12

Rákóczi az elébe vitt Sárától nyers, de kedélyes hangon kérdé:

- Szerelmesek vagyunk, ugye? Menekülni akartunk a szülei hatalom alól? Féltünk a mama bele nem egyezésétől? Hüm! Elég nagy hiba. A lány kötelessége az engedelmesség. Nincs boldogság oly szövetségben, melyet a szülék őszinte áldása nem kísér. Kelement férjül más úton is meg lehetett volna nyerni, s ha most nem, egypár év múlva.

- Én nem óhajtottam Mikes Kelement férjül. Én sohasem fogok neje lenni.

- Tehát csakugyan erővel hoztak, leányom, ide? - kérdé Rákóczi szokatlan fölindulással.

- Önként nem jöttem volna.

- Ne szépítsed tettedet! Ne hárítsad magadtól el a részt, mely a bűnből sajátod! Egy fiatal leánynak szépségénél is szebb tulajdona az őszinteség.

- Igazat mondottam, nagyságos fejedelem.

- Ismét kérdezem, becsületes véredben és növelésedben bízva... erővel hoztak-e ide?

- Úgy, fenséges uram!

- S ki?

Sára hallgatott.

- Felelj, leányzó, ki hozott?

- Kelemen... Mihály.

- És János - szólt közbe Tarnócziné.

- S nem óhajtok forróbban semmit - zokogá Sára -, mint hogy tüstént távozhassam e helyről.

- Tehát elraboltattál! De egészen tudtod nélkül történt-e ez, vagy pedig sejtetted a tervet, s hallgatva beleegyeztél?

- Semmi jelből nem gyaníthattam céljokat.

- Azonban szíved legalább titkon örvendett. Ugye, kisasszonykám, nem bánkódtál a merény sikerülésén? S tán magadban áldottad is, midőn az illem kedvéért szavaiddal kárhoztatád?

- Szívemben és ajkaimmal átkoztam - szólt Sára határozottan.

- Uraim - mondá ekkor Rákóczi a kísérethez fordulva -, a panaszló anyának, mint látszik, igaza van. Országomban példátlan bűn követtetett el, s a bosszuló igazság szigorú elégtételt követel. Törvényeink szerint a nőrablás honárulási sorba esik, büntetése jószág- és fejvesztés a tettesre és társaira egyaránt. Direktorunknak kötelességévé fog tétetni a keresetnek megindítása, mégpedig a legközelebbi országgyűlés folyama alatt. A pallos föl van emelve, hogy sújtsa az erkölcs- és törvénytapodót, a gazdag várban oly kérlelhetetlenül, mint a pórnép kunyhójában.

Sára sikoltva rogyott össze.

E véletlen változást nála a jelenet izgatottságából folyónak tekintették.

Valami mélyebb érzés kitörésének senki sem vette.

- Kegyelem fiaimnak! - kiálta Zsigmond úr térdre borulva. - Minden gyermekeimet egyszerre veszítsem-e el? Kegyelem!

- Hatalmunkban nincs az igazság folyamát föltartóztatni - szólt palástolhatlan szánalommal Rákóczi. - Bíráskodik fölöttök az országgyűlés. Példát kell adni.

- Háznépem a föld színéről ki fog irtatni! Miért élek? Szegény Ágnes, kedves Ágnesem, ne nyisd föl többé szemeidet! Mit tudnál ezentúl látni a világon?... Vért! Vért... magzataidét.

Ágnest, kit magánkívül vittek ki a főurak a teremből, csak szemeivel követé a szerencsétlen férj; tántorgó lábaival nem tudta volna.

- Mi az ők büntetése leányom sorsához képest! Nevén és pártáján szenny. Ki fogja Sára becsületét védni, s ki hisz a védelemben? - sóhajtá Tarnócziné rajongó hangon s bú közé rejtett bosszúvággyal.

- Ne tartson attól, asszonyom! - szólt Rákóczi, s udvaroncain és kíséretén végigtekintett. - Urak - folytatá -, melyik fogja védni kegyelmetek közül Tarnóczi Sára erényét; nevét és kezét kötve az ő szeplőtlenségéhez? Az anya és a leány itt vannak. Melyik a kérő?

Többen váltak ki, s legelőbb Horváth Ferenc.

A helyzet regényes és megindító volt; a nemes szívet s kalandori hajlamot egyaránt igénybe vette.

- Mi is, kiknek nőnk van, védjük a kisasszony becsületét szóval, fegyverrel.

- Én büszke leszek, ha kérőül fogad el - mondá maga Serédi is, ki a fejedelemné rokona, s még jó korban levő özvegy volt.

- Leányom kezét - szólt köszöngetve Tarnócziné - Haller Péter uram akarta az elrablás napján megkérni. Ha most ártatlanságán nem kételkedik, úgy övé az elsőség.

- Inkább kétkedném a szentírásban, inkább a nap tiszta sugáraiban, inkább az éj sötétségében, inkább, hogy ébren vagyok!... Remélhetek-e? - szólt Haller Péter Sárához fordulva.

Tarnócziné leányán hideg rázkódás futott keresztül. Mi volt előtte az életöröm? Hol találta volna föl azt többé?... S a megtagadás a becstelenség bevallása volna.

Igent rebegtek ajkai.

- A törvényszék ítélni fog - mondá ekkor a fejedelem -, s ha a vádlottakat bűnben találandja, s fejök fölött pálcát tör, a kincstáramra szálló birtok legyen az ara jegyajándéka.

- Átok reám! - nyöszörgé Sára.

- E leány nemes lelkű, és sajnálja, hogy dúsgazdaggá lett - súgta Döme diáknak az udvarmester.

A fejedelem bizonyosan halálát érzi, hogy így megváltozott; e pazarlás után nem élhet sokáig - gondolá a diák.

- Hehe! Sára kisasszony furfangos egy szer - jegyzé meg halkan Serédi.

- Hogyan? - kérdé Csulai uram.

- Tisztelendőséged nem sejti? Ő Hallerhoz megy nőül. Így döntetlen marad a főkérdés. Hisz Péter barátunk legalább hatvanéves lehet, s hálni alig jár belé a lélek.

Tarnócziné egy igen szép és átgondolt szónoklatban kezét, lábát csókolta a nagylelkű fejedelemnek, s karon fogott leányát magával vonva, mély bókok közt távozott.

Az alkirálybíró nyomban követé.

- Elvitte a víz a pápista lovászmesterségét - súgá ide-oda Csulai.

Rákóczi meg volt hatva.

- Örömet akartam hozni e házba, s gyászt hagyok! - sóhajtotta távozásakor.

Midőn a tornáchoz ért, rendeletet adott Mikes Mihály, János és Kelemen elfogatására s bebörtönzésére, míg kezeseket állíthatnak.