Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
Zsigmond Kemény Özvegy és leánya IntraText CT - Text |
|
|
6 Naprádinéval egészen új világ költözött a várkastélyba. A skatulyák és bőrös ládák, melyeket egy társzekér hozott, többnyire hivalkodásokra való dolgokat csempésztek a szemérmes szobákba, hol minden bútor a nagyasszony rideg kedélyét tükrözte vissza, s hol az egyetlen valódi tükörre Sebestyén úr halála óta fekete fátyol volt borítva. Még aznap elkezdődött tehát a kipakolás, s előre képzelhető vala a nagy különbség, mely a háztartástól kezdve a legcsekélyebb jelentőségű szokásokig, mindenben mutatkozni fog. Judit levendula-, jázmin- és rózsavízzel tölt pélkéket,62bőrfinomító pépet s a kendőzés magasabb művészetére vonatkozó eszközöket és anyagszereket rakott azon szűz asztalra, mely Sára titkosabb kecseinek volt ártatlan tanúja, s melyen a virágserlegen, egy tiszta vízzel megtöltött régi ezüstmedencén, egy kevés háziszappanon, egy hibásan annak nevezett acéltükröcskén, és a haj rendbe hozására okvetetlenül szükséges tárgyakon kívül soha semmi más nem foglalt helyet. Sára figyelemmel, de meglepetés nélkül segített Judit körül. Látszott, hogy a pipere rejtelmeibe csakúgy be van avatva, mint bárki, s nagynénje, ki unokahúgának e jártasságát hamar észrevette, óvatosabban kezdé előszedni a kézitáska apró rejtelmeit, s némely bájszert, mely talán a leghatásosabb volt, a keresgélő ujjak, Isten tudná miért, érintetlenül hagytak. - Ki szokott, kedves gyermekem öltöztetni? - kérdé Naprádiné, azon kecses elbágyadással, mely neki kiválóan jól állott, megszakítván a rakosgatást. - Jutka fonja be a hajamat - válaszolta Sára egyszerűen. A fölemlített haj, csillámos és túlgazdag aranyszőke volt. Ha kibontották volna, hullámzó palástjával a térd hajlásáig eltakarná az eszményileg sudár és mégis ingerlő idomú, de csak középtermetű lányt; úgy pedig, amint most két ágra fonva s a kontynál magas fésűvel leszorítva és egy-egy fekete acéltőrrel át volt szúrva, terhével fárasztani látszott a karcsú, finom nyakat. Judit szemeit a gyönyörű hajzatra veté, mely tükörsimán borult a halántékokra, s ezáltal a hosszúdad, ovál arc összhangzását még emelte, s mely oly egyenlő szálakból állott, hogy a nyakszirt felől tekintve is, sem alatt, sem az erős tekercsekben, egyetlenegy megtágultabb vagy rendetlen tincsre sem lehetett volna találni. De a kényes nagynénét mentől inkább elbájolta az, amit látott, annál több előítélettel gondolt Jutkára, kiben, bár druszája vala, Tarnócziné fösvénységéből indulva ki, egy fölcserepzett kézbőrű, mocskos kötényű s hegyes sarkú vörös csizmás leányt sejte. S hátha még csepű haját zsírral vagy olvasztott vajjal keni! Hátha tisztátalanok ujjai, midőn a szép Sára fejékének rendezéséhez mer nyúlni! Ez ötletek Judit érzékeny idegeit, anélkül hogy Jutkát ismerné, az undortól rezgésbe hozták. - Kedves húgom - szólt majdnem esdeklő hangon -, ugye nem fogod első kérésemet megtagadni? - Mily hálátlannak képzelsz, nénike, midőn ezt kérded - sóhajtá gyermekded szeszéllyel Sára. - Engedd, hogy míg együtt leszünk, mindig én rendezzem hajadat. - Ah, nénikém, az én együgyű fejem nem érdemes ily megtiszteltetésre. - Mily bohó vagy, Sára! - szólt Naprádiné szemérmesen, mosolygó húgát átkarolva. - Lásd, én a világban forgok, és sok gyönyörű alakkal találkoztam, s a képíróknál is tán jobban tudom, hogy mi a női szépség. De dicsekvés nélkül mondhatom, miként csak egy leányra emlékszem, kinek oly tiszta, sötétkék szeme, s oly sugárzó, gazdag aranyhaja volt, mint neked. - Ó, mit nem beszélsz te, néném! - dorgálá Juditot Sára kitörő nevetéssel. - S ki volt az a leány? - Bolina. - Bolina? Még Bethlen Istvánné udvarában sem hallottam nevét említtetni. S hol lakott? - Biz azt, kedvesem, már elfeledtem, de külsőjére világosan emlékszem, mintha most is szemem előtt lebegne. - S családja? - tudakolá Sára kíváncsian. - Úgy gyanítom fejedelmi vagy legalábbis lovagi. - S férjhez ment-e? - Isten mentsen, kedvesem. Hisz Bolina63a híres Apolló hódításainak is ellenállott, mint egy könyvből olvastam. Ő az erkölcsi tisztaság nimfája. - Tehát valami tündérféle? - Mint magad vagy, Sára! S kivált haja és szeme csalódásig hasonlít a tiédhez. Judit asszony jellemzésére meg kell jegyeznem, hogy ő azon ritka erdélyi nők sorába tartozott, kik több világi, mint vallásos könyvet olvastak. Főleg a verses beszélyeknek, melyek akkor igen el voltak terjedve, nagy kedvelője volt, s mindent, amit csak a költők meséltek, szent igaznak vélt. Babszem Jankót és a félszemű óriást, Tündér Ilonát és a vasorrú bábát úgy hitte, mint a szaracénok64létezését, mint a keresztes vitézeket vagy a háremhölgyet, s annak koromfekete őreit. Különös előszeretettel viseltetett pedig a költeményekben szereplő szép némberek iránt, kiknek szenvedéseit egészen sajátjává tevé. Velök együtt sírt és örvendett oly bensőséggel, mintha testvérök vagy barátnőjök volna. De ez még nem volt elég. Judit kedvelt hősnőit a legutolsó vonásig képzelme elébe szokta rajzolni, s amely eszmét felőlök s környezetükről egyszer formált, attól többé megválni nem bírt. Elméjébe vésődött minden alak, s elvitathatatlan valósággá incselgé65magát. S ő arra többé gondolni sem akart, hogy találkozhatnak, kik a verses regények egyéneit más-más kinézésűeknek is hihetik, mint ő. Ennélfogva a társaskörökben feltűnő úrnőket gyakran oly finom árnyalatokban lelte valamelyik eszményképéhez hasonlóknak, hogy nehéz volt sajátságos észjárásán el nem mosolyodni. S most a kecses Sára, ki vidor természetességével egészen leigézte, még magasabbra fokozá összehasonlítási szenvedélyét. Mert ha aranyhajára, sötétkék szemére és könnyű karcsú növésére talált is egy eszményképet Bolinában, hamar kénytelen volt belátni, hogy unokahúgának szemérmes, de eleven és érzésektől pezsgő arca a vesztai66hivatás hideg márványszépségét nem tükrözheti vissza. Bármely légi termetű volt Sára, meleg, ingerdús vonalai heves vérmérséket gyaníttattak, s kevéssé voltak arra kijelölve, hogy a férfikebelben földi vágyakat ne ébresszenek. S ki arcára tekintett - minden bűnös gondolat nélkül is -, inkább szerette volna magáévá tenni őt, mint merengőn imádni. Minél szűziebb vala a kedves lány egész lénye, annál többször figyelmeztette a mindkét nemű ismerősöket, hogy belőle milyen derék nő fogna válni, s mentől sugárzóbb és dévajabb kedélye volt, annál biztosabban lehetett sejteni, miként az erős érzésekre, s a mély szenvedélyre is rendkívüli mértékben alkalmas. Árva Tarnócziné nagyasszonyom ezt feltenni nem akarta ugyan, de Judit nagynéne, ki szenteskedő nem volt, és a világban élt, már az öltözékasztal rendezésének bevégzése előtt kezdé találgatni azon szép menyasszonyokat, kiket pici, mosolygó szájok, vakítón fehér zománcú fogaik - melyekkel a nevetésre hajló eperajkak gyönyörű ellentétet képzenek - s az égő rózsa és szűz liliom színeiből vegyített finom arcbőrük még sokkal meglepőbben hasonlókká tesznek Sárához, mint Bolinát, a földi élvezetekre nem vágyó tündért az aranyhaj és sötétkék szemek. Judit elméje végigfutott mindazon hölgyeken, kik a verses regényekben érdekes szerepet játszottak, s majd az egyik, majd a másik nevét ruházá igéző unokahúgára: azonban kénytelen volt bevallani, hogy ez mindeniktől különbözik, egy egészen sajátságos példány, és oly tulajdonokkal is bír, melyeket előbb nála kell látni, hogy varázsaiktól meggyőzzenek. Ha Sára hiú lett volna, fejét e dícséretek könnyen elkábítanák; pedig nagynénje nem akart hízelegni. Túlragadtatását talán növelte a szívélyes fogadtatás, melynek azon házban lőn részesévé, hová a legszorosabb vérviszonyok mellett is évek óta alig volt módja belépni, s mint sejté, azért, mert a rideg erkölcsű anya hite szerint, rossz hírben állott. Nem lehetetlen, hogy Sára szépsége kevésbé gyakorolt volna rá igéző hatást, ha - mitől mindig tartott - a leányban hidegséget vagy előítéletet tapasztalt volna maga iránt. De akik közelebbről ismerték Judit asszonyt, különféle hibái mellett is, sem hízelgéssel, sem irigységgel nem vádolhatták. Azon ritka nők közé tartozott, kik tetszelgési vággyal bírtak, anélkül, hogy még vetélytársaikban is a szépséget el akarnák vitatni, s kik barátnőiket sem ámították oly magasztalásokkal, melyek nem szívből jöttek. Mi Sárát illeti: ő világért sem volt úgy leigézve nagynénje által, mint ez általa. Érzett ugyan bizonyos rokonszenvet iránta, de azt is érzé, hogy vonzalmának aligha van mély alapja. Mulattató és furcsa jelenségnek tartá Juditot, kivel kedvesen lehet időt tölteni, s ki különcségei mellett is szeretetre méltó, csakhogy barátnőnek igen koros, nagynénének igen gyermekies. Meg volt győződve, hogy a szentléleki várkastély komor színét naponként fogja rokona által veszíteni; de ha elméje az egész életet oly sötét kinézésűnek rajzolta le, minő a várkastély, már akkor e zord épület földerítésére mégsem óhajtá maga körül csak Juditot. Jelenléte vígabbá tette őt, de melegebbé nem. Az első estve, melyet együtt töltöttek, már határozott egymás iránti indulataikról.
|
62. Tégelyeket. 63. Tiszta erkölcséről híres nimfa, Apollón a fény, a költészet istene a görög mitológiában. 64. A középkorban az arabok neve. 65. Értsd: ingerelte, buzdította. 66. Utalás a Vesta római mitológiai istennő templomát őrző szüzekre. |
Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC IntraText® (V89) - Some rights reserved by EuloTech SRL - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License |