábköszvényben szenved. Add át levelét, s mondd el izenetét röviden.

- Nem hoztam én nagyuramtól levelet - válaszolá térdre borulva az erdőmester -, de egy alázatos instánciát jöttem az én nagyságos fejedelmem legkegyelmesebb lábai elé tenni. Az Isten éltesse sokáig fönségedet hű alattvalói boldogítására, s adja a könyörületes ég, hogy Erdélyben több könny folyjon nagylelkű uralkodónk iránti hálából, mint a szenvedések miatt gerjedt fájdalomból!

- Amen! - tevé hozzá a fejedelem. - Azonban kérelmedet illendőbb volt volna udvarmesterünknek benyújtani.

- Az uralkodók az Isten földi képviselői, s mi, kálvinistákul, az Istenhez magához is közvetlenül szoktunk folyamodni.

Rákóczi mosolyogva törte fel a levelet, de az aláírásra tekintve kedvetlenül mondá: - Ennek kancelláriám útján kell hozzám jönni. Mehetsz!

- A gyűrűt is odavigyem? - kérdé mindig térdről erdőmesterünk.

- Micsoda gyűrűt?

- Mely az alázatos folyamodványhoz van mellékelve.

A fejedelem kíváncsi szemmel fut most Mikes Zsigmond levelén végig.

- Hol a gyűrű?

Az erdőmester átadá.

Rákóczi figyelemmel nézte meg minden kövét, fölpattantá a középgyémánt rugóját, s a méregtartó kis rejteket vizsgálá, s azután a gyűrű súlyát tenyerén méregeté, mintha zálogra kölcsönző kalmár volna. - Istennek hála, visszakerült! - mondá félig emelt hangon. - Sárospataki uradalmamat pénztárastul is tőlem cserében követelhették volna ezért; mert csak a tiszta fiskalitásokat kötöttem ki. S mit ér az egész gyűrű? Legfelebb hatvan tallért! Hm, jó, hogy visszakerült!

Rákóczi ujjára vonta a gyűrűt.

Az erdőmester e különös flegmán megijedve, kérdé: - Mi történik hát, fönséges uram, Mikes Móriccal?

- A Mikesek rossz alattvalók. Minden mozdulatukkal egy-egy törvénybe ütköznek. János, ahelyett, hogy tisztességesen védné magát, bujkál. Móric vért ontott.

- A medvéét, fönséges uram!

- Igaz, azt is ő ontá. De ma éjjel még a börtönben heverhet. Holnap fegyveres kíséret mellett küldöm az ország szélére.

Erdőmesterünk az angyalok énekénél is édesebb zengzetűnek hitte e komor, hideg szavakat. - Csakhogy élete mentve, és szabadsága vissza van adva! - gondolá magában, s oly hálával és vígan távozott a fejedelmi palotából, mintha a Kassai uraménál tízszer nagyobb erdőre nyert volna királyi adományt.

Bevárom, míg reggel Móricot a börtönből kihozzák, s aztán Mikes-várig meg sem állunk - e szándékkal érkezett szállására.