4

Gévayné, Sarolta anyja nem volt ugyan rendkívül agg nő, de idült bajokban sokat szenvedett, s az utóbbi időkben inkább árnyhoz, mint élőlényhez hasonlított.

Órái megszámlálva valának, noha az orvosok még reméltek az s...i fürdő hatásától.

Az úti törődés pedig elviselhetőnek látszék, mert a napok feltűnően szépek, a távolság nem nagy, és Sarolta - ki figyelmes ápoló tud lenni - kísérőül ajánlkozott.

Róbert több hetekre nem hagyhatta ugyan el temérdek dolgai miatt Pest környékét, azonban ígéré, hogy szeretett nejét gyakran, igen gyakran fogja meglátogatni.

Másként Saroltának sok öntagadásba került volna Róberttől való legelső hosszabb elválása.

Így megindulással, de sóhaj és búcsúkönny nélkül ült a hintóba.

Tekintete, melyet férjére vetett, midőn jobb lábát is a lépcsőről bevonta, s maga körül köntösének szegélyeit tündér kis kezével összetartá, oly hódító volt, hogy Róbert a kocsiajtót hosszasan nem tudta betenni, s alig állhatott ellent a vágynak még egyszer kiragadni őt, a kedves bűvészt... még egyszer kebléhez szorítani, karjain tartani, csókjaival arcát, vállát, fürtjeit, kezét homlokát és szemeit - a mélán sugárzókat, a hőn epedőket - behinteni, s aztán a magányba rohanni, hogy ott ismét lelke elébe hozhassa az igéző bút, a bájteli pillantást, távozó nejét és a leírhatatlan kéjt, mely ennek lényével egyesült, mint a szívvel a szeretet, mint a nappal a meleg, mint az Istennel az áldás.

Róbert nem volt érzelékeny, s háromévi házasság a férjek rajongásait többnyire le szokta csillapítani.

S mégis Sarolta elmenetele után a kelenföldi pusztán illetetlen, szentül őrzött ereklyékre találhatánk.

A hálóterem s mellette egy kis öltözködőszoba azon állapotban maradt, mint akkor vala, midőn a szép nő útra indult.

Róbert mindig jelenlétében szellőztetteté ki.

Ügyelt, hogy a takarításkor semmi hátrább vagy elébb ne mozdíttassék.

Egy florenzi kerek nyári kalap s a balzacon felejtett batiszt zsebkendő néhány azalea virággal az elválás előtti alkony emléke volt, midőn Tasziló, az utolsó vendég is, kocsira ült, és Sarolta férjének nyújtván karját, "végtére, végtére magunkra vagyunk!" sóhajtá ragyogó arccal, könnyült kebellel, s vele sétált a kertben, ezer érdekes apróságokról fecsegve, míg a hold ezüstfénye elönté a láthatárt, és a röpke gondolatokat mélyebb érzésekkel cserélte be.

A vetkezőasztalon a kendőzés titkai mellett Az áhítat órái kinyitva hevertek, úgy mint akkor valának, midőn este az édes imádkozót a belépő Róbert tekintete az égből a szerelemhez, a mennyországból a földi paradicsomba idézte vissza.

A hervadt japáni rózsa azon perc benyomásait őrzé, melyben Sarolta kibontott fürtjei vállára omlottak.

A karszéken egy kecses hálófőkötő maradt, az utolsó tündér-éjé. S a reggeli papucs egyik fele társától messze tévedten hevert ama nyugtalan és gyors öltözködés bizonyságául, mely a Róberttel beszélgetés közt elröppent időt akarta visszapótolni.

Mily kéjes emlékek!

Ah, az eltávozott nő magánszobái, melyekben csekély rendetlenségek dacára is, csín, tisztaság és nemes ízlés uralkodott, a búcsú perce óta Róbert szentélyévé váltak, hová csak akkor lépett, midőn a köznapi ügybajokból menekült, s midőn lelke - mint a sivatagban elfáradt madár egy magányos pálma zöld koronáján - a szerelem örömein s a háziélet boldogságának tanújelei közt akart kipihenni, megfrissülni...

Az elegáns kocsi pedig, mely Saroltát vitte, másodnap este a s...i fürdő sétánya előtt robogott el.

Csaknem tizenegy óra lehetett már, s a derült hold és csillagos éj dacára ez oly idő, melyben a fürdővendégek máskor rég ágyban szoktak lenni.

De most a fasorok közt és a kút előtt sok fiatal urat, sőt még nőket is láthatni.

Mert a haszonbérlő, ki előre értesítve volt, egész nap sürgött-forgott, s rendkívüli tevékenysége okát büszkén beszélte el előbb a Regélő levelezőjének és a megyei orvosnak, ki a s...i ásványvíz példátlan gyógyerejéről - minden személyes érdek nélküli - figyelmeztetéseket szokott a Nemzeti Újság tárcájában közleni; később a kedveltebb divathősöktől sem titkolhatta többé ezen örömhírt, s kik a kútra legelőbb jelentek meg, szintén kiváló bizodalmára tarthattak számot; végre pedig, hogy a be nem avatottak időpazarló faggatásait elkerülhesse, részelteté a nagy újdonságban azokat is, kiknek jó reggelt, víg időtöltést, jó appetitust kívánt, kik a kártyaasztalnál élvezték a fürdői szezont, kik a szép alkonyt teke mellett tölték, kik a sétány hűs árnyaiban bámulták a lemenő napot és Bihari zenebandáját, kik a vacsoránál a pincérek pontatlan szolgálata ellen panaszkodtak, kik őt és az s...i fürdőt, a megkeresztelt bor és a pogány árjegyzék miatt, általában az ördögnek ajánlották, s kiknek ő távozásakor a legnyájasabb arccal "csendes jó éjszakát" mondott.

Sarolta tehát ennyi figyelmeztetések után feszült figyelemmel várt vendég volt.

Késése nyugtalanságban tartá a kedélyeket, megérkezése felvillanyozá.

S hányan nem voltak a fasorok közt, kik különböző farsangokra emlékeztek, melyekben vele táncoltak? Ha a sétány úgy lett volna kivilágítva, mint ahogy nem volt, a pesti szalonhölgy észreveheti vala, miként az s...i fürdőben valódi diadalmenetet tart; de a magukra hagyott csillagok az ismeretlenek kíváncsiságát, s az ismerősek örömét eléggé nem illusztrálhatták.

A legnagyobb épület, tudniillik a fürdőtulajdonosé, ki e nyarat a Rajna vidékén tölté, vala Sarolta számára fölajánlva. Igen kényelmesen bútorozott szobákat talált, s mondhatni, hogy egyedül az ő szállása volt alkalmas társaságok elfogadására, de ezen előnynek anyja betegeskedése miatt hasznát venni éppen nem akará. Félrevonult életet kívánt folytatni, nem remetei szigorral ugyan - mert az gőgnek vagy negélynek vétetett volna -, azonban a fény, díszelgés és zajos időtöltések kikerülésével. Vendégektől ostromoltatni, szalont nyitni, estélyeket rendezni, kört vonni magához, mindez esze ágában sem vala. De oly finom érzékei voltak a széparányúság és komfort iránt, hogy a megérkezés utáni reggelen, hajnaltól kezdve szünetlen talált elhelyezni s rendezni valót, és csak akkor hitte egyébre is gondolhatni, midőn lakása minden bírálattal szembenézhetett.

Már magasra emelkedett a nap, de a tárt ablakok előtt a függönyök még félig leeresztve, s ő maga kedves reggeli öltözékében.

Sarolta azon szerencsés alakok közé tartozott, kik a pongyola által nyernek, s kivált most mondhatlanul szép volt.

Egy gyors tekintet, melyet a tükörre vetett, míg a főkötő alól szétgyűrűző fürtjein és mellszalagokon valami kiigazítandót talált, meggyőzék, hogy a mai napért panaszra nincs oka. Leigéző, bűbájos vala, s annyira, miként magát is meglepte a friss bőrszínezet, az eleven arckifejezés és az egész termeten eláradt összhangzás, üdeség és leánydad kellem.

Szalonja ablakához lépett. Hátravonta a függönyt, hogy a fürdőt, hol tán két hónapot is kellett töltenie, és a vidéket, mely a hold- s csillagvilágítás mellett a múlt éjen a távolibb pontoknál vadregényesnek, a kis helységet befogadó völgyben pedig derültnek, mosolygónak és festőinek látszék, rövid szemle alá vegye.

De alig nézett ki, s már arca, mozdulatai némi megdöbbenést árultak el.

Az első önkéntelen tett alig észrevehető visszahúzódás volt.

Egy másodpercig Sarolta a függönyön tartá kezét, mintha azt megint össze akarná vonni.

Később az ablakvánkosokra támaszkodva oly figyelemmel látszott körültekinteni, tárgyról tárgyra vetvén szemeit, hogy hinnünk lehet, miként az s...i fürdő panorámája előtte feltűnő érdekkel bír.

Ha azonban a Guido Reni ecsetjére méltó fürtök, és a leghódítóbb női fő megett állanánk, rögtön észrevennők, hogy az átelleni épület erkélyén egy karszékben Romvay ült, kötött sipkával fején, szivarral ajkai közt, s kezében könyvet tartva, melyből csendes vérrel olvasgatott.

Az erkély alatt csinosan öltözött urak mentek el, s üdvözlék Romvayt bizodalmasan vagy tisztelegve. Ő mindeniknek előzékenyen köszönt, némelyikkel néhány szót is váltott, s aztán megint folytatá olvasását.

Az áthaladók nem mulaszták el kíváncsi szemeket vetni Sarolta ablaka felé. Még a nők sem látszottak újságvágyukat megtagadni, s a szép idegen iránti kandiságuk, amennyire csak az illem engedé, kitűnt.

Az utcán növekedő mozgás volt.

Ugyanazon férfiöltözék, ugyanazon termet többször került Sarolta szeme elébe, miből ez gyaníthatá, hogy a fürdőközönség egy része érette jár a kúthoz aránylag távol fekvő ház körül processziót.

De Romvay makacs türelemmel olvasott.

A könyv érdeklé; ismerősei érdeklék... mást nem látott, másról nem tudott.

Később letevé az olvasmányt, és szobájába vonult anélkül, hogy az átelleni ablakról tudomást venne.

Sarolta hiúságának ez nem hízelgett...

Ő másnap korán egypár pesti ismerős kíséretében a kútnál volt.

Romvay többször haladt el mellette, magányosan vagy nőkkel, s nem keresé, nem kerülé tekintetével.

Arcán közöny, egész magaviseletén közöny.

Ha szeme Saroltára tévedt, oly kifejezéssel bírt, mintha a szép nő helyett egy ismert tárgyat látna, mely nem érdekli, például egy fát a sétányon, egy madarat az ágon.

Ha Saroltához közel társalgott, nem árult el semmi igyekezetet felötleni, nem emelé hangját vagy eszméit, s látszott, hogy mindent kizárólag azon nőnek mond, kivel beszél.

A többi arszlánok versenyzének magukat bemutattatni: Romvay, Júlia grófnővel - ki eddig a fürdő királynője volt, s bár Tasziló unokahúgai közé tartozott, Saroltát nem ismeré - egész félórákat sétált a kút előtt, és nyájas, közlékeny modora mellett sem tanúsíta legkisebb hajlamot Saroltához közelíteni.

Pedig szívét a kellemdús lény, kinek kart szokott nyújtani, kit megkülönböztet, nem foglalta el.

Könnyen észrevehető volt, hogy Romvay csak a régi ismerős szerepét játssza Júliával, belső vonzalom és ábránd nélkül.

Tehát szenvedély nem vakítja, érdek nem köti, s így teljes részvétlensége, melyet Coranininé iránt tanúsít, e tetszelgő nőt lealázta, mert szépízlési bírálatnak látszott.

Hasztalan bámulták a többiek, hasztalan zsibongták körül minden lépteit, lesték mosolyát, bálványozák szeszélyeit; Sarolta némi ingerültséggel gondolt Romvay közönyére, unta udvarlóit és az egész fürdői szezont.

Szórakozott lőn.

Bosszantá e férfi modora.

Pedig melyik nő szerette a férjet hőbben, mint ő? Lángolt érette, bízott benne, támaszkodott reá. Kedvese, barátja, védje volt Róbert, erős jellem, kit tisztelni kellett, gyöngéd kedélyű élettárs, ki az ő szívének legfinomabb érzéseit felfogni és viszonozni tudta.

De Romvay, a hideg Romvay, mégis kezdé foglalkoztatni Sarolta elméjét.

Talány volt, milyen eddig nem került elébe.

Egy bók, egy meleg tekintet, mely Romvaytól jön, eloszlatta volna e varázst, azonban a közöny némasága hatott.

Pár nap telt el.

Sarolta sokat volt otthon, s midőn férje, ki meg akarta lepni érkezésével, reménytelenül szobájába nyitott, nőmunka mellett lelé, második Penelopeként.

A találkozás elragadtatásig igéző volt, s a szép kacérnak alig jutott többé eszébe, hogy szalonja ablakával átellenben egy erkély van, melyről feléje kíváncsi szem soha sem fordul, s hogy közel hozzá naponként hosszú órákat tölt egy eretnek, ki az ő imádtatáshoz szokott bűbájainak isteni hatalmát tagadja.

Sarolta, mint bősz álmot, elenyészettnek hitte idegei izgatottságát, a hiúság fájdalmait, s az azok által előidézett különc vágyakat és szédelgős eszméket.

Egészen Róbert neje akart lenni, szerelemmel, átengedéssel.

Feledni kívánta a világ hivalkodásait; végzetszerűnek; melyért az égnek hálával tartozik, képzelé férje jelenlétét.

- Ugye, sokáig nem hagysz el?

- Még három napig lehetek boldog - válaszolá Róbert, a kedves nőt szívéhez szorítva.

Sarolta szemében örömkönny csillogott...

Coranini társaságkedvelő s előzékeny ember volt, ki a visszatartózkodó jelleműekkel, ha különben becsülésre méltók, úgy bánt, mint Mohamed a heggyel, mely midőn hívására nem jött feléje, ő ment hozzá.

Meglátogatta tehát Romvayt is, s ez viszonzá a szíves fölkeresést.

A férj őt bemutatta nejének.

Sarolta elmés, szikrázó vala.

Beszínlő modorán nem csillámlott semmi kacérság.

Hihető, hogy a Róbert iránti meleg vonzalom az első percekben elnyomta, lebilincselé a számító tetszelgést, s éppen ezért most egész lénye csodálatosan igézővé lőn.

De Romvay nem látszott azt észrevenni.

Tisztelettel társalgott vele, mint egy matrónával, simán, de könnyűség nélkül.

Kellemes és kifejezésdús vonásai hallgattak, erős, sötét szemeiben nem égett az a tűz, melyet Sarolta oly nőkkel való beszélgetéseinél is észre vőn, kik őt alig érdekelhették; gondolataiban hiányzék az erély, a villanyozottság, mely a szép némberek körében, kivált ha idegenek, még a blazírozott kedélyűeket sem hagyja egészen el.

Romvay hideg udvariassága, a benyomás szerint, melyet Saroltára tett, mintegy ezt mondta: Lovagias vagyok iránta, mert nő, már ismerem őt, mert bemutatták; lehet, hogy házához még eljövök, mert gentleman férje van, mert nem egészen liba, s mert hosszabb együttlétünk is rám nézve azon kényelmes előnnyel bír, hogy nem nyugtalanító, nem veszélyes.

- S hogy tetszik Romvay? - kérdé Róbert Saroltát, midőn vendégük távozott.

- Automatnak hiszem, melyet az illem drótsodronyai elég szép formákban mozgatnak - szólt a nő.

- Én szellemet is találok nála - védé Róbert.

- Természetesen, mert a te éles figyelmedet a legkisebb dolgok sem kerülik ki.

E szavakat Sarolta némi fölindulással ejté.

Róbert rátekintett.

- S megbántott volna-e ő? - kérdezi gyöngéd hangon.

- Ah, nem - válaszolta a szép nő, s halvány arcán könnyű pír lebbent át.

- Azt egyébiránt fel sem tehetném róla. Hisz Romvay nemcsak módos, de kedélyes is.

- Kedélyes! - ismétlé e szót a nő csípős hangnyomattal.

- Igen, és meleg érzésű.

- Érzéseit a hévmérő hányadik fokára becsülöd? - tudakolta Sarolta gyermeteg kacérsággal, de amelyen mégis a gúnynak árnya lebegett.

- Nem tudom bizton megnevezni éppen azon fokot, mely a hidegebb nőszíveket is hamar olvasztja föl - válaszolta Róbert mosolyogva.

- A hideg szívek ritkán a legerősebbek, és a nők meghódítására néha csak létezés és közelség kell.

- Ne légy, Sarolta túl szigorú nemed iránt!

- Csak Romvay iránt nem akartam túl magasztaló lenni.

- Ugye, te ma beszéltél először vele - kérdé Róbert, ki meg nem tudta e hangot fogni.

- Ma - szólt Sarolta.

- Akkor ellenszenved érthetetlen.

- Ellenszenvem? - tudakolta Sarolta Róbertre függesztett szemekkel.

- Igen, te ellenszenvet érzesz iránta.

- Azt nem - válaszolta a nő nyíltan.

- Vagy legalább untat jelenléte - jegyzé meg Róbert.

- Inkább ingerel.

- Miért?

- Kevélynek, önhittnek tartom őt.

- Igen sajnálom, mert ez esetben irántad bêtise-t követtem el.

- Hogyan?

- Elfogadtam régi barátnémnak, Júlia grófnőnek, Tasziló unokahúgának, ki veled megismerkedni óhajt, egy indítványát.

- Mit?

- A holnapot veled és vele a hegyek közt ígértem tölteni.

- Örvendek - szólt Sarolta -, a vidék igen regényes, s rég vágytam e kirándulásra.

- De Romvay is velünk fog jönni.

- Romvay? - kérdé a nő nyugtalan arccal, melyen a meglepetés határozatlan jellemű volt.

- Igen, mert akkor még nem sejthetém hangulatodat, mely, mint remélem, hamar fog iránta kedvezőbbé változni.

- Gondolod? - szólt mélán Sarolta.

- Módod leend jobban ismerni őt, minthogy csak négyen leszünk, s az illem szabályai szerint nekem Júliával, Romvaynak pedig veled kell időt tölteni.

- Szeretném, ha e terv elmaradna.

Sarolta arcán valami őszinte, esdeklő és fájdalmas kifejezés ült, mely vonzó, szeretetreméltó, megmagyarázhatatlan és keserű vala.

Róbert érzé, bár nem értelmezte befolyását, mert keblére vonta nejét, s magához szorítá, mintha szívét még erősebben akarná saját szívéhez kapcsolni.

- S menjünk-e holnap? - kérdi lassú, rezgő hangon Sarolta.

- Mennünk kell, kedvesem - válaszolta a férj.