2

Egy óriástölgy s néhány mogyorócsalit közt akkora rés nyílt, melyet a válogatott hátasló is alig tudna átugrani.

E rés fenekét málnabokor és még mindig zöld haraszt borítá, de oly sűrűn, hogy az ökörszemnek csaknem biztosabb menhelyet nyújtott, mint a kertsövény; előterét pedig legalább négy öl mélységű, kövecses és szirtos meredély szegte be, mely vízmosások által támadt.

A természettől alkotott e kis színpadon, különböző helyzetben és foglalatosság közt találjuk a szerepvivőket.

Vegyük csak szemügyre.

A tölgyderékhoz támasztott háttal egy középkorú, vállas és csontos férfi áll. Arca sárga-vörös, vonalai élesek, orra nagy és hajlott, homloka tág, sűrű bajusza rőtre játszik, míg üstöke sötét gesztenyeszín. Testén rövid bőrkabátot hord, melynek fehér színe vagyonosra mutat, ki tetszése szerint változtathatja vadászruháit. Széles öv nagy érckapoccsal szorítja össze felsőöltözékét. Bő csizmája térden felül nyúlik, s fején süveg helyett könnyű barett látható. Egyik puska a kezében; másik földre bocsátott aggyal oldala mellett.

Ez maga a fejedelem.

Körülötte felvont csővel a "nemes társaság" két tagját látjuk, oly díszes ruhában, mintha palotai szolgálatot tennének. Jobbról tudniillik Kapronczai György áll, ki meleg kedélyű, de élces ifjú volt, s ötleteiért nemrég vívott párbajt, bár az a "nemes társaság" szabályai szerint szigorúan, sőt ha következményei nagyobbak, fővesztéssel is büntettetik. Balról Horváth Ferenc áll, kiről azt olvastam, hogy a gyarmati csatában sebekkel rakva négykézláb mászott egy bokorba, hol a halottak között feledték; de négy hónappal utóbb piros, egészséges arccal jött haza, s csak annyi baj érte, hogy felesége már mással volt jegyben. Ez a bájos nő, ki ily ártatlan s mégsem érdektelen kaland szerzője lett, az általam most rajzolt vadászatkor csak növendék leányka, s alig tudja: hol van, vagy hol nincs szíve tájéka. Mit részemről igen sajnálok, mert regényeimből a gyermekszobákban semmi sem történvén, a kis csintalant lehetetlen az olvasóval megismertetnem.

A "nemes társaság" két deli alakú s a fegyverforgatásban híres tagján kívül találunk a fejedelem körében más tulajdonokkal bíró egyéneket is.

Szorosan a mogyorócsalit tövénél Csulai György udvari káplán ült, mégpedig pázsitra fektetett bibliával, s orrán a füleit sértő pápaszemmel. Ha a nyelvújítás akkor divatban lett volna, főtisztelendő Csulai uram lesz a szemüveg kitalálója; míg így rövidlátása miatt kénytelen volt a gyűlölt nevű tárgyat magával hordani, s ha el nem kerülhette említeni is, azt oly szemérmes zavarral tette, mintha trágár szó röppent volna el ajkain.

Csulai uram biztonság kedvéért egy karabélyt sem feledett magával hozni; de meg vala győződve, hogy neki erős várul és védelmül a Jehova kegyelmén kívül, csak a Kapronczai György és Horváth Ferenc puskacsöve szolgálhat. Ennélfogva a karabélyt oldalától mentől nagyobb távolságban igyekezett tartani, nehogy valami harcias humor vagy világi hiúság egy bocs elejtésére csábítsa, jól tudván, miként az elesettek fölkelhetnek, s nemcsak ha templomkövető leányok, de ha medvék volnának is.

Döme diák - a másik egyén -, ki golyó- és lőportarsoly helyett óriás levéltárcát cepelt vállán, s ki hóna alatt néhány bűnvádi pör okmányait tartá, nem részesült azon kedvezményben, hogy a pázsitra heveredhessék, s csak azzal vigasztalta magát, hogy ha a merőnállásban elfárad, változtatás kedvéért, mint a gólya, most az egyik, majd a másik lábát emelheti föl.

Döme a titkosabb s kevésbé úri dolgokban Rákóczi bizodalmával méltán dicsekedhetnék, s mégis nem emlékszik, hogy valaha a fejedelem jelenléte alatt leült volna, s legmerészebb reményei sem szárnyaltak e szerencse szédítő magasságáig. Csulai hosszú papi ruhájánál fogva megközelíthetetlenül álla tisztességben előtte; de Döme diák sok dolgot tud és visz végbe, melyet a világ szeme elől fátyol takar, s melyet, ha utóbb nyilvánosságra jön, Csulai uram az ótestamentumból nagy fáradsággal kikeresett példákkal kénytelen védni, bármint ellenkezzék lelkiismeretével.

Csulai, mint az ülés és tudomány emberei szoktak, húsos és gömbölyeg alakkal bírt; Döme pedig a kövér falatokat hasztalan leső kisrangúak éhes-szomjas dicsvágyát képviselé, az ő sovány, szikár termetével, mely egyiptomi hét szűk évből való jelenetnek látszott.

Még sokat lehetne e két érdemes férfiúról mondani, ha attól nem tartanánk, hogy a szapora beszéd miatt a vadászati kalandokról elkésünk.

Az erdőmester nem rosszul vetett Rákóczi jelleméhez, midőn jóslá, hogy a szarvasra tett lövés nagy zajt támaszthat.

A fejedelem homloka redőkbe vonult.

- Micsoda puffogás? Ez nem történt a hajtás irányában.

- Az ágzörej szerint, fenséges uram, szarvasnak vagy dámvadnak kellett állásunkból balra, a meredély keskenyebb pontján átszökellni - szólt Horváth Ferenc, míg társa szemhunyorítással inté hallgatásra; de amelyet ez nagy buzgóságában észre sem vett.

- Törvénytelen lövés, szigorú parancsom ellenére! Egy hajtóvadászaton sem tudok rendet tartani; s veletek hajtsak végre táborozásokat.

Horváth döbbenve tekintett a fejedelemre.

- Eredj tüstént - szólt ez szelídebb hangon -, s rendelt a marsallnak meg, hogy keresse ki a vétkest. Ha úr volna, vegye el tőle a puskát az egész vadászatra; ha udvarunk szolgálatához tartozó, küldje a hoppmesterhez megfenyítés végett; ha a "nemes társaság" zászlója alatt levő, két hétig ne engedje személyünk körüli foglalatosságokhoz; ha pedig a jobbágyságból kiemelt puskás, akkor veresse rögtön kurta vasra.

Horváth mélyen meghajtva magát elindult; de a fejedelem csakhamar visszainté.

- Fiam, ha Kornis Zsigmond, ki szórakozott vénember, lőtt volna, a marsall ne süsse rá a dolgot, ha Szentpáli, ki negédes hánykodó, szidja le mentől több úri rendűek előtt; ha Kassai István korlátnokunk... no, de az lehetetlen... azonban a közmondás szerint még a disznóláb is elsülhet... tehát ha korlátnokunk lőtt, dícsérje meg e bátorságért a mi fejedelmi nevünkben. Te pedig, fiam, gondosan járj, s a marsall oldala mellett maradj, míg elégséges intézkedést teszen a vadászati szabályok szigorú fenntartására. Inkább küldje haza a gyakorlatlanabb vendégeket.

Horváth szomorú szívvel ment el, mert nem sok reménye maradt a fejedelem szeme előtt kitüntetni magát. Pedig hetek óta járt azon szerencse után, hogy a kamarási szolgálat legalább egy hajtás alatt rája is bízassék, jól tudván, hogy Rákóczi még leghamarább a vadászat körüli érdemeket veszi észre.

Horváth távozása percében hangzott az a puskaropogás, melyre az erdőmester fölvonta sárkányát,¹⁰⁶medvét várva.

Vendége, kit magával hozott, öröm és félsz nélkül nézett a szakadékba, minthogy annak keskeny fenékútjára tereltnek látszott a közelgő vadállat.

Megzördült a száraz ág és fonnyadt gally, melyet esőmosás vagy szélvész söprött az aljba, hol vörös agyag s kődarabok közt vékony szalagját fonta egy ér tovább, néha sáros gübbenőkben¹⁰⁷aludva el, néha sebesebben csergve.

- Nem nagy talpú mackó lehet - súgá a figyelmes erdőmester.

- S bundája nem sokszor vedlett - válaszolá az idegen.

Alig ejtette ki e szót, s már a kíváncsiság tárgya táncolva, szökdelve jelent meg.

Szügyén jobb szélről egy kis sebet horda, mely csak bőrét szakítá; de erősebb mozdulataira mégis kifortyant vére, s gazdag, sűrű cseppekben szivárgott hasán végig. Mert a sajgás és ingerültség kölcsönös hatása közt, fiatal mackónk, hol négy lábon ugrándozott, hol fölegyenesedve s fejét haragosan forgatva haladott a keskeny úton előre, s aligha azon nem járatta eszét, hogy alkalmas ponton a szakadás valamelyik martjára másszék föl; mi semmi esetre nem volt igen nehéz vállalat, s csupán a vadászállások miatt igényelt nagy óvatosságot.

Már célját kiviendő, első lábaival egy emelkedett palahasábra támaszkodva, hasig a mart párkányára lökte magát, s hátulsó csuklójával a porló fövényre kapaszkodott, hogy egy kevés ellenállásra lelvén, egészen fölvergődjék.

- Nem úgy, koma! - szólt az erdőmester, kitől alig harminc lépésre akart a fiatal üldözött haraszt és fák közé menekülni.

Ezzel elsüté puskáját, s a golyó a kuporgó vadállat füle mellett repült tovább.

Mackónk a ropogásra hátrakapta fejét, és súlyegyent vesztve az árokba hengeredett vissza.

- Az ilyet nevezem én eszélyes lövésnek - mondá mosolyogva az idegen. - Nem érni többet el, mint amennyi céljainkra okvetlenül szükséges; ebben igazi életbölcsesség van.

- Csak kezem reszketett.

- De szerencsésen, mert egy nem veszélyes medve megy komoly seb nélkül a fejedelem puskája elébe. S arról kegyelmed nem tehet, hogy mackónk nagybátyja, vagy tán éppen édesmamája vonakodik erre jönni.

- Kegyelmed észrevette, hogy az öregebb medve más utat keres? - kérdé csodálkozva az erdőmester.

- Két lövés iránya gyaníttatja, miként már talált is - szólt az idegen.

- Ezt gyakorlott vadász mondá.

Az erdőmester tiszteletjelül meg is billenté kalapját.

- Bizonyosan - folytatá az idegen - keresztútnak kell ott lenni, hol a bocsra tüzeltek, mely néhány lépéssel elöl ment.

- Igen, s mellette egy kis irtás van.

- S abba vonult az öregebbik!

- Úgy látszik - válaszolá az erdőmester.

- De aztán, ha nem csalódom, gondatlanul ismét a szoros útra ereszkedett le.

- Kénytelenségből cselekedte, mert az irtás felénk néző részén két rosszul fedett lőhely van, melyet, ha szeme volt, tüstént észrevehetett.

- S a szorosból könnyen szabadulhat-e ki? - tudakolá az idegen.

- A szerencsétől függ - válaszolá az erdőmester. - Mert a vén latornak vagy Kemény János vagy Kornis Zsigmond keze ügyében kell elhaladni. Ha Keményt választja, bundájába fog kerülni; ha Kornist, akkor legfölebb egy-két evőkanálnyi vért fizet a vámon. Tőlök menekülve a hopmesterhez ér, ki igen sima úr arra, hogy még a medvékkel is gorombán bánhassék; vagy jöhet Szentpáli csövéhez, mely, mint mesélik, gyakran mond csütörtököt.

- S hát azután?

- Na, azután néhány biztos szemű tagja a "nemes társaságnak" üdvözli, kik ha le nem csücsülhetnék, a "zöld tengerszemig" jut, s ennek járatlan partján övé a világ, amíg ügyetlensége vagy a hajtók lármája miatt eszét vesztve, megint bajba nem keveredik.

- Tehát kevés remény van, hogy látogatásunkra jöhessen? - kérdé az idegen.

- Ha meg nem bódult, kevés - válaszolta az erdőmester. - Legfölebb, ha nőstény, anyai szeretetből - tevé később hozzá.

- Bocsát keresve?

- Igen, mert a medvék közt sok derék anya van, s némelyiktől példát vehetnének feleségeink.

- Ah, ez furcsa.

- De igaz - szólt szárazon az erdőmester.

Ekkor a fejedelem állásánál lövés hangzék.

A bocs homlokban találva, élet nélkül rogyott össze.

Rákóczi, mint szenvedélyes vadász, kéjérzettel tekintett a hullára, melyből az életet keze oltá ki.

Örömét növelte, hogy eddig alkalmasint egyedül volt, ki martalékkal dicsekedhetett.

Néhány pillanattal utóbb a távoli tüzelés gyaníttatá ugyan, miként más is részesülhet a jó siker kedvezményében, de valószínűleg kevésbé pontos golyóval.

S ez az ő hiúságát egészen kielégíté.

- Mint látszik - szólt Kapronczai Györgyhöz -, tőlünk szünetlen messzebb vonul a hajtás.

- A vadállat, kegyelmes uram, a "zöld tengerszem" felé akar menekülni.

- De már alkalmasint elejtették, mert megszűnt a puskaropogás - említé a fejedelem.

- Vagy utat tévesztett - mondá szerényen Kapronczai.

- Nem gondolom, minthogy a "tengerszem" körül erős állások vannak.

- Erős lövők számára, fenséges úr!

- Egyszer, még mint néhai Bethlen Gábor fejedelem vendége, én is foglaltam ott helyet.

- S két öreg medvét ejtett el fenséged saját kezével.

Rákóczi elégülten tekintett Kapronczaira.

- Pedig az egyik dühödésig volt ingerelve, s Máté pandúrnak a fejbőrét nyakszirttől a homlokáig leszakítá.

- S kitől hallád ezt?

- Mikes Zsigmond bátyám a poharazás közt mindig el szokta vendégeinek beszélni.

- Melyik Mikes? - kérdé Csulai, szemeit a szentkönyvből felemelve. - Az a bűnös kanáneus, az a hitetlen emorteus-e, ki nagyobbik fiát Baál oltárához küldötte szolgálni?¹⁰⁸

Kapronczai a káplán megtámadására kipirult, de éles nyelve mellett sem mert válaszolni.

- Az a Mikes - szólt mosolyogva a fejedelem -, kihez foghatólag senki sem tudott nagy vadászatokat rendezni.

- S ki második fiát fenséged rosszakarója, a cselszövő Lupuj vajda udvarában tartja - jegyzé meg ismét tiszteletes Csulai uram.

- Lupuj vajda - szólt közbe Döme diák tettetett ügyetlenséggel - éppen most a moldvai határszéleken nagy kísérettel vadászik.

Jó tapintattal ébreszti Döme a gyanút - gondolá Csulai.

Istennek hála! Döme más fordulatot adott a társalgásnak, hogy a bal helyzetből, melybe az álnok pap taszítani akart, kiragadjon - örvendezett magában Kapronczai György, ki a Mikesek távoli rokona volt.

Rákóczi a szokottnál valamivel élénkebben kérdé az íródiáktól: - S honnan hallottad, hogy Lupuj vajda közel hozzánk vadászik?

- Fenséged jászvásári küldöttjei írták hivatalosan a korlátnok őnagyságának.

A fejedelem tüstént parancsolá, hogy Kapronczai az udvarmestert hívja elő.

Rákóczi vadászatain a marsall és udvarmester gyakran volt igénybe véve, az egyik mint rendőr, a másik főleg mint szálláskészítő. Ennélfogva a kamarásoknak örökké tudtul adatott a hely, hol e fontos hivatalnokok állást foglaltak, s az út, melyen a vadászat zavarása nélkül hozzájok jutni lehet.

Döme diák sejté, hogy Kapronczai távozásával nagyban kezdődik az ő szerepe. Ujjaival iratok közt kezdett tehát babrálni, mégpedig azon nyalábban, hol a titkosabbak hevertek.

Csulai uram pedig, ki a Dávid királyt megfeddő Náthán főpap szerepét tűzte eszményképül maga elébe, s ki Sámuel és Eleázer¹⁰⁹büszkeségével szerette volna a világi hatalmat korlátolni, sőt fenyíteni is, de a hivatás teljesítésére elég erkölcsi erővel nem bírt: most szintén sóvárogva várta a percet, melyben módja leend, anélkül hogy Rákóczi haragját fejére vonná, oly szavakat használni a fejedelem céljainak pártolására vagy megtámadására, melyekből kitűnjék, miként ő sem utolsó szolga Izráelben.

- Hej, Döme! - szólt Erdély uralkodója megint a cser derekához támasztva hátát, mint szokta, ha a vadászat iránti inger keblében magasabb értékeknek adott helyet.

A diák, kit olvasóim ne becsüljenek oly csekélyre, mint ő saját magát, mohón kapdosott tárcájában feltört s bepecsételt levelekhez, s a hóna alatti okmányokat is kezébe vette.

- Töltsd meg előbb fegyveremet.

Rákóczi magántitkára elég ügyesen teljesíté ezen szakába nem vágó parancsot, s török modorban, majdnem földig görbedve nyújtá a puskát vissza. Mihelyt pedig a kiegyenesedés ideje megjött, lassú, de rendkívül tiszta hangon kezdett jelentéseihez. - A fiskális direktor,¹¹⁰fenséges uram, előterjeszti a tizenhetedik pótléklajstromot azon egyénekről, kik a néhai Bethlen Gábor fejedelem családjához szítanak, és Zólyomi Dávid háborgásait rokonszenvvel látszottak fogadni.

- Olvasd egyenkint fel a neveket!

- Jármi Ferenc - olvasá Döme.

- Sarmaságon szép birtoka - említette a fejedelem.

- Váradon - jegyzé meg a diák mély alázattal - emeletes házat épít; Gavrilla nagybojtárnak a száműzetés alatt kétezer aranyat adott kölcsön; a leánya lakodalmakor elővett ezüstneműeket és ékszert tízezer tallérra becsülik; testvérének, ki vízkórban sínylik, halálával ötszáz jobbágy száll rá, s a királyi táblán a régi híres Bardocz-pört meg fogja nyerni.

- Vagyonáért tehát tekintéllyel bírhat - mondá Rákóczi.

- Kraszna és Középszolnok megyében szétágazott rokonsága van, kikkel nem civakodik - hozta föl Döme.

- S kik pártját foghatnák - szólt a fejedelem.

- Neje által pedig, fenséges uram, a brassói királybíróval sógor.

- És jelleme? - kérdé a fejedelem.

- Ravasz s vállalkozó volna, ha a fiskális direktort nem tartaná még inkább annak.

- S lehet-e vádat alapítani ellene?

- Az eddigi adatokból nem.

- Hagyd meg a direktornak, hogy rendkívüli szigorral üldözze, s midőn megszeppent, nyomja el a keresetet, s boronáljon be szépen mindent, ha tudniillik ezentúli magaviseletének zálogául összes vagyonát lekötné.

- Értem, fenséges uram!

Csulai vakarta füle tövét, gondolván: volnék bárcsak esperes, most megdorgálnám őt, mint Náthán próféta Dávid királyt!

Döme diák a lajstromból olvasá: - Szentimrei Márton.

- Az öreg Dávid unokaöccse-e?

- Az, fenséges uram!

- Mondják, több adóssága van, mint vagyona.

- Házassága elromlott Herczeg Örzsivel. S nagybátyja kegyére nem számíthat.

- Eszes ifjúnak tartják.

- Akadémiákon is volt, fenséges uram!

- S a gyanú ellene?

- Igen terhes.

- Hol lakik?

- Jelenleg Szászsebesen.

- Kérje számára tőlünk a direktor a királyi negyed haszonbérlőjévé neveztetését, akár Szerdahely, akár Szászsebes székben, hogy legyen, minek elvesztésétől féljen.

Csulai köhintett, gondolván: volnék bárcsak püspök, most megmondanám neki Sámuel főpappal: Ó, Saul király, de bolondul cselekedtél!

Döme diák most Kemény János nevét olvasá.

- Ő is? - kérdé megdöbbenéssel a fejedelem.

- Gyanúsnak tartatik - szólt Döme.

- S a közvádló?

- Csak kevéssel hoz föl több adatot terhelésül, mint Jármi ellen, kit fenséged vagyonának lekötése által kíván hűségében erősíteni.

A fejedelem borult arccal, s elmélyedt hangon szólt.

- Kemény a nagy Bethlen Gábor udvarában növekedett. Ért a fortélyhoz, népszerű a katonaságnál. Fiatal kor és nagyravágyás mellett is terveiben lassú, de biztos. Ezek a tigriskörmök! S mivel vágod le? Betűvel vagy bárddal? S ad-e ő kötelezvényt? Kemény nem félénk. Szerezhetsz-e adatokat ellene? Kemény óvatos. Megengesztelhetem-e, ha nem büntethetém? Ő jobban tud színlelni, mint feledni. Terhes a fejedelmek helyzete. Az erősek árulókká lehetnek, a gyöngék rossz védelmezők.

Döme diák sokkal szerényebbnek képzelte hivatalát, hogysem Rákóczi György rövid kérdéseit, melyeket hozzá látszott intézni, ne vélje csupa monológnak, mire hasznosabb nem is hallgatni, mint válaszolni.

- Töröld ki Keményt, hogy neve sejdíthető se legyen! A direktor ne említse többé megdönthetetlen vádokok nélkül.

Döme gyorsan vakart és törölgetett a papíron.

Tiszteletes Csulai uram pedig a mogyoróbokrok árnyékában, hol pásztori ártatlansággal fosztogatá egy őszi kikerics leveleit, mellékesen sokféle visszaemlékezésbe merült. Eszébe jutott a segesvári országgyűlés, mely 1631-ben fejedelmi választásra hirdettetett. Látta a szomszéd falvakat Bethlen István katonáitól lepve, míg a másik követelőnek, a most dicsőségesen uralkodó Rákóczinak, alig volt zászlója és hada. Ekkor érkezett nagy pompával a szultán követe, Arnot, hozván magával két levelet: egyikben írva volt, hogy a hatalmas császár Rákóczit óhajtaná fejedelemnek; a másikban ugyanazon kéz szép és cikornyás betűivel volt följegyezve, hogy a győzhetetlen császár, kinek szakálla árnyékába vonult a világ, Bethlen Istvánt kívánja fejedelmi föveggel és palásttal felruházni. Arnot Brandenburgi Katalin palotájába sietett, mondván: - Bethlen Gábor özvegye, válassz a két levél közül, hogy teljesedjék tetszésed. - Katalin zokogott és szólt: - Istenem! Avagy ki világosíhatná fel a gyönge asszonyi állat elméjét, hogy ne tévedjen, midőn akkora ügyről kell határozni? Válasszon az én nevemben Kemény János. - Nagy a padisah! - mondá, hallván ezt Arnot. - Én megyek az ifjúhoz, kit megneveztél. - Aközben az országgyűlés megnyílt. Csend volt. Várták a főurak Keményt, mert őt illeté az első szavazat mint Katalin képmását. Végre a fiatal kamarás belépett a terembe, hogy ajándékozzon egy országot annak, kit ő pártfogol. S e pártfogolt Rákóczi György volt.

Csulai uramnak, midőn a fejedelem kitörülteté Kemény nevét a gyanúsak közül, a múltból ily tarka képek zsibogtak elméjében, s gondolá: Éli főpap magzatai, kik Béliálnak s nem Jehovának áldoztak szívökben,¹¹¹most hízelegve mondanák: kegyelmes és nagylelkű vagy, ó, Rákóczi György! De én nem dicsérem meg a hálátlanságot, pedig még csak káplán vagyok. Bezzeg püspök koromban meg nem elégedném a puszta hallgatással.

Csulai önérzőn tekintett maga körül, mintha hinné, hogy jellemerejét fű és bokor észrevette.